Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)

1908-03-01 / 9. szám

2

S Z A T M Á R

március 1

minden hitegetés ellen. Mert megundorodtunk minden hazudozástől. És tisztában vagyunk az önállóság és a közösség különbségeivel. Kinyílt végre az eszünk. >

Nos hát akarja Wekerle és And- rássy, amit mi akarunk?

Nem akarja. Megmondták nyíltan, érthetően, határozottan.

És hát — hát akkor miért szaladunk utánuk ? Miért engedjük, hogy az orrunknál fogva vezessenek a 67-es politika útvesztőibe ? Miért, miért ?

A bécsi sasnak dupla gyomra megéhezett a parlamenti szólásszabad* ságra. Az utóbbi esztendők éppen meggyőzték a szép madarat, hogy a nemzeti önrendelkezésnek erős, szívós fegyvere a szólásszabadság. Hát el kell venni ettől a rebellis néptől. Ki kell csavarni a kezéből, nehogy védekezhessék majd, amikor az uj véradót és uj milliókat követelik tőlünk.

Tudásunk és meggyőződésünk minden erejével hirdetjük, hogy erre, csupán erre kell a házszabályok megnyirbálása.

Hallottuk a legilletékesebb magyarázatát, védelmét Andrássytól. Ezek után még tisztábban áll előttünk a revízió szükségének igazi oka. Nem nekünk kell: Bécsnek kell!

A horvátok ? A nemzetiségek ? A szociálisták? — Ne adjanak még több jogot a lázadó bitangoknak, de védje

A reformátor.

— A Szatmár eredeti tárcája. —

Irta : Kiss Endre.

Báró Balázsi Árpádot nem azért nevezték reformátornak a barátai, mintha valami uj hitfelekezet megalakítását tűzte volna ki élete céljául. Sokkal inkább, vagy talán sokkal kevésbé hitt a vallás hitelveinek igazságában, mint hogy azokat bolygatni eszébe jutott volna. Nem a vallásnak, hanem a társadalmi együttélésnek nagy és kis kérdései izgatták, s reformátori tevékenységének oroszlánrésze egyelőre abból állott, hogy a nélkülözhetetlen délutáni feketekávéjának fogyasztása közben nap-nap után még nélkülözhetetlenebb vitatkozást folytatott a társadalmi szokások helytelenségéről és utálatosságáról legbizalmasabb barátjával, Kardos Elemér képviselővel.

Egy sablonszerben ködös novemberi nap délutánján is, — s egyikén azoknak a délutánoknak, amelyeken mindenki szívesebben helyezkedik bele egy lakályos szoba kényelmes karosszékébe, minthogy az utcán barangolva a természetnek barátságtalanná torzult ábrázatát nézegesse, — együtt ül a két jó barát a Balázsi legénylakásán, amelynek ízléses berendezése egyáltalán nem vall arra, hogy a lakója társadalmi problémákkal szokott foglalkozni.

A reformátor viszi a szót. Egészen neki pirulva, heves taglejtésekkel beszél, mialatt barátja éppen nem igyekszik figyelmes armeg a kormány a magyar állam hegemóniáját kormányzati utón. Ha ; nem elég erős, elég erős a nemzet és | parlamentje, hogy azt a 68: XXX.-at,

! amivel felszarvaztuk Cráciát, kicserélI

jiik. Ebnek rúd kell, nem mézes kalács.

! -- A nemzetiségiektől félt nagyemil, azaz Andrássy gróf? Hiszen igen jól ! kell tudnia a belügyminiszter urnák, hogy csak a magyarul irni-olvasni tudást kell a választói törvénybe belefoglalni, s a magyar nyelvű választók legkevesebb négyszer haladják meg a nemzetiségi választók számát. Vagy ettől, a magyar nyelv jogának biztosításától fél a gróf? Ezért jönnek be nagyobb számmal a nemzetiségi képviselők? Úgy? És a szociálisták . . . talán ezektől se kíván a hires javaslat magyarul tudást, magyar honosságot, államjogi garanciákat ? így ? Hiszen ezt Kristóffá is tudta! Pedig ő nem volt nemes gróf és nemzeti hős! Hát ilyen választói reformmal csak méltóztassék otthon maradni. És ha ennek a moslékkotyvasztéknak ízessé tételére kell a házszabályrevizió: akkor igazán nincs egyéb hátra, minthogy az egész magyar nemzet elkiáltsa magát: eb ura fakó !

Mi nem hazudozunk jobbra-balra. Nekünk egy ideálunk, egy programunk van: amit Kossuth Lajos hagyott reánk.

A nemzet ébredezni kezd. Hangokat ád. Virrad. A hatvanhetes bolonditó kezd elpárologni az agyakból. Jön a negyvennyolc. Uj harcokkal. Koalíció nélkül, és ha kell, a koalíció ellen. Nemzeti ellenzék veszi fel a harcot, megalkuvás és irgalom nélkül a hatvanhét ellen. Jön a Március. És fölhangzik a kérdés: „Rabok legyünk, vagy szabadok ?!“...

Uj szociális törvények.

A kereseti adó reformja.

A hivatalos lap febr. 26-iki számában közölte a II. osztályú kereseti adóról, valamint a tökekamat és járadékadóról szóló törvények módosításául hozott 1908. évi V. t.-cikket. Az uj törvény a föld és házadó, valamint a tőkekamat és járadékadó fizetésére kötelezetteket és a házközösségek fejeit érinti. A 3. §. szerint a házközösségek fejei és azok, akiknél az évi adó-alap 10 koronánál nem több, kereseti adót nem fizetnek. A kivetés alapjául az előző évben a II. osztályú kereseti adó kivételével kivetett egyenes adóknak egybevolt ősz- szege szolgál, uj adózóknál pedig a folyó évi kivetés az adóalap. Az uj kereseti adó tételei a következők:

10—40 kor. adóalap után 2 kor.

40—100 kor. adóalap után 4 kor.

100—200 kor. adóalap után 6 kor.

200 koronán felüli adóalap után 8 kor.

A törvény 7. §-a a házassági életközösségben nem élő nő tartásdija, a lemenőknek, fogadott gyermekeknek, vönek vagy menynek s a testvéreknek rendszeresen adott járadék, a katonatisztek és katonai hivatalnokok adóköteles házassági óvadéka,

cot mutatni, sőt meglehetős mértékben gúnyos arckifejezéssel kezdi halkan fíityö- részni a varázskeringőt.

— A társadalomnak az a főhibája, h'gy az emberek cselekedeteik elkövetésénél nem azt szokták fontolgatni, vájjon helyesnek és jónak tartják-e az illető cselekedetet saját maguk, hanem azt, hogy minő véleményt alkot afelől a környezetük, amellyel érintkeznek. Pedig ez nevetséges, mondhatnám bárgyú dolog. Az önállóság és egyéniség igy teljesen elvész s az emberek csupa nullákká lesznek, akik összeadva minden számtani szabály ellenére mégis alkotnak egy egységet, — s ez az egység a társadalom.

A reformátor rövid szünetet tartott, mintegy várva, hogy szavaira a vele szemközt ülő férfi megtegye a megjegyzéseit, minthogy azenban az egyelőre nem mutatkozott hajlandónak a közbeszólásra, —folytatta kifakadásait.

— Az egyéniség kifejlődésének egyik legnagyobb és legveszélyesebb akadálya kétségtelenül a divat. A divat bolondokká teszi az okos embereket, — s viszont bölcseknek tünteti fel a bolondokat is. Aki a derék felé elhajló elejü frakkhoz nem puha, de kemény mellű inget vesz fel, az már feltétlenül megkívánja, hogy szellemes embernek tartsák, s bizony én meglehetősen egyedül állok azzal a véleményemmel, hogy a keményített frakking és a szellemesség nem éppen azonos fogalmak.

A jóbarát most már elérkezettnek látta a pillanatot, amelyben alkalmaznia kell a

bizalmas barátnak azt a kizárólagos jogát, hogy a legnagyobb gorombaságokat vághatják a pajtásuk fejéhez, anélkül, hogy annak azért a legkisebb neheztelést is szabad volna éreznie.

— Mint rendesen, most is megragadod az alkalmat, hogy ostobaságokat beszélj. A divatban ostobaság logikát keresni, de még nagyobb ostobaság keresve nem találni. Ha már a frakkot említetted, merem állítani, hogy a férfiak báli öltözetéről is lehet bölcsészeti alapon beszélni. Ez a bölcsészeti alap az, hogy hódolnunk kell az esztétika szabályainak, — s a „szépnek“ viselet egyformaságában kell megnyilvánulnia.

— Badarság! Az esztétika az észnek nem, csak az érzékeknek szabhat törvényt. De, ha ennek dacára is "tekintetbe vesszük a szabályait, akkor is kétségtelen, hogy a „szép“ éppenugy nyilvánulhat a különféle- ségben, mint az egyformaságban. Sőt gyakran kizárólag a különféleségbon nyilvánul. Egy csapat varangyosbéka, akármilyen egyforma is, mégsem tesz kellemes benyomást a szemlélőre, viszont egv sereg kolibri tarkabarka tollazatát nem mondhatjuk éppen csúnyának.

Kardos Elemér hem volt olyan hangulatban, hogy az eszmecsere folytatása túlságosan mulattatta volna, ezért jónak látta a következő fordulattal befejezni a vitát:

— No, ha te az állatvilágból vett példákkal akarod igazolni az áiiitásaidat, akkor nincs mit válaszolnom. A természetrajzot hatodik gimnazista korom óta tőkéiét«-