Szatmár, 1908 (34. évfolyam, 2-51. szám)
1908-01-12 / 2. szám
2 S Z A T M A R január 12 bogójára, amelyről a függetlenségi 48-as szám észrevétlenül eltűnt, és helyette egy név csillogott a hipnotizált szemekbe : Tisza. A „Magyar Szó“ pályafutása ismeretes. A Tisza-féle átvedlésnél se állott meg. A nehéz küzdelem napjaiban a „kritika és ellenőrzés“ cégére alatt a függetlenségi pártot és vezetőit gyalázta, az erkölcsi szenny kloákáiból merített undok piszkokkal dobálta nap-nap után. Közben nem feledkezett meg az egyedül üdvözítő Fehérváry— Kristófi uralom hol suba alatt való, hol szemérmetlenül nyílt dicsérgetéséről. A 48-as politika szélhámosság volt neki, a malaszt a 67-es Tiszáéknál és a számozatlan, de annál bőkezűbb Kristófiéknál vala. És a M. Szó tüzijátékos hajója vitte az elvakult, naiv, becsületes lelkű embereket magával a megalkuvás, a függetlenségi eszme gyűlöletének az ősi hagyományok megtagadásának partjai felé. És bekövetkezett, hogy a református papság egy része, ama református papságé, amelynek elei a szabad gondolat és a nemzeti szabadság örök-dicső mártírjaiként véreztek el a vérpadon, sorvadtak el a nápolyi gályák mázsás láncai alatt, — megtagadta, eltaszi- ; tóttá magától a 4S-as függetlenségi eszmét, a nemzeti önállóság elvét. Ezt, ennyit ért el a Magyar Szó. Ez a büszke sikere Pu- ríesz—Pályi urnák, — és ez a gyászunk, szégyenünk, gyalázatunk, nekünk, a függetlenségi eszme meggyérült táborának. ügy látszik azonban, hogy Puriesz— Pályi ur és érdektársasága nemcsak a ref. papság sok ezer darab részvényének sorsával felejtett el beszámolni 5 esztendő alatt, de arról is elfeledkezett, hogy Magyarországon már nem a Kristófi-banda és nem a Bachus pince szélhámosai uralkodnak. Es elfeledte, hogy a református papi társadalom egy töredékét a Tisza névvel át lehetett csempészni a 67-es politika ingoványos vizeire, — de a leghatvanbetesebb pap és tanító se elég maszlagos arra, hogy a nemzetközi szocializmus mérgét a Magyar Szó korifeusai kedvéért lenyelje. Nem ! tisztelt Puriesz—Pályi ur, vagyunk néhányan, sokan, akik belelátunk az ön és konzorciuma kártyáiba, és leleplezzük Szamos partján ... Szamos partján sétálgatok csendesen, A fájdalom árja zug ál lelkemen, Elgondolom, hogy a magyar mily árva ! E világon sehol-sehol nincs párja . . . ügy érzem, hogy elfogódik a szivem, S felsohajtok : oh én édes Istenem ! Mikor lesz már oly erős a szeretet. Hogy boldoggá tegye ezt a nemzetet ? . . . Szabadságunk háromszinü zászlója Széliül lendül, csendesen azt susogja : Csillagtalan éjszaka sem tart mindig, Örökös gyász nem lesz sorsunk a sírig . . . A bánatkönny felszárad a szememből, Álmodozom egy hatalmas nemzetről, Minden ajkon megcsendül a vidám dal, S miként régen, olyan dicső a magyar . . . Szebben nyílik minden kerben a rózsa, Tündér fényt nyer árnyas berek s bérez orma, Megfér együtt galamb, farkas, a bárány, A szeretet szikla-szilárd oltárán . . . Dombi Lajos. az önök kisded, de veszélyes játékait. És odavilágitunk, az igazság és a tiszta értelem fáklyájával az önök boszorkány tűzhelyére. Mostanában egy sárga lapra nyomott felhivás érkezett minden ref. paphoz. A Puriesz ur Pályi aláírásával, és jelenti, hogy a Magyar Szó átvette a „Budapesti Naplót.“ Mi eddig úgy tudtuk, hogy a Búd. Napló vette át, illetve nyelte magába a M. Szót. De hát ez egy kutya. A lényeg az, hogy a Kristófi vezérkarának tábori korgása összeforot, és összefogott a nemzetközi, haza- és nemzetellenes szövetkezettel a dicsőséges múltú történelmi hagyományok által kötelezett, nemzeti hivatást teljesitö ref. egyházvilág meghódítására. Nem féltjük a ref. papitársadalmat. Hiszünk tiszta lelkiismeretességében, bízunk meggyőződésének józanságában. És erre a Puriesz—Pályi-féle merényletre nem 'is vesztegetnénk enyi nyomdafestéket. De a pu- rieszi merészség több annál, amit elnézhetnénk. Az a sárga-fekete nyomatvdny olyanokat állít, amikre nyilvánosság előtt megfelelni kötelességünk. Azt szeretné Pályi ur elhitetni velünk, hogy ő a református egyházak mentőan- gyala. A megváltó Messiás, aki nélkül elpusztultunk volna valamennyien. Szerinte ő az első, ki a „protestántizmus érdekeiért lapot csinált!“ Persze nem tud a „Reformátusok Lapjáéról, amely az övénél valamivel nagyobb önzetlenséggel szolgálta a protestáns egyháztársadalom érdekeit éveken át. És hogy ö az „ulolsó“ ? - H it ebből a fajtából éppen elég is volt. Ideje, hogy a régi rendszer kétlakijaival együtt kivesszen. Az meg purjeszi vakmerőség, hogy a Magyar Szó „szerzett tekintélyt a protestáns papságnak,“ és hogy a M. Szó „emeltette fel az egyházak államsegélyét, és szerzetté meg ama bizonyos 3 millió államsegélyt a ref. egyházaknak. Ezen a mesén csak mosolyogni és sajnálkozni lehet. Do Puriesz dr. igazi vásári merészséggel rúgja föl a történelmi igazságot is. Nem kisebbet állít, mint azt, hogy ő „ásta ki temetőjéből a 48. XX. t.-eikket“ I — Ö, ők? Talán a Tisza Pályija? Azé a Mindennapi dalok. Irta: Szegedy Miklós. I. Féltelek a széltől, Meg a napsugártul, Amely tiszta homlokodat Csókolgatva rádhull. . . . Hát a nagyvilágtól. A ragyogó élet Sóvár vércse-mosolyától Hogyne féltenélek! II. Ha hervadó lomb őszi estén Öledbe ejti levelét, Eltépheted. Miért ne tépnéd? S dobd el. De gondolj rám elébb. Űz, hajt a sors a nagyvilágban S addig fog űzni, hajtani. Mig engem is majd összetépve Dob el magától valaki. III. Nem vágysz te már az én dalomra. Meguntad. így hát vége van. Tiszáé, aki soha semmit se adott, nem tett dikciókon kivül, a református egyházért terheinek törvényhozási utón, autonómiája csorbítása nélkül való könnyítése érdekében, aki csak bálványként c-odáltatja és iraád- tatja magát, de nem áldoz semmit se érettünk, ellenben doronggal ver végig a jogos ügyeiért szervezkedő lelkészi testületen (lásd a Debreceni Protestáns Lapok múlt évi 40. számában Ferency Gy. „Mii versz“ c. cikkét) ; vagy tán a Kristófi—Rudnai pályija, avagy a nemzetközi kloákából me- ritgető purieszek ? Nem, jó urak, önök csak árthatnak a református érdekeknek, és csak kompromittálják a 48. évi XX. t.-cikk végrehajtására irányuló becsületes törekvéseket. Ezennel végeztünk is önökkel, és rövidesen végezni fog a magyar társadalom is, véglegesen. Első sorban a református egyház papsága, az önök részvényesei, akiknek önök még nem számoltak be sáfárkodásaik eredményével. A történelmi igazság kedvéért pedig közöljük lapunkban az 1890. évben Nagykárolyban tartott ref. egyházi értekezlet történetét az akkori lapok tudósítása szerint. Á HÉT. — Ä miniszterek újévi beszédei és táviratai visszhangoznak még az országban. El kell ismerni, hogy őszinteség jellemzi ezeket az üdvözleteket. A koalíció három legnagyobb pártjának vezérei rég nem hallott nyíltsággal fejezték ki álláspontjukat, és jelezték programmjukat. A mi pártunk i vezérei szájából elhangzott beszédek elszomorító perspektívát tárnak elérik. Mig And- rássy és Wekerle az alkotmánypárt és Zichy Nándor a néppárt régi politikájához, elveihez való szilárd ragaszkodással biztatják kitartásra híveiket, — Kossuth szavai cseppet se alkalmasak arra, hogy a függetlenségi eszme megvalósításához való erőteljesebb magatartás tekintetében reményeket ébresszen. Csak gyöngesóget, habozást, megalkuvást látunk, — a háttérben pedig a néppárt és a e7-esek szervezkedését, tervKire a dalnak nincs varázsa, Az nem lehet boldogtalan. Mégis ... ha lelkem egy világon, Halott világon széttekint, Bohón, kínozva búg fülembe Egy dal^ a melynek vége nincs. IV. Fényes utcasarkon áll egy koldusasszony. Sorscsapás, bubánat vágott barázdákat A kis, fakó arcon. Divatos ruhába: kackiásau járva, Rá ügyet se vetve, elsuhan mellette Egy tulcifra dáma. És oda se nézve pénzt nyom a kezébe. Nem volt még szegénynek egész életében Soha ennyi pénze. Aztán elsuhan, a köszönést se hallva. •.. Tán ép igy a sarkon áll egy öreg asszony. Egy másik, az anyja. S ez, a sarkon állva sírva néz utána. Tán eszébe jut, hogy valamikor, régen Volt neki egy lánya.
