Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)

1911-05-20 / 20. szám

SZATMÁRI GAZDA 5-ik oldal május 20. tüzetesen és pontosan kötelezőleg előirassanak és hogy az ellenőrzés egy központból vezettessék. 2. Minthogy az állomások vizsgálat közben egészségügyi kihágásokra is bukkannak, szükségképpen kell, hogy az országos kémiai intézet igazgatója s lehetőleg még egy másik vegykisérleti állomás vezetője vagy igazgatója az országos egészségügyi tanácsban hivatalból helyet foglaljon. A benyújtott határozati javaslatot Koppély Géza, Szilágyi Gyula dr. hozzászólása és Sigmond Elek dr. azon indít­ványának, hogy az export és import alá eső élelmi­szereket ellenőrizni kell, hozzácsatolása után a bizottság egyhangúlag elfogadta. Ezekben számolunk be a IX. gazdakongresszusról; már csak az itt kivonatosan közölt referádából is lát­hatják gazdáink, hogy mily fontos és a gazdaérdekeket közvetlen közelről érintő ügyeket tárgyalt le a kon­gresszus. Egész gazdatársadalmunk hálája és köszöneté illeti meg a vezetőket, a nagytudásu és lelkiismeretes elő­adókat, kik lehetővé tették, hogy gazdakongresszusunk ugy külsőleg, mint belső értékét tekintve oly impozánsul folyt le, a mely teljesen méltó volt a magyar agrár nemzet méltóságához. Kiállítási mozgalmak. Jubiláns kiállításunk munkálatai rohamos léptek­ben haladnak előre. A bejelentések — különösen az ipari csoportra nézve — tömegesen érkeznek a kiállítási igaz­gatósághoz s nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy egyes kiállítók érdekes és nem mindennapi dolgokkal lépnek a közönség elé. De nemcsak az ipari, hanem az erdészeti, gyü- mölcsészeti csoportokban is lázasan folyik a munka s a bizottságok tagjai lelkesen karolva fel az ügyet, időt, fáradságot nem kiméivé igyekeznek a kiállítás sikere érdekében. A bányászok Nagybányán és vidékén erősen dol­goznak, ez a csoport lesz kiállitásunk egyik különlegessége. Az erdészeti csoport bizottság, melynek elnöke Teleki Pál gróf, társelnökök: Hubay Zsigmond a nagy­bányai főerdőhivatal főnöke és Sziklay Emil kerületi felügyelő, mint ügyvezető-alelnök Léber Antal Szatmár- Németi szab. kir. város agilis erdőtanácsosa mindent elkövetnek, hogy ez a csoport oly vonzó és változatos legyen, a minő a kiállításokon általában az erdészeti és vadászati csoport lenni szokott. A gyümölcsészeti, szőlészeti és borászati csoport bizottság Domahidy Viktor angyalosi földbirtokos, kiváló pomológus elnöklete alatt folyó hó 17-én ülést tartott, melyen a termelők közül számosán jelentek meg. Az előadói tisztet Korponay Kornél, lapunk belső munkatársa töltötte be, ki a gyiimölcsészet terén hazánk határain messze túl is ismeretes nemcsak mint nagy gyümölcstermelő, de mint szakiró is. Szőlészeti és borászati előadóul a btzottság Jab- lonszky György m. kir. szőlészeti és borászati felügyelőt választotta meg, ki hivatalosan lévén távol, nem jelen­hetett meg az értekezleten, de a ki utólagosan kijelen­tette, hogy szives készséggel fog mindent elkövetni a szőlészeti és borászati csoport érdekében. A csoport-bizottság kiegészítette magát 102 tagra. Világossy Gáspár egyes, titkár felvilágosításként közli, hogy a hasonló gyümölcsészeti viszonyok között levő vármegyék küzül a tervbe vett kongresszus meg­tartása iránt eddig csak a Szilágyvármegyei Gazdasági Egyesület nyilatkozott. Korponay Kornél előadó beterjeszti a kiállítás gyü­mölcsészeti csoportjának programmját, mely a csoportot hat osztályba sorozza: i. Gyűjteményes kiállítás. II. Csomagolási verseny. III. Egyes gyümölcsfajok ver­senye : A) Almák. B) Körték. C) Szilvák. IV. Különféle gyümölcsnemek. V. Feldolgozott gyümölcsök. Vi. Fa­iskolai termékek. A program mot a bizottság egész terjedelmében elfogadta. A kitüntetésekre nézve hosszas, élénk eszmecsere után a bizottság elhatározta, hogy a kiállítókat az egye­sület fogja érem veretésére jogosító elismerő oklevelek­kel kitüntetni, amint hasonló esetekben ezt az állam is szokta gyakorolni, ezenkívül dijakat is fog kiosztani. Kende György bizottsági tag indítványozza, hogy a gyümölcsészeti kiállítást két részre kell osztani, neve­zetesen a csak kiállításra szánt anyagra és a kereske­delmi anyagra; s feltüntetni azt, hogy nagybani terme­léssel is foglalkozik a kiállító. Korponay KornéT szerint az indítvány életrevaló s ez esetben a kereskedelmi részt a csomagolási verseny­nyel kell összehozni. A bizottság ez indítványt elfogadta. Az ülés vé­gül kimondja, hogy a kiállítók kötelesek kitüntetni a mennyiséget a mely eladásra készen áll s egyszersmint annak árát tekintettel a nagybani értékesítésre. A még meg nem alakult bizottságok is, mint tud­juk rövidesen megkezdik működésüket s igy jubiláns kiállításunk oly mérvűnek ígérkezik, a minő még vár­megyénkben nem volt. * III. oszt. kereseti adó helytelen kivetése. Általános a panasz, hogy az adókivetésnél eljáró közegek igen gyakran helytelenül járnak el, a mi a leg­többször anyagilag súlyosan érinti az adózó polgárokat. Az 1875. évi XXIX. t.-c. világosan rendelkezik, hogy a földbirtokos saját termékeinek eladása után 111.

Next

/
Oldalképek
Tartalom