Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-25 / 52. szám
december 25. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. Mindenesetre örvendetes dolog, hogy a mai háborús időben a kukorica csutka értékesítéséről is szó esik, habár az egyáltalán nem uj dolog, hiszen meg volt ez régen is, amikor a „kis óriással“ legalább is ezelőtt harminc évvel a tengerit csutkával együtt őrölték meg s úgy etették. De a csutka tápértékének ismertetésével és takarmányozási célokra való alkalmazhatóságával mi kapunkban még ez évi március 20-i számunkban foglalkoztunk, még pedig teljesen szakszerüleg, a mennyiben dr. Griell Kálmán kir. fővegyész, a szatmári vegyvizsgáló állomás vezetője fent említett lapszámunkban alaposan és kimeretően ismertette s kimutatta vegyvizsgálat alapján a tengeri csutka tápértékét s összehasonlította azt a búza-, rozs-, árpaszalma és a silány réti széna keményítő (hizlaló) értékével s ma is azt mondja, hogy vétek a kukorica csutkát elpocsékolni, mert hiszen nem kell ahoz más, mint egy őrlő gép; meg kell azonbarl jegyezni, hogy az őrlésnek nem szabad túl finomnak lenni, hanem olyannak, hogy az állat ezt rághassa s igy a nyállal kellőleg előkészítve jusson a gyomorba. Csak ennyit akartunk megjegyezni az alkalommal a tengeri csutka őrlésről. Harc a drágaság körül. Régi de, örökbecsű közmondás az, hogy aki szelet vet, vihart arat. A munkások szakszervezeteivel egyesült pénzfejedelmek jobban meggondolhatták volna, amikor minapban a drágasági ankét cime alatt vehemens kirohanást intéztek a magyar gazdaközőnség ellen és a drágaságért csaknem kizárólag a magyar gazdákat tették felelőssé. Hatalmas szervezetek támadtak a gazdaközönség ellen és csaknem megfeledkeztek arról, hogy ma már a magyar gazdaközőnség is szervezve van és nemcsak az esztendők óta folyó háborúban, de a meg- lepetésszerüleg jövő támadások ellen is tudja védeni magát. Nyilvánvaló tehát, hogy az egyesült szociáldemokrata és bankár érdekeltségnek hamaro an megadják a választ a magyar gazdák. Ez meg is történt a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének december 12-én lezajlott impozáns nagysikerű gyűlésén. A gyűlés eredményeként legelsősorban is azt lehet megállapítani, hogy a magyar gazdaközönség régen hadakozott pipo- gyább ellenséggel. A hadműveleti bázis annak a bizonyos drágasági ankétnek a kormány elé terjesztett memoranduma volt, erről a memorandumról a hozzáértők egész serege állította ki egyértelmüleg azt a bizonyítványt, hogy nem egyébb, mint a közgazdasági sületlenségeknek, a közgazdasági tudatlanságnak és következetlenségnek tarka gyűjteménye. Magyarán mondva nem is lehet ezt a memorandumot komolyan venni, mint ahogy azon a helyen, ahova címezték, már eddig sem vették komolyan. Rubinek Gyula, Zselénzsky Róber gróf, Gaál Gaszton, Darányi Ignác, Bernát István stb. akik a magyar közgazdasági kérdések alapos tanulmányozásának és közgazdasági érdekek fejlesztésének szentelték egész életüket, napnál világosabban mutatták ki, mennyire indokolatlan a háborúban megtollasodott milliomosok és tulfizetett ipari munkásoknak a drágaság megszüntetésére irányuló az a kérelme, melynek lényege nem más, minthogy a gazdától vegyék el minden boldogulásának előfeltételét. Ilyenformán a bankfejedelmek és munkás szak- szervezetek által közösen rendezett drágasági ankét ügyét a gazdaközönség a maga részéről a lovagiasság legszigorúbb szabályai szerint el is intézte volna, de azért az akták még nem zárultak le. Valamint a nyúlnak is két feje van, ugylátszik a gazdatársadalom ellen folyó háború vezetői sem elégednek meg egy—két fejnek mesteri lekanyaritásával. Résen kell tehát lenni Nagyon helyesen mutattak rá a gyűlés kiváló szónokai, hogy a drágasági ankét cime alatt tulajdonképen sokkal mélyebb tendenciák rejlenek. Ez nem egyéb, mint a plutokracia raffinált harca az öntudatosan munkálkodó társadalmi osztályok ellen. Azok, akik a harcokat szeretik, nem irtóznak semmi eszköztől, ha céljaik elérésére szükséges, szövetkeznek éppen olyan szívesen az éggel, mint a pokollal. Valóban nemcsak komikus, de megdöbbentő és igazán gondolkozásra gerjesztő látvány az, amikor a drágaság megszüntetéséről beszél az, akt a drágaságot előidézte. Nagyon igaza volt annak, aki azt a találó hasonlatot mondta, hogy az egész eset hasonlít ahhoz a közismert régi fogáshoz, mikor a gyújtogató legjobban kiabálja: tűz van, tűz van. Sokkal rejtettebb rugókat kell tehát keresni az említett drágasági ankét háta mögött. Ugylátszik a gazdák elleni támadás nemcsak a háborús milliók kényelmes elleplezésére szolgál, hanem bejelentéséül egy uj hadjáratnak azok részéről, akik mindig csak aratni, szüretelni akarnak anélkül hogy szántanának, vagy vetnének, vagy legaláb egyszer is megkapálnák a szőlőt. A plutokracia jövő egzisztenciájának megalapozása akar ez lenni a verejtékkel dolgozó társadalmi osz'ályok rovására. A magyar gazdaközőnség azonban résen lesz. A gazda teendője január hóban. Nagyon fontos a gazdánál, hogy az uj év alkalmából számot vessen az előző év eredményeivel s azért legelső kötelessége a könyvek lezárása, még oly kis gazda is ki rendes könyveket nem vezet, lehetőség szerint terménykészletét, állatállományát, gazdasági eszközeit stb. leltározza, mert ez lesz az uj évben számadásainak alapja, vezérfonala. Olt, hol rendes könyvvezetés van, a lezárt összegek áthozandók az újévre.
