Szatmári Friss Ujság, 1902. október (1. évfolyam, 10-40. szám)

1902-10-16 / 25. szám

ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház Glése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, okt. 15. TaXlidn Béla elnök megnyitotta az ülést, ■Jelentést tett az osztályok megalakulásáról, bemutatta a Kuriu átiratát, ameiy szerint ^gr. Karácsonyi Jenő mandátuma ellen be­adott petíció visszavonatott. Nevezett kép­viselő ezek szerint igazolva lett A királyi döntés ellen. Rátkay László kéri, hogy a miniszterel­nök átiratát ő Felsége kvóta jelentését tfizzék napirendre. E Házból — Úgymond — kizártuk az ifjúságot s a népet, Jól tet­ték, mert mit keresne itt az eszmékért hevülő ifjúság, a hol Kossuth érdemeit nem méltatják eléggé. Rátérve a királyi döntésre, alakilag törvénytelennek tartja azt. A törvény szerint a két kvóta kül­döttség s az országgyűlés meg nem egye­zése esetén dönthet csak ő Felsége. Kérdi, minő alapon állapított meg magasabb kvó- . tát a király a midőn a régi is tulnagyon \ terhelte az országot. (Zaj a szélsőbalon.) A kvóta különben is összefüggésben van a vámküzösséggel. Egész nyáron folytak a tárgyalások a két állama között, a nélkül, hogy az ország bármit is tudna róla. Még a király személyét Is belevonták a tárgya­lásokba, s a köztudatba is kezd már fct- : menni az a hiedelem, hogy a király kezé­ben korbács van, a melvlyel végig szokott vágni a nemzeten. (Zajos helyeslés a szél­sőbalon.) Mind a király tanácsosának hi­bája. Kéri indítványának elfogadását. (Za­jos helyeslés a szélsőbalon.! Széli Kálmán miniszterelnök nem tartja méltányosnak Rátkav vádjait, a melyek >■ szerint szóló alkotmányjogi sérelmet köve- ‘ tett volna el a kvóta-döntés ügyében. Kéri, hogy most menjenek bele az indítvány tár- gialásába. (Felkiáltások : Nem lehet.) Igenis lehet. A Ház minden időre kitűzheti a tár­gyalást. Há ezt nem fogadná el a Ház, akkor holnapra kéri kitűzni az indítványt. Beötlvy Ákos: fontosnak tartja az ügyet, s azért helyesnek tartaná, ha kinyomatnák az indítványt s elég időt adjanak tanul­mányozására, Ha a miniszterelnök tényleg híve" a diskussiónak, altkor hozzájárul a rendes háromnapi terminushoz. Szombatra kéri kitűzni az indítványt, (Helyeslés a szélsőbalon.) Thaly Kálmán; Hozzájárul Beöthy Ákos indítványához, annál is inkább, mert a szélsőbal Rutkavnó Kossuth Lujza teme­tésével van elfoglalva s az ügyet nem ta­nulmány óvhatja. (Helyeslés a szélsőbalon, SzéU Kálmán: utal arra, hogy mindig lovalis volt az emberekkel szemben, de tuíságba nem mehet. A <jvota kérdéseket már eléggé tanulmányozhatták 4 éven ke­resztül Hát tanulmányozzák még 3 napig. Hozzájárul Eeöthy ' inditrányához (He­lyeslés.) A ház elfogadja Beöthy indítványát. Ugrón Gábor kéri az elnököt, hogy a há2szabálvzat 196. szakaszának tegyen elevet, ÉVnökx Igenis eleget fogok iennt. A Ház elrendeli az indítvány kinyomaását s szét­osztását. Fenyegető javaslatéi?. Széli Kálmán miniszterelnök: A bizott­ságok megalakultak, következik a munka ideje. Kéri a bizottságokat, hogy kezdjék meg a beterjesztett törvényjavaslatok tár­gyalását. Visszavonja a szabad hajózásról szóló törvényjavaslatát. A polgári perrend­tartásról szóló törvényjavaslat pedig sür­gős, Jelenti, hogy alegkózelebbi napirendre a költségvetést s a horvát kiegyezést fog­ják kitűzni. Kcsőbb sorra kerülnek az ntlevél ügyről, a kivándorlásról, a külföl­diek ellenőrzéséről szóló törvényjavasla­tok, valamint a vasárnapi munkaszünetről szóló jelentések, a mértékek ellenőrzésé­ről, több visszaélésről szóló javaslatok. A honvédelmi miniszter az vjonclétszám Megállapításáról, s a póttartalék behívásá­ról szóló javaslatokat (Nagy zaj a szélső­balon) fogja benyújtani, Á földmivelésügyi miniszter a telepítésről, a kultuszminiszter pedig a jogi oktatás reformjáról szóló tör­vényjavaslatokat fogják beterjeszteni. Sorra kerünlek az uzsora s a határidő korlátozásáról szóló törvényjavaslatok is. még nincs kiegyezés. Tkaiy Kálmán ; örömmel fogadta a mi­niszterelnök programmját de kérdés miért hagyta ki a kiegyezést? Bakovszky István: szintén kérdi, hogy állunk a pénzügyi kiegyezéssel? Lesz-e ki­egyezés, vagy önálló vámterület. A munka a melyet a miniszterelnök felterjesztett nagy, úgy hogy azt kell feltételeznie, hogy a mostani sessióban nem fogja beterjesz­teni a kiegyezés törvényjavaslatokat. SzéU Kálmán miniszterelnök kijelenti, liosv nem szólt a kiegyezésről, mert csak kész javaslatokkal ' állhatott elő. kiegyezésben még nincs egyezség. (Zaj a szélsőbalon. Ne is jöjjön,) Óhajtom, hogy létre jöjjön. (Felkiáltások a szélsőbalon: Ne is jöjjön.) Ha létrejön, akkor beter­jesztem azokat, ha nem jön létre, számot adok, hogy mi volt az akadálya. Ma még nem nyilatkozhat. A kérdés ma még függ. Türelmet kér. Helyeslés jobbfolőL Különben rosszul magyaráznák a 99. XXX, Mert nem 1903-ig hanem 1900-ig van idő a kttl szer­ződések megkötésére. Bakovszky István nem kívánt részletes prcgrammot a kiegyezésről, csak azt akarta tudni, hogy a tárgyalások ma milyen stá­diumban vannak, Mert a magyar törvény- hozás megköveteli, hogy ne epy bécsi új­ságból, hanem a miniszterelnök szájától hallja a hiteles értesüléseket. Krasznay Ferenc azt tartja, hogy a mi­niszterelnök beszédje csalódásba hozta az ónálló vámterület híveit. Nem is szabad megnyugodni abban, bár egyelőre még kell hajolni a kényszer előtt SzéU Kálmán miniszterelnök: Ha a viszo­nosság megsértetik, akkor már életbe lép­het az önálló vámterület. De ez nem tör­tént meg. Kéri indítványának elfogadását. A Ház hozzájárul a napirendhez. Interpelláció a kolozsvári ünnep miatt. Nessi Pál fájdalommal látta, hogy a magyar király nem vett részt a kolozsvári Mátyás-ünnepen. Nem vádolja Ő Felségét, hanem tanácsosuk felelős a .mulasztásért. Elmulasztottuk az alkalmat, a mely közelebb hozta volna a királyt és a nemzetet. A királynak vezetnie kellene benőnket minden nemzeti ünnep­ben, s ezért nem is gondolhatja, miért maradt távol Ö felsége az ünnepről. A Habsburg ház 31 férfi1 agj közül külön­ben is csak egy’ jelent meg az ünnepen, József Ágost főherceg a nagy Nádor unokája. Hol voltak a többiek ?«. magyar nemzetnek aspirációi vannak. Talán fél­nek a Burgban ezektől ? Mindenüvé elmegy az udvar, csak a mi ünnepeinkre nem. Szóló köszönetét mond a keres­kedelmi miniszternek, a különvonat las­súságáért. A kereskedelmi miniszter természetesen előbb érkezett meg, s ünnepeltette magát. Maga a rendezés is fejetlen volt. A templomban a kato­naságot elébb helyezték a törvényhozás­nál holott a törvényhozást a király után az i lső hely illeti meg.Ismét felhangzott a gyűlöletes átkos nóta a Golterhalte. Kolozsvár megadta rá a méltó választ s az első hangok elhangzásánál a Hym- nusra gyújtott rá. Miért ne fogadhat­nánk a magyar főherceget magyarHym- nusszal. Ha tovább lóg igv folyni, akkor el fog szakadni a fátyol, s a rongyok alatt meg fogjuk látni a nemzet számos bajait. Kérdi, miért nem ment el a ki­rály Kolozsvárra ; miért fogadták a fő­herceget Gott erhaltéval.Elvállaijae a fe­lelősséget, hogy a magyar ifjúság tün­tetni fog a Gott erhalte ellen. Szándé­kozik-e intézkedni, hogy e gyűlölt nótát többé ne játszszák. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Széli Kálmán miniszterelnök is lassú­nak találta a gyorsvonatot. (Derültség,) De hát jó társaságban találta magát s nem unatkozott. A képviselők helyei a templomban nem voltak megjelölye. A királyt nem érzelmi okok tar­tották viasza az ünneptől, hanem személyes magán okok. József főher­ceg súlyos betegsége miatt nem vehetett résztaz ünnepen. De ott volt a király kép­viseletében József Ágost főherceg. Nem szabad tehát azt mondani, hogy a ki­rály nem volt, A ml a Gotterhaltet illeti, azt a bevett szabályok értelmében ját­szották el. (óriási zaj a szélsőbalon.) Kubik Béla: Rosszul van előírva. Horváth Gyula. Gyalázat. (Lengyel Zoltán. Cinizmus. (Zaj.) Széli Kálmán. Nem lehet, sérteni a magyar nemzetet, ha nincs meg a sér­tés intenciója. Vássonyi Vilmos. Tán azt is bele kellene venni a szabályzatba. Széli Kálmán. A királyhoz hűnek kell lenni a nemzetnek. (Nagy zaj a szélsőbalon.) A ki nem hü a királyház, az nem neveti nemzetét. Horváth Gyula. Ne poolj on ! Szélű Kálmán egyformán szereti a hazáját s a királyt s nem sérti a Gott erhalte. Barta Ferenc:Hát huzassamagának. Lengyel Zoltán : Majd a : „Jai be huncut“-tal feletünk rá­Széli Kálmán: Nincs érdeke senki­nek, hogy disszonanciát támasszon a nemzet és a dinasztia között. Kéri vá­laszának tudomásulvételét. Nessi Pál: A miniszterelnök Bécsnek beszélt Nem is válaszolt mindenre. Hol voltak a főhersegek? (Zaj jobb felöl) Ügy látszik nem akarnak meghallgatni a túlol­dalon. Báró Fejérváry Géza honvédelm minisz­ter: Dehogy nem, hisz ez mulatságos do­log 1 Zaj a szélsőbaloldalon. Nessi Pál a honvédelmi miniszterhez : Az olyan miniszternek, aki így beszél nincs helye a parlamentben. A Gotterhaltenak sértő az intenciója. Báró Fejérváry Géza honvédelmi mi­niszter: Nem áll! Nessi Pál nem veszi tudomásul a választ. A Ház tudomásul veszt Elnök az ülést bezárja, Ruttkayr.é íemetess. Budapest, okt. 15. Ma délután 4 órakor temették a Mu­zeum-köruti gyászházból Ruttkayné Kos­suth Lujzát, óriási részvét mellett. Már 3 órakor több ezer ember gyü­lekezett a gyá9zház körül, úgy, hogy a közlekedés teljesen szünetelt. A függetlenségi párti képviselők csak­nem mindnyájan megjelentek és ott láttuk közéletünk igen sok jelesét és előkelőségét. A halottat Horváth Sándor evan­gélikus lelkész búcsúztatta, azután a koporsót kocsira tették és kivitték a kerepesi-uti temetőbe, hol a főváros ál­tal adott díszsírhelyen örök nyugalomra helyezték Kossuth Lajos nővérét. LEGÚJABB. Sztrájk. Lendon, okt. 15. A Timesnek jelen­tik New-Yorkból: A helyzet még mindig nem tiszta, de azért még mindenki re­méli a sztrájk megszűnését, A bánya­tulajdonosok kijelentették, hogy a javas­latba hozott választott bíróság tagjainak megválasztását Roosevelt elnökre bizzák. A bányatulajdonosok azt mondják, hogy érthetetlen volna, ha Mitchell nem já­rulna hozzá a javaslathoz. London, okt. 15. Mitchell kérelmére a Trade-Union parlamenti bizottsága azt ajánlotta, hogy az Union összes angol tagjai minden lehetőt elkövessenek az amerikai bányamunkások támogatása ér­dekében, Közvágóhíd! sertésvásár. (Hivatalos jelentés déli 12 óra­kor.) Tegnapról maradt 492 darab. Ma érkezett 538 darab. Összesen 1025 darab. Déli 12 óráig eladtak 251 da­rabot. Mai árak : Óreg sertés, má­sodrendű, 90 korona. Fiatal sertés nehéz, 98—102 korona. Középsúlyú 98 korona. Süldő 86 korona, 1Ö0 kilogrammonkint élősúlyban, minden levonás nélkül. A vásár élénk volt Kalíioiiküs kongresszus, Budapest, okt. 15. Ma nyílt meg a Vigadó nagytermében a harmadik országos katholikus nagy­gyűlés, melyre a katholikusok az oYszág minden részéből nagy számban jöttek a fővárosba. A megnyitó ülést megelőzőleg a bel­városi plébánia templomban szentmise és Veni Sancte volt, melyet Császka György kalocsai érsek celebrált. A templomban a katholikus egyesüle­tek és testületek állottak sorfalat zász- laikkai, mise után átvonultak a vigadóba melynek nagytarmét a gyűlés tagjai tel­jesen megtöltötték. Ott láttuk a magyar katholikusuk ösz- szes vezető férfiait, a főpapság nagy ré­szét valamint az országgyűlés néppárt tagjait csaknem teljes számban. Miután az operai, énekkar elénekelte a Hymnuszt, amelyet állva hallgattak meg ifj. gróf Zichy János tartotta meg­nyitó beszédjét, melyben hangsúlyozta, hogy a magyar államnak szüksége van erős katolikus társadalomra. Örömmel tapasztalja — úgymond — hogy a ka­tholikusok között megszűnt a régi apá­tiba és most már a katolikusok is tuda­tára ébredtek annak, hogy tenni kell va­lami! a katolicizmus megerősítésére. Ábrányi Koméi 80 érés, — Saját tudósitónktól. — Budapest, okt. 15* Ábrányi Kornél hazánk hírneves zene- költője és zenekritikusa ma töltötte be életének 80-ik esztendejét. Ez alkalommal tisztelői és barátai meglátogatták az ősz költőt. A Margit­szigeten, a szállóban levő lakásán, hogy üdvözöljék és szerencsekivánataikat fejezzék ki. Ábrányi Kornél a szálló társalgójában fogadta őket Ott voltak a Petőfitársa- ság, a m. kir. Operaház, az otthon Írók és hírlapírók köre, a Nemzeti Szinház stb. küldöttség üdvözölte. Ábrányi Kornél megható szavakban köszönte meg e szívélyes üdvözlést. Burok Franciaörszápím Paris, okt. 15. De Wett, Botba és Delarey búr tábor­nokok, a kik közül még az utóbbi gyen­gélkedik, tegnap es'e 8 órakor községi őrségtől kisérve szállásukról a közönség lelkes óváeió között a Rue Blancheon lévő színházba hajtattak, hogy ott előadásokat tartsanak. A mikor a terem­ben megjelentek ismét viharos ovációban volt részük. Pauliat, a búr bizottság elnöke ma­gasztalta a burok hősiességét és kitar­tását, a melynek eredménye az volt, hogy a világ megismerte Anglia valódi hatalmát. A búrokat mondotta végül — nemcsak mint hősöket kell csodálnunk hanem mint a humanitás bajnokait is. Botba népe nevében megköszönte a bátorítást és a fogadást, a melyben Krügert részesítették s a melyről a bu­rok akkor szereztek tudomást, a mikor hatalmukba kerítették azt a vonatot, a mely a hirt hozta. Köszönetét mond továbbá a francia ambulancia kiküldé­séért és magasztalja a vitéz Villeboíc- Maroeuilt, aki 300.000 főnyi ellenség ellen való karcban áldozta fel életét A Botha szavait követő viharos lelke­sedés csillapultával De Wett szólalt fel. Sajnálkozott azon, hogy abritt kormány azoknak a példáját követte, a kik me­nekülnek a puskaporkamarától, a mi­kor az levegőbe repülni készül. Nem vagyok Napoleon (közbeszólások: De hős !), de meg kellett mentenünk asz- szonyainkat s azért elfogadtuk a bé­két. Hivek maradunk adott szavunkhoz, de szabadok akarunk lenni és reméb jük, hogy Europa ezt nem fogja el­felejteni. Azt mondják, hogy szö­kevény vagyok. Ezt a szökést drá­gán fizettem meg. Hallottam, hogy egy utcát akarnak rólam elnevezni. Remé­lem, hogy abba az utcába soha sem teszi lábát olyan dél-afrikai ember, a ki nem barátja Franciaországnak Jo­gunk van barátságtokra, számítunk reátok ! De Wett beszédét hosszantartó viharos tetszés kövelte.Azuíán Delarey beszélt, a ki köszönetét mondott Franciaországcrk mindazért, a mit a burokért tett és di­csérte a burbarátok barátságát. Azután még több szónok beszélt. A beszédek elhangoztával gvüjést indítot­tak, melynek eredménye 5890 frank volt. A tábornokoknak emlékérmeket nyújtottak 6t. 8,8 bűneset, — Saját tudósítónktól. — Budapest, okt. 15. Persze nem egyszerre történt a 919 bűneset, hanem szép egymásutánban egy hónap alatt. Ugyanis a főváros közigaz­gatási bizottságának mai ülésén 919 bűnesetről számol be Rudnay főkapitány a rendőrségnek múlt hónapról szóló je­lentésében. Mint mindig a főkapitány szeptember hónapban is kielégítőnek találta a köz- biztonsági állapotokat és hogy azok is voltak, ime a bizonyíték: A jelentés szerint egyes bűncselek­mények nagyobb számban fordultak ugyan elő, mint az előző hónapokban, de ha figyelembe vesszük hogy ezeknek a bi'ncs«,elpuényvknei£ egy része — *

Next

/
Oldalképek
Tartalom