Szatmári Gazda, 1914. (6. évfolyam, 1-49. szám)
1914-03-21 / 12. szám
SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal. március 21. A mostani kukurica kiállításon láttuk, hogy az egyes termelők a protein vagy keményítő tartalomra helyezvén a súlyt, különböző vidékeken az etetésre vagy a szeszfőzésre alkalmasabb fajokat termelik, vagyis a kereslet igényeit igyekeznek kielégiteni és ez racionális. Nézzük csak hogy állunk vármegyénkben a különböző fajok termelésével. Vármegyénk talajának nagy része jó kukurica termő talaj s igy kiterjedt sertés tenyésztésünk dacára, megfelelő hozam mellett mi Má- ramaros megyébe, sőt az ország határain túl Galíciába is hivatva vagyunk kukurica termé- j sünk jelentékeny részét exportálni. A kereslet : tehát meg van, csak találja meg a neki megfe- j lelő minőséget. Ennek dacára azt tapasztaljuk, hogy gazdáink legnagyobb része ezen szempontok fi- j gyeimen kívül hagyásával vármegyénkben a legkülönbözőbb fajokat termelik, bár előbb nem i győződtek meg egy eddig nem termelt faj be- . vezetésének indokolt voltáról. Szükséges tehát, hogy a felhozott szempontokat megfontolva, gazdáink kísérletek alapján állapítsák meg melyik tengeri faj termelése az indokolt. A kiállításon adatokkal láttuk beigazolva azt is, hogy a kukurica egyike azon gazdasági növényeknek, mely a reáforditott intenzivebb megművelést nagyon is meghálálja. Meggyőződtünk arról is, hogy nagyobb tengeri termelő gazdaságok még az eladásra szánt vetőmag tengerit is úgy megválogatják, hogy a csutka súly csak 11—12 százalékot tesz ki, sőt ezt ma már 7—8 százalékra redukálták (Bánkuti uradalom). Ezen rövid pár tétel felsorolása már magában igazolja, hogy a kiállítás igen tanulságos volt, nem csoda tehát ha az ország gazdaközönsége oly nagy mérvben látogatta. Vármegyénkből is voltak fenn nehányan, az egyesület részéről pedig Böszörményi Emil alelnök és Világossy Gáspár titkár jelentek meg. Vármegyénk gazdaközönsége mint kiállító nagyon szerényen volt képviselve, még jó hogy a múlt évi időjárás mellett egyáltalán volt olyan tengerink is, mi az orsz. kiállítás keretében helyet foglalhatott mint pl. a dr. Böszörményi Károly pettyéni birtokosé, kinek a kanadai aranysárga kukuricája ezüst éremmel, a putyi tengerije pedig oklevéllel lett kitüntetve, mi őszinte örömünkre szolgál. Némi megnyugvást nyújt egyfelől azon körülmény, hogy ami keveset vármegyénkből kiállítottak, az a jury igényeit kielégítette, másrészt pedig azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a jövőben egy csoport kiállítással vehetünk részt. ............... ■ -y Talaj müvelési axiómák. Irta: Molnár Imre gazdatiszt. »Mint tímárnak a bőrt, szobrásznak a követ, úgy kell a gazdának ismerni a talajt, amit ő szánt, vet, hogy boldogulhasson“, Mondta régen egy okos tanárom, s örök igazság ez; okszerű talajmüvelésről teljes talajismeret nélkül szó sem lehet. A laza, vagy éppen homok talaj összetételénél fogva mindig nyitott, a meleg, a levegő és nedvesség befogadására alkalmas állapotban van; — művelése is könnyű dolog a kötött talajmüveléshez képest. Éppen ezért nem is bir azzal a fontossággal a gazda szemében, mint a kötött talaj művelése, amelyről ezúttal szó lesz. A kötött talaj művelésének első czélja az, hogy a talajt azon fontos három tényezőnek: a meleg, levegő és nedvességnek befogadására alkalmassá tegye, amely tényezőknek csak egyike is ahol hiányzik, ott szerves élet nincs. Ezen cél elérésén kivül fontos természetesen a gyomirtás és magház készítés. Sajnos, hogy a kötött talajmüvelés fontosságával arányban áll annak súlyos volta, s viszont éppen a legnehezebben művelhető, a legzártabb, legkötöttebb talajnak van arra legnagyobb szüksége. Bár a különböző talajféleségek okszerű művelése is eltérő, mégis csaknem általánosan áll az, hogy az őszi mély szántás mindenütt az okszerű talajmüvelés ábécéje, — helyesen alkalmazva a termelési siker legnagyobb biztosítéka. Ha valahol, úgy kétszeresen áll ez az én vidékemen, Szatmár vármegye északi részén. Szigorúan kötött feltalaj s még kötöttebb altalajjal van itt dolgunk; egész nyári csapadék járandóságunkat pedig a két legutóbbi abnormális évtől eltekintve, — rendszerint ki- szokta adni az Úristen áprilisban, mely után legfeljebb még a hordásra szoktunk pár alkalmas esőt kapni. Mi következik ebből ? Az altalaj oly kötött lévén, hogy már az 5—6 coltól csak csákánnyal tudjuk felvágni midőn fagödröt vagy árkot ásunk, a mely szántásba nem részesült területen a hóié s a tavaszi csapadék el nem raktározódik, hanem a barázdákon, árkokon lefut, amit most magunk is siettetünk, lefolyó útjait igazgatjuk; mert bizony ahonnan le nem tudjuk vezetni, oda nem vetünk, ott csillog a hóié még Szt. György napkor is, mig a napsugarak fel nem szívják, mert talajunk azt be nem issza. E zúgva lefolyó viz azonban nem megy most le oly tisztán mint ahogy a felhőkből leesett. A vékony
