Szatmári Gazda, 1909. (1. évfolyam, 1-51. szám)

1909-07-31 / 31. szám

Julius 31.

3-ik oldal.

SZA fMÁRl

sikerek a rendelkezésre álló anyagi eszközökhöz képest tényleg fényesek, de az egész akció oly kis arányban áll az elérendő célhoz, hogy ily szűk keretben haladva, végleges eredményhez sohasem fogunk juthatni. Pedig az akció megérdemli, hogy ne százezreket, hanem milliókat áldozzon a kormány, mert valóban oly gyakorlati és anyagi eredményeket érhet el általa, melyek nemcsak a meghozott áldozatokat téritik meg bőségesen, hanem számtalan állampolgár helyzetének gyökeres javításával az ország általános jólétét és fogyasztóképességét is tetetemesen emeli éppen azoknál a legszegényebb osztályoknál, melyek jelenleg a legerősebben küzdenek a nehéz megélhetési viszonyokkal és az általános drágaság számtalan hátrányaival.

Hiszen oly közelfekvő az a gondolat, hogy ugyanakkor midőn az állam — ha később nagyrészt meg is térülő — milliókat áldozott ugyancsak a legszegényebb néposztály egyik mellékkeresete, a selyemtenyésztés érdekében, ugyanez az állam az azóta sokszorosan felszaporodott földnélküli elem téli foglalkoztatásának biztosítására költségvetésében többé nem elégedhetik meg egy elenyésző kis üsszeggel.

Eltekintve a többi háziipari ágaktól, mint különösen a seprükötéstöl, a szalma és gyékényfonástól, melyek szintén az eddiginél jóval hathatósabb támogatásra szorulnak, e helyen leginkább a kosárfonás aránytalanul nagyobbfoku támogatásáról és terjesztéséről fogunk szólani és pedig;

a) a nyersanyag nagyban való termesztéséről,

b) a kosárfonás gyorsabb meghonosításáról és

c) a kosáráruk értékesítéséről és különösen a kivitel szervezéséről.

A kosárfonásnak mint téli háziiparnak nagyobb arányú terjesztésnt ma főként a nyersanyag hiánya akadályozza, mely hiány nemcsak minálunk, hanem a külföldön, sőt a tengerentúli Amerikában is mindinkább érezhetővé válik. Még mindig milliókra rúg az az összeg, melyet hazánk kosárfonói árukért és ezek nyersanyagaiért, főleg a füzvesszőért a külföldnek fizet. A kosáráruk iránti kereslet pedig folyton rohamosan növekedvén, a fűzvesszőnek egységára is évről- évre folyton emelkedik, ami nemcsak hogy nagymértékben megnehezíti és késlelteti a kosárfonás háziiparának a köznép közt való további meghonosítását, de még határozottan növeli is azt az adót, melyet ezekért a cikkekért a külföldnek fizetünk.

Az e téren mutatkozó nehézségek gyökeresen és rövid időn belül csak úgy volnának megszüntethetők, ha az állam, illetve a földmivelésiigyi kormány maga kezdeményezne nagyobb akciót nyers fűzvessző termesztésére és fehér füzvessző előállítására, mert ily széleskörű állami segítés nélkül a háziipari akció e legfontosabb ága tisztán a nyersanyag hiánya folytán is maradandó nagy eredményeket sohasem fog felmutathatni.

E helyen feladatunknak tartjuk, hogy sokoldalú gyakorlati tapasztalatok alapján rámutassunk azon eszközökre és módokra, melyek minden nagyobb erő- megfeszités nélkül a földmivelésügyi kormány rendelkezésére állhatnak oly célból, hogy a kosárfonó háziiparhoz szükséges nyersanyagot az eddiginél jóval nagyobb mennyiségbeu, jobb minőségben és 50%-al is olcsóbb árban bocsáthassa a munkásnép rendelkezésére.

A földmivelésügyi kormány ezen akciójának két irányban kell halndnia. Elsősorban is a szükséges

GAZDA

gyakorlati útmutatás megadásának és minél nagyobb számú s megfelelő minőségű dugvány kedvezményes rendelkezésre bocsátásával kell az uradalmakat, községeket és különösen az ármentesitő társulatokat az eddiginél jóval nagyobb mértékben ösztökélnie arra, hogy minél nagyobb, erre való területeket ültessenek be fűzvesszővel.

A második feladat abból állana, hogy a földmivelésügyi kormány saját kezelésében álló és e célra különösen a folyamok mentén levő és sokszor saját tulajdonát képező földterületeken, saját üzemében minél nagyobb területeket telepítsen elsőrangú fűzvesszővel. Hogy más példát ne említsek, a Dunának kubinyi öblözetében és a vele szemközt elterülő Osztrovó szigeten több ezer holdra menő állami terület van, mely mintaszerű füztelepek létesítésére rendkívül alkalmas s jelenleg teljesen kopáron és kihasználatlanul fekszik.

De mint már előbb említettük, nemcsak a nyersvesszőnek termesztése, hanem a fehér fűzvesszőnek különböző módon nagyarányú állami üzemben való előállítása is épp oly fontos az árak csökkentésére, mert már a vele járó munka minemüsége és a sokféle berendezés hozza magával, hogy a fehér fűzvessző előállítása annál olcsóbb és sikeresebb, minél nagyobb és állandóbb üzemben történik. Még az is megjegyzendő, hogy helyes és tervszerű eljárás mellett az államnak ez az akciója semmiféle nagyobb áldozatba uem kerül, mert az előzetes befektetések az üzem jövedelmezőségénél fogva okvetlenül megtérülnek és a jelenleg kopáron fekvő nagy földterületek a most még teljesen hiányzó biztos rendes jövedelmet meghozzák még akkor is, hogyha a fűzvessző ára 50%-al csökken a maihoz képest.

A földmivelésügyi kormány háziipari akciójának egyik legfőbb hiánya abszolút értelemben véve az, hogy egyes kivételektől eltekintve, általa nem tud kellő gyorsasággal és általánosan elterjedni a téli háziipari foglalkozás még azokon a vidékeken sem, melyek különben ily téli háziipar meghonosítására rendkívül alkalmasak volnának. Ennek főoka természetesen az, hogy a kellő anyagi erő rendelkezésre nem állván, a különböző gazdasági egyesületek, melyek mint a minisztérium megbízottai járnak el, nem képesek e háziipari akciót a kívánatos és szükséges kitartással folytatni. Gyakorlati tapasztalatokból kitűnt, hogy az olyan községben, hol eddig téli háziipar nem volt, az uj háziipari ág csak úgy honosítható meg alaposan és általánosan, ha az illető községben legalább két-három egész télen át szakadatlanul háziipari tanfolyam folyik. Sőt az első pár év lefolyása után is állandóan az ott élő szakembernek kell rendelkezésre állania, ki nemcsak hogy az egész akciót tovább vezeti s kellő szakszerű útmutatást ad a már kitanult fonóknak, hanem főként újonnan jelentkezőket oktatja az illető háziipari ágban.

Állandó háziipari mester kell tehát minden nagyobb községnek vagy két-három szomszédos kisközségnek együttvéve akkor, ha azt akarjuk, hogy a lakosság nemcsak a saját szükségletei fedezésére, hanem mellékkereseti ág gyanánt is állandóan űzze az uj háziipari foglalkozást. Természetes, hogy itt is elsősorban az anyagi kérdés az, melynek megoldása eddig oly nehéznek és lehetetlennek tűnt fel. De mint minden gazdasági szociális irányú törekvés, mely kellő jövedelmezőséget biztosit, elöbb-utóbb anyagi