Szatmári Hírlap, 1903. január-június (2. évfolyam, 1-146. szám)

1903-06-21 / 140. szám

bzatmár, 1903. junius 21. Vasárnap. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva: Egész évre . . 12 kor. Fél- évre . . 6 kor. Negyedévre . . 3 kor. ■ Egy hóra . , 1 kor. Vidékre postán küldve: Egész évre . . 16 kor. Fél évre . . 8 kor. Negyedévre . . 4 kor. Egy hóra . . 2 kor. E^yes szám ára 2 kr (4 fi.) Szerkesztőség: ICazinczy-utcza 6. szám. SZATMÁRI HÍRLAP POLITIKAI NAPILAP. A SZATMÁRI FÜGGETLENSÉGI és 48-as PÁRT KÖZLÖNYE. f .r'*M « Második évfolyam, 140. /szám-.V Megjelenik', nap'onta (hétfc) kivételével:}/ _ Hirdetéseket ,• méltányos, szabott árbaa’éa egyezség szerint felvesz a kiadóhivatal, Kazinczy-u. 6. Apró hirdetések 10 szóig 40 fillér, minden további szó 3 fillér. Nyilttér sora 30 fillér. Kiadóhivatal : Kazinczy-utcza 6. szám. Telefon : 106. Lapvezér: U R A Y GÉZA. Főszerkesztő: BartHa Kálmán. Felelős szerkesztő : HARSÁNYI SÁNDOR. Osztrák uralom és magyar jog. Szatmár. junius 20. A „Neue Freue Presse“- nek mindig vannak eredeti ötletei. Különösen, ha a magyarországi vi­szonyokkal foglalkozik. Egyszer a leleplezett Apponyi-féle memoran­dum tüzes csóváját dobja be a köny- nven lángra lobbanó magyar poli­tikai pártok közzé, másszor magyar emberrel ütteti agyon a magyar nyelvet a közös hadseregben. A mi­nap ismét egy igen elmés ötlete pattant ki a bécsi lap szellemi ko­hójából. Azt kérdezi ugyanis, minő jogon s minő okokból áll elő a ma­gyar közvélemény az úgynevezett nemzeti követelményekkel? A közös hadsereg fenntartásához a hozzájá­rulási arány nagyobbrésze Ausztriát terheli, s igv Ausztriát joggal meg­illeti a nagyobb befolyás. Ha pedig elfogadjuk a többség feltétlen érvé­nyesülési jogát (ami szerinte nem mellőzhető alapelv) akkor Ausztria népeinek, kik a monarchiában több­ségben vannak, döntő szerepet kell játszania a közös hadsereg ügyei­ben is. Hát ez az okoskodás igen szép, csakhogy egy kicsit hamis. Megha­misítása magának a kiegyezési tör­vénynek, s meghamisítása egyúttal a történelemnek is, eltekintve attól, hogy a statisztikai adatok megdönt­hetetlen igazságaival sem számol az 1867-ik évi XII-ik tör- vényczik a mindkét államfél, úgy Magyarország, mint az ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok által elfogadott dualizmus és pá- ritás elvén alapszik. A mi azt je­lenti, hogy a közösöknek megálla­pított ügyek intézésénél mindkét ál­lamnak teljesen egyenlő befolyás van biztosítva. Miután pedig ez a törvény Ausztriában is szentesítést nyert, Ausztriának nincs joga a ma­ga részére vindikálni a döntő sze­repet. Ha mégis teszi, a törvény szavaival s a törvény szavaiban a császár akaratával helyezkedik szem­ben. Ez világos, mint 'a napfény. Azt sem fogadhatjuk el érv­nek, hogy a monarchiában Ausztria népei többségben vannak. Nem vág­juk nagy fába fejszénket, ha meg­próbáljuk kimutatni, hogy ez a több­ség épp úgy keletkezett, mint a magyar parlament rendes többsége. Tudniillik erőszakosan, lábbal ti­porva minden igényt és minden jo­got. Mert Ausztria mai alakulása, mai terjedelme, a magyar nemzet történeti igényeinek és történeti jo­gainak romjain épült fel. Mi volna Ausztria területe Moldva, Galiczia és Dalmáczia nél­kül? Hiszen ezekkel együtt is ki­sebb a magyar államnál, jó nehány ezer négyszög kilométerrel ! És feledi a „Neue Freie Presse , hogyan kerültek a fenti tartományok az örökös tartományok sorába? Hadd juttassa eszébe helyet tünk a történet: a magyar szent korona jogán! Galiczia Lodomériával együtt már az Árpád-házi királyok alatt meghódolt a magyar állam fönnha­tósága "előtt s évszázadokon át, mind­addig, mig csak Lengyelország ha­talmába nem került, magyar befo­lyás alatt állott. Mikor Lengyelor­szág 1772-ben felosztásra került, Mária. Terézia a magyar korona jog- czimén követeli és kapja vissza Galicziát. S hova csatolta ? Ausztriához! Bukovina már Il-ik Endre ide­jében a magyar jogar alá kerül, s Ott marad egész a török uralomig. A török uralom megdőlése után erre a területre igényt tart ugyan­csak Mária Terézia, s megszerzi mi­lyen czimen ? A magyar szent ko­rona jogczimén ! S hova kapcsolja ? GeJicziához, s Galiczia révén Ausz­triához) Hasonló körülmények között került Dalmáczia is az örökös tar­tományok sorába, s van ott ma is a magyar állami integritás állandó, s súlyos megsértésével! Pedig úgy I-ső Ferencz, mint Y. Ferdinánd ünnepélyesen ismerték el, hogy Dal- mácziáboz a magyar szent korona jogán jutottak ! Az 1878-iki berlini kongresz- szus is Magyarország történeti igé­nyeit respektálta, a midőn Bosznia és Herczegovina okkupálásával Ausz- tria-Magyarországot bízta meg. S hol találjuk a magyar elemet az okkupáit tartományokban? Épp oly osztrákok azok, mint a legau9ztri- ább örökös tartomány! íme dióhéjban kimutatva, ho­gyan jut többséghez Ausztria! Ha a „Neue Freie Presse“ jogra hivatkozik, hát bizony Magyar- országot nemcsak a paritás alapján illeti meg egy kis befolyás a közös ügyekre, s igy a hadseregre! Csak Dalmácziát kell vissza­csatolni, s már vége az osztrák többségnek ! Avagy a „Neue Freie Presse* műhelyében nem forgatják a törté­nelem lapjait? . . . Magyarország kormány nélkül. Szatmár, junius 20. {Saját tudósitónktól.) A kor­mányválság Széli Kálmán lemondása óta oda fejlődött, hogy alig kapni po­litikust, aki kabinetalakitásra vállalkoz­nék. Tiszának rövid utón való bukása TARCZA. Az utolsó kérő. Irta: Kövér Ilona. Múltnak hivták az öreg királyt. Fia, a könnyüvérü Jelen, époly keve­set törődött az országiás gondjaival, mint egyetlen gyermeke, bűbájos leá­nya, a csodaszép Jövő sorsával. Ismét kérő jelentkezett a szép herczeg kisasszonynál. Erőteljes, daliás. Szemében lelke­sedés tüze, rendíthetetlen akaraterő. Mikor jövetele okát adta, csüg­gedten rázta fejét az agg király. — Semmi reményt se nyújthatok neked jó ifjú. —- Unokaleányommal frigyet kötendő, messze országból jöttek nagy nevű uralkodók. Hatalom, rang, gazdagság, dicsőség, mindenttudás. De egyiknek se sikerült maga felé hajlí­tani az érzés nélkül való leány szivét. Szép unokám: Jövő, részvétle­nül éli napjait, csak egy-egy futó léha öröm csal múló mosolyt ajkaira ; amelyre aztán ismét az unottság közönye borul. Nem érinti az, ami volt, közömbös az iránt, a mi lesz. Ez unokám, Jövő, lelki világának leghübb tükre. Menj te­hát, derék ifjú: békesség veled. — De nem addig, fölséges ur, a mig unokádat magammal nem viszem. Csak egyszer láttam őt messze távol­ból és szivem az övé. — Ha Jövő előtt szivről beszélsz, gunykaczaj lesz érette a fizetség. Ég áldjon fiam. De az ifjú nem ment. Makacsul megmaradt kifejezett óhaja mellett. Előbb látni akarja, beszélni kell azzal, a kivel szive tele van. Elvezették hát a szép herczegnő elé. Mindent megvető hangon kérde­zett a leány: — Mit akarsz? Ki vagy? Mi a neved ? — A nevem örök igazság. — És mit kívánsz tőlem ? — Mindent. Szerelmedet? birni téged. A leány nem talált szavakat e rövid, de annál vakmerőbb válaszra. Kis vártatva maró gunynyal kér­dezte : — És vájjon mit adnál cserébe szerelmemért. — A mivel te nem birsz : bol­dogságot ; olyan kincseket, a milyene­ket eddig jelentkezett kérőid egyike se ajánlhatott neked. Szünet állt be. A feszülten várakozó király el volt rá készülve, hogy unokája nyom­ban elüzeti a vakmerőt. Jövő azonban még ennyire sem gerjedt föl. Csufondárosan mondta: — Hadd látom hát élő szemeim­mel kincseid. Szeretnék ma szivem szerint kaczagni, és a te elbizakodott­ságod igazán mulatságos. Enged lát­nom a nagy gazdagságot, a melyről ily hetykén beszélsz. — Jöjj hát velem. — Hová? — Az én kincsem, herczegnő, be nem fér a palota szűk falai közzé. Egyszerű igénytelenség úgy egy tekin­tetre és mégis egy egész világot betöl­tötte kincshalmaz. — Üres kaczagással vágott vissza a szépséges Jövő. — Jaj! de mulatságos vagy. Gye­rünk tehát. Mért ne mulassunk egyszer ilyen ügyefogyottságon is. Es a szép leány nyomon követte a merész ifjút. A tavaszi napnak selymes, meleg ajka épp akkor ébresztette édes csók­jával a szunnyadó természetet. Ezer- hangú rnadárdal szövetkezett az arany­sugár küllőkkel, a melyek körülölelték a nagy ébredőt. A közeli kis patak sej­telmes bugással regélte el álmát a partját szegő száz és száz kis virágnak. Ez tovább adta a tündérmesét a föléje boruló lomboknak és igy húzó­dott fűszáltól virágig, virágtól buja lombig az álom — rege. Napsugárba, madárdalba, csermely csobogásba és mind abba, a mi él, uj élet ömlik át. Megreszket a mindenség. Kéjes remegés vibrál át a természet nagy szivén, a melynek egész melegsége, összes varázsa átszivódik a szemlélő leikébe. És a mit szó, a mit betű ki­fejezni képtelen, örök, kitörülhetlen betűkkel vési be a szívbe, a lélekbe ez a néma ékesszólás, a mi itt szó nélkül beszél. A természet beszélt. A herczegnő hallgatott. Hallgatott. Magába szivta annak minden szavát. Herczegnő, te sirsz, súgta hosszú szünet után az ifjú . . . — Ó engedd; hisz oly jólesik. Megint szünet következett. Ezt a leány törte meg. Halk hangon kér­dezte : — De hát hol vagyunk? — Az én birodalmamban. Többi kérőid elédbe rakták a múló gyönyör, a percznyi kéj, a hatalom, a dicsőség efemer kincseit. Ellenükben ezzel állok én olyan javakkal, a melyekben mindig feltalálod azt, a mit náluk hiába ke­resnél : a boldogságot. A leány átszellemült, megbüvölt tekintettel eszmélt föl, a miről neki fogalma sem volt abban a külvilágból minden kieszelhető pompával körülsán- czolt palotában, a melyet nagyralátó atyja, Jelen emeltetett egyetlen leánya számára. — Ó milyen szép ! Add ezt ne­kem ; suttogta a leány. — Éretted cserébe. Légy az enyém és mindennel a tied vagyok. Akarod ? Csak forró, puha karja, a mely- lyel az ifjú nyakát átfonta; csak az a meleg könycsepp az, mely szivéből ki­gördült, felelte: „Akarom/“ És igy kötött a természet ölén felbonthatlan frigyet két szív ; igy szö­vetkezett egész életre a csodaszép Jövő utolsó kérőjével: Örök igazsággal. Róth Fülöp kárlsbádi ezipő rak tárát ajánljuk at. vevőközönségnek; mint legolcsóbb bevásárlási forrást. Közvetlen s Pannónia szálloda mellett! # Szatmár és vidéke Iegnaggobh czipőra^tára. lUínrrnHÍrrvrfinír t taYaszi és nyári idényre rqegrendelt összes úri női és gyermek LY1&[JoFK.dZüdK. • ® # 9 9 H valódi franezia sebewrő bőrű. lábbelik. 9 0 M ® 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom