Szatmári Hírlap, 1902 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1902-11-22 / 12. szám
1902 november 22. A földeket még nem borítja hólepel, a házak, utczáink, a fák még nem fehérek a hórétegtől, de azért mégis itt van a vizfagyasztó tél. Nyakig begombolózvajárunk, a ^nyakunkba selyem kendőt kötünk, a sapkát fülünkre huzzuk szobáinkat jól befütjük, szóval védekezünk a hideg ellen. Még a kezeinket jó meleg béléses keztyübe dugjuk, nehogy az Isten szerelméért, megfázzanak, avagy talán meg is dermedjenek. És a midőn a hideg hatalmának erejét, igy felfegyverkezve, nem érezzük, bizony nem jut eszünkbe arra gondolni, hogy vannak emberek, kiknek nincs mit enni, tehát éheznek, hogy vannak emberek, kiknek nincs fájuk, hogy szobáikat befüthessék, hogy vannak, emberek, kiknek nincs ruhájok. És ha mwlán mégis jutna ilyen gondolat eszükbe, árra már igazán nem mer, de nem is merhet egyikünk se gondolni, hogy vannak emberek, a kik most, ebben a fagyasztó időben, künn vannak Isten szabad ege alatt, mint az erdei vadak, mint a kóborló ebek! Pedig vannak városunkban ilyen szerencsétlen emberek. Kik volnának ezek mások, mint a Pharao ivadékai, a sátorokban, vályogból, sárból épült vittyillókban lakó czigányok. Elfordulunk tőlük, ha látjuk rajtuk a czafatokban lelógó rongydarabokat, mert undorodunk a piszoktól. És most mégis szánalom és részvét támad szivünkben, ha rájuk gondolunk, mert hát emberek ők is. Emberek, a kik szenvednek és felemelik siralmas jajszavukat a szenvedés súlya alatt Pedig a czigány ritkán panaszkodik. De ezúttal mégis fölsir fájdal maiban és segítséget kér. A Vesselényi-utcza végén fogják valamikor építeni a huszár kaszárnyát. Mikor? Az Isten tudja- De a talajt már is planirozzák és e végből az ott levő czigánykunyhókat lebontani kellett. És e miatt egy sereg czigány család ott maradt a szabad alatt. Most, a leghidegebb télidőben. Újból építeni nem tudnak, mert a keményre fagyott földből nem lehet most vályogot rakni. Reméljük, hogy az, a ki elvette tőlük a hajlékot, hallgat emberi érzése diktáló szavára és a szerencsétlenek számára sürgősen gondoskodik men- helyről. * Személyi hir. M i k r o y s Vilmos tábornok a deezember 1-én szabadságolandó pót- tartalékosok felülvizsgálatára városunkba érkezik. * A járványos gyermekbetegségek. A szülők réme, a vörheny és diferitisz- ezek a pusztitógyermekbetegségek ugv, látszik hálás talajra találnak városunkban, mert minden óvintézkedés daczára folyton történnek újabb megbetegedések. Ma is két újabb esetet jelentettek a rendőr fökapitányi hivatalnál. Sőt egy halálozás is történt. Gyermekhalandóságunk zökkentésében jövendőik erejét biztosítjuk. Létérdekünk, hogy erélylyol, szigorral, sőt, ha kell, kíméletlenséggel is igazoljuk a fertőző betegség tovaterjedését s itt nem elegendő, ha a hatóság elég körültekintő, de mégis kényelmes eljárásában megnyugszunk, hanem legyen kötelessége mindnyájunknak lelkiismeretesen támogatni a hatóságot a szigorú rendeletek végrehajtásában és ellenőrzésében. Csakis az igy szövetkezett hatalomnak lehet ereje csökkenteni a veszély nagyságát. * A város rendkívüli közgyűlése. Pap Géza polgármester a törvényhatóság tagjait f. hó 27-én d. u. 3 órára rendkívüli közgyűlésre hívta egybe. A rendkívüli közgyűlésnek három tárgya lesz, melyek a folyó havi rendes köz12. szám. Szatmár, szombat SZATMÁRI HÍRLAP. gyűlésen elintézhetők nem voltak és a' melyeknek törvényhatósági rendezése a rendkívüli közgyűlés elé lettek utalva.1 E három tárgy a következő : 1. Hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitele- lesités helyének és idejének meghatározása. 2. Az árvatartalékalap törzs- vagyonná leendő átalakítása. 3. Az állami népiskolák helyéül megvásárolt Rákóczy-u. 23., 25. és Szinházköz 3. házszámu belsőségeknek felsőbb rendelet iolytán a szatmári róm. kath püspökkel leendő elcserélés, illetve eladása és ezek helyett ugyanezen czélra j a Rákóczy-utcza 20. és 22. házszámu belsőségeknek megvétele. * Én vagyok a törvényszéki elnök! Dúlt arczu ember járt-kelt tegnap az utczákon le és fel minden czél nélkül, folyton kiabálva : Én vagyok a törvényszéki elnök! Csak egy tekintetet kellett vetni a szerencsétlen emberre, hogy felismerjük, miszerint őrült emberrel van dolgunk. A járókelők ijedten menekültek előle, ki rögeszméjében, hol kiabálva, , hol mormogva, egyre mondogatta : En vagyok a törvényszéki elnöki Egy rendőr fogta el a Deák téren és bekísérte a rendőrségre, hol csakhamar megállapították, hogy a szerencsétlen elmezavarodott Budai József nagybányai bányamunkás. Zsebében két levelet találtak, egyik a püspöknek, másik a zárdafőnöknek czi- mezve. Mindegyikben alamizsnát kér. A rendőrség az őrült embert a kórházba szállitatta, honnan illetőségi helyére, nagybányára küldik. * A vigadó felülvizsgálata. Pün- kösti Ferencz, műszaki tanácsos e hó 12-én kezdi meg a vigadó felülvizsgálatát, mely előre láthatólag hét napig fog tartani. A műszaki tanácsos a felülvizsgálat eredményéről annak idején részletes jelentést tesz. * Elbitanjolt jószágok. Az e heti nagy forgalmú országos vásáron Vékony Lajos pálfalvai lakosnak 2 darab 4 éves daru szőrű ökre, a múlt heti rendes vásáron pedig Papp Juon avas- ujfalui lakosnak egy 2 éves kocza sertése a vásárról elbitangolt. Káros felek bejelentették az esetet rendörfő- kapitányi hivatalnak, mely most hirdetményben hívja fel a hatóságokat az j eltűnt állatok köröztetésére. * A városgazdái állás betöltése. A tanács, a városgazdái állás betölté- I sére pályázatot hirdet. A kellően felszerelt kérvények deezember hó 4-ig nyújtandók be a városháza iktató hivatalához. A határidő leteltével a tanács rövid időn belől határoz a beérkezett kérvények felett. * A gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár terjesztése érdekében. Úgy látszik, hogy ezen üdvös intézmény sem talál kellő pártfogásra a közönségnél, pedig sok socialis bajnak venné elejét, ha a munkás- és cselédsegélypénztárak lényegét, humánus és nagy hordejü czélját a közönség ismerné és az intézmény terjesztése érdekében vállvetve működne közre. Egy miniszteri leiratt most újból felszínre veti a munkás- és cselédpénztár terjesztésének kérdését, melynek alapján Nagy László alispán folyó hó 29-re valamennyi főszolgabírót, körjegyzőt, jegyzőt és járásorvost értekezletre hivott egybe, hogy megbeszéljék azon módozatokat, melyek e közhasznú intézmény terjesztése és népszerüsitese érdekében szükségesek. * Jég az utczán. A küszöbön álló tél poézisát elzengtók már az idények poétái s most már nekünk, a napiesemények szürke krónikásainak csak az a feladat jut osztályrészül, hogy a bekövetkezendő téli idény prózai dolgával foglalkozzunk. Ezek között első helyet most már a házakból kiömlő, a járdákon kiöntözött megfagyott viz foglalja el, mely nem csekély mulatságára szolgál a tanuló ifjúságnak. Ezek a rögtönzött »korcsolya-pályák“ azonban veszélylyel járnak a járó-kelő közönségre, s ezért tanácsos lenne, ha a hatóság felhívni a háztulajdonosokat, hogy a járdákon támadt sikos jégkérgeket behintsék. Jó lesz azonban ezzel a felhívással sietni, még mielőtt valaki kitöri a lábát. * Uj erdőör. Pap Géza polgár- mester a Dudás Ferencz nyudijazta- tása folytán megüresedett I. osztátyu erdőőri állásra Nagy János II. oszt. erdöőrt nevezte ki. * Felebbezés a virilista névjegyzék ellen. Az igazoló választmány által összeállított legtöbb adót fizetők névjegyzéke ellen Nagy Barna dr. feleb- bezést jelentett be. így hát kilátás van reá, hogy a véglegesnek tekintett névjegyzékben — melyet már volt alkalmunk olvasóinkkal közölni, — ha a felebbezésben foglaltak figyelembe vétetnek, változáss áll be. * A honvédelmi miniszter és az újságok. Tudvalevőleg katonai szokás, hogy ha a sajtó reájuk vonatkozó közleményeket hoz, azokat lefordítják német nyelvre és beterjesztik a hadtest- parancsnoksághoz véleményes jelentés kapcsán. Ez a közös hadseregre vonatkozik. A honvédségnél fölesleges volt ez az eljárás, minthogy ott úgyis tudnak magyarul. A honvédelmi miniszter azonban most uj rendeletet bocsátott ki, a mely a napokban érkezett meg Szatmárra. E szerint, ha a helyi lapok bármit Írnak róla, avagy a honvédségről. a közlemény tartalmáról azonnal súrgönvileg kell őt értesíteni. Csak azonban győzze olvasni Fejérvári báró a sok sürgönyt. * Jóváhagyott alapszabályok. A Szatmárhegyen alakult első temetkezési egylet alapszabályait felküldte a belügyminiszterhez jóváhagyás végett. A belügyminiszter mai leiratában értesítette az egyletet, hogy a bemutatott alapszabályokat tudomásul veszi és azokat megerősíti. * Kiesett a vonatból. Végzetes baleset történt tegnap este a hegyi vonaton. Miklósi Gábor hussütő a kocsi ajtajának támaszkodva, kinézett az ablakon, midőn az ajtó hirtelen kinyílt és Miklósi a robogó vonatból kibukott. A szerencsétlenül járt ember súlyos zuzódásokat szenvedett, úgy, hogy be kellett szállítani a közkórházba, hol Török István dr. vette kezelés alá. színház és művészet. — Krémer színtársulata Eperjesen. Eperjesről jelentik lapunknak : Krémer Sándor színtársulata a közönség állandó pártfogása mellett tartja előadásait. E napokban Holléczy Ilona, a társulat drámai primadonnájának jutalomjátékául „A Nagy Galeotto^-Í hozták szinre. A közönség zsúfolásig megtöltötte a színházat, virágokkal, zugó tapsokkal és a szeretet minden jelével elhalmozta a művésznőt, aki Teodora szerepében minden várakozást felülmúló sikert aratott. Bátori Endre és Szentes János szintén zajo3 tapsokat provokáltak. A társulat Eperjesen e hő 26-án fejezi be előadásait, azután a szatmári színházban kezdi meg működését. — A pozsonyi magyar színészet. Széli Kálmán miniszterelnök, mint belügyminiszter a magyar színészet érdekében újabb leiratot intézett Pozsony városához, amelyben csodálkozását és sajnálkozását jelenti ki, hogy Szendrey Mihály társulatát kifogástalan előadásai daczára sem részesítik meg abban a pártolásban, amelyre méltán rászolgál. — Vissza a színészethez. Mindig visszatérünk az első szerelemhez. Régi, igaz mondás. Bécsi lapokban olvassuk, hogy Arányi Dezsőt, Bártfa város tanácsosát, aki rég abbahagyta a színészetet és mint volt színigazgatónak igen szomorú emlékei vannak, Zilahy Dezső aradi színigazgató, társulatához, mint gazdasági főnököt szerződtette, és állását legközelebb elfoglalja. Mégis csak ellenállhatatlan varázszsal bir a színpad azokra, kik egyszer hozzászoktak annak levegőjéhez. KÖZGAZDASÁG. Budapesti áru- és értéktőzsde. — A .Szatmári Hírlap“ távirati tudósítása — Budapest, nov. 30. Zárlat 5 órakor: Búza 1903. áprilisra ........................ 7 64 • 7.65 Rozs 1 903. áprilisra..........................6.64—6.65 Zab 1903. áprilisra........................6.38—6.39 Tenge ri 1903. májusra...................5.79—6.80 Repcze augusztusra....................... —.-----.— Zá rlat 5 órakor: korona Osztrák hitelrészvény ........................ 664.— Mag yar hitelrészvény ........................ 700.— Les zámitolóbank részvény........ 440.— Rim a-Murányi vasmű részvény . . . 466.50 Osztrák-magyar államvasuti részvény . 689.25 Küzuti vasút..................................612.— Városi villamosvasút részvény . . . 328.— REGÉNYCSARNOK. A LEJTŐN. 11 Regény. Irta: Glaretie Gyula. — Ostoba könyek! — gondolá. Lucie egész múltja szomorú volt és rideg ; de szomorú gyermekkori éveinek emlékéből a fiatal leány csak a szelíd megadást őrizte meg, a mireLo- rinné idejekorán rátanitotta. 0 is kegyetlenül szenvedett fiatalságában. Szegény külvárosi munkásnő volt és 16 éves korában férjhez ment Lucie apjához, egy szép fiúhoz, egyetlen szerelméhez és éveken át boldog házasságban élt. De aztán férje, ki gépész volt és ékesszóló, elhanyagolta a munkatermet a nyilvános gyülekezetek miatt, a hol szónoklatával elragadta társait és boldogabb volt ilyenkor, mintha hasznos munkával töltötte volna a napot. Lassanként aztán elhanyagolta házi tűzhelyét is, magára hagyta a feleségét a házi gondokkal és emfatikus hangon beszélt neki nagyszerű álmokról; mert abban fáradozott, hogy felszabadítsa a nőt a nyomor rabigája alól, ahol sínylődik. — De ón nem sínylődöm, Vincent, biztositlak 1 — monda a felesége. — Hogyan? nem sínylődő!? Ne mondd azt nekem ! ... Ha valaki be.