Szatmári Gazda, 1915. (7. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-04 / 36. szám
szeptember 4. 2-ik oldal. SZATMÁRI GAZDA tartozó szövetkezetekben az élelmiszerek termelésével, összegyűjtésével és értékesítésével járó feladatok bevezetését. Ugyanez a határozat szükségesnek mondotta ki, hogy az élelmiszerek termelésének szervezésére vállalkozó szövetkezeti központok a városi hatóságok s a városi fogyasztók közélelmezési intézményeinek rendelkezésére álljanak mindenkor, mikor a termelő szövetkezetekkel közvetlen összeköttetést keresnek. A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége mikor ezt az akcióját megindítja, elméleti javaslatokat nem tesz, utal a pozsonyi példára, melynek kézzel fogható eredményei vannak. Végül a legnagyobb készséggel állanak minden város rendelkezésére, hogy felvilágosítással s a részletekre nézve további javaslattal szolgáljanak. Drágaság minden téren. * Alapos és általános a panasz a háborús termelési költségek megdrágulása tárgyában, amellyel szemben a sokak által olyan túlzott maximális árak valóban csekély ellenszolgáltatásnak tűnnek föl. Jogos az is, hogy ha a kormány mindenféle mezőgazdasági cikknek megállapította a maximális árát, ugyanazt a mértéket alkalmazza az ipari és kereskedelmi cikkekre is, maximálja ezeknek az árát is, mert egyébként a kisgazda két malomkő közé szorul és gazdasági helyzetét katasztrófáii- san megrosszabbitja dacára minden magas terményárnak a háború. Különösen nagy a panasz a bognár és a kovácsmunka árdrágulására. Azelőtt négy kocsikereket csinált a bognár 20 koronáért, ma egy kerék 10 korona és a vasalása többe jön 4 koronánál. A lópatko- lás, ráfhuzás, ekeélesités mind kétszerolyan drága lett, mint azelőtt. Egy pár közönséges csizmáért háború előtt 30 koronát fizettek, ma 70 koronán alul nem lehet csizmát csináltatni, sőt a talpalás is többe kerül 5 koronánál. Még hihetetlenebből felszökött a kötéláruk és a zsákok ára. Közönséges zsákot azelőtt 1 koronáért lehetett kapni, ma ugyanolyan zsákért 3 korona 50 fillért is elkérnek. Egy csikókötőfék azelőtt 30—40 fillér volt, ma 1 korona 50 fillér, lókötőfék azelőtt 70—80 fillér, ma 2 korona 40 fillér, vagyis több, mint háromszorosa az előbbi árnak. Ugyanilyen emelkedés van az istrángoknál, a rudallóköteleknél. A bőrszerszámokat pedig nem is lehet megfizetni, olyan hihetetlen magasra rúgott az áruk. A termelési költség megdrágulása azonban nem szorítkozik Magyarország területére. Hasonló panaszokat olvasunk Ausztriában is, ahol az agráriusoknak egyik hivatalos lapja nemrég pontos számítások alapján megerősíti mindazt, amit a mi kisgazdáink panaszképen felhoznak. Az osztrák kormány, illetőleg annak belügyminisztere, hivatalosan ki is jelentette, hogy a gazdasági segédeszközökben olyan fokú árfelcsigázás kapott lábra, hogy azt tovább tűrni nem lehet. Az osztrák agrár újság a miniszter nyilatkozata kapcsán különösen a tejgazdasághoz és a hizlaláshoz szükséges anyagoknak drágulását számítja ki, összehasonlítván az 1914. évi julius hóban és az 1915. évi julius havában követelt árakat. Eszerint a malátacsira 200 százalékkal, a szárított sörtörköl 186 százalékkal, a különböző fajtájú olajpogácsák 115—175 százalékkal, a répaszelet 40 százalékkal, a melasz 53 százalékkal emelkedett árban. A szén métermázsája 145 koronáról 2'25 koronára, a petroleum 38 koronáról 90 koronára emelkedett. Ugyancsak igen tekintélyesen megnövekedett a mezőgazdásági gépek és a műtrágya ára is. Az osztrák gazdák most azon tanakodnak, hogy különösen a tejgazdaságot és a hizlalást a legkisebb mértékre.: korlátozzák. Természetesen ennek ismét a közélelmezés és a hadseregellátás adná meg az árát. Éppen ezért az osztrák kormány minden alkalommal elismeri, hogy egyetlen más termelési ágban sem követelt annyi erőmegfeszitést a hiányzó emberi és igavonó erőknek pótlása, mint a mezőgazdaságban és ezért igyekszik legalább a termelési költségek csökkentése által védeni a gazdát, amidőn egyrészt nemcsak a korpa, hanem az olajpogácsa stb. árát is maximálta. A lövészárokban.*) A villamos kocsi csillingelve fut a Ferenc József hid felé . . . Nyitott ablakán ősziesen homályos napsugár siklik be és bágyadtan csókolja arcomat . . . Megborzongok, inkább fáj, mint jól esik; már megint itt az elmúlás szomorú időszaka és hányán érik el a kikeletet? Hányán az»k közzül, akik előttünk haladnak az ut testen fiatalon, üdén, bokrétás zászlóval, vig trombitaszónál . . .? Hányán mi, kik mosolygós arccal, könnyes szemmel lobogtatjuk utánuk kicsi fehér kendőnket? Hányán ? A nagy vásárcsarnok előtt sovány sváb kertészek koszorúkat árulnak . . . Mind cserfalevélből készült. Kellemetlen hang zavar föl gondolataimból. •) Mai nap figyelmünk egyedül a harctérre van irányítva, onnan várjuk vitéz hőseink fegyvereinek dicsőséges győzelmétől hazánk jövendő boldogságát s gazdasági fellendülését. Beszélünk gokat a lövészárokról, de annak teljes leírását nem volt alkalmunk nekünk itthon maradottaknak — soha még olvasni sem. Itt adjuk a lövészárok élethű leírását szerkesztőnk nővérének tollából. (Szerk.)
