Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-27 / 9. szám
2-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA február 27. litgatja a paragrafusokat, ahogy azok az ő érdekeit legmegfelelőbben szolgálják. Abban a vasárnapi cikkben előttem a cikkíró ily bilvölőként tűnik fel, ki magára véve a merkantilisták mindent elnyelő palástját, ez alá bujtatja az aranyos közvetítőket s kilép a porondra és támadja az agráriusokat, akik mindenben ártatlanok, mert hiszen eladni való terményük egyáltalán nincs. Csodálom cikkíró fellépését, hiszen éppen a sorsnak kedvezése folytán néhány év előtt ő is az irigylésre méltó gazdák körébe sorakozott, s ma már támadja őket, vagy talán nem jól érezte magát köztük, akár- mint is történt a dolog, cikkirónak nagyon jól kell tudnia, hogy vármegyénkben gazdánál terménykészlet nincs, továbbá mint gazdának szintén tudnia kell, hogy a katonaság legalább is eddig és itt Szatmármegyében gazdától élelmi cikket közvetlenül úgyszólván nem vett, hanem igenis a közvetítő kereskedelem utján fedezte szükségletét. Tudomása lesz bizonyára cikkirónak arról is, hogy pl. egy alkalommal egész falvak kis gazdái hajtottak fel marhát eladásra, a katonaság egy darabot sem vásárolt meg tőlük, de megvette attól a kufártól kgként 108 fillérért, minden súly levonás nélkül, amely kereskedő a gazdától kgrként 82 fillérért, 10 százalék élősúly levonásával vásárolta ugyanazt meg. Itt van tehát a gazda kiuzsorázása. Azért talán az a szegény gazda még sem érdemli meg a kipellengé- $fcést, amiért az ő verejtékes munkájának gyümölcsét n.ás szedi le s övé marad a bánat. Hasonló esetet tudnék akárhányat felsorolni, de azt hiszem elég ebből egyelőre ennyi is. A cikkíró úgyis mint gazda, de úgyis mint a merkantil irányzat egyik zászló vivője bizonyosan tudja, hogy a termény készletek ma hazánkban a spekuláció kezében keresendők, de az hét lakattal lezárva őrzi, mert még nem érkezett el az az idő, amikor emberi kiszámítások alapján minden további kockázat nélkül a legnagyobb hasznot lehet e készletek után zsebrevágni, hogy pedig ez mikor érkezik el, alább arról is szólok. Az igen nagy hiba, hogy a készletek hatósági felvétele a maximális árak megállapítása előtt nem történt meg, de ez úgy látszik éppen nem a gazdák interveniálása miatt maradt el, hanem úgy látszik egész más miatt lett elhalasztva; kiváncsi vagyok rá, hogy most a rekvirálásnál ugyanaz az irányzat mint fogja a hatóságot a falhoz állítani, ha esetleg fellépésével korábban jön, mint ahogy érdekei kívánják. Hogy hazánkban még mindig nagy gabonakészletek vannak, az bizonyos s hogy ezek a készletek kissé körültekintő beosztással elégségesek aratásig, azt is határozottan lehet állítani, de hogy a spekulációnak érdeke legalább is addig ez irányban a bizonytalanságot fenntartani, mig az uj terméskilátások hozzávetőlegesen számszerűleg megállapíthatók — az szent igaz; azért van szükség most ennél a kérdésnél húzásra, halasztásra, hogy megérkezzék a tavasz, amikor kétséget kizárólag megállapítható az őszi vetések állása, amely véglegesen eldönti a mai kenyérkérdés sorsát. Hiszem azt, hogy oly kiváló judiciummal biró egyén, mint a cikkíró, belátja azt, hogy a gazdát szük- keblüséggel vádolni nem lehet, hogy a gazda van ma éppen ebben a helyzetben, a mikor igazán sajnálatra érdemes s befogja látni — mint gazda — azt is, hogy a gazdára nézve a háború a legrosszabb időben ütött ki, mert ha jó aratás előzte volna meg a háború kitörését, akkor a gazda nem lenne kénytelen kapkodni a szalmaszál után is és abban keresni megmentőjét, hanem becsülettel tudna kievezni hosszas hányattatás után a biztos partra, dacára a három egymásután bekövetkezett szomorú gazdasági esztendőnek. A tengeri s egyéb mezőgazdasági készletek lefoglalása. A m. kir. minisztériumnak 610—1915. M. E. számú rendelete a tengeriből és egyéb mezőgazdasági terményekből meglevő készletek átengedéséről igy hangzik: 1. §. A m. kir. minisztériumnak a búzából, rozsból, árpából és zabból meglevő készleteknek az Országos Gazdasági Bizottság részére átengedése tárgyában 240—1915. számú rendeletében foglalt szabályok a jelen rendelet 2. §-ában foglalt módosítással megfelelően kiterjesztetnek a tengeriből és az idézett rendeletben nem említett egyéb mezőgazdasági terményekből meglevő készleteknek bejelentésére, feltárására és átengedésére. Azt, hogy olyan mezőgazdasági terményért, amelynek ára hatóságilag megállapítva még nincsen, a birtokos az Országos Gazdasági Bizottság részére való átengedésnél milyen árat követeiket, külön rendelet fogja megállapítani. 2. §. A 240. szám alatt kiadott rendelet 2. §-a akként módosul, hogy az abban említett határidő, amelyen belül a birtokos az igényelt készletet a földmive- lésügyi miniszter vagy meghatalmazottja által kitűzött időpontban a kijelölt legközelebbi vasúti vagy hajóállomásra szállítani köteles, négy hét helyett három hónapban állapittatik meg. Ugyanez a határidő irányadó a búza-, rozs-, árpa-, tengeri-, burgonya- és rozslisztből meglevő készleteknek a 422. szám aiatt kiadott rendelet értelmében való átengedésénél is. 3. §. A földmivelésügyi miniszter felhatalmazhatja a Gazdasági Bizottságot, hogy az 1915. évi március hó 1. napjáig tengerit szabadkézből azoktól, akik készleteiket erre a célra önként felajánlják, a földmivelésügyi miniszter által meghatározandó olyan áron is vásárolhasson, amely a hatóságilag megállapított legmagasabb árt meghaladja. Ilyen eladásoknál a földmivelésügyi