Szatmár, 1911 (37. évfolyam, 1-48. szám)
1911-04-09 / 15. szám
/ / / XXXVil évfolyam 15-ik szám. Szatmár, !9ü. április 9. l’J«l «HM** •A (GAZDÁK LAPJA) TÁRSADALMI-, GAZDASÁGI- ÉS SZÉPIRODALMI HETI LAP. EIiÓTIZETESI AP ■ Hslyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Égés?; évre 6 kor. Egyes szám ára iO fi Mér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Deák-tér 3. t*am. MVdenn.T; ű diink a kisdóbivatalksa fisetendűk Megjelenik minden vasárnap. A cigánykérdés. Irta: Balta Gyula. Az ember belső élete kezdettől fogva a problematikus kérdések szintere, melynek megvilágításában lépten nyomon hajtják, szakadatlanul űzik az embert tervei. Mikor még gyermek voltam, ifjú lelkem romlatlan világában ott élt Robinson meseszeréi kalandossága és képes voltam napokon át étlen-szomjan boiyongani elhagyatott regényes helyeken, hogy igv suggerál- jam magamnak Crouse éietét. Később mar reálisak voltak vágyaim. Tudni, látni akartam egy idegen világot és csakhamar ott bolyongtam Ausztria bérces völgyein. Jött az ifjú kor, Bouffaleo indián jai kimondhatatlan vonzalmat kelteitek bennem a nomádok élete iránt és én mentem — talán mert ők is napégetettek voltak — nomádi- záini a cigányok közé. Akkor még a lélek teljes naivságával fordultam hozzájuk s imádtam India eme vad, marcona alakjait. Hisz ifjú lelkem nomád erkölcsök után vágyott s azt egy kul- tur államban híven megtalálta. Ma, amikor már nem gyermekkori vágyak s nem ifjúkori ábrándok hozI nak össze ismét a cigány néppel, hiába j keresem bennük az imádat-tárgyát, ' — nem találom, - az egyedüli, mit | bennük látok : ellenség és szégyenfolt, j a társadalom legnagyobb ellensége, a I társadalom legnagyobb szégyenfoltja. A történelem csak annyit jegyzet 1 fel róluk, hogy a XV. század elején tűnnek fel Európa keleti határán s onnan oszlanak szét csakhamar nyugat különböző országaiban. Jöttek, senki sem tudta honnan, "mentek, maguk sem tudták hová. A sötét arcú csapat megjelenése sajátságos, tüneményszerü volt. Jövetelük okáról csodás regéket meséltek s a népek eihitték és kegyesen bántak velük. Később azonban kitűnt, hogy ámitók voltak, sőt rablók is lettek. Erre szigorú intézkedés felelt. Svéd ország és Dánia egyszerűen kiutasította a cigányokat, Franciaorszag pedig amely kegyesen fogadta őket, ép oly kegyesen rendelte el kiirtásukat is. Németország egyik nagyhercegségében a kormánytanács a cigányok lelövetését tette határozattá, ismét más helyen pedik felakasztásuk rendeltetett el. Ekém nyugat-europa csakhamar megoldotta a cigány-kérdést. A keleti részeken ellenben, különösen pedig nálunk telepítési kísérleteken kívül komolyan soha egy lépés nem történt és csak igy képzelhető el, hogy annyi évszázadon keresztül képes e kóbor csapat magát mind a mai napig országunk területén nomád erkölcsök mellett fenntartani. Ma ott kóborolnak Erdély zegzugos hegyláncai közi és a felvidék jól elrejtette uíain. Ma még a borgói havasok közt ütik fel tanyájukat, holnap már lent az alföidön rabolják a békés magyar falvat. Mire észreveszik őket, csontos gebéiket már a második, harmadik vármegye határán hajszolják. Útjuk szabad ; senki nem kérdi tőlük : hová, jóllehet a legsötétebb gondolatokkal távoznak s nyomukban vértől tapad a fü. Ha a török Csakyr Dzsáli Meh- medről olvasunk, csöpet sem ütközhetünk meg a hires bandita vezéren. Ott kultúrán kívüli állapotok vannak, ott az ilyesmi érthető dolog. De hogy egy kuitur államban félmeztelenül csatangoló nomád csorda barangoljon dacolva a törvénynyel, szembeszállva a csendőr szuronynyal isten. Nekem az Isten nem az Isten, A templom is csak a rög pora . . . Te vagy nekem az örök — Minden, Az örök — imádás temploma. Nekem a márvány hideg bálvány, A kereszt előttem nem szent doíeg, Te vagy az én élet-keresztem S Krisztusként már-már roskadok. A lét és nemlét végzet — titka Kezedben, mint én meg nem tudok, Te vagy nekem az örök — Végzet S arcod előtt én porba hullok. Te vagy a Van, ha Te vagy. vagyok, Nélküled itten semmi sincsen . . .{ S szűz ajkad lehet csak téritőra : Hogy más az Isten, más az Isten! sepsi Nagy Ferenc. Huiiámok. Megcsaltál. Jói van. Elsiratlak, Elsírom érted minden könnyemet; A rácsos kapu. ráesos ablak, Bézáruit, s szivem most temet. Elűztél. Jól van. Hangos kacaj Veri fel lakod csöndes belsejét. ; Mig bennem tombol, dúl a vihar, S előttem minden oly sötét. Éj borult rám. s megtörve járok Hervadt remény, bu és kétség között, S a mig vigadsz : sötét hullámok Csapkodnak át fejem fölött, Ifi gondolok, . . . s amig az éjre Hajnal palástot sző az ég: Találgatom remegve, félve : Vájjon most is szeretsz — e még ? Gyűlölsz — e még ? . . . 0 Éjjel. Ha néha-néha csöndes éjjel Álmából lelkem fölriad És fáradt szemmel nézzek széjjel. Hogy odakint meg nem virrad : Jöjj hozzám Ha leiken színes, csalfa álma Borongó, ősszi [ködbe vész, S ábrándod mind mind tovaszállva, Szemed a múltra sirva néz : Jöjj hozzám ! Ha majd a Napra, hűvös Este, Az estre zordon Éj borul, S a nagy világtól elfeledve Végső reményed sírba hull : Jöjj hozzám ! . . Jöjj hozzám ! — és én megbocsátok. Szivemhez kötöm szivedet, Feledve lesz a régi átok ; . . . Letörlöm hulló könnyedet . . . Jöjj hozzám ! sasi Nagy Lajos.
