Szatmári Gazda, 1914. (6. évfolyam, 1-49. szám)

1914-03-07 / 10. szám

2-k oldal. SZATMÁRI GAZDA március 7. hogy nagyobb értékű tenyészállatokat szerez­zen be, lévén ezek értéke biztosítva. Fontos az állatbiztosító szövetkezetek meg­alakítása közgazdasági szempontból is, mert az egyes gazda ereje gyenge ahoz, hogy az or­szág közgazdasága terén befolyást gyakoroljon, míg tömörülés által annak fontos tényezőjévé válik. Mindezen előnyöket azonban túlszárnyalja azon körülmény, hogy áz aránylag csekély biz­tosítási dij ellenében még a legnagyobb jár­vány idején is nyugodt lehet a gazda. A járvány itt van s oly ijesztő módon ter­jed, hogy állatállományunk kipusztulását s a gazdaközönség tönkrejutását eredményezheti. Ekzisztenciánk biztositása végett siessünk minden alkalmat megragadni mely enyhíti a csapást, ne késsen egy község sem az állatbiz­tosító szövetkezet megalakításával, mert a kö­zelgő veszély még elhárítható. Tekintettel arra, hogy egyesületünk minden oly akcióban a mely gazdáink boldogulását van hivatva előmozdítani, nemcsak kötelességszerü- leg de szives készséggel áll a gazdaközönség rendelkezésére, tehát az állatbiztosító szövetke­zetek megalakítását is a községnek mindennemű megterhelése nélkül, vagyis díjmentesen végzi s az ez irányban egyesületünkhöz beérkezett kérelmeket soron kívül intézi el. Itt van tehát az idő, hogy községeink ri­deg magatartásukkal hagyjanak fel és fordul- anak ez ügyben egyesületünkhöz, miként ez több község részéről is megtörtént, nehogy a halogatás a már amúgy is érzékeny csapást sú­lyosabbá tegye. Rendek Géza. A rétek trágyázása. Irta: Pethő Károly. A legrégibb időkben, a mezőgazdasági kultúra leg­alacsonyabb legkezdetlegesebb fokán a rét és legelő volt a gazdálkodás két legfontosabb tényezője, mert abban az időben a gazda elsősorban állattenyésztő volt. Jelenleg az állattenyésztés a növénytermeléssel párhuzamosan egyenlő rangú tényezőként szerepel, de a rét és legelő fontosságát azért nem vesztette el, mert ezek szolgál­tatják állatainknak a legtermészetszerübb takarmányt. A réten termő növények, herefélék és füvek, éppen úgy a talajból veszik tápanyagaiknak legjelentékenyebb részét, mint a szántóföldi műveleti növények. Minden széna, sarju terméssel tehát, nagymennyiségű tápanya­got viszünk ki rétünk talajából. Magától értető dolog, h°gy így a rét tápanyag készlete, évről-évre fogy s ha nem gondoskodunk a kivitt tápanyagok visszapótlásáról még az őserőben levő rét talaja is kimerül idővel. A kimerülés természetes következménye lesz nemcsak a termés csökkenése, hanem a termés minőségének ha­nyatlása is. A talaj kizsarolásával ugyan karöltve jár, a jó minőségű igényesebb fü és herefélék kipusztulása, melyeknek helyét azután értéktelen és rossz minőségű gyomok foglalják el. Mondanom sem kell, hogy a ter­més tömegének csökkenése és a minőség hanyatlása, a jövedelmet is apasztja. A rét tehát trágyázásra, vagy­is a kivitt tápanyagok legalább részben való vissza­pótlására éppen úgy rászorul, mint a szántóföld és azt éppen úgy meg is hálálja. Sajnos hazánk gazdaközön­ségének legnagyobb része ma is mostoha gyermeknek tekinti a rétet, részben mert feleslegesnek tartja azt trá­gyázni, részben pedig mert ha akarná sem volna elég istállótrágyája arra, a műtrágyák alkalmazásától pedig idegenkedik. Pedig ha tekintetbe vesszük azt, hogy a rét ta­laja nem részesül, mint a szántóföld rendszeres talaj- művelésben, akkor azt kell mondanunk, hogy a rét még * sokkal inkább rá van utalva a tápanyagok visszapótlá­ülnie mezőgazdasági gépgyár Részvény-Társ. Hazánk legrégibb gazdasági gépgyára MOSÓMBA M. Legjobb anyagból és elismert gondos kivitelben kaphatók: Sack-rendszerü acél-ekék, egy és két vasú ekék, különféle szerkezetben. Hengerek, szántóföld- és rétboronák dús választékban. Hírneves tolókerekes rendszerű MOSON1 DRILL SORVETŐGÉPEK. Osbome amerikai kévekötő és marokrakó aratógépek, fűkaszálók. Mindennemű cséplőgépek, kézi és járgányhajtásia. Gabona- psztftó- és szelelő-rosták, konkolyválasztók, szecskavágók, répavágó és darálógépek kitűnő szerkezetben és különféle nagy­ságban. Morzsolók, kézi és erőhajtásra. Hollingsworth lógereblyék. Amerikai ló és kézi-kapák. Francia ekék, kapálógépek szőlő műveléshez. Szőlőzuzók, prések és permetezők. Tejgazdasági gépek. Bizományi raktár: BÍRÓ LAJOS urnái Szatmár, Piae-tér, báró Vécscy-ház.

Next

/
Oldalképek
Tartalom