Szatmár, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-26 / 26. szám

FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS HETI LAP.

ELŐFIZETÉSI AS :

Helyben : Vidéken :

Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor.

Egyes szám ára IO fillér.

««zwmretMcawíUt aiiitxx&sax&aimvau*

Á pályaválasztás.

Az évzáró vizsgák napjait éljük, a különböző tanintézetek csak úgy ontják azokat a fiatalembereket, akiknek maholnap életpályát, élethivatást kellene választaniok. A pályaválasztásnál a szabály az. hogy menjen mindenki arra az életpályára, amelyikre hivatása és hajlama vonzza. A való élet azonban erre a szabályra nagyon is rácáfol, mert hiszen azt látjuk, hogy a legtöbb életpályán sorsukkal elegedet- I len, sőt önön magukkal is meghason- lott emberek mozognak.

Úgy van ! Alig van életpálya, amelyen többségben lennének a megelégedett, boldog emberek. De hat ennek meg van a maga magyarázata. A len- több ember, amikor pályát választ csak a íényoldalait nézi arínak, az árnyoldalairól, a munkáról, fáradságról, küz- ködésiől egészen megfeledkezik, holott nyilvánvaló, hogy sikeres eredmény egyetlen egy életpályán sem terem munka és fáradozás nélkül és a véletlen eseteket leszámítva, a legtöbb sikernek, a legtöbb aratásnak, eredménynek mindig a ráfordított munka és szorga lom szokott fokmérője lenni.

Innen van az, hogy pl. a magyar * 1 tanuló ifjúság a legnagyobb előszereSzerkesztőség és kiadóhivatai

Deák-tér 3. szám.

tettel szokott tolulni a jogi pályákra. A világnak talán egyetlen nemzete sincs, amelyik annyi jogászt termelne, mint a magyar. Ezzel szemben csak az utolsó egy-két esztendő leforgása alatt látunk valamelyes vonzódást a magyar ifjúságban a technikai és az orvosi pályák után. Az okát ennek a fentebb elmondottak magyarázzak meg. Csekély fáradsággal elvégezni a tanulmányokat és ha végre is 4—5 esztendő múlva sikerült hozzájutni a diplomához, akkor könyökkel, tülekedéssel, stréberkedéssel, protekcióval, de semmi esetre sem komoly, céltudatos munkával jutni valamilyen positiőhoz, ez az ábrándja a legtöbbb középiskolából kikerült magyar ifjúnak.

A papi pályára szint'n gyéren tolul manapság a középiskola végzett ifjúság. Panaszkodnak a katholikus és református egyházak is, hogy. maholnap alig akad káplán. A teológiák ember anyaga oly kevés, hogy minden végzett teológust egy-két esztendő leforgása alatt el lehet helyezni önálló lel- készi állásba. -Ennek a dolognak is meg van a maga magyarázata. A lel- készi hivatás sem áll ma már pusztán az Isten igéjének a hirdetéséből, hanem a papra, mint az alsóbb társadalmi rétegek vezetőjére annyi jelentős

«rexan/« ccanaeOiP

A síron túl.

— Mese —

Irta : Markovics Rodion.

Nem tudom, hogy meddig, de bizonyára rágjon sokáig pihent«m egy domb oldalában. Egyszer aztán emberek jöttek és végtelen egykedvűen tűrtem, hogy az ásóikkal egy szekéré hányjanak. A szekérnek deszka oldalai voltak, egészen olyan volt, a milyenekben a sárt, az agj'agot, a homokot szál- litják. Aztán eldöcögtem véle. A fák zöldek voltak merre mentünk, a hegyek szabálytalan kupalakuak, az eső permetezett . . . A lovakat ostorral ütötték, de azok csak a farkukkal csapkodtak . . .

Egy városba értünk és egy nagy udvarban megállóit a kocsi. Két kerekét kivették és engem kibontottak a nedves földre. Az udvaron bokrok, fák voltak, de egy ház is. A házat korínthusi oszlopok tartották, de az akanllius levelek meg voltak repedezve.

Apró magaslatokon csinált romok pironkodtak; a bokrok közül előfeketélett a Praxiteles Hermese. Minden, minden olyas, mint a mikor én is kenyérért véreztem és és gondolatoknál melegedtem. íme az ostor és a lovak csak a farkukkal csapdosnak .. . Romcsinálmányok uralkodnak a magaslatokon, az Ízlés papjának udvarán. Már jött is a szobrász, Bársony zekében persze, széles kalappal persze. Pénzt adott a szekereseknek, a kik szalonnát ettek fekete kenyérrel és az eső kalapjukról rácsurgott a fekete kenyerükre és szalonnára.

A szobrász babrált velem, gyúrt, piszkált, simított, de én nem bántam semmit. Ezt ón igy hittem, a inig éltem. Burgonyát vetnek belém, vagy téglát égetnek belőlem, mindegy, Éljen tehát az élet, de éu azért csendesen és elég gyáván éltem. Ezért a langyos ostobaságért megérdemelnék most valami büntetést. Legalább, hogy furdaljon a leikiismerct vagy mi, De úgy látom, hogy

Miodenm n ű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap.

szociális munka vár, hogy az ifjak nagy része már kezdetben megriad a pálya nehézségeitől. A falusi lelkészeknek nemcsak prédikátornak és temetési és házassági funkcionáriusnak kell lenni manapság, hanem a belterjes gazdálkodás apostolának, gazdaköri, hitel- és fogyasztási szövetkezeti elnöknek és sok más egyébnek, ami bizony munkát ád, de aminélkül el sem képzelhetjük azt, hogy a lelkész igazán első embere le- ! gyen továbbra is a falujának. A lelkész! 1 pálya pedig talán ma is az összes pályák között a legbiztosabb megélhetési forrást nyújtja és a magyar ifjúság | még is fél ettől a pályától. Egyik je- I leníős oka annak talán még az is, hogy a nagy városok légköre, ahol a tanuló ; ifjúság elsó kiképeztetését nyeri, kiöli 1 az iíjakból a csendes falusi hajlamokat és oda egy pár esztendei teológia után

I visszakerülni bizony a duzzadó arabi- tióju életerős fiatalember egyhamar nem igen akar. Csak később évek múltával, amikor az ifjúból meglett ! ember lett. tér vissza a szivébe a falu szeretete. Hej, de sokan sóhajtanak fel ilyenkor egy-egy hátgörnyesztő városi hivatalban : Uram Isten miért nem lettem én pap, vagy más olyan foglalkozású, akit hivatása a faluhoz köt ?

A tanulság ebből tehát az, hogy

igazságom volt. Semmitsem érzek. Ez az ember babrál velem és ismerős zsinórokat formál belőlem rajtam, Csizmát, a csizmára sarkantyút. Ha nagy ember lettem volna, most az a szerencse érhetne, hogy saját magamat formálná belőlem. De nem. Nem is voltam még bátor ember sem. Mitől féltem ? . . . Most bajuszt csinál nekem . . . Mi leszek? . . . Már ló nem leszek, se Cicero. Nagyon gyáva voltam . . . Mitől féltem ? ... Most megfogok bűnhődni.

K nyílt egy ablak a műteremben és én láttam magam az üvegben , . .

És a mióta künn feküdtem és elporladtam, a mióta kiástak és a szekéren ide hoztak, most éreztem, igazán éreztem szégyent és keserves indulatot . . .

Láttam magam az ablaküvegben . .

•-iftss&e gőgös pózban tartottam akadémián merevségű kezem, a lábam csodálatos féiszegen lépett a dobogóra. És láttam az arcom és végig nyilai ott rajtam a szegjen . . .