Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-04-19 / 16. szám
4 S Z A T M Á R április 19 járuljon hozzá Gaál József szobrának költségeihez. — A vármegye egészségügye. A tiszti főervos a legutóbbi közig, bizottsági ülésen bejelentette, hogy a vármegyében a közegészségügyi állapotok a múlt hónapban általában rosszabodtak. Különösen a tüdőgü- mőkór, tüdővész és tüdőhurut áldozatai szaporodtak meg. A tüdővész különösen Nagybányán és vidékén, továbbá Mátészalkán pusztított. — Kivándorlás. A múlt hónapban a vármegye területéről kivándoroltak részére 80 útlevelet adott ki az alispáni hivatal. A kivándorlás tehát csökken. A VÁROS. A Rákóczi kép leleplezése. Vasárnap, e hó 12-én délelőtt emelkedett hangulatú díszközgyűlés keretében tartotta meg városunk törvényhatósága II. Rá- kóczi Ferenc nagy fejedelmünk arcképének leleplezési ünnepélyét. A városháza dísztermét a törvényhatósági bizottság tagjai, városunk és vármegyénk intelligenciája töltötték meg ebből az alkalomból és testületileg megjelentek az ünnepélyen a 48-as honvédek is. A díszközgyűlést Falussy Árpád főispán elnöki megnyitó beszédével vette kezdetét, amelyet Osváth Elemér törvényhatósági bizottsági tag, főgimnáziumi tanár emlékbeszéde követett. A nagyhatású, költői szépségekben gazdag és szónoki hévvel előadott emlékbeszéd nagyban emelte az ünnepség lelkes hangulatát. Ezután lehullott a lepel a képről, amely Hegedűs Lászlónak, az ifjabb festőgeneráció egyik kiváló képviselőjének művészetet dicséri. A kép szerencsés megoldása a hű és jellemző beállítás problémájának és szinhatás dolgában az ép szinérzék frappáus elevenségével hat. Vajay Károly polgármester záróbeszéde következett ezután, amelyben indítványozta a polgármester, hogy a disz- gyülés lefolyása a város jegyzőkönyveiben örökittessék meg. Az indítvány a bizottsági tagok osztatlan helyeslésével találkozott. Falussy Árpád elnöklő főispán bere- kesztő szavaival fejeződött be a lelkes hangulatú díszközgyűlés, és a közönség a jelenlevő művész éltetése mellett oszlott szét. Városi közgyűlések. Városunk törvényhatósági bizottsága e hó 13-án délután két közgyűlést tartott Falussy Árpád főispán elnöklése mellett. A rendkívüli közgyűlésnek, amely sorrendben megelőzte a rendes havi közgyűlést, egyetlen tárgya a Teleki utcai 35, 37 és 39 számú telkek megvétele és a Rákóczi utcai 12 számú telek vételi szerződésének jóváhagyása volt. A rendkívüli közgyűlés a vonatkozó javaslatokat majdnem egyhangú szavazással elfogadta. Ezután következett a rendes közgyűlés, amelynek első tárgyaként a polgármester havi jelentés# szerepelt. A jelentés főbb pontjai a szatmár—bikszádi vasút és az erdődi vicinális egyesülésére és a királyi kitüntetést nyert kormányférfiak üdvözlésére vonatkoztak. A közgyűlés a jelentéssel egybehangzóan elhtarozta, hogy a kitüntetett minisztereket és államtitkárokat feliratban üdvözli és Kovács Leónak, a törvényhatósági bizottság elhunyt tevékeny és érdemes tagjának családjához részvétiratot intéz és emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg.' A faipari szakiskola ügyében a közgyűlés megbízta a tanácsot a telek átenge- dési szerződés megkötésével. A tisztviselők drágasági pótlékát a törzsfizetés 10 százalékában állapította meg a közgyűlés 150 koronás minimummal. Elfogadta még a közgyűlés a tanácsi előterjesztéseket, ezek között a közpénzek elhelyezésére vonatkozó javaslatot. EGYHÁZ ÉS ISKOLA. A beregi ref. egyházmegye f. hó 6-án tartotta tavaszi közgyűlését Beregszászban. Az Uray Imre halálával megüresedett gondnoki állásra beérkezett szavazatokat fölbontották, e szerint nyertek Szabó Albert 29. Váradj’ Gyula 19, Patay András 10. Gulácsy Dezső 2, Bárczajr Sándor, Tóldy Ignácz, Bay György 1—1 szavazatot. Általános többséget senki nam nyervén, uj szavazás alá kitüzettek: Szabó Albert és Várady Gyula tanácsbirák. A csonkapapi lelkészi állást a közgyűlés töltötte be a lit. ez 265 § a értelmében, titkos szavazattal. Halálozás Szilágyi Dániel zsarolyáni ref. lelkész f. hó 13-án Gégényben a szülei háznál hosszas szenvedés után elhunyt. Alig pár évi szolgálat után ifjú korában döntötte sírba a sorvasztó halál. Egyházmegyei közgyűlés. A nagybányai ref. egyházmegye f. hó 30-és május 1-ső napjain tartja tavaszi közgyűlését Nagybányán. Apában a ref. egyház husvét másodnapján harangszentelési ünnepélye rendez. Istenitisztelet rendje a szatmári ref. templomban Husvét ünnepén. Husvét Vasárnap reggel fél tíz órakor kezdődő istenitiszteleten prédikál Rácz István, agendázik Biki Károly. Délután prédikál Gachal János Husvét hétfőn d. e, prédikál Biki Károly, agendázik Rácz István. D. u. prédikál Mózes István s. lelkész. A németi ref. templomba husvét első napján prédikál Kolozsváry Mihály s lelkész, úrvacsorát oszt Pótor Dániel lelkész, husvét másod napján prédikál Szabó Béla s. lelkész, úrvacsorát oszt Pótor Dániel, ágendázik Kolozsváry Mihály. A róm. kath. székesegyházban husvét első napján reggel 7 órakor plébániai mise és sz. beszéd. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes mise, 10 órakor szent beszéd, 11 órakor csendes mise. Husvét másod napján, hétfőn reggel 7 órakor plébániai mise, utána szent beszéd, d. e. órakor mise, 10 órakor sz. beszéd. Domahidy István a domahida egyház főgondnoka e minőségben 50 éves jubileumát fogja közelebb megünnepeli, melyet az egyházmegye is ünnepélyes aktussal fog megtisztelni. A SZÍNHÁZ. Szombaton a Tatárjárást, Szerdán A gyermeket mutatta be színtársulatunk. Az első bemutatóra egészen megtöltötte a közönség a színházat, a másodikat az üres nézőtjér hidegsége fogadta. A Tatárjárás az intelligensebb operettek közül való. A librettója például eltagadha- tatlan invencióval Íródott meg és egy-egy jelenetével azt árulja el, hogy Írója irodalomnak tekinti munkásságát. Ez a túlzott ambíció határozottan előnj'ére szolgál a Tatárjárás szövegkönyvének. A zenei részről is lehet dicséretet mondani, ámbár Kálmán muzsikája ezúttal inkább fülbemászó, mint értékes. Reminiszcencia is van benne bőven és igy természetes a népszerűsége. Ez az operett nálunk is sikert aratott. Pataki Vilma és Radványi játszották a főszerepeket, úgy hiszem több jóakarattal, mint eredménnyel. Nem is ő rajtuk fordult meg a prämierest sorsa. Rátkai figurája volt a túlzásában is hatásos főalakja az estének és Tihanyi játszott bele sok igazi jókedvet a különben vontatott előadásba. Mellettük Győri intelligens háromszavasa vált ki az an- szamblból. A gyermek bemutatójának nálunk sem volt sikere, A gyermok rossz darab, nem a felháborítóan rosszak közül, hanem a rövid- életű jelentéktelenekből való. Organikus hibája, hogy előbb felel, és azután kérdez. A szerző ugyanis mindent előre megmagyaráz, olykor még azt is, amit kérdésbe sem tesz. így aztán erőszakossá válik az átmenet a hosszadalmas kioktásokból a cselekmény központjába, amelyet a szerző a harmadik felvonásba helyez át. Az alakok beállítása pedig teljesen illogikus: a kapitány, az ezred legjobb vívója és lövője, akit emellett minden alantasa gúnyolni mer; a nemes Ujlakiné, aki valamikor különösebb vonakodás nélkül szakított egy percre az erényével, aki azelőtt is, azután is szerelmes vonzódással gondolt az őrnagyra és most vonakodik kezét nyújtani szerelmesének, vonakodik jóvátenni ballépését, mert ezzel leszállana az erkölcsi magaslatról, amelyre magát — kissé jogosulatlanul — a fia szemében fölemelte. — Hasonló tévedések nagy számmal szerepelnek ebben a darabban. A Leontin befejezetlen epizódja a befejezetlen- ségében egészen modern és hatásos is, de mit keres a Janka és Palvitz hajánál eiő- ráncigált regénybefejezése a harmadik felvonásban ? Ha mégis mentséget talál magának A gyermek a bukott darabok sorában, ez azzal magyarázható, hogy nincs benne szenzációsabb ostobaság. Az előadás méltó volt a darabhoz. Vidor mégis othagyta a mezzanint, — privát ügybuzgóságból, — Balázsiék azonban lassanként egészen lementek a földszintre. * Kedden Tihanyi jutalomjátéka szerepelt a műsoron. Most őszinte sajnálkozással irom ide a Tihanyi távozását, mert nemcsak a sokoldalú és rokonszenves színészt látó®, benne, hanem az elmúlt szezonok kétes sikerű estéinek megmentőjét is. Ezért azt hiszem, jutalomjátékának nem zajos sikeréről kell megemlékeznem, hanem az ünneplése melegségéről és közvetlenségéről, amelyben osztatlanul együttérzett városunk szinházjáró ‘közönsége. D’or. Elvállal mindennemű ír papi munkák CSAPÓ LAJOS FÉRFI SZABÓ. É polgári ruhákat gyors pontos elkészítését. $ (emelet.) SZ ATM AR, Deák-tér 7. Ifi a legjutányosabb árakban* Legfinomabb szövetekből- Készít . .......... _r