Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-03-01 / 9. szám
XXXIV évfolyam S. szám. Szatmár, 1908. március I. A SZATMÁRVÁRMEGYEI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ELŐFIZETÉSI ATI ; Helyben: Vidéken: Egész évre 4 kor. Egész évre 6 kor. j Egyes szám ára 10 fillér. LAPVEZER : LUBY GÉZA orsz. képviselő. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. VÁJNÁ GÉZA. HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség : Kölcsei-utca 9. szám. Kiadóhivatal : Deák-tér 3. szám. MUnderni. mű dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Megjelenik minden vasárnap. Irta: VAJ NA GÉZA valósíthattunk volna néhányat, igen sokat azokból az ideákbólJ amelyeken pár évtized alatt nemzeti önállóságunkat, függetlenségünket fölépíthettük volna. — Es mindezeknek az ellenkezője következett be. Se gazdasági önállóságunk, se nemzeti hegemóniánk megszilárdulása nem haladt előre egy lépéssel se, — de visszafelé ment. Megkötöttük a kezünket újabb tiz esztendőre, vettünk roskadozó vál- lainkra újabb terheket, és- magun kai- kotta törvénnyel dobtuk ki a magyar nyelv jogát Horvátországból. Most pedig fonjuk, bogozzuk a hurkot a saját nyakunkra, ameljyel a jövő, talán a közel jövő nemzeti ellenállását csecsemőkorában -megfojthatják bécsi hóhéraink. Keserves, kegyetlenül siralmas sors ez a miénk. Es kit okoljunk érte? A bécsi udvar Schőnaichjait, Aerenthaljait ? A hatvanhetes Wekeriéket, Andrássya- kat ? Vagya „negyvennyolcas“ nagy- emileket, hoitsiakat ? Hiszen amazok törekvéseit, céljait, eszközeit jól ismerjük. Emezeket meg — oly ismeretlen, súlytalan parányai a pártnak és közéletünknek, hogy — befolyásoló, döntő tényezőknek nem tekinthetjük. Magunkat, csak magunkat okoljuk! A magunk jóhiszeműségét, jó butaságát, naiv hiszékenységét. A magunk vakságát. Ötszáz esztendő sok tapasztalata kinyithatta a szemünket, világossá tehette a látásunkat, tisztává az öntudatunkat. Megtanulhattuk, hogy odaát — nem tanultak semmit. Hacsak azt nem, hogy a magyar minden nagyha- talmij összbirodalmi bolondériára alkalmas. Hogy mindig vannak közötte bőven, feles számmal, akik erre a kétfejüsasos hóbortra cupringerül mindig kaphatók, kitüntetésekkel, hivatallal, ordóval, címerrel, miegymással megvásárolhatók. Ezt tanulhatták Bécs- ben mirólunk. Azt azonban, ami lelkűnkben ég. lángol, ami az öntudatunkban kitéphetetlen szívóssággal él állami önállóságra való törekvésünket, vágyunkat megtanulni, megérteni nem akarják. A kuruc harcok, a forradalmak, a Rákóczi Ferencek, a Kossuth Lajosok, az aradi bitófák árán se. Legdrágább kincseink, legnagyobb fiaink áldozatul dobása után se. Hát mi mit tanultunk? Semmit. A Pálffy Ferenceket, Károlyi Sándorokat régen elfeledtük. Utódaiknak éppen úgy lépre megyünk, mintha az az ötszáz esztendős múlt és annak ötszázezer tanúsága sehol se volna. Nézzük csak. Az alkotmány meg- támadtatása egy táborba fűzte a magyar pártokat, negyvennyolcasokat, hatvanheleseket, szabadelvűeket, reakciósokat. Aki nem csatlakozott a koalícióhoz, darabontnak neveztük el. Ugorjunk ki két esztendőt. Azt látjuk, hogy a koalició, amelynek kétharmadát a függetlenségi párt alkotja, mindenben vakon követi a koalició hatvanhetes íe]tmek politikáját. Azt a politikát, amely egy hajszálnyira sem különbözik a kimultnak hirdetett régi szabadelvű politikától. Vagy talán Wekerle, Andrássy akarja az önálló magyar hadsereget ? Akarja az önálló vámterületet, önálló magyar bankot ? Akarja a választói jog általánossá tételét? Mert mi akarjuk és követeljük. Azonnal, sürgősén, haladék nélkül akarjuk, követeljük. Süketek vagyunk minden kibeszélés, minden írázis, TU j * f i ^ I * Nemzeti eileuzek l A koalíciós nemzeti ontó politika egyre erősebben érezteti hatását. Azok a jóslatok, amelyek a függetlenségi pártot a nem negyvennyolcas párttöredékekkel való szövetkezés idején a koaüzálás veszedelmeitől féltették és amelyek azóta annyiszor és mind fokozottabb határozottsággal megismétlődtek, sorban mind beigazolódtak. Úgy járt a függetlenségi párt, mint a vízzel fölhigitott tokaji asszu : izetlen, fanyar vinkó vált belőle. Pedig ez a hasonlat azért sem találó, mert az a hatvanhetes lőre, amivel a koalíciós butykosban a negyvennyolcas tüzitalt megkeresztelték, c§ak egy harmadányi volt, — s Íme, az egész ország tehet tanúságot róla, milyen émelyítő, ecetes valami lett a szittya italból, amelynek tőkéjét Kossuth Lajos ültette, gondozta nagy lelke minden szent erejével, rajongóan lángoló hohfiszive törhetetlen nagy imádatával. Oda jutottunk, a koalíció hatvanhetes csoportjaitól várt „támogatás“ eredményeként megértük, hogy a negyvennyolcas törekvések, a függetlenségi eszme megvalósulása soha oly távoli célként nem rejtőzött a bizonytalanság jövendő homályában, mint ma. Oda jutottunk, hogy a magyar egységes állameszme, a* nemzeti állam megvalósulása ellen soha vakmerőbben nem támadtak ellenségeink, mint ma, a 48-as többség uralkodása idején. Keserves, kegyetlenül siralmas állapot ez. Hosszú harcok, súlyos áldozatok után megértük, hogy nemcsak a nemzetben, de az ország képviseletében is többségre jutott pártunk, j Megértük, hogy ura lettünk sorsunk j intézésének, kezünkben volt az alkot- : i mányos hatalom, amellyel ha nem is egyszerre, ha nem is mind, de meg- j