Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-23 / 43. szám
V 9 XXXVí évfolyam 43-ik szám. Szatmár, 1910. okt. 23. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS HETI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁR ; Helyben : Vidéken : Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kprv Egyes szám ára IO fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák-tér 3. szám. Mindennemű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. Fekete veszedelem. Mint a francia szeparáció alkalmával, úgy most is Magyarországot fenyegeti a legnagyobb veszedelem a szerzetesek bevándorlásával. — Mert tagadhatatlan tény, hogy valahány országban nyugaton megtörténik a szeparáció, az államot az egyház túlságos hatalmaskodásától megszabadítják, a szerzetes rendeket megrendszabá- lyozzá, azt mind nekünk, Magyar- országnak kell megszenvednünk. A hazátlanná lett szerzetesek, apácák mindenek etőtt ide özönlenek, mert itt vannak nekik legmelegebb hajlandóságú pártfogóik, miről természetesen kitünően vannak értesülve. Igen. Magyarországnak nagy a befogadó képessége, és be is fogadunk mindenkit, aki hozzánk folyamodik. Jöjjön az északról, nyugatról, délről. A íő, hogy kultúrát ne hozzon magával. — Mert ha ezt hozza, úgy a határról visszafordulhat, ha nem akar itt éhen meghalni. De ha a feketeséget hozza, ha a mindent boldogító római egyházról van szó, akkor szabad az ut. — Akkor kész a jövevénynek a melegágy. Magamról. Hivatalnok ember vagyok — És még hozzá „kiadó,“ Nem gyötör a lakásínség, Nem kinoz a házadó. Szoba, fűtés,. .. minden potya, A villany is ingyen ég, Boldogabb és nagyobb ember Nem hiszem, hogy van-e még. Ötfiókos asztalomnál Gőgösen ha leülök : Hamvas arcú akták között Izzadok és hevülök. Penna romlik, — tinta omlik, Paoir hull és szó pereg . . . Olyan sok az én dolgom, hogy Még — dolgozni sem merek. És ha a sok akta küzött Bekerít az unalom : Ráfogom, hogy munka után Oly édes a nyugalom . . . Bezzeg száz és száz magyar tanár és tanító állás nélkül jár, — a többiek pedig a térdüket is lekoptatják a sok hajlongástól és deputációba járástól, hogy csak a fizetésüket rendezzék. — Kiválóbb művészeink, íróink, iparosaink a külföldre kénytelenek menni a tisztességes megélhetés végett. Munkásaink ezrével vándorolnak ki évről- évre, mert nehéz a megélhetés. Ezeket nem tartja vissza senki, ezeket nem várják vissza az ölelő karok. Annál szívesebben fogadjuk és tartjuk meg magunknak a keresztény testvéreket, a más, müveit államokból nagy takarítás folytán kitessékelt szerzeteseket és hasonló ingyenélőket. Mert hogy nem sok ha&L.ot hajtanak az országnak, azt felesleges még vitatni is. — Hogy pedig idegen szellemet plántálnak gyermekeinkbe és az ifjabb' generáció nevelésére fölötte ár- tólag hatnak, — az nagyon is utolsó szempont. Nekünk tehát egyáltalán nincs okunk örülni azon, ha valamelyik modern állam leveti magáról az egyház jármát. Ez reánk nézve csak kártékony lehet. — A portugál forradalom ttrtttrsraisasMPHesHgi viharai után hontalanná lett szerzete| sek természetesen szintén csak ide í kívánkoznak és alig van kétség az j iránt, hogy ide is jönnek. — De vájjon, kinek jut eszébe ez ellen segíteni ? Pedig lehetne. — A kolerát, a pestist is fel lehet tartani. — Csak ezt ne lehetne ? Bs. Kardos kalapja tartós! Diplomás csalók. Az utszéli haramia megvetett alakja a társadalomnak. Az emberek nem keresik, nem kutatják az okokat, amik I a gazembert rablásra késztetik. Kurtán elitéli őt ember és törvény egy- : aránt. Pedig akárhányszor előfordul, hogy mély lelki forrongások vitték az utonállót a bűn ösvényére. A legtöbb esetben hiányos volt a nevelése, értelmisége is ennek következtében oly alacsony fokon áll, hogy a jó és a rossz megkülönböztetését nem lehet tőle várni. A napokban orvosok, gyógyszerészek egész apró csalásairól hullott le a lepel. A humanizmus legelőkelőbb zászlóhordozói, a felvilágosultság, a műveltség hirdetőinek sorából kerültek elő azok a gazemberek, kik Füstölök és hátradőlve Elsejére gondolok . . . Én Istenem ! — kiadónak Lenni milyen jó dolog! Ha elsején pénzhez jutok: Jön-megy a sok dáridó, S megmutatom, hogy még itt is Én vagyok a kiadó! Mert a címet hűn követve, Gázsimat is kiadom, Bárha ezt a ténykedést én Harminc napig siratom. Kiadói mivoltomra Büszke vagyok szerfelett, . .. Kiadom én az aktákat, Kiadom a pénzemet. S majd, ha egykor sirom felé Menni készt’ a nemezis; Emelt fővel — mint kiadó — Kiadom a lelkem is ! sasi Nagy Lajos, Legendás idők. Irta : BERKI GÉZA. . . . Elmúltak a legendás idők. Vége van a régi jó partriarchalis világnak. Mikor 1848-ban megszüntették a jobbágyságot s lerombolták a nemes és a jobbágy közötti válaszfalat, egyúttal véget vetettek a régmúlt idők legendaszerü eseményeinek. A nemes egyrangu lett a jobbággyal, a vagyona megoszlott, s igyekezett az uj időszak terheit elviselni. A jobbágyból kisgazdává vedlett proletár pedig igyekezett a maga javára munkálkodni. A régi jó gondtalan időket a szürke hétköznapiasság, az élet ezernyi apró-cseprő baja váltotta fel. Közbejött a magyar szabadságharc. — Vagyonok, nemesi birtokok mentek tönkre. A harcból megmaradtak kibujdostak külföldre, vagy pedig hazamentek a birtokukra gazdálkodni. Beletemetkeztek a gazdaságukba s nem igen törődtek senkivel. s
