Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-23 / 43. szám

2 S Z A T M Á R okt. 2!i. szemtől szembe, bátorságos rabló mó­don, hanem orozva, alamuszi csala- j fintasággal fosztották meg az áldoza- j tot, a betegsegélyző pénztárt, pén­zétől. A diplomás csalók még csak a rabló romantika fényében sem sütké­rezhetnek. Az aljasság oly mélységére sülyedtek, hol a megértés (teljes sö­tétsége borul reájuk. Emberileg mennyivel magasabban áll ezeknél a helyes megitélőképessé- gében korlátolt haramia. Amikor kiáll az útra, a saját életét is kockáztatja, mert szemtől szembe fotdul ellenfele ellen. A diplomás csaló pedig csak olyasmit kockáztat, aminek az ő sze­mében semmi értéke nem lehet: a : becsületét. Pedig ennek az értékét j megbecsülni tanulhatta ama sok év : alatt, amikor nemcsak a tudását, ha- > nem lelki kincseit is gyarapítani igye­keztek tanítói, tanárai. A diplomás csalók példája újabb ■adaléka a mai társadalom romlottsá­gának, azé a társadalomé, amely min­den áron, még a becsület árán is, csak a külszin megóvására fordítja figyelmét, s alattomban teljesen el- züllött. Ebben a társadalomban, mint a példa igazolja, kevés azoknak a száma, kik a becsületességet a becsület ked- j véért őrzik meg, hanem inkább azért, mert félnek attól, hogy megcsípik őket, 1 fca rossz útra térnek, Ha planzibilissé Nem is látszott rajtuk, hogy ezek a büszke, nemes ősök unokái. A haza sorsán való bánkódás, meg az élet rideg szürkesége fá- sultá tette a nemes urak lelkét. Nem tö­rődtek semmivel. Némelyik később a dor­bézolásnak adta magát. Gyűlt az adósság. Az ősi kúria fölött megperdültek a dobok. A nemes urfi pedig vagy tovább züllött, vagy pedig főbe lőtte magát. Jellem dolga . .. Így aztán a kúriák és hétszilvafák árendás kézre jutottak. Ott, ahol valamikor a nemes urak fiai és leányai ropták a csárdást, s járták az akkori idők hires táncát: a palo­tást, most a nemesitett bárók sasorru fiai és leányai bosztonoznak ... A régi családi házak leromboltattak. Modern épületek emel­kedtek a régi módi épületek helyén. így veszett ki lassan a régi jó nemesi világ köl­tészete. Ma már nincsenek is magyar urak. Kivesztek. Ha néha-néha akad is egy a régi világból való ember, — itt elpusztul. Ma­gával sodorja a kor szelleme . . . Megárt neki az uj áramlat. Mint a virág, amelyiket uj légáramlatu vidékre ültetnek át. Sínylő­dik, végre elpusztul ... * Ricsei Kovács Ádám is abból a másik válik előttük, hogy aljasságaik fel nem derittetnek, oh, mily kevesen vannak, kik a csalás recipéje szerint nem g\ ó- gyitanák beteges meggazdagodási visz- ketegségüket. Azt hisszük, hogy a diplomás emberek csalásai ellen a börtön még kevésbbé véd meg, mint az útonálló ellen. Nem megtorló intézkedésekre van szüksége ennek az elpetyhüdt társadalomnak, hanem oly nevelésre, mely az erkölcsöket megnemesiti. az igazi becsületérzést erőssé, szilárddá növeli és a lelkületet megedzi minden bűnös kísértés eilen. HÍREK. — A honvédség köréből. A király Bistei Gönczy Imre ezredest, a szat­mári 12. honvéd gyalogezred parancs­nokát, ezredénél létszám felett való veze­tés mellett, a honvédelmi minisztérium XI. csoportjának főnökévé nevezte ki. Sgardelly Cézár főhadnagy Nagykárolyba Budaházy Mihály zászlós Máramaros- szigetról Szatmárra helyeztettek át. —- í4 Csütörtökön délután a vil- lammvilágitás szabályrendeletének tár­gyalása végett a polgármester rendkí­vüli közgyűlést hivott össze. A tárgy fontosságára való tekintettel meg is jelent 14, 'szóval tizennégy bizottsági tag. — Hát ez bizony csúnya dolog világból való volt. Egyike volt azoknak a régi nemes uraknak, akik gondtalanul élték le az életüket. Ettek, ittak s ha a hazának szüksége volt vitézi kardjukra, hát hada­koztak. A többivel nem törődtek. A gazda­ság műveli önmagát, ők csak ^fölszedték a porciót. A paraszté a munka, hát dolgozzon. Mindegyik nemes urnák volt valami bogara, amelyre sokat áldozott. Tehették . .. Ricsei Kovács Adám a lovakat szerette. Fajlovai messze földön híresek voltak. — Büszke is volt reá. Ha valahol hírét vette, hogy egyik-másik nemes urnák külömblova van, mint amilyen az övé, nem nyugodott addig, mig meg nem kerítette, bármilyen összegbe került légyen is . . . Ha pénzzel nem lehetett megszerezni, hát furfanggal. A régi nemes urak értettek a tréfa csinálás- hoz. Abban az időben még kedvök is volt az embereknek. Ez a költséges passzió hihetetlen ösz- szeget emésztett fel. Oly annyira, hogy ami­kor ő meghalt, a fiara nem hagyott egye­bet, mint egy nemesi kúriát, pár száz hold földet, meg egy pár nemes fajlovat. (Vége köv.) I igen tisztelt választott .város atyák. Ilyen csökönyösséggel viselkedni a város ügyei iránt, ilyen nemtörődöm­séggel betölteni a bizottsági tagsági állást csak nálunk lehet. — Ahol na­gyon keveset törődnek a kötelesség teijesitéssel. — Ahol a polgárok bi­zalmát csak azért veszik igénybe, hogy pöffeszkedjenek vele. — No, de nem baj ! A jövő hónapban meg lesz j a nagy takarítás. I — Halálozások. Szőnyi Ferenc városunk egyik régi tekintélyes keres­kedője f. hó 15-én életének 76-ik évé­ben elhunyt. — Lengyel István nyug. városi számtiszt 84 éves korában e ho 16-áM meghalt. — Református papválasztás. Rácz István ref. lelkész elhunytával rneg-. üresedett szahnárrószi egyik ref. papi állást f. hó 16-án, vasárnap töltötték be. A megüresedett lelkészi állásra 23 pályázó volt. A szavazás a ref. főgim­názium tanácstermében Kovács Lajos németi-i részi ref. lelkész és egyház- megyei tanácsbiró elnöklete alatt folyt le. Az eredmény a következő : Leadtak 224 szavazatot, ebből dr. Kovács István óbudai segédlelkész 167, Boronkay 29, Osváth Pál 11. Makay Elek 5 szava- vatot kapott. Dr. Kovács István, az uj lelkész 1911. február 1-én foglalja el állását. — Szabadkőműves- páholy Nagy­károlyban. Több nagykárolyi, szatmári és nagybányai úri ember mozgalmat indított egy szatmármegyei szabad- kőműves-páholy szervezése iránt. A páholy székhelye Nagykároly lesz. — A szinügyi bizottságból A pá­holy bérletek körül fölmerült kellemet­lenségeknek elkerülése céljából szabály­zatot dolgoztatott ki a szinügyi bizottság uj bérlet-rendszerűi. A bizottság a terve­zetet elfogadta, melynek főbb intéz­kedései : a páholyok csak három részre osztva bérelhetők 135 esti előadás megy béiletben, a többi bérletszünet. Zóna előadások szombaton és vasárnap d. u. tartatnak, a hétfő és péntek esti elő­adások rendes helyárakkal mennek. Az orsz. szinész nyugdíj egylet kérelmére szín ügyibizottság megengedte a folyó szezonban bizonyos pótdijak szedését a színházi jegyek után és pedig alsó pá­holy után 10 fillért, 2 koronánál drá­gább jegyek után 6 fillért, 2 koronánál olcsóbb jegyek után 4 fillért, karzati állóhely után 2 fillért. Javasolta továbbá Elvállal minden nemül pr pajti munkák pontos gyors elkészítését. $ CSAPÓ LAJOS É Legfinomabb szövetekből . — lüÓBzlt ~ FÉRFI SZABÓ. polgári ruhákat (emelet.) SZATMAR, Deák-tér 7|a iegjutáayosabb árakban. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom