Szatmár, 1907 (33. évfolyam, 1-50. szám)
1907-08-03 / 31. szám
X XXXIII. évfolyam Szatmár, 1907. aug. 3. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. V 'J - * *v,-AELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. ^SZERKESZTŐSÉG SS KIADÓHIVATAL ; Deák-tér 3. szám. Mindeniirmii dijak a kiadóhivatalban fizetendők. Szerkesztőségi telefon 27. szám. HIRDETÉSEK: Kés*pénzfizetés mellett a legjutányosabb árban.-<$> Nyilttér sora 16 fillér. <$-_ Gróf Károlyi István f. Szatmárvármegyének nagy halottja van. A nagykárolyi grófi kastélyra ráborult a gyász, ott feleszik a virág koszorúknak tömkelegében bi- zánczi stilusu szarkofágban gróf Károlyi István. A grófot az ország és vármegye siratja. — Hatalmas oszlopa volt országunknak, büszkesége a nemzetnek, — mintaképe az igazi főurnak, — akit egyéniségéért, bátorságáért, hazája iránti nagyszereteteért, külföldön is becsültek. A nemes gróf életrajzát bőven megírják a politikai napi lapok, ahol politikai egyéniségével is foglalkoznak, nekünk azonban helyi viszonyainknál volt szoros összeköttetésünk vele. Városunkban a nemes grófot úgy ismerték, mint városunk ellenségét, mert egyenként eszközölte ki városunk kárára az állami intézményeknek Nagykárolyba való áthelyezését és valahányszor a két város között versengés keletkezett, a győztes gróf Károlyi István révén mindig Nagykároly városa lett. így vitték el a pénzügyi igazgatóságot, mely az előtt 10 vármegyére terjedt ki. Nagykárolyból indul a szilágysági vasút, — megakadályozta a vármegye nagy többségének azon határozatát, hogy a megye székhelye városunk legyen. Mi azt hittük, hogy ellenségünk, — pedig nem az volt. Csak városát szerette nagyon és T A R C A. Vissza a faluba. Igaz történet. — Irta: BODNÁR GÁSPÁR. — Ne higyje az olvasó, hogy most azokról a bujdosó magyarokról akarok írni, akik ami hazánkból a szomszéd országokba vagy éppen a mérhetetlen tengeren túlra vándorolnak. Vannak már olyan emberek is, akik itt bent, a hazában kelnek vándorútra. Akiknek kicsi már a falu. Akiknek a gyomrukba beszélik, hogy csak a városban, főleg az ország szive közepében — már mint Budapesten — lehet ám amúgy igazán megélni. . . . Bus Demeter telkes gazda volt — Szent- Györgyön. Nem lehet tagadni, Bus gazda is ezer és egy bajjal küzdött, miut annyi más gazda ebben a nehéz világban. Panaszkodott is nyakra-főre, forgatta elméjében a legmerészebb terveket. Egy öregedő este éppen jövendő sorsának fonalát húzogatja Bus gazda, mikor idegen uriasan öltözött emberfia lépett szerény tűzhelyébe. — A faluban nem kapok szállást — szólott az annak érdekében küzdött, fáradt, — ellentétesen más hatalmas főurakkal, — akik azzal sem törődnek. — A mi szerencsétlenségünk csak az volt, hogy mi hozzá hasonló pártfogót nélkülöztünk, minket a végzet egy gróf Károlyi Istvánnal, vagy hozzá hasonló férfiúval nem áldott meg. A gyászos esetben azonban feledjük a múlt versengésnek reánk keserves kimenetelét, hanem őszintén osztozunk a gróf Károlyi család szomorú gyászában, a mely családnak büszkesége, ékessége, az emberi kort még ki nem merítő időben dőlt ki az élők soraiból. Nagykároly városa vesztett legtöbbet, — talán nem lessz kire támaszkodva, — megszűnnek harezot folytatni ellenünk a törvényszékért, más egyebekért, és megelégednek az eddig megszerzett hatóságokkal, — talán teljesülni fog a vármegye bizottságának azon óhaja, hogy czél- szerübb, helyesebb közigazgatás miatt a vármegye székhelye városunk legyen, ezzel évszázadok óta fennálló jogos érdek kielégítést nyerhessen. A haza alkotmányának megvédése mellett eltörpül minden helyi es egyéni érdek, — és a grófnak ezen a téren van annyi érdeme, hogy saját elnyomott érdekünktől eltekintünk és gróf Károlyi István halálát országunkra nagy veszteségnek tartsa, - halála felett őszinte részvétünket fejezzük ki. idegen, szerfelett nagy alázatossággal. — De én biztosan tudom, hogy most jó emberekhez léptem be. Könyörüljenek meg az én nem sejtett sorsomon. Bus gazda tartózkodva hallgatta a szét, de asz- szony-foleségének nyomban megesett — a szive. — Hátha a mi kis tűzhelyünkkel megelékszik az ur, szives-örömest fogadjuk. A magyar ember hamar felszokott melegedni, A magyar asszony meg . . . büszke arra, ha vendégjét szívesen fogadhatja. Csakhamar ízletes, meleg étel párolgóit az asztalon. Egy kis borocska is akadt, hogy a szivek csakhamar bizalomra nyíljanak. Egy néhány: — Tessék szeretni! — Nem úri eledel de jó izü 1 — után Bus gazda volt első, aki bizony kendőzetlenül kiterítette szivét a vendég ur előtt. — Nagy az adó, már alig bírunk vele öklelődzni. — Hát aztán meg a tetejére a párbér. — Rossz a termés évről-évre. Aztán jöttek rendre, a honatyák, a törvények, a politika, aminek végesvége az lett, hogy a vendég ur szólalni kezdett, egyet akart mondani, hogy kettő legyen belőle — Lássa Bus gazda van még az ilyen jelenségre is egy orvosság. — Szeretném ón azt hallani. Tanítói gyűlés. Múlt hó 29-én Batizvasváriban volt a szat- már-ugoesamegyei szamosujvári gör. kath. püspökséghez tartozó ált. tanítói gyűlés. E gyűlésen a gör. kath. tanítók szép számban jelentek meg. A gyűlés megkezdését előző időben megjelent vármegyénk kir. tanfelügyelője is Hubán Gyula szatmári gör. kath. esperes kíséretében. Gyűlés előtt a kir. tanfelügyelő megkérte a jelenlevő tanítókat, hogy a lehetőség szerint magyar nyelven tárgyalják az összeg De mert a jelenlevő papok egyáltalán^tndnT sem akartak a magyar nyelvről s igy — a román papok kedve szerint — Bozga Miklósnak a magyar nyelv használatáról való interpellációjára Lukács Konstantin királydaróczi gör. kath. lelkész egyenesen megtagadta a magyar nyelv használatát, bármiféle kir. tanfelügyelőség jelenlétében, kifejtvén, hogy a kir. tanfelügyelőnek csak tolmács által van joga értesülni a tárgyalandó anyagról. A kir. tanfelügyelő látva a román nyelvhez való ragaszkodását, fél órai résztvevős után, Hubán Gyula kíséretében eltávozott; inig a gyűlés viharosan folyt tovább. Viharossá tették Bozga Miklós és Geeze J. tanítók kijelentései és megjegyzései, de különösen az előbbinek a tanítók fizetés és jogviszonyai ügyében tett fontos észrevételei a gör. kath. papok állásfoglalása ellenében. Sajnos elnökül mégis Lukács Konstantint választották meg, a tanítók ez által mintegy bebizonyítva, hogyha eddig igen, de ezután már nem képesek a maguk lábán járni. Gyűlés után társas ebéd — bankett — volt 37 terítékkel, a hol Lukács K. igen magasztalta egyháza magatartását, valamint a saját jóindulatát a tanítókkal szemben, hangoztatva, hogy „három esztendő múlva a román tanítók helyzete örvendetes javulásba kerül I II“ — Megháláljuk — szólott remegve az asszony is, aki most már odaült az asztalhoz. — Pénzzé kellene tenni mindent . . . Osztég mit csináljunk azzal a kis pénzzel ? — Fel nem ehetjük, —jegyezte meg az asszony egész kipirulva. — Nem úgy értem. Akinek van pár száz forintja az a fővárosban könnyen kap ám állást, foglalkozást. — Az asszony mozgolódni kezdett, az ember meg egyre köhécselt. — Igen bocsánat, de először azt kellett volna megkérdeznem — folytatatta a vendég szörnyű fontos ábrázattal — hogy tud-e Írni gazd’ uram ! — Iskolába jártam, bár nem sok alkalmam volt a folyó írásra, de ha kell, bizony irok én akár a parancsolat. — Bírónak is meg akarták egy ízben választani — dicsekedett az asszony. — No akkor meg épenséggel lehetne egy jó házmesteri állást szerezni. Csak mondom, ismétlem, kaució, foglaló letét legyen. Kimondhatatlan nagy szeget vert ez a beszéd a gazda, de még asszonyfeleség fejébe is. A vendég elment, de az összeköttetés megmaradt. Levél jött és és levél ment. Annyira érlelődött már a dolog, hogy a falusi házaspár már szinte ott képzelte magát a nyüzsgő fővárosban, a szörnyű magas, nagy palotában. Ä többit nem akarom leírni töviről-hegyre. Csak UJ órás és látszerész üzlete Raktáron tartok mindennemű Jg p SZcitmcir, Kaufman Igrtácz (Berecz féle) házában zseb-, inga-, fali- és ébresztő órákat ^ Szemüvegek nagy választékban kaphatók! uagy választékban l évi jótállás meneti. Valódi China ezüst árukból nagy raktár. Elvállalok mindennemű óra, ékszer és szemüveg javításokat jótállás mellett. Szolid ár, gyors és pimtos kiszolgálás SZATMfR.
