Szatmári Friss Ujság, 1902. december (1. évfolyam, 79-88. szám)

1902-12-05 / 82. szám

l. éirtslyani, ‘ 82, s^sm. Szaímáf, í902. péntek, december S. Egyes száma '2iiW'! (\ Felelős szerkesztő: HAJDXK ÁR3»ÁB. Szerkesztőség és kiadóhivatal t KOSTÁI JÁNOS könyvnyomdája Va&traAron, Eötvöx-ntca 3. Teleíou 73. Megjelenik mindennap korán reg'gel,' -- -’ Hirdetések felvétetnek: Komi János könyv* nyomdájában, valamint Ltcip ISik&a könyv» kereskedésében. sw i. ■ t—• ~i Matiasie!) Kcburg Lujzánál. A mint az utóbbi ezikkből olvasható, «. Mattasich—Koburg szenzácziónak rnóg kincsen vége. Nem is lehet. Mert az igaz­ság ég felé íör és érvényesülnie kell. Hiába minden, ez az emebriség alaptör­vénye és ez az, ami mindenkor, minden körülmény között és mindenféle helyzet­ben biztatja az emberiséget. Ha az igaz­ság iránti bizalmunk is megingott, akkor már vége mindennek. Az igazság még mindig győzedelmes­kedett és győzni fog a Mattasieh-Koburg ügyben. * Mattasich Géza, a boldogtalan Koburg Lfjga boldogtalan lovagja tegnap óta Budapesten tartózkodik. Auguszt. 2G-án szabadult ki r; möllersdorü katonai fog­házból és azóta teljes visszavonul (Ság­ban^ készíti elő az i.igve felderitéséhp;: szükséges adatokat. A „Budapesti Napló“ egyik munkatársa tegnap beszélt Matta­sich. Gézával és látogatásáról a követ­kező érdekes részléteket közli : Mattachieh Géza, a ki egy elő­kelő fővárosi hotelben szállt meg, mát sokkalta jobb színben van, mint közvet­lenül kiszabadulása után. A becsületé­ért vívott intenzív küzdelem, a mely a nyilvánossogtól távol zajlik ie, vissza­adta acélos energiáját és fiatal orcájá­nak mély barázdái beszélnek csak a ki- éilott szenvedésről. — Mit csinál Budapesten ? — Helyzetemben az ember nem tesz kéjutkzásokat. Komoly ügyek hoztak ide, Magyar állampolgár vagyok és keresem & magyar törvények védelmét. Erre minden átmenet nélkül a követ­kezőket mondtam neki: — Mattasich ur, — a Iegszeriózu- sabb forrásból biztos tudomásunk van arról, hogy ön néhány hét előtt Drez­dában volt, beszélt a fenséges asszony- nyai, akit azóta sokkal szigorúbban őriznek. Hogyan történt a találkozás ? Mattasich meghökkent és nem is tit­kolta zavarát, Sokáig szótlanul rám né­zett, majd így válaszolt: — Uram, önnel, mint ujságiróval, már többször vott dolgom és un mindig lojálisán viselkedett. A találkozás. — Igenis, — folytatta Mattachieh — voltam Drezdában, többször láttam a fenséges asszonyt és egyszer beszéltem is vele. Lelkrsmereiem tiszta kezdettől fogva, most is az, — keresem az igaz­ságot, igazat mondok. — Hogyan történt a találkozás ? — Elképzelheti, hogy én, akinek min; den lépését megfigyelik, nemcsak a bécsi rendőrség más oldalról is, — milyen nehezen hagyhattam el Bécset feltűnés nélkül. Augusztus 26-án szaba­dultam ki és bevallom, minden percben arra gondoltam, hogy láthatnám viszont a hercegasszonyt, akit több, mint öt éve tébolydái sötétség takart el a világ szeme -elöl. Vájjon mi lett belőle ? Tőnkre tették-e végképp ? Igazak-e a világba kiszállongó hírek? Hiszen ma­gammal talán nem is törődöm, csak öt tudjam szabadnak és boldognak. Hogv, hogy nem, ez nem tartozik ide — ki tudtam játszani a kémek éberségét és egy szép októberi napon Drezdába utaztam. Találtam ott jó barátra is, — mellékes, hogy kicsoda. Jó ember is, hatalmas is. Megérkezésem napján dél­után vasúton kimentem Ko wigba, amely 35 percnyi távolságra van Drezdától Kigyalogoltam Lindenhofba, amely Cos- w’ig perifériáján van. A villarendszerben épült tébolydát magas fal veszi körül. Mentem, mendegéltem a. fal mentén és találgattam, vájjon melyik villában lak- hatik a fenséges asszony ? Leírhatatlan volt, anrt. éreztem. Később az én jó és hatalmas barátommal a kis vendéglőbe mentünk, a hol feltűnés nélkül a íenséges asszonyra terültük a be­szédet. „Nincs annak semmi baja'“ — mond ák az emberek. — „Éppen erre hajtat!“ —- figyelmeztet erre valaki. És csakugyan ; kétkerekű gig­áén az ablak előtt éppen ebben a pillanatban hajtott el a hereegasszonv, fekete gyászruhában, - (anyját gyászolja) és mellette udvarhölgye Gebauer kisasz- szony szintén gyászban. Csak egy pilla- lanatig láthattam, de nem arcban. — Másnap ismét Coswigba rándultunk, de ezúttal egészen hiába. — A kövft :ező napon odautaztunk és ezúttal biciklit vittünk mázunkkal. Biciklin cirkáltunk Lindenhof körül. Egyszerre csak az erdő felől nyitott határ közeleg, benn a ko­csiban a felséges asszony, Gebauer kisasszony és Pierson tanár, a té­bolyda tulajdonosa. — A kocsi elé bicikliztem és a mikor elhaladtam, a fenséges asszony rögtön meg­ismert. — Másnap rossz volt az idő­járás és a fenséges asszony nem kiesi- kázott ki. — Az erre következő napon történt a találkozás. Ugyanazon a helyen vártam, ahol tegnapelőtt a határral ta­lálkoztam, Már messziről láttam, hogy a határban ezúttal csak a fenséges asz- szony és Gebauer kisasszony foglal he­lyet — Pierson tanár nem jött. Vagy tiz lépésnyire tőlem megállt a kocsi és a hölgyek kiszálltak. Észrevétlen jelet kaptam, hogy menjek fel az erdős dombra, amely az ut mentén emelke­dik. A fenséges asszony csakhamar fel- érkezett . . . Szótlanul odatámaszkodott egv fatörzsre, szomorúan rám nézett és hallgatott. . . A hercag&sszony lelkiállapota. Itt Mattasich mélyen megrendülve el­némult és némi küzdelem után így folytatta : — Lássa, még az emléke a találko­zásnak is ennyire meghat. Alig tudok minden részletet elmondani. Ott álltunk és beszé'getiüijk. Genauer kisasszony pedig türelmetlenkedett. A hercegasz- szony szebb, mint valaha, nincs meg­törve, csak valamt végtelen szomorúság ömük el «gesz lényén. Nyugodt és ural kodik magán, olyan, mint a fájdalom­nak a szobra. Mindent tudott, ami velem tölteni. Informálva volt annak idején elitéitetósemről, — és kellő időben tudta, amikor kegyelmet kaptam. Beval­lom, hogy beszélgetés közben próbára tettem, vájjon megfogyatkoztak-e szel­lemi képességei. Uram, a fenséges asz- szony emlékezőtehetsége kitűnő, emlé­kezett aprólékos dátumokra, levelekre A kolozsvári akasztás, Lapunk belsejében részletes leírását j helye. Mai képünk pedig azt a jelene« találja az olvasó ama borzasztó jelene- tét ábrázolja, mikor az elítéltet átadják teltnek, melyeknek ma reggel a kolozs" a hóhérnak. v«ri Farkas-utcai fogház volt a szin­Ítélőképessége éles, beszéde határozott — semmi, semmim, sémi baja. Imhol ilyeneket mondott : — Tudom, hogy bizonvos emberek, akiknek kötelessége lett volna, hogy sze­rencsétlenségemben mellém álljanak, — ön, Mattasich, tudja, hogy kikre gondo lók, — elitéinek és kárhoztatnak, de higvje meg, egyikükkel sem cseré’nék és nem adnám oda nekik büszke boldog­talanságomat. Ha módom lenne rá, for­radalmat csinálnék. De megadom maga­mat a végzetnek és remélem, tudom, megvagyok róla győződve hogy Linden- hofot fényes nappal fogom odahagyni. Semmiféle erőszakos rendszabályra nem gondolok és várom a napot, amikor az intézet portása ki árja élőt em a kapu'. De ha inár tébolydában kell élnem, szí­vesen vagyok itt, ahol jól bánnsk velem, Pierson tanár kedves és humánus em­ber és G e b a u é t kisasszonyban — eddig legalább — megértő, jó barát­nőm van. így beszélt a fenséges asszony. — Majd anyja haláláról emlékezett meg sűrű könvhuilatások közepette, végül lángoló szavakkal irta le, min­epekedik leányának, Dóra hercegasszony nak látása után. Rokonai közül csak a flandnai grófné látogatta meg . .. Vagy busz percig beszélgettünk, de Gebauer kisasszony egyre türelmetlenebb és türelmetlenebb lett, mig végül a herceg­asszony kegyesen felém nyújtotta kezét: Viszontlátásra holnap ugyanitt. — So­káig néztem az elrobogó kocsi után. De nem láthattam többé. Másnap illetékes helyről tudtomra adták, hogy a herceg- cegasszony mindaddig semmi szabadsá­got sem élvezhet, amig én Drezdában vagyok. Természetesen rögtön elutaz­tam. Elértem célomat. Láttam. Tuiom, hogy hogy egészséges és lelkileg-testileg ép. Követem a fenséges asszony példáját, aki istentől és az emberek jobb belátá­saiéi várja szabadságát. Ha ő vissza­nyeri szabadságát, akkor visszanyerem a becsületemet. Mattachieh könnyező szemmel hall­gatott el. Meg kell külön emlékeznem a tónusról, a melyen Mattachieh a her­cegasszonyról beszél. Nem a trobadur, nem a lovag hangja ez, hanem a hűsé­ges jobbágyé ..,

Next

/
Oldalképek
Tartalom