Szatmári Gazda, 1910. (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-14 / 20. szám
2-ik oldal SZATMÁRI GAZDA május 14. egybehívni, sajnos, a folyton vajúdó politikai helyzet eloldázta ezt a fontos gyűlést. A Magyar Gazdaszövetségnek azonban nemcsak szorosan vett gazdasági, hanem kulturális feladatai is vannak. A szövetség törzséből egész serege fakadt az uj, fiatal hajtásoknak, amilyen például az országos Széchenyi szövetség, melynek fiatal tagjai teljesen a gazda- szövetség szellemében működnek. Ez az ifjú gárda egész seregét rendezte az elmúlt év folyamán az ismeretterjesztő és hazafias munkára serkentő gyűléseknek és előadásoknak. Ugyanígy megemlíthetjük a szövetkezeti női ligát is, amely nap-nap után több gyöngéd lelkű apostolt nevel az altruisztikus törekvéseknek. Ha hozzávesszük ehhez a szövetség közreműködésével létrejött számos népkönyvtárat s a szövetség által kiosztott tengernyi sok ismeret- terjesztő könyvet, némi fogalmat alkothatunk a szövetség kulturális munkásságáról. A Magyar Gazdaszövetség, amely Széchenyi István gróf és Károlyi Sándor gróf eszméit tartja mindenkor szem előtt, nemes hagyományait ápolva munkálkodik a magyar nép anyagi és erkölcsi újjászületésén, a nemzeti nagyság épületének alkotó munkáján. Szatmárvármegye állattenyésztési szabályrendelet tervezete. Egyesületünk folyó hó 6-i igazgató-választmányi ülésében foglalkozott, Tichy Gyula vármegyénk tevékeny m. kir. gazdasági felügyelője által megszerkesztett állattenyésztési szabályrendelet-tervezettel. A tervezetet a választmány pontról-pontra alaposan megvitatta, véleménye szerint szükséges javításokat megtette s az alábbi szövegezésben javasolta a vármegyei törvényhatósági bizottsághoz annak fel- terjesztését. Tudomásunk szerint Szatmárvármegye törvény- hatósági bizottsága a folyó hó 12-i tavaszi közgyűlésen tárgyalta az állattenyésztés fejlesztését célzó javaslati tervezetet. SzabályrBndelBt-tervBzet az állattenyésztésről. 1. §. Apa-állatok beszerzése. Szatmárvármegye köztenyésztés céljára szükséges apaállatokról a községek tartoznak gondoskodni, szabadságukban áll azonban ezen kötelezettség teljesítésével a közbirtokosságot, gazdaközönséget, bérlő-társaságot stb. megbízni, de a köztenyésztés céljára tartott ezen apaállatokra a jelen szabályrendeletben foglalt intézkedések szigorú betartásáért a községek felelősök. Pásztorok semmi körülmények között sem tarthatnak apaállatot. 2. §. Beszerzés módja. A tenyészállatok beszerzésével egy-egy év tartamára az elöljáróság két tagját bizhatja meg a község, akik csakis azon tenyészállatok kőzzül vásárolhatnak, amelyeket a m. kir. gazdasági felügyelő és a Szatmármegyei Gazd. Egyesület egy kiküldötte a köz- tenyésztés céljaira alkalmasaknak kijelölnek. A gazdasági felügyelőség utján beszerzett egye- dek az évben a tenyészállat vizsgálatig tenyésziga- zolványnyal ellátottaknak tekintendők, igy azoknak megvizsgálása, vagyis az utó apaállat szemle elmarad. 3. §. Tenyészigazoiványok kiállítása. A tenyészigazolvány kiállítására a járási mező- gazdasági bizottság illetékes kinek elnöke a járási főszolgabíró, tagjai a m. kir. gazdasági felügyelő és egy az állattenyésztésben jártas a Sz. Gazd. Egyes, által javaslatba hozott járási mezőgazdasági bizottsági tag, továbbá a járási m. k. állatorvos ki az összes írásbeli teendőket végzi. A szemléken a gazdasági felügyelő szakvéleménye feltétlen irányadó, egyenlő szavazat esetében pedig döntő. 4. §. Apaállat szemle. Az apaállatoknak megvizsgálása évenként ősszel tartandó és október hó 1-től december hó 1-ig feltétlenül befejezendő. A tenyészigazolvány az újabb apaállat vizsgálatig, vagyis egy évig érvényes. A vizsgálatnak községek szerint való sorrendjét a járási főszolgabíró által összehívott, 3. §-ban megjelölt bizottság értekezlete tűzi ki, amely értekezlet az apaállat vizsgálatok kezdete előtt kellő időben hivandó össze. A vizsgálatok ünnep és vasárnapok kivételével lehetőleg megszakítás nélkül nap-nap után eszközlendők és a községek akként csoportositandók, hogy járásonként lehetőleg tiz napnál többet igénybe ne vegyenek. A községi elöljáróság köteles intézkedni az iránt, hogy a községekben levő és vizsgálat alá eső apaállatok a ViiUÜSE1 mezőgazdasági R Ifi M t gépgyár R.-T. hazánk legrégibb gazdasági gépgyára = MOSONBAN. = Legjobb anyagból és elismert gondos kivitelben kaphatók: Saok-rendszerö aoél-ekék, egy és két vasú ekék, különféle szerkezetben. Hengerek, szántóföld- és rétboronák dús választékban. Hírneves tolókerekes rendszerű MOSONI DMTT.I3 SOR V EITŐQÉFBB: Osborne amerikai kévekötő és marokrakó aratógépek, fűkaszálók. Mindennemű cséplőgépek, kézi és járgányhajtásra. Gabo- natcsztitó- és szelelő-rosták konkolyválasztók, szecskavágó-, répavágó- és darálógépek kitűnő szerkezetben és különféle nagyságban. Morzsolók, kézi és erőmeghajtásra. Hollingsworth lógereblyék. Amerikai ló- és kézi-kapák. Francia ekék, kapálógépek szőlőműveléshez. Szőlőzuzók, prések és permetezők. Tejgazdasági gépek. Bizományi raktár : BÍRÓ LAJOS urnái SZATMÁR, Piac-tér, báró Vécsey-ház.