Szatmári Friss Ujság, 1902. december (1. évfolyam, 79-88. szám)
1902-12-05 / 82. szám
l. éirtslyani, ‘ 82, s^sm. Szaímáf, í902. péntek, december S. Egyes száma '2iiW'! (\ Felelős szerkesztő: HAJDXK ÁR3»ÁB. Szerkesztőség és kiadóhivatal t KOSTÁI JÁNOS könyvnyomdája Va&traAron, Eötvöx-ntca 3. Teleíou 73. Megjelenik mindennap korán reg'gel,' -- -’ Hirdetések felvétetnek: Komi János könyv* nyomdájában, valamint Ltcip ISik&a könyv» kereskedésében. sw i. ■ t—• ~i Matiasie!) Kcburg Lujzánál. A mint az utóbbi ezikkből olvasható, «. Mattasich—Koburg szenzácziónak rnóg kincsen vége. Nem is lehet. Mert az igazság ég felé íör és érvényesülnie kell. Hiába minden, ez az emebriség alaptörvénye és ez az, ami mindenkor, minden körülmény között és mindenféle helyzetben biztatja az emberiséget. Ha az igazság iránti bizalmunk is megingott, akkor már vége mindennek. Az igazság még mindig győzedelmeskedett és győzni fog a Mattasieh-Koburg ügyben. * Mattasich Géza, a boldogtalan Koburg Lfjga boldogtalan lovagja tegnap óta Budapesten tartózkodik. Auguszt. 2G-án szabadult ki r; möllersdorü katonai fogházból és azóta teljes visszavonul (Ságban^ készíti elő az i.igve felderitéséhp;: szükséges adatokat. A „Budapesti Napló“ egyik munkatársa tegnap beszélt Mattasich. Gézával és látogatásáról a következő érdekes részléteket közli : Mattachieh Géza, a ki egy előkelő fővárosi hotelben szállt meg, mát sokkalta jobb színben van, mint közvetlenül kiszabadulása után. A becsületéért vívott intenzív küzdelem, a mely a nyilvánossogtól távol zajlik ie, visszaadta acélos energiáját és fiatal orcájának mély barázdái beszélnek csak a ki- éilott szenvedésről. — Mit csinál Budapesten ? — Helyzetemben az ember nem tesz kéjutkzásokat. Komoly ügyek hoztak ide, Magyar állampolgár vagyok és keresem & magyar törvények védelmét. Erre minden átmenet nélkül a következőket mondtam neki: — Mattasich ur, — a Iegszeriózu- sabb forrásból biztos tudomásunk van arról, hogy ön néhány hét előtt Drezdában volt, beszélt a fenséges asszony- nyai, akit azóta sokkal szigorúbban őriznek. Hogyan történt a találkozás ? Mattasich meghökkent és nem is titkolta zavarát, Sokáig szótlanul rám nézett, majd így válaszolt: — Uram, önnel, mint ujságiróval, már többször vott dolgom és un mindig lojálisán viselkedett. A találkozás. — Igenis, — folytatta Mattachieh — voltam Drezdában, többször láttam a fenséges asszonyt és egyszer beszéltem is vele. Lelkrsmereiem tiszta kezdettől fogva, most is az, — keresem az igazságot, igazat mondok. — Hogyan történt a találkozás ? — Elképzelheti, hogy én, akinek min; den lépését megfigyelik, nemcsak a bécsi rendőrség más oldalról is, — milyen nehezen hagyhattam el Bécset feltűnés nélkül. Augusztus 26-án szabadultam ki és bevallom, minden percben arra gondoltam, hogy láthatnám viszont a hercegasszonyt, akit több, mint öt éve tébolydái sötétség takart el a világ szeme -elöl. Vájjon mi lett belőle ? Tőnkre tették-e végképp ? Igazak-e a világba kiszállongó hírek? Hiszen magammal talán nem is törődöm, csak öt tudjam szabadnak és boldognak. Hogv, hogy nem, ez nem tartozik ide — ki tudtam játszani a kémek éberségét és egy szép októberi napon Drezdába utaztam. Találtam ott jó barátra is, — mellékes, hogy kicsoda. Jó ember is, hatalmas is. Megérkezésem napján délután vasúton kimentem Ko wigba, amely 35 percnyi távolságra van Drezdától Kigyalogoltam Lindenhofba, amely Cos- w’ig perifériáján van. A villarendszerben épült tébolydát magas fal veszi körül. Mentem, mendegéltem a. fal mentén és találgattam, vájjon melyik villában lak- hatik a fenséges asszony ? Leírhatatlan volt, anrt. éreztem. Később az én jó és hatalmas barátommal a kis vendéglőbe mentünk, a hol feltűnés nélkül a íenséges asszonyra terültük a beszédet. „Nincs annak semmi baja'“ — mond ák az emberek. — „Éppen erre hajtat!“ —- figyelmeztet erre valaki. És csakugyan ; kétkerekű gigáén az ablak előtt éppen ebben a pillanatban hajtott el a hereegasszonv, fekete gyászruhában, - (anyját gyászolja) és mellette udvarhölgye Gebauer kisasz- szony szintén gyászban. Csak egy pilla- lanatig láthattam, de nem arcban. — Másnap ismét Coswigba rándultunk, de ezúttal egészen hiába. — A kövft :ező napon odautaztunk és ezúttal biciklit vittünk mázunkkal. Biciklin cirkáltunk Lindenhof körül. Egyszerre csak az erdő felől nyitott határ közeleg, benn a kocsiban a felséges asszony, Gebauer kisasszony és Pierson tanár, a tébolyda tulajdonosa. — A kocsi elé bicikliztem és a mikor elhaladtam, a fenséges asszony rögtön megismert. — Másnap rossz volt az időjárás és a fenséges asszony nem kiesi- kázott ki. — Az erre következő napon történt a találkozás. Ugyanazon a helyen vártam, ahol tegnapelőtt a határral találkoztam, Már messziről láttam, hogy a határban ezúttal csak a fenséges asz- szony és Gebauer kisasszony foglal helyet — Pierson tanár nem jött. Vagy tiz lépésnyire tőlem megállt a kocsi és a hölgyek kiszálltak. Észrevétlen jelet kaptam, hogy menjek fel az erdős dombra, amely az ut mentén emelkedik. A fenséges asszony csakhamar fel- érkezett . . . Szótlanul odatámaszkodott egv fatörzsre, szomorúan rám nézett és hallgatott. . . A hercag&sszony lelkiállapota. Itt Mattasich mélyen megrendülve elnémult és némi küzdelem után így folytatta : — Lássa, még az emléke a találkozásnak is ennyire meghat. Alig tudok minden részletet elmondani. Ott álltunk és beszé'getiüijk. Genauer kisasszony pedig türelmetlenkedett. A hercegasz- szony szebb, mint valaha, nincs megtörve, csak valamt végtelen szomorúság ömük el «gesz lényén. Nyugodt és ural kodik magán, olyan, mint a fájdalomnak a szobra. Mindent tudott, ami velem tölteni. Informálva volt annak idején elitéitetósemről, — és kellő időben tudta, amikor kegyelmet kaptam. Bevallom, hogy beszélgetés közben próbára tettem, vájjon megfogyatkoztak-e szellemi képességei. Uram, a fenséges asz- szony emlékezőtehetsége kitűnő, emlékezett aprólékos dátumokra, levelekre A kolozsvári akasztás, Lapunk belsejében részletes leírását j helye. Mai képünk pedig azt a jelene« találja az olvasó ama borzasztó jelene- tét ábrázolja, mikor az elítéltet átadják teltnek, melyeknek ma reggel a kolozs" a hóhérnak. v«ri Farkas-utcai fogház volt a szinÍtélőképessége éles, beszéde határozott — semmi, semmim, sémi baja. Imhol ilyeneket mondott : — Tudom, hogy bizonvos emberek, akiknek kötelessége lett volna, hogy szerencsétlenségemben mellém álljanak, — ön, Mattasich, tudja, hogy kikre gondo lók, — elitéinek és kárhoztatnak, de higvje meg, egyikükkel sem cseré’nék és nem adnám oda nekik büszke boldogtalanságomat. Ha módom lenne rá, forradalmat csinálnék. De megadom magamat a végzetnek és remélem, tudom, megvagyok róla győződve hogy Linden- hofot fényes nappal fogom odahagyni. Semmiféle erőszakos rendszabályra nem gondolok és várom a napot, amikor az intézet portása ki árja élőt em a kapu'. De ha inár tébolydában kell élnem, szívesen vagyok itt, ahol jól bánnsk velem, Pierson tanár kedves és humánus ember és G e b a u é t kisasszonyban — eddig legalább — megértő, jó barátnőm van. így beszélt a fenséges asszony. — Majd anyja haláláról emlékezett meg sűrű könvhuilatások közepette, végül lángoló szavakkal irta le, minepekedik leányának, Dóra hercegasszony nak látása után. Rokonai közül csak a flandnai grófné látogatta meg . .. Vagy busz percig beszélgettünk, de Gebauer kisasszony egyre türelmetlenebb és türelmetlenebb lett, mig végül a hercegasszony kegyesen felém nyújtotta kezét: Viszontlátásra holnap ugyanitt. — Sokáig néztem az elrobogó kocsi után. De nem láthattam többé. Másnap illetékes helyről tudtomra adták, hogy a herceg- cegasszony mindaddig semmi szabadságot sem élvezhet, amig én Drezdában vagyok. Természetesen rögtön elutaztam. Elértem célomat. Láttam. Tuiom, hogy hogy egészséges és lelkileg-testileg ép. Követem a fenséges asszony példáját, aki istentől és az emberek jobb belátásaiéi várja szabadságát. Ha ő visszanyeri szabadságát, akkor visszanyerem a becsületemet. Mattachieh könnyező szemmel hallgatott el. Meg kell külön emlékeznem a tónusról, a melyen Mattachieh a hercegasszonyról beszél. Nem a trobadur, nem a lovag hangja ez, hanem a hűséges jobbágyé ..,
