Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-03-08 / 10. szám
március 8 3 A VÁROS. Közgyűlés. E hó 9-én közgyűlést tart a városi törvénj hatóság, amelynek kiemelkedőbb pontjai a rendőrfogalmazói és az esetleg megüresedő többi állások betöltése, a szin- házbérleti szerződés ügye és több gazdasági érdekű tárgy, amelyeket a 6-án tartott szak- bizottsági ülésen készítettek elő. Választás a városnál. A megüresedett rendőrfogalmazói és az ennek betöltésével megüresedő irnoki állásokra 12 pályázat ér- kesett be- Nem akarjuk befolyásolni a közgyűlés tagjait, de bízunk bennük, hogy korábbi állásfoglalásukhoz következetesen ezúttal is a rendőrségnél már régebb idő óta szolgáló tisztviselők közül fogja az üresedésben levő állásokat betölteni. A fogalmazói állásra, úgy értesülünk, Székely Endre rendőrtiszt, aki jogvégzett, szorgalmas és törekvő hivatalnok, a legkomolyabb jelölt, az I. oszt. irnoki állásra pedig Mező Sándornak van legtöbb kilátása, aki nyolc év óta szolgál a városnál s igen használható embernek bizonyult. Megbízás- A szatmári ref. egyházmegye által rendezendő sorsjáték ellenőrzésével a tanács politikai biztos gyanánt Kiss József rendőrtisztet bízta meg. Képviselet. A németi-részi birtokossági egyesületnek e hó 22-én tartandó közgyűlésén a város képviseletére a tanács Bartha Kálmán tanácsost küldte ki. Szederfák ültetése. A selyemtenyésztési miniszteri megbízott felhívta a várost, hogy a csemetekertben termelt szederfák közül 200 drbot elültetésre oszszon ki. A szederfák a gazdasági hivatal utján vehetők át. — A felvételi állón ás. A város belsejében építendő h. é. vasúti állomás ügyében a vasúti bizottság szótöbbséggel a Deák-téren épitendő állomás tervét fogadta el. A tanács azonban a kérdést nem tekinti elintézettnek s az állomásnak a város más részén való írásoktól és mégis olvastam, mert maga irta őket; maga, akinek az emléke hosszú tiz év alatt sem tudott bemohosodni; akinek képe asszonyságom legteljében is olyan érintetlenül, olyan üdén ragyogott a szivemben, amint rózsás leányálmaim közben oda befogadtam ... Most már bevallom magának, hogy ez a kép, a maga serdülő ifjúságának képe, bálványom lett nekem; minden szeny- től féltve óvott bálványképem, amely annál tisztábban világolt, minél inkább a cinizmus szürkeségébe burkolózott maga. És amikor szivemet megsebezték kegyetlen aforizmái, gyilkos élű meséi, még mindig volt talizmánom romboló hatásuk ellen: egy nagyon kegyetlen embernek versei, melyeket mint felsőbb gimnázista irt egy felsőbb leányhoz, s melyeket egy boldogtalan asszony élete végéig őrizni fog. .. Ugy-e megérti most már, miért féltem én ettől a találkozástól és miért szomjuhozom és szívom a maga szavait, amelyek mintha csupa mézből és illatból volnának ?!... ... És mialatt a férfi gyönyörtől remegő ajkakkal csókolta a feléje nyújtott rózsás körmü, puha, fehér kezet, a szép asszony diadalmas, ragyogó szemekkel tekintett egy bokorboritotta kertrészlet irányába, hol a már-már sötétbe zordult szürkületben egy ifjú állott kétségbeesett pillantásokat vetve kettejük felé ... S Z A T M A R elhelyezését alapos tanulmány alá veszi és ily irányban teendő javaslatoknak nyitott teret. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. — Debreczeni egyetam. Debreczen városa is megmozdult az egyetem ügyében. Egy nagyszabású tervet dolgoztatott ki költségvetéssel együtt, amely szerint a város fölépítené az általa adott telken a négy karú egyetem összes épületeit három millió korona költséggel. A tervezetet átküldte elsőben is a tiszántúli egyházkerület elnökségéhez, azzal a kéréssel, hogy vegye tárgyalás alá azt, s nyilatkozzék, hogy a kerület hajlandó volna-e az általa fentartott s s ezután is fentartandó theologiai kart beolvasztani az egyetembe, továbbá a mostani 8 jogi tanszéket átadni, és azt továbbra is fedezni, valamint a bölcsészeti tanszékeket, s az eddigi egyetemi alapot, mintegy egy millió kor. alaptőkét, hajlandó vólna-é a főiskolai nagy könyvtárt, természetrajzi és fizikai szertárakat, gyűjteményeket átengedni az egyetem használatára, s egy telket átadni a péterfiai telektömbből ? Az elnökség e tárgyban f. hó ’ 5-kére értekezletre hívta össze Debreczenbe az esperesi és gondnoki kart, melyen a fölvetett kérdésekre elsőben is kijelentették, hogy a debreczeni egyetem eszméjét helyeslik, s annak fölállítását a legmesszebbmenő áldozat- készséggel előmozdítani igyekeznek. Felekezeti egyetem eszméjét nem helyeslik, a tudomány szabadságát megkötni nem akarják, s a debreczeni egyetemet állami, tisztán tudományegyetemnek óhajtják. A kért áldozatokat szives készséggel megajánlják s az elnökséget ily értelemben való eljárásában támogatni fogják. Az igy fölajánlott alapok, tanszékek, épületek, telkek gyűjtemények oly tekintélyes tőkét képviselnek, amelyhez hasonlót egyetlen város sem képes adni az országban. Remélni lehet, hogy ezzel meg van oldva egy uj egyetem kérdése hazánkban. Egyházi pénztárnok. A szatmári ref. egyház-tanács az elhalt Némethi Miklós helyére pénztámokul Lévay József presbytert I választotta meg, és a rnult vasárnap tartott gyűlésén föl is eskette. — Fentartó-testületi gyűlés. A ref. tanitónőképző intézet fentartó testületé e hó 8-án. vasárnap d. e. 11 órakor ülést tart, melynek főtárgya lesz a negyedik tanszék választás utján való betöltése. A SZÍNHÁZ. Az óriáskígyó. A szatmári szinházdirektor Heves Béla lesz, de Beöthy Zsolt egyetemi tanár, roóz- rezső „iró“ meg egyebek nem akarnak ebben megnyugodni és Polgár Károly nevével öles plakáton hívják tetemre Szatmár népét. Már megírtam, hogy az uj pályázat résztvevői közül véleményem szerint Heves Béla a legérdemesebb.. Ez nem jelenti azt, hogy más véleményekkel szemben türelmetlenül hangoztassam a magamét. Például Polgárnak eddig előttem ismeretlen érdemeit kellő bizonyítás után készséggel elismertem volna, de azt hiszem, ebben már végleg megakadályozott egy kellemetlen információ. Ez a plakát. A művészet külső erénye a diszkréció és ha falragaszon kínálja magát: az szemérmetlenség. Nagyon bizarr gondolat volt Ábrányi Emilt, — például — aki még nemrégen is volt valaki, elébe állítani az utcanépének, hogy harsogón jelentse : itt látható a nagy óriás kígyó ésatöbbi, ésatöbbi. Kit akarnak ezzel a vásári jelenettel meggyőzni Plakáték ? Akik ebben a kérdésben döntenek, azek tisztában vannak azzal, hogy a színház nem mutatványos bódé és kogy paprikajancsi trükköknek éppen semmi közük sincs a művészethez. Akik pedig sippal- dobbal hirdetett érdemekből Ítélnek, azok véleményének nem fog örülni Polgár, mert ez az elismerés nem szerzi meg neki a szatmári színházat. Az igazgatóválasztás ügye ma már abban a stádiumban van, hogy egész határozottan meg lehet jósolni az eredményt. A direktor Heves lesz: ez tény, A másik jelöltnek nyitva volt az ut a tisztességes visszavonulásra. Hogy a visszavonulás elmaradt, azt hiszem, ebben több részük volt az „unszoló jóbarátoknak“, mint Polgárnak. És jött a plakát. A vásárra vitt érdemek nem szereztek uj híveket Polgár táborának. Én őszinte jóakarattal kívánom, hogy ne szereztek légyen ellenségeket sem. Mert ha valakinek eszébe jut denunciálni, a délvidékre uj ember kap koncessziót.. Aki bizonyára nem barátkozik Plakátékkal és nem lészen nékie kedves sem a roózrezső sem az óriáskigyó. D’orr. Leleplezett tolvajszövetség. Bűnre tévedt gyermekek. Magyarországon a fiatalkorú — 24 éven aluli — elitéltek az összes bűnösöknek 40 százalékát teszik. 3—4 ezerre megy a 16 évesnél fiatalabb elitéltek száma évenként. És ami a legszomorubb : ezek a bűnesetek tulnyomórészben a vagyon elleni cselekmények közé tartoznak. Egy ilyen bűnökre vetemedett fiatalkorú büntársaságról rántotta le a leplet a múlt héten a szatmári rendőrség, A banda feje Büte Ambrus 16 éves szabóinas, aki lopásért már egy ízben 2 napi elzárást is kapott, s emiatt* szülői is elfordultak tőle, kitagadták. Társai Francia József 14 éves és Zelenka András 15 éves asztalosinasok voltak. A nagyreményű csemeték valóságos önképzőkört alakítottak a — lopásra. A legidősebb Büte Ambrus Jakab Ignácnénál volt inas, akinek a József kir. herceg utca 22. szám alatt van szabó üzlete. A vásárra készült férfiruhák a kapu alatt nagy ládákban állanak. Ezeket szemelték ki az ifjak. Büte segítségével föl- nyitogatták a ládákat és 1—2 rend ruhát elemeitek, felosztva maguk közt a szerepet, amig egyikük a ládát fosztogatta, a másik kettő az udvaron és az utcán őrködött. A napokban Jakabné észrevette a lopást és Balogh Ferenc csendőrnek bejelentette, aki a nyomozást nyomban megindította és csakhamar kiderítette, hogy az ifjak a lopást hetek óta folytatják, s mintegy 90 kor. kárt okoztak. A lopott ruhákat eladogatták munkásoknak, szegény embereknek néhány ko-