Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-17 / 3. szám
XXIX. évfolyam. 3-ik szám.----------------------Szalmár, 1903. jan. 17. SZATMAR ■***#»#*$&$ ELŐFIZETÉSI ÁH : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szára ára 20 fillér. jüZERKHSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ; Deáktér 3. szám. Mind numi dijak a kiadóbiratalábau fuetoodők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjHiányosabb árban. Nyilttér sora 16 fillér. <s>Farsang. Elérkezett a farsang a természet szokott rendje szerint, mint minden évben. Vele együtt bevonul palotákba és kunyhókba, sőt ma már inkább az utóbbiakba hymen istenség kezében tündöklő fényű menyegzői lámpásával. Mig az egyszerű hajlékokban zaj nélkül boldogul, addig a kastélyokban igen gyakran jelen korunkban nagy tüzeket gyújt, úgy hogy azok lángja tartományokba elvi- lágit. De mégis úgy tetszik mintha ma már nem volna olyan vakitóan ragyogó az ő lámpása^ nem tudna oly igazi elfogyhatatlan tüzet gyújtani azaz ő fáklyája, thalmi talán az ő csillogó köntöse, s nem ég szemében az a régi igéző varázs!? Csinál nagy tűzi lármákat, de kihamvad az mindjárt. Hiába Hymen is változik, vénül, megviseli az idő, ezért változott meg bizonyára az emberek véleménye vele szemben, ezért nem bíznak ma már annyira benne. Elgondolkozva ezek felett, kikeli mondanunk, hogy van ebben valami, ami aggasztó. Korunk ifjúsága nem azért tolong a kenyéradó pályák ajtaja előtt, nem azért fut sietve a czól felé, hogy elérje azt a mi miat embernek hivatása, t. i. a család alapítást; hanem a midőn már a megélhetés tisztességes feltételeit bírja, kicsinyli mintegy helyzetét, többre vágyik, kevésnek tartja a meglevőt arra, hogy a magáén kívül még a mások gondját is felvegye, hogy ingadozó sajkáját eszményi szeretettel fizető laktársakkal benépesítse. Napjainkban nagyon szaporodik némely társadalmi osztályokban, s főleg a városokban azoknak a száma, a kik végkópen lemondanak a család alapítás egyedül boldogságot adni képes magasztos tényéről, vagy ha teljesen fel nem adják is ebbeli szándékukat, csak oly feltétel alatt hajlandók abba bemenni, ha a másik fél az alapítandó családi körben, az úgy vélt kiadási többletet, hozomány vagy hivatal folytán fedezni képes. Pedig valódi boldogság ritkán van ott, hol az egyik fél nem a másiké egészen. Mindenütt lehet köztársasági, vagy oly garchi- cus formák között kormányozni, csak a családi élet az a hol egyedül jogosult kormány forma az absolut uralom, hol a család főt, mint a repkény az oszlopot folyják körül a család tagok. Hol ennek ellenkezőjét hirdetik, ott mindenütt egy kis megnem javítható hiba van. Sokan azt hozzák fel okul, hogy a jelen korban a nőnek az igénye igen nagy, s félnek, hogy nem lesznek képesek szerény jövedelmükből azt fedezni. ErreSúlics nxás^ felelet mint az, hogy egy nőnek, ha ő eszményét föltalálta nincs az életben más vágya és hivatása mint szeretni és szerettetni. Mindazonáltal tény az, hogy ma ia férjhez menetel a nőkre nézve nem lehet élet- czél, mert annak esélyei legalább is olyanok, mint az osztály sorsjátéké. Megérett tehát oda társadalmunk, — különösen mivel hazánkban ezen népesség csökkenést előidéző ok, karöltve mással, éppen a szinmagyarság körében lépett fel, — hogy felette nemcsak maga a társadalom, hanem a törvényhozás is gondolkozzék. Bármily gyűlöletesek is adók mindenféle kiadásban, de azt hiszem, hogy az agglegény adó behozatala — leszámítva azokat, a kiket sújtana, hazánkban osztatlan tetszéssel találkoznék. Franczia országban, hol a népesség szaporodása nagyon megcsökkent az utóbbi időben, most egy olyan szellemű törvény- javaslaton dolgoznak, a mely szerint a hétnél több gyermekkel bíró szülők nyernék el a dohánytőzsdéket s más kedvezményes árudákat. Ha van valami hiba korunk ifjúságában, az feltétlenül csak a férfiakban található fel. Mert hiába, a nő úgy van alkotva, hogy benne nagy az alkalmazkodási képesség. Ha korunk ifjúsága csak a báltermek T A R C Z A. Kincs és vagyon nem boldogít. — A. ...kához — Te kincs, vagyonról képzeled Hogy boldogitje szivedet . . . Hogy ifjú élted szép virága Szebben nyílik ha fénysugárba Fürösztheted — s kis szirmait Arany porozza, mely vakít .... ügy nem lehetsz te boldog itt!.. . A kincs, vagyon nem boldogít. Arannyal tömve bár zsebed, Az nem föd el szíven sebet... Rakj bár reá tömérdek érczet A seb helyét sajogni érzed . . . Bár nyomja le nagy kicshalom Felsír a titkos fájdalom . . . Arany bár földig elborít, Még nem lehetsz te boldog itt. Keress magadnak egy szivet, Ki dárga hűséggel fizet . . . S melletted áll örömbe’ bajban, Szived sebét beforja majdan Át lelkeden sugár ragyog, S abban a fény lesz mind nagyobb ... S érzed hogy lelked — mely pedig A porba ült — emelkedik. Óh hidd el: földi kincs, vagyon Sok szivet zúztak már agyon . .. Fényétől az arany keresztnek Szemet sokan könnyben feresztnek, Ne menj e fény után ne menj ! Szivedbe nem száll úgy le menny! Hol sárgán az arany honol Sötét van ott — és mély pokol, Az ég magasba nyúlva ád Meleg sugárt s leszórja rád. .. Szeresd csak ezt, örülj csak ennek, Szia, illat, iz, — ettől teremnek ... Széppé a főidet ez teszi, S ki ezt áldásul elveszi, S hű szívre lel, — az boldog itt... De kincs, vagyon nem boldogít, DÖMÉNY ZOLTÁN. Coetusok. — A „Szatmár“ eredeti tárczája. — Mégsincs. Éléstárral egyik coetus sem dicsekedhetik. E bajon azonban könnyűszerrel segített a találékony diákelme. Mire való az ablakköz ? ! Nem egyedül az idők folyamán jött s távozott lakók neveinek, az első hóleesések napjainak és más hasonló, korszakokat alkotó jelenségek megörökithetéséül találták fel a coetus ablakait, hanem főleg a végből, hogy a barátságos otthon édes emlőjén holdvilágképüvé gömbölyödött visszaérkező muzsafinak legyen hova rakni a magával hozott bőséges és mégis rövid pár nap alatt más titkosabb világba költöző „hazai“-akat. Büszkén lóg alá az ablakköz magasban álló keresztvasáról a méteres kolbász ; az ablakpárkányon fagyoskodik a tatárpusztitás elórkeztéig az inycsiklandoztató illatú paprikás szalonna és a ropogós pörcz. Szomszédságukban sóhajtozik a gyors pusztulásnak indult töpörtyüs pogácsa is. S hogy a coetusbeliek minő testvéri egyetértésben élnek, eléggé bizonyítja az, hogy a mi- jök van közösen fogyasztják el. Szellemi, testi vagyonukat egyaránt közprédává teszik egymás közt. Úgy vannak, mintha haláluk órájáig együtt szenvednék át ezt a sok keserves küzködéssel telített életet. Szegényesen élnek, de mindig — vígan. Valóban megilleti őket az „aranyvérü ifjúság“ szépséges nevezet. Felhevülnek annak az édes honnak sugárfényes múltján, s bízva—bíznak a homályos jövőben. Midőn valamelyikőjök „pénzmagra“ tesz szert: hetedhét országra, akarom ejteni, az öreg főiskola másik oldalán fekvő coetusokig szóló murikat csapnak. Jó tulajdonságaik közé sorolható, hogy derekasan nyakalják hires Debreczen szőllős- kertjeinek savanyu nektárát. S minthogy a szaTÁRSADALMI „SZÉPIRODALMI HETILAP. ^-, ?ÁH , Ni mindán szomoatcn. Wfr «Sír*
