Szatmár, 1909 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

SLÖFIZiíTESI A R : Helyben: Vidéken: Egész évre 4 kor. Egész évre 8 kor. Egyes szám ára !0 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. VERÉCZY ERNŐ. XXXV. évfolyam IS-:k szám. Szatmár, ÍS99. ápril 18. Szerkesztőség : Petőfi-utca 1. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. Minnenii i ü dijak Riad; inv-.-aibaii tizetendők­Megjelenik minden vasárnap. (G.) Valamikor kedvenc vesszőpa­ripánk volt s eleget is nyargaltunk rajta : városunkat valóban északkeleti Magyarország gócpontjává tenni, amint azt a bölcs természet már meg is tette. Sokszor rámutattunk annak ide­jén, hogy városunk mint vasúti cso­mópont, mint a hajózhatóvá teendő Szamos valószínű végpontja, illetve főállomása oly szerencsés helyzetben van, hogy ha vezető köreink kellő energiával neki látnak, egy évtized alatt oly fejlődésnek indíthatják váró-' ■ sunkat, hogy tőle a vezető szerep sem ipari, sem kereskedelmi, sem egyéb kulturális téren elvitatható nem lesz. És itt önkéntelenül a toliam he­gyére ereszkedik a megyei székhely meddő vitájának kérdése : egymás szájából akarjuk kivenni a falatot, a helyett, hogy azt szorgos munkával igyekeznénk megkeresni. Szakasztott úgy teszünk, mint a szegény ember, a ki azt gondolja, hogy ha egy-két barázdát elszánt a szomszédtól, hát gazdagabb lesz s akkor vakarja már I a fejét, mikor a perköltség elvitte azt is, a mije volt. De evvel nem azt aka­rom mondani, hogy ebben az esetben mi is jogtalanul szántanók el a szom­szédét, csak azt akarom kihozni, hogy mennyivel gyümölcsözőbb lesz a mun­kánk, ha azt a teret műveljük gon­dosan, mely már a mienk. Ez pedig városunk kulturális élete. Fölöslegesnek tartom elősorolni kulturális intézményeinket; elég rá­mutatni virágzó iskoláinkra, tápinté­zeteinkre, számos egyletünkre, szín­házunkra. A maga körében mindegyik szépen teljesiti hivatását; de a figyel­mes szemlélő egyet sajnosán nélkü­löz : az ömudatosan egy pontra irá­nyított működésűket. Nincs meg nálunk az a, hogy úgy mondjam, közös ta­lálkozó hely. a hol a kultúra, az ok­tatás, a nevelés más és más terén összejöhetnének, a hasonló irányban működők tevékenységeket egyesíthet­nék. Füzek nélkül fáradságos munká- jok tökéletes eredményt fel nem mu­tathat. Az egyes sikerek elszigetelve maradnak, gyakran észrevétlenül is, kárára az általános sikertől éledő egyéni ambíciónak, kágára a teljes sikert kí­vánó közérdeknek. Hogy mind ez elérhető legyen, a magunk részéről ,q&m látunk más megoldást, mint egy kultúrpalota meg­teremtését, mely egyesítse falai közt a felnőttek tovább művelésének eszkö­zeit s vezetőiben pedig alkossa azt a közművelődési arcopagot, mely e vá­ros falai közt meglevő és még éieírc- kelő bárminemű kulturális mozgalom és törekvés öntudatos irányitója legyen. Az a kiadás, a mit erre fordítunk, bő­ven meghozza a maga kamatait. A virágzó kultúra egy város falai közt az a világitó nap, mely ellenállhatlak vonzóerőt gyakorol a környezetre: éltet és éled a maga fejlődésével. Csak egy jelenségre hívom fel a fi­gyelmet : hány száz idegen tanulót vonzanak virágzó iskoláink magokhoz 1 mily forgalmat csinál ez városunknak! Mennyivel fokozottabb lenne ez, ha középiskoláink támaszkodhatnának itt egy főiskolára is ; ha e főiskola ta­nárai és tanulói átömlesztenék a ta­nulni és tudnivágyást társadalmunk legmélyebb rétegeibe is, melyek már keresik ösztönszerüleg a tudás fény­forrását ; de jobb helyett kénytelenek a szakszervezeti tudomány pislogó mécsvilágánál botorkászni a modern élet rögös utjain. Kultúrpalotát kérünk hát! Ne saj­náljuk azt a 4 — 500.000 koronát a nagyszerű célra, mielőtt még millióin­kat csatornába és vízvezetékbe földbe I temetnek! Iüz lesz méltó betetőzése I kulturális törekvésünknek és intézmé­nyeinknek ; enélkül összes ily intéz­ményeink csonkán maradnak: épüle- j tek — tető nélkül. Korunk hibái. I. Család. Családi nevelés. Régebben ez a rendszer a felsőbb körök kiváltsága volt. A nő tehernek I tartotta és tartja ma is igen gyakran, ; mert gátolja öltözékének ízléses és i alakszerű megnyilvánulásában, mert ! elvonja őt bizonyos időre azok- j tói az élvezetektől, melyeket nem j cserélne fel egy pár szem ragyogásé- I ért, egy kis száj gőgicséléséért, Csak az tudja mi a családi élet igazi bol­dogsága, ki gyermeket nevelt. Csak az töltötte be igazán emberi hivatá­sát, kinek volt kiért, vagy miért mun­kálkodni. Az az érzés, hogy övéiért fárad, még az élet terheit, akadályait, bajait is elviselhetőbbé teszi; még a száraz kenyeret is élvezhetővé változ­tatja. S bár sokszor csalódunk, mégis édes nekünk az élet. Az 1 2 gyermekrendszer beteg­sége átragadt a köznépre is, S csodá­latos dolog, hogy a vagyonosabbak kultiválják. Ismerek községet, mely­nek vagyonos lakóinak egy, legföllebb két gyermekük van. Sőt, — hogy a vagyon szét ne forgácsolódjék, ha­nem inkább szaporodjék, — már a 7—15 éves gyermekek jövendőbeli házastársát is előre kijelölik a szülők kölcsönösen. Nem kigúnyolása ez a házasság szentségének ? S abban a faluban lakó egy pár föld- és háznél­küli szegény zsellérembernek 5—8 gyermeke. Ez meg nem szatirája-é az előbbinek ? s nem felelet é arra, hogy ha a jó Isten embert teremt, ellátásáról is gondoskodik ? De hány, meg hány helye van a gyakorlatban. A családi élet jellemző hibája a túlságos érvényesülni akarás, minden­áron való fitogtatása annak, a mi igen gyakran nincs meg, vagyis helyeseb­ben : nem sajátunk. Az egyik család­Knlturnalotát kérünk'! FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS HETI LAP.

Next

/
Oldalképek
Tartalom