Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-03-08 / 10. szám

SZ ATMÁE március 8 2 esi garanciát, főleg megbízhatóságot, meg- közeüthetlenséget és akaratsziláidságot kö­vetel. Már pedig rosszul, vagy gyengén díjazott hivatali szervezettől egyiket se le­het megkívánni. És ha rendőrségünk tiszt­viselői és legénységi kara ennek dacára is kifogástalanul megállja helyét, ez nem a még mostohább bánásmódra, hanem méltá- tányos igényeik kielégítésére szolgáljon alapul. Az 1904. évi fizetésrendezési határozat „rendőrségi intézményünk gyökeres refor­málását a legközelebbi jövő feladatául" je­lölte meg, és elismerte, hogy a „rendőr­tisztviselők fizetése is megfelelő szabályo­zásra vár.“ Az akkori rendezést tehát az a közgyűlés se tartotta véglegesnek és kielé­gítőnek. Talán az államosítás, vagy eféle reménye indította erre a kissé különös in­tézkedésre az illetékes tényezőket; nem lehet azonban igazságos indulattal és józan ésszel azt kivánni e tisztviselőktől, hogy helyzetük szabályozásával bizonytalan időkig | talán évtizedekig várjanak, miután a városi rendőrségek államosítása egy csöppet se bizonyos és jelenleg éppen nem aktuális és : még kevésbé közeli. Nem lehet és nem szabad tehát a törvényhatóságnak a méltá­nyos és indokolt reformok elől elzárkóznia. Az emlékiratban javasolt fizetési terve­zet éppen csak a jogos és szükségszerű igények határáig terjed. Kiemelendő és fi­gyelemreméltó körülmény, hogy a szatmári rendőrség fogalmazó tisztvise ői közül töb­ben jogi képesítéssel birnak. Ez a közigaz­gatás színvonalára nagy mértékben emelően hat, — viszont helyes az, hogy e magas képzettségű tisztviselők munkásságának ér­téktöbbletét a város honorálja. Ez alapon, azt hisszük, elfogadható az emlékirat tervezete, amely 6000 kor. több­lettel bir, a város legfontosabb érdekeit, a közbiztonságot és közegészségügyet védel­mező tisztviselőnek jogos igényeit elégí­tené ki. A tervezet a régi és uj fizetések ösz- szehasonlitásával a következő: Főkapitány törzsfizetése régi 3000 K uj 4000 K I. Alkapitány ff 2100 K 3000 K H. Alkapitány ff 1900 K 2600 K III. Alkapitány ff 1900 K 2600 X Rendörfogalmazó n 1700 K 2300 K Rendőrfogaimazó n 1700 K 2300 K I. oszt. rendőrtiszt ff 1700 K 2300 K Lovas rendőrtiszt rt 1600 K 2200 K II. oszt. „ n 1500 K 2000 K 11. oszt. „ W 1500 K 2000 K A lakbért a törzsfizetés Vb részének megfelelő összegekben állapítja meg a ter­vezet, vagyis a főkapitányét 800, az I. al- kapitányét 600 K.-ban és igy tovább. Nem lehet kétséges, hogy e fizetési tételekre a tisztviselőknek jogos igényük van. A város érdeke, hogy ez az ügy, amely négy évi meddő várakozás után e tisztviselőket mozgalomra indította, mielőbb és minél méltányosabb megoldást nyerjen. A HÉT. A tisztifizetések emelése ellen olyan erősen tiltakoznak a koalíciós függetlensé­giek, hogy az bizonyosan meglesz még a nyár elején. Mivelhogy Bécsbon ezt már befejezettnek tekintik. Pedig ennek az újabb tehernek elhárítására igen sok eszköz ál­lana rendelkezésünkre. Legelői a paktum, amely az összes katonai kérdéseket kikap­csolta az átmeneti [[időre. De a politikától eltekintve is: a tiszt uraknak semmi okuk és joguk sincs a polgári tisztviselők rová­sára előnyöket követelni maguknak. Hiszen a tisztek jövedelme most is 25—30 száza­lékkal több a civil hivatalnokénál. Például egy XI. rangosztályban levő hadnagy fize­tése lakbérrel stb. 2648 kor., egy hasonló rangú polgári tisztviselőé 1820 kor., utóbbi kevesebb 828 koronával; a VIII. rangosz­tályban az őrnagyé 5832 kor., egy bíróé 4300 kor., utóbbié kevesebb 1582 k.-val. Különösen a lakbérekben van jelentékeny eltérés. Tehát nem panaszkodhatnak a tisz­tek, mert ők vannak jobb sorban. A héten megint megzördült a horvát szó a Házban. Igaz, hogy belefojtotta Su- pilóba a honatyák főlbáborodása a monda­nivalóját, de az a pár szó is eszünkbe jut­tatta szégyenteljes helyzetünket a horvá- tokkal és nemzetiségiekkel szemben. — j Gyávább, utálatosabban gyámoltalanabb po­litikát még nem folytatott egyetlen ország kormánya se a határai között lakó állam- ellenes néptöredékkel szemben, mint a miénk. Mintha nem tanított volna meg a múlt, hogy ezeknek a betegségeknek orvossága nem a fiastrom és a langyos borogatás, hanem a kés és a pukolkő. íme a horvát választá­sok, a vasúti törvény ós sok egyéb. És a magyar Állami tekintély most már csúszhat szabadon — fölfelé a horvát lejtőn. És szórhatjuk bűnbánó fejünkre a hamut. Ä VÁRMEGYE. lyazoló-választmányi filÓ3. A vármegye igazoló-választmánya e hó 1-én ülést tartott, amelyen Kosa Béla és Neubauer Ferenc megválasztását igazolták és Misztótfaluban, Olcsván, Fábiánházán, Gacsályban, Felső- boldádon és Tiszabecsen uj választást ren­deltek el. Négy elhalt virilis biz. tag helyébe Katz Bernát, Friedenstein Sámuel, Vass Lajos és Lévay Mátyás viriliseket hívták be tagokul. Választók Összeírása. A központi választ­mány e hó 3-án tartott ülésében alakította meg a képviselőválasztókat összeíró bizott­ságokat, amelyeket túlnyomó többségben az előző évi tagokból alakítottak meg. A SZATMÁR A fügetlen polgárság lapja. FI irt. — A Szatmár eredeti tárcája. — Irta: Bartha József. — Elhiszem, hogy csodálkozik, Margit. Ugy-e, megengedi, hogy igy szólítsam? A szép asszony könnyedén bólintott fe­jével s a férfi tovább szólott azon a különös, félig suttogó hangon, amelyen a céltudatos csábitó vagy a szív természetes érzése szo­kott szólani. — A híremről tényleg nem ilyennek képzelhetett, Margit. Én sem vagyok teljesen tisztában magammal. Ameddig visszaemlé­kezem a múltamra, férfiúi múltamra, mindig közönyös, hideg szivü, sőt talán szívtelen embernek ismeram magamat, aki rossz nyelvű aforizmákat szoktam az asszonyokról mon­dani, s mindenről, ami velük összefügg. Talán félórája sincs még, hogy az utolsót elmondtam, és lássa, hogy tiz perc óta magá­val vagyok, nem jut egyetlen se az eszembe. Sőt mintha Valamennyit elfelejtettem volna ... És olyan különös érzés vett erőt rajtam . .. Májusi éjszakák hangulata támad fel a lel­kemben, és olyan érzéseket érzek, aminőket valamikor régen éreztem, amikor még maga volt az én első szerelmem. Margit lágy pillantásokkal simogatta végig a beszélőt és a férfinak úgy tetszett, mintha mosolygó ajkai közül ezüst csengéssel csilin­gelnének a szavak. — Bizony, kedves barátom, az jó régen volt. De azért még mindig gondolok rá. Maga felsőbb gimnázista volt, én felsőbb leány. Akkoriban, úgy emlékszem, még romantikus izü verseket irt ő-nek, azaz nekem ajánlva... No, csak nem szégyenli ezt a múltat ? Hogy elpirult — és gerlebugásszerü kacagása meg- rebbentette a platán szunditó madárkáit. — Nem, Margit, Istenemre mondom: nem. Inkább az aforizmáimat szégyeltem most, meg a hibámat, amelyet a női nem­mel szemben elkövettem. ... Most olyan különös érzéseim vannak. Ez a fürdőtelep, a fák, fehérlő utak, az alkonyi ég, minden, minden olyan meleg, olyan puha, olyan gyönyörűségesen idegen. És olyan idegen vagyok én is önmagam előtt! Emlékszem, néha, nagyon ritkán, elfogott már ugyanaz az érzés, és bevallom, ilyenkor mindig azon csíptem magamat, hogy Magára gondolok, Margit. Valami különös is volt ez ! Minden előzmény nélkül, társaságban vagy egyedül ha voltam, egyszerre csak valami bóditó illatot véltem érezni, melytől a vér agyamra tódult és mosolyogtam öntudatlanul. Aztán eszembe jutott, hogy a Maga parfü­mének volt ilyen illata, a Maga leány szo­bája lehelte ezt az illatot, régen, amikor még Maga felsőbb leány volt, én serdülő fiú .. . Mikor azután egy hangosabb szóra, egy zörrenésre magamhoz riadtam s az én álmom, ifjúságomnak talán egyetlen álma hirtelen szétfoszlott, a szivem eltelt valami nem eléggé indokolt keserűséggel és ilyenkor valóságos diadalokat arattam kesernyés aforizmáimmal; ilyenkor talán valóban megérdemeltem a „szívtelen“ nevet, maga miatt, Margit! . . Az asszony beleakasztá pillantását a férfi izzó tekintetébe : — Csak folytassa János. Szóljon, be­széljen tovább ezen a hangon, amely lágy, mint a hárfa zengése, és bóditó, mint a tömjénillat. Ha igy beszél, csak rossz álom­nak tetszik az elmúlt tiz év és én Ismét bakfisnak képzelem magam, amint verseket olvasok; romantikus izü verseket, amelyeket egy felsőbb gimnázista irt egy felsőbb leány­hoz . .. Bevallom magának, nagyon meg­ijesztett az imént. Mikor a verandán meg­pillantott és felém közeledett, valami különös félelem futott át rajtam; valami lehangoló sejtelem, hogy egy bálványképem, talán a legkedvesebb, ismét összeomlik. Mert ha 10 év óta nem találkoztunk is, én ismertem magát, mint férfiút, és féltem magától. Is­mertem az Írásaiból, amelyek olyan rettene­tesek ; amelyek telve vannak fájó lenézéssel és bántó cinizmussal; amelyekkel bennünket, asszonyokat olyan rettenetesen és igaztaia- nul lekicsinyel... Én borzadtam ezektől az

Next

/
Oldalképek
Tartalom