Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-20 / 8. szám
2-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA február 20.-j ___í_______!__ Vi sszaélés a haidisegélylye|. Az államnak kötelessége, hogy azokat, a kik a csatatéren harcolnak, félmentse az aggodalomtól, vajon családjuk nem nyomorog-e. Az állam napi segítséget azért ad a hadbavonultak itthonmaradottjainak, hogy gond nélkül élhessenek s ne szenvedjenek szükséget, azért, mert a családfő a hazát védi. Ez nemcsak nemes, de elengedhetlen gondolat, mellyel az állam részben lerója kötelességének adóját az érette harcolók irányában. A harcoló katona és az állam igy teljesitik egymás iránt való kötelességüket. A hadbavonultak itthonmaradottjai meg is értik ezt a szép gondolatot, tudják, hogy azt a hadisegélyt nem ők, hanem a bevonult családfő izzadja ki élete kockáztatásával, tudják, hogy e mellett ők még nincsenek felmentve a munkától és szorgalmasan folytatják előbbi munkásságukat, sőt sok helyen még a bevonult férj, apa és testvér dolgát is elvégzik. A derék magyar menyecskék igazi férfiakká, a jó anyák helytálló apákká válnak és igazi férfimunkát végeznek. Annál sajnálatosabb, hogy a gazdatársadalmi szervezetek gyűlésein ismételten elhangzott panaszok szerint — akadnak olyan családok is, a melyek a hadisegély birtokában henyélnek, nem akarnak dolgozni. Olyan esetek is elhallatszottak, hogy a birtokos a bevonult béres, vagy gulyás minden konvencióját kiadta az itthonmarádt családnak, lakásában meghagyja s ennek dacára sem akar annak egyetlen-egy munkabíró tagja sem dolgozni a bevonult családfő helyett, hanem tudva azt, hogy a hadisegély folytán munka nélkül is megélnek, nem érzik magukat kényszerítve arra, hogy dolgozzanak is. Ha ezek csak szórványos esetek volnának, nem kellene velők foglalkozni. De a hadisegélylyel való eme visszaélések az egész nemzet sorsára hatnak vissza, a nemzeti termelés sikerét, a tavaszi gazdasági munkát és ezzel együtt a hadjárat kimenetelét is veszélyeztetik. Ha ez a ragály tovább terjed, ha ezrek és százezrek henyélnek, a mikor dolgozni kellene, akkor ne várjunk termést, akkor beteljesülne — amitől Isten óvjon — az ellenség álma, hogy kiéheztetnek bennünket. A fejletlen gyermektől, a kisdedeit gondozó anyától, az aggastyántól, a b.teges embertől nem követelhető az erős munka. De az már tűrhetetlen, hogy azok, a kik előbb dolgoztak, de a mint a családfő bevonult, abbanhagyták a munkát, csak azért, mert hadisegélyt kapnak. A hadisegély nem arra való, hogy annak az árnyékában munkabíró emberek henyéljenek. Ezt meg kell akadályozni a közérdek szempontjából, ha másként nem lehet, ott, a hol munkabíró tagjai vannak az itthonhagyott családnak, a hadisegélyt a hitelszövetkezetben kell elhelyezni a bevonult családfő nevére, ott tójcésiteni, hogy mijror vjsszajön ő kaphassa meg az összeget, melyre családja érdemetlennek bizonyult. Fel kell világosítani a munkabíró s a hadisegély élvezete előtt mindig,is dolgozó segélyezetteket, hogy az államnak is vannak széniéi s ha henyélésüket észreveszi, hamarosan rá jön erre a gondolatra s akkor kénytelen-kelletlen mégis dolgozniok kell. Milyen végzetes csalódást érezne majd a családfő, ha visszajön a a harcból és egy henyélő családot talál otthon, a mely a hadisegélyt az utolsó fillérig felélte, mert nem dolgozott. Köt-lesség háramlik a falu vezetőire, a szövetkezetekre és a gazdakörökre ebben a bajnak orvoslásában. Az ő kötelességük felvilágosítani azokat, akiknek erre szükségük van, hogy milyen szomorú következménye lehet a segélyezéssel való visszaélésnek. A mezei pockok irtása (ősszel, télen és tavasszal). Közli: M. kir. áll. rovartani állomás. (Folytatás.) B) A további pocokkár meggátlása, a téli pocok- I irtás. Ilyenkor ősszel és télen át a pocokirtás már le-. ! hető legkisebb korlátok közé szorul és legtöbbször csak abból állhat, hogy a pockot most már csak a ve- ’ tésen irtjuk. A határ többi részében, a takarmányföldeken, a partokon és a parlagokon az irtás sikere kérdéses és az eddig be fejezett kár után legtöbbször már felesleges is; amely pocok pedig eddig nem hagyta el a parlagot, partot, az aligha távozik innen későbben is. Ennélfogva hasznosabb dolog, ha minden erőnket csak ama pockok irtására használjuk fel, amely a vetésnek még árthat! Tanácsunk e tekintetben a következő: A kisgazda, akinek földje kisebb, ne keressen semmiféle más eszközt, hanem az előbb meghengerelt vetésen tiprassa be ! egy nap este az összes látható pocokiukakat és más- | nap reggel, ha nyitva talál egy-egy pocoklukat, öntse I ki a lakóját és pusztítsa el. Laza és igen nedves föld— | ben a kiöntés körülményes és igy türelmes kitartást ki- I ván, de azért ne fázzék senki ettől a munkától. Ha már í elmulasztottuk eddig a védekezésnek — sajnos — ; könnyebb részét, nincs más hátra, mint hogy habozás j nélkül végezzük el azt a nehéz részét is, amely még i egyedül lehetséges! A kiöntött pocok agyonveréséhez legcélszerűbben használhatunk egy vesszőnyalábot, vagyis 8—12 darab ujjnyi vastag fűz-, akác- vagy másféle hajlékony vesszőt, amely egyik végén szorosan csomóba van kötve. Az ostornyél, az ösztöke e célra nem jó, mert sokszor kell vele a menekvő pocok után sújtani, mig végre haláloson eltaláljuk. A pocok kiöntését folytatni lehet egész télen is, tehát fagyos időben is.
