Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1902-11-22 / 12. szám
2 7 Szatmár, szombat 1902. november 22. 12. szám SZATMÁRI HÍRLAP. nyék is tudomást szerzett a szőr- j nyü ítéletről s igen sok helyről táviratban tudakozódtak szerkesztőségünkben a szenzáczios hir részleteiről. Azt, hogy a halálos ítélet szerte a városban tegnap egész nap szóbeszéd tárgyát képezte, mondanunk sem kell talán. De leginkább jogász emberek vitatták meg ismét és ismét a borzalmas bünpört; minden oldalról s általános volt a vélemény, hogy a két komovzáni oláh pásztor aligha szabadul meg a hóhér kötelétől; ámbár az ítélet — még mindég olyanok a szakvélemények — tulszigoru. S mig a szenzáczióra éhes nagyközönség mohó kíváncsisággal pertraktálja a két halálra ítélt pásztor rettenetes végzetét, addig a tegnapi nap szerencsétlen hősei: Dobje Alexa és Bura Mihály némán, halálos csöndben, mély apátiába merülve ülnek rideg, magányos zárkájukban, hova a város élénk zsi- bongásából nem hallatszik egyéb zaj, mint a czellák ajtaja előtt feles alá járó szuronyos börtönőr egyenletes lépteinek stereotyp, tompa kopogása. Munkatársunk egyébként szomorú látogatásáról az alábbiakban számol be: (A halálos Ítélet után.) Csütörtökön este hét óra körül, midőn a bíróság kimondta a két vádlottra a halálos ítéletet — mint tegnapi tudósításunkban jeleztük — a halálra ítélt két ember, a körülményekhez képest elég nyugodtan viselkedett, De ez a csodálatos nyugalom csak pár perczig tartott, mig a két ember összeszedte gondolatait és mintegy mély lethargiából a rettenetes valóra ébredtek. A mint szabadabban gondolkoztak s maguk elé képzelték a bitófát, ar- czuk hirtelen ijesztő színre vált s hol halálsápadt, hol fakó sárgás szint játszott tüskés arczuk; a testükön pedig szinte látni lehetett — a mint végig fut a halállélelem okozta dermesztő hideg. Az esküdtszéki teremből még egyenes tartással, biztos léptekkel mentek ki, de a mint a folyosóra értek, meg- megroskadtak s ez a kínzó félelem mindinkább erőt vett rajtuk, minél kö- j zelebb jutottak magános czellájukhoz.' Alig helyezkedett el a két halálra-; ítélt a czellában, midőn az őr behozta vacsorájukat és a szigorú reglamához mérten, szó nélkül az asztalukra tette a párolgó ételt. Dobje Alexa, az elsőrendű vádlott, az ajtónyilás hallatára ijedten ugrott fel s olyan mozdulatott tett, mintha őrülten menekülni akart volna a rettenetes helyről, de a szuronyos fegy- őr láttára erőtlenül visszarogyott kemény {fekhelyére és ismét előbbeni, mély apathiájába merült. Egyébként, az ízletes, meleg étel látása teljesen közömbösen hagyta s egész este hozzá se nyúlt a táplálékhoz. Bura Mihály, a másik halálraítélt szintén félálomba merülve ült fekhelyén, midőn az őr elébe tette a vacsorát. Őt is kellemetlenül zavarta a fogházőr megjelenése, de sokkal nyugodtabbnak látszott, mint társa. Étvágya azonban Bura Mihálynak sem volt; mindketten érintetlenül hagyták az ételt. Az éjszakát egyformán nyugtala- lanul töltötték. A halálgyötrelem elűzte szemükből az álmot s mindketten az egész éjszakát ébren töltötték, hol fel- és alá járkálva czellájukban, hol pedig j fekhelyük szélén ülve, révedező tekintettel, gyötrő halálsejtelmektől kínozva. Dobje Alexa kínos nyöszörgése kihallatszott a folyosóra ; közbe-közbe hangosan feljajdult és egyre törülgette a homlokán gyöngyöző hideg verejték- csöppeket. Bura Mihály a hosszú, kínos éjszaka nagyobb részén, összezsugorodva feküdt nyughelyén, arczát halálos sápadtság borította el, mig teste megrándult a halálos borzadálytól. Mikor a szürkülő hajnal derengő fénye átszürődött a börtön hasadékain, végre félálomba merült a két elitéit. Sápadt kinézésük és izgatott lélekzetvételük árulta csak el a belsejükben dúló vihart. (A séta.) A börtönör rázta fel a rabokat nyugalmukból, hogy a rendes sétára vigye őket. Gyorsan felugrottak s szótlanul követték az udvarra a fegyőröket. Szilárd léptekkel járták körül a szűk udvart s nyugodtabbaknak látszottak. Alig félórai séta után visszavitték őket czellájubba, hol fáradtan ledültek fekhelyükre. Délben már nyugodtan fogyasztották el az ebédet, mely levesből és főzelékből állott. Vigasztalás a hitben. Dobje Alexát a börtönben vallásos rajongás fogta cl. Folyton a bibliát olvassa és valahányszor harangzúgást hall, mély áhítattal keresztet vet magára. Akkor is a bibliát forgatta a kezében, midőn munkatársunk a kulcslyukon bepislantott, s halk mormofás- sal oláh zsolyozsmákat énekelt. A halálraítélt rab szomorú éneke még a rideg fegyőröket is megindította. Az ének mindinkább elcsendesült mig végre csak elfojtott halk zokogást lehetett hallani. A rab sirt . . . Én ártatlan vagyok! Bura Mihály a czella egyetlen kis . keresztes székén ült és félhalkan önmagával beszélgetett. Kezével idegesen hadonászott és szüntelen ismételgette. — En sand ne vínovat! (Én ártatlan vagyok!) Talán igaza is van a szerencsétlen embernek, kinek szavát elnyelte az őrtálló szuronyos börtönőr lépteinek, a hosszú folyosón többszörösen visszhangzó, egyenletes kopogása ............ .. .. Messze pedig a havasok közt elterülő Komorzanban a két halálraítélt felesége szivszorongva várja vissza a családfőt. Mert akármilyen műveletlen, akármilyen tudatlan is a ko- morzani asszony, jól tudja, hogy létezik még kőnyörületesség, mely megmenti a családfőt a bitótól s visszavezetheti szerető családja körébe. NAGYKÁROLYI HÍREK. * Erzsébet királyné emléke Nagy- Károlyban. Szerdán, e hó 19-én boldogult Erzsébet királyné emlékére gyászistentisztelet volt a nagykárolyi róm, kath. templomban, melyet Palczer Ernő kegyesrendi házfőnök végzett. A gyászmise után a főgvmnasiumi ifjúság ünnepélye folyt le a városi torna- csarnokban, hol az alkalmi beszédet, Iíám József igazgató tartotta, a már tőle megszokott ékesszólással. Az állami polgári leányiskola is házi ünnepélyt rendezett. * A naiykárolyi orosz egyház küldöttsége Wlassics miniszternél. A nagy-károlyi orosz egyháznak mintegy 15 előkelő tagja utazott fel tegnap (csütörtökön) délelőtt Budapestre, hogy ismeretes sérelmes ügyükben Wlassics Gyula vallás és közoktatásügyi miniszternél kihallgatásra jelentkezzenek. A küldöttséget Domahidy Elemér a város országgyűlési képviselője fogja a miniszter elé vezetni. Képviselőtestületi Ülés. Nagykároly város képviselőtestülete vasárnap, folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor rendkívüli ülést tart, melynek tárgyai a következek lesznek: 1) A vármegye közgyűlése által jóváhagyott szervezési szabályrendelet kihirdetései. 2) városi képviselőválasztó kerületek megalakítása s a választandó képviselők számának meghatározása. 3) az igazoló választmányba egy tag választása. 4) a nagykárolyi izr. nöegylet kérelme a népkonyha segélyezése iránt. 5) A „Nagykárolyi takarékpénztár egyesület“ ajánlata a gőzfürdőnek a város által leendő átvétele végett. Kinevezés. A pénzügyminiszter Boné Lajos nagykárolyi pénzügyőri biztost Rózsahegyre főbiztosnak nevezte ki. A nagykárolyi Kölcsey egyesület is megkezdi már valahára működését. Nagy László alispán, egyleti elnök vasárnap, folyó hó 23 án délelőtt 11 órára hívta össze a választmányt, hogy a Csóti tanár eltávoztatásával megüresedett irodalmi szakosztály elnöki állást betöltsék és a téli felolvasó estélyek idejét megállapítsák. Áthelyezések. Danes József pénzügyőri biztos Puháról Nagy-Károlyba, Kö- v e s s y Lajos vasúti forgalmi hivatalnok pe. dig Nagy-KárolybóLDebreczenbe helyeztettek át. TÁVIRATOK. Elutasított peticzió. Budapest, nov. 21. Saját tudósitónktól.) A Kúria mai ülésén a gr. Teleky Gyula ökörmezői mandátuma ellen beadott peticziót elutasította. Megőrült kamarás. Bécs, nov. 21. (Saját tudósítónktól.) Rakovszky Ferencz kamarás, Odilon, hires bécsi színésznő férje, Bécsben hirtelen megőrült. A szerencsétlen kamarás fél - tékenységi rohamában eszét vesztette. Öngyilkos földbirtokos. Bécs, nov. 21. (Saját tudósítónktól.) A Bécs-berlini gyorsvonat egyik kupéjában halva találták Weirtheimer Miksa, minap eltűnt kománfalui gazdálkodót. — Wertheimer zilált anyagi viszonyai miatt a vonaton agyonlőtte magát. ÚJDONSÁGOK. Haláiitélet. A megdöbbenés önkéntelen moraja fogadta az esküdtek tegnapi verdiktjét. Nem a halál réme, de a bírói tévedésnek feltűnően fenyegető lehetősége megder- mesztő izgalommal ragadta meg azt, aki figyelmesen tekintett be a tárgyalás részleteibe. Az esküdtek ítéltek külső jelekből és lehetőségekből, valószínűségek és feltevésekből megalkotott őszinte benső meggyőződésükkel. És ez az, ami a társadalmat gondolkodóba ejti, hogy vájjon elegendők-e a jelenségek által keltett benyo- mások ily rettentő bűntett és büntetés megállapításához, s valóban az az objektiv bizonyosság és kétkedést nem tűrő valóság nyert igazságos kifejezést a halálos ítélet kimondásában? Nincs félszegebb felfogás é3 a kriminális igazságszolgáltatás szent feladatának fogalmával űzött laikusabb játék, mint az esküdtszéknek akként való szembeállítása a szakbírói intézménynyel, hogy az egyiknek csak akkor szabad marasztalnia, ha bizonyítékai vannak, a másiknak meg szabad marasztalnia akkor is, ha bizo nyitékai nincsenek. Az esküdteknek is bizonyíték kell, de éppen e bizonyítékok felismeréséhez és mérlegeléséhez hiányzik az a kritikai és logikai szellem, mely főbenjáró bűnöknél és különösen a halálbüntetésnél kell, hogy a kétely legcsekélyebb árnyalatát is emberi számítás szerint kizáró objektiv igazsághoz vezessen. Dobje Alexát és társát az esküdti lelkiismeret a legnagyobb büntetéssel, halállal sújtja. A meggyilkolt áldozatnak közelében alvó társa az éj sötétjében ezeket ismerte fel. Egyetlen tanúja a ténynek. Igazat mondott-e, lehetséges, talán valószínű, de nem bizonyos. Két emberéletet nem érdemelt e vallomás. Bármiként vélekedjünk is az esküdtbiróság lelkiismeretének igazmondása felől, a birói tévedésnek félelmetes kisértése ez ügynél, — hol halálitéletet hoztak, — csak növeli az egész intézmény iránti bizalmatlanságot. A tévedéseknek nagy a lehetősége, s a helyrehozhatlan halál- büntetésnél megdöbbentő annak elkésett felismerése, hogy a bíróság a legnagyobb lelkiismeretessége daczára, akár mert csalódott, akár mert megcsalták, — valakit ártatlanul elitéit. Dr. S. fedél nélkül a szabad ég alatt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos fütött szobában! A költőnek ez a két soros valló* mástétele, érezzük mindnyájan, hogy legalább most — szinarany igazságot tartalmaz.