Szatmári Gazda, 1911. (3. évfolyam, 1-51. szám)
1911-01-07 / 1. szám
január 7. SZATMÁRI arra indítanak, hogy a félvértenyésztés általánosabb föllendülésének*) (különösen qualitás tekintetében) némely gátló körülményeire térjek ki olyanokra, melyek nem is helyi, hanem országos természetűek. Évekkel ezelőtt egy nagyban dolgozó budapesti lókereskedővel jártam a szatmári vásáron és ő néhány nagyon nemes, de pipaszár lábú és vékony dongáju állatra mutatva igy szólt: — Tessék kérem ez Szatmármegye, mindenfelé csak a telivér mének nyomait látom. Miért tenyésztenek önök telivér után ? Sietek megjegyezni, hogy nagy tisztelője vagyok a jó telivér apaállatoknak és nem tartozom azok közé, akik a csont elfinomodásáért a futtató m. t. sports- mannokat szidják és teszik felelőssé. Mindazonáltal bizonyítani kívánom azt, hogy a magyar privát félvértenyésztés, a jó félvér méneket nem nélkülözheti (ha ugyan ez a tétel bizonyításra szorul.) Mindenekelőtt szives elnézést kérek, ha az alább felpanaszolt intézkedések egyik másikát a földmivelési kormány időközben megváltoztatta volna, — én régebbi adatok alapján irok, de feltétlen jóhiszeműséggel. Megjegyzem, hogy félvértenyésztésről lévén szó, elsősorban a kisebb nagyobb magán ménesek szempontjából beszélek, mint amelyek hivatva vannak a magyar félvér qualitását leginkább emelni s annak a külföldi versenyben is tiszteletre méltó helyet biztosítani. A parasztról nem irok, mert ő az a bizonyos magyar, aki a maga kárán nemcsak okul, hanem már alaposan megokult is. Éppen a szatmári fedeztetési állomáson beszéltem egy környékbeli gazdával, aki semmi rábeszélésre sem volt hajlandó más ménnel fedeztetni mint „Urambátyám“-mal, dacára annak, hogy mindkét kancája ennek a ménnek leánya volt és a vérfertőzés káros következményeit jól ismerte, — de félt az ismeretien tenyész eredményű ménektől, mint az ördögtől. Ezzel szemben, minden újonnan felállított magán ménes föltéve ha (legtöbb esetben helyesen) félvér mént akar bérelni abba a helyzetbe jut, hogy teljes ismeretlen tenyészértékü mént, azaz remontát kap, az állam azon intézkedése következtében, hogy amely mén már állomáson volt az többé nem bérelhető. Szerintem a népies tenyésztés érdekeit nagyon jól meglehetne védeni az által, ha állomáson már kint volt mének korlátolt számban pl. minden teleposztály területén csak 5—10 darab volna magán fél által kibérelhető. Tegyük fel, hogy nekem megtetszik egy North-Star amely kitünően vadászott, van hozzá való kanca anyagom, szivembe véstem Gustav Ran, a kitűnő szakember következő szavait: *) Az utóbbi évtizedben több nevezetes félvér- ménesünk szűnt meg pl. a rácz-egresi, dombóvári, stb. GAZDA 3-ik oldal — „Mert testi tömeg, nemességgel párosulva ez az ami ritka és amit nehéz aranyakkal fizetnek.“ És ekkor előáll a méntelep parancsnok és azt mondja „Veto!“ ezt a lovat nem fogod kibérelhetni, mert már fedeztetési állomáson volt, ellenben ajánlok egy jó telivért (mondjuk) Orelió után, bérdija 1200 korona. (Én pedig magamban arra gondolok, milyen szépen fogja ez a mén az atavismus révén Orelio hosszú és hajlós csüdjeit átörökitni, és milyen kéjjel fog a pótlovazó tiszt ezekbe a csüdőkbe belekötni.) így nem fogunk széltében-hosszában „magyar huntert“ nevelhetni! És akár milyen dicshimnuszt zengedezik is Lipthai Béla, vagy más a kipróbált jó magyar félvérnek a szakirodalomban; bekövetkezik, hogy ahol a kancákat igázzák a hidegvér fog terjedni, mert hiába, a tenyésztő pénzt akar kapni a csikóiért, az állam pedig amint fentebb rámutattam gátolja, vagy legalább is nem is- tápolja eléggé a jó félvértenyésztés egyik fő feltételét: félvér apaállatok könnyű és olcsó kibérelhetését. Hogy teljesen megértsük egymást, szükségesnek látom arra utalni, hogy az olyan telivér mén, amely hibátlan erős csontot és kemény szervezetet biztosan örökít az úgynevezett crossing-stallion (keresztezési csődör) nem csak nálunk, hanem még a nagy arányú angolországi telivértenyésztésben is eléggé ritka. Egv elhunyt ismerősöm, egy nagy félvér ménes kezeV*'. ,zt szokta mondani hogy az ilyen ló a „kő közt van“ (azaz nehéz hozzájutni). Maradna tehát a magán ménesek számára a jó magyar félvér mén s amint fönnebb rámutattunk ezek kibérlését maga az állam megnehezíti. így történik aztán, hogy olyan lovak mint O. Báján X (Verseci osztály) vagy egy-egy kiváló angol félvér melyekről az illető falkanagy (máster) valóságos dicshimnuszokat zenge- dez a minősítésben, s amelyeket minden magasabb célokra törő félvér ménes örülne ha megkaphatna, — heterogen paraszt kancákat fedeznek és ivadékaikban eltűnnek a föld színéről. Másik sajátságos intézkedése az államnak mely tudtommal még szintén nincs megváltoztatva az, hog’ az állami törzsménesek (Bábolna, Kisbér, Mezőheg'es, Fogaras) számfeletti kancaanyagát a Tattersalban oár- inelyik külföldi lókereskdő megveheti. Annál sajátságosabb ez, mert már történt kísérlet arra is, hog' a lovas fegyvernemeknél megrokkant, de tenyésztésre még alkalmas kancákat tenyésztőknek kedvezmémcs áron adják el. Ezzel az intéző körök maguk beismerték hogy, — különösen mivel sok tenyésztő saját nevelésű jó kancacsikóit eladni kénytelen, szükség >olna a jó kancaanyag minden morzsáját az ország határán belül megtartani. Miért nem mondják ki álkor a kiviteli tilalmat a ménesek számfeletti kanca anyagára első sorban s miért engedik az olyan jó anyagot, mint pl. a bábolnai számfeletti kancák a hazai tenyésztésre nézve elveszni,
