Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-03 / 35. szám
szeptember 3. SZATMÁRI GAZDA 3-ik oldal A racka cigája gyapjú javítása. Durva kelmék, katona-takarók és lópokrócok gyártásához számbaveendő nagy mennyiségben használnak már hazánkban is oroszországi (Don- és Volgamenti), románországi, beszarábiai és anatóliai racka cigája és szórványosan még bokharai, sőt transkaspiai kevert gyapjút is. Ez annál sajnálatosabb jelenség, ha ezzel szemben tekintetbe vesszük, hogy a budapesti gyapjú- árveréseken kinált racka (curkán) és cigája gyapjak iránt ritkán élénkebb a kereslet, sőt a kolozsvármegyei közgazdasági előadó egyik jelentésében néhány éve pláne azt olvashattuk, hogy a megyebeli gyapjak legnagyobb része eladatlanul fekszik a tenyésztőknél. A hazai racka és cigája gyapjak ezen feltűnő mellőzésének okát jórészt annak tulajdoníthatjuk, hogy azok — kevés kivétellel — nem felelnek meg a modern textilipar szigorúbb igényeinek. Ezt bizonyítja többi között az, hogy még azok a gyárosok is, akik a kincstárral daróctakaró- és pokrócszállitásra szerződési viszonyban állanak, tehát magyar származású gyapjak használatára szerződésileg kötelezve vannak — ha titokban is — külföldi nyersanyaghoz nyúlnak. Sürgősen szükséges tehát említett gyapjufajták minőségi javítását a legerélyesebben felkarolni, illetve a köztenyésztést alkalmas módon odavezetni, hogy azon hibák, amelyek a racka és cigája gyapjak oly szembetűnő hanyatlását okozták, lehetőleg elkerültessenek. Felvidéki rackajuhaink pl. kellő vérfelfrissités hiányában nagyon elkorcsosodtak, továbbá mi figyelmet sem fordítanak arra, hogy felszőrük alkalmasabbá válva a pej- szálarány növekedjék. Nem kisebb hiba az, hogy kisgazdáink országszerte a fehér anyajuhokat előszeretettel fekete kossal hágatják le, mert hogy a fekete, vagy tarka báránybőröket valamivel jobban értékesíthetik. Egy ilyen sovány tál lencséért rontják a gyapjúnak kívánatos egyenletes színét és ezzel az értékesítését is nagyon megnehezítik. A cigája gyapjú javulásának is nagy hátrányára szolgál, hogy a kistenyésztők nemcsak fekete, vagy tarka szinü, hanem cigája hiányában racka kost is bocsátanak nyájakba a gyapjuminőség rovására, mert az olyan cigája gyapjú, amelyben racka jellegű bundák (stogos) is találtatnak, mostanság csak rackagyapju árban értékesíthető. Hasonló tapasztalható oly cigájagyap- jaknál is, amelyekben egyes fekete szálak nagyobb mennyiségben találhatók. A gyáros az ilyen gyapjút sokszor költséges és nem mindig kielégítő műveletnek kénytelen alávetni t. i. feldolgozás előtt a fekete, vagy szürke szálakat kézi erővel kell kiszedegetni. Nem lehet tehát csodálkozni, ha a gyáros ma inkább a tiszta fehér (dobrudsai, anatóliai stb.) termékhez nyúl, holott a mi gazdáink általában még azt képzelik, hogy a cigája gyapjú nem is lehet tiszta fehér, hanem a szürkés árnyalat mintegy jellege. Ez olyan balhiedelem, mely a cigája gyapjú jobb értékesítésének útját állja és a tejelékenység rovására van, különösen akkor, ha — mint az éppen nem ritkaság — nagyobb tenyésztők hampshire vér becsepegtetésével „javítják“ a húspiacra való tekintettel a cigáját. Olyan állatokat tehát, amelyek bundája kevert szinü, köztakarója csak helyenkint is foltos, szigorúan ki kellene selejtezni. Kezdő lépésül azt ajánljuk, hogy azon állami- és magántenyészetek, amelyekben tisztavérü, vagy legalább a kor igényelte követelményeknek némileg megfelelő tenyészállatok találhatók, nyilvántartatnának és az onnan köztenyésztés céljára vásárolt tenyészállatok alkalmas módon megjelöltetnének, pl. az állat jobb fülébe illesztett gombbal, amelyen a törzskönyvezett nyáj száma és az állat születési éve könnyen leolvasható volna. Ezzel ellenőrizhető volna, hogy pl. egyes tenyészetek miként válnak be, egyúttal a vérfelfrissitést is TÁRCA. A malacok. (Állat-regény.) Irta: Zempléni Árpád. (Folytatás). Világosodni kezdett. Fejük felett, az ól padlásán a kakas nagyokat kukorékolt, a tyúkok vig kotyogással pletykáztak egymás közt. Nem beszélgetés az, de azért megértik egymást, még ők is megértették belőle odalenn, hogy pitymallik. A szemközti istállóban a fejésre váró tehén bőgött, mert fájt neki, feszitette tőgyét az összegyűlt tej; dobogtak a lovak, szitkozódott János bá’, a kocsis. A kondás jól ismert kürtje és ostorpattogása közeledett és behallatszott az udvarra. Ők várták a reggelit és a kapu kinyiltát. Csákó elmerülve hallgatott, Virág ellenben kikandikált a hasadékon, jön-e már kovácsné a moslékkal ? Jött végre. Fölemelte a csapóajtót, kiseperte a vályút, kupából öntötte a hűvös, ízes levet. Csákó beleugrott a vályúba, meglökte a Kovácsné kezében a kupát, ezért kapott a sódarára a nyir- faseprü nyelével, — a seprőjével a babona szerint nem szabad ütni, mert leszárad az állat — aztán újból rájuk bocsátotta az ajtót és ők békében kiitták a vályú tartalmát. A kapu előtt recsegett a kürtszó. Ők már akkor az udvaron kergetőztek, enyelegtek. Kovács bácsi kiállt az istálló ajtajába, onnan gyönyörködött bennök. — Istenem, uram! — fohászkodott a jámbor — ez a Csákó, leikétől megválva, egészen olyan, mint egy ember. Akkurát úgy incselkedik a párjával; nyalja ci- bálja. De azt még nem láttam, hogy megverte volna. Sánta Kovács bácsi verni szokta a feleségét és igy nem is érthette, hogy az asszonyt megverni akkora disznóság, hogy azt még a disznó sem cselekszi. — Hé, asszony! nyisd ki a kaput, ereszd ki a malacokat! Mindent én mondjak! — kiáltott Sánta Kovács bá’. Az asszony ugyanekkor már kilépett a konyha ajtaján s a deszkakapuhoz sietett, de a gazda, hogy a süveg az ő fején maradjon és minden neki jusson előbb az eszébe, mint a feleségének, még egyszer eldörmögte a parancsot. Hjha! semmit se lehet az asszonyokra bízni. Kovácsné kinyitotta a kaput s a két süldő éles visítással kiperdült a kapun. A nyájban általános röfö- gés keletkezett: jó reggelt kívántak a nevezetes párnak. Csákó oly leereszkedéssel fogadta a tüntetést, mint egy szeretett uralkodó a népe éljenriadozását. Ha sejtette volna, szegény Csákó, hogy életének és népszerűségének ez az utolsó napja. A kegyetlen fátum, mely minden nagy szívnek eredendő ellensége, már határozott az ő megsemmisítése felől. A legnagyobb fának van a legnagyobb árnyéka.
