Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-28 / 13. szám
2, Ezek tehát nincsenek Amicus háta mögött. Tizenegyezer református pedig kitörölvén szemeiből az ügyesen behintett államport s felucsudván, néhány bennfentes kivételével, még említésére is az államosításnak, ideggörcsöket kap. Megvagyok győződve, hogy a hithű gör. kathoükusok és izraeliták nagyrésze sem esengett ezen „áldásos kreatúrádért. íme én tehát ezúttal „nem halvány“ szemekkel tekintek be Amicus hangulat-keltő czikkóbe, s daczára annak a nagy közönséget háta-megett felfedezni nem tudom. Hanem fedezek abban fel olyan valamit, a mit bizonyosan meggondolatlanul s hevenyében vetett oda czikkiró, s ez az, hogy: valláserkölcsi nevel s tekinteteben az állami iskola többet tesz, mint a volt felekezeti iskola. Nagy vád ez bármelyiket érje az államosított felekezetek közül. Azok a tanítók vannak itt megszégyenítve, pellengére állítva, kik az illető felekezeteknek eddig vallásoktatói is voltak, s elvárjuk az államosított tanítóktól, hogy saját reputatiójuk érdekében Amicust számadoltassák meg. Pedagógiai oktatás eredményéről félév alatt beszólni még nem lehet, várjunk négy évet, majd meglátjuk hány °/0 hull el a paloták tanulói közül a gymnasiumokban ? De annyi kétségtelen hogy az a % kevesebb nem lesz, mint eddig volt, vagy a mint ezután is lesz a még megmaradt r. k. felekezeti iskolában. A nagy közönség, különösen a szülék zsebére alapított „rongyos egyesület" működésében pedig érdemet egyátalában nem látok. S miután igy Amicus az állami iskolát beajánlotta, kegyes tekintetét a katli. tanítóképző szép tornya felé fordítván a r. kath. püspök úrhoz intézett egy pár hízelgő szó után azon hitben, hogy tervezett sugár útja igy hamarabb kiépül a tollat leteszi és szép álomba szenderedik. Visszatérek tehát oda, ahol kezdettem. Amicus nem átallja a még csecsemő és bizonytalan jövő előtt álló állami elemi oktatást a mindenkor jóhirnévnek örvendett nagy múltú felekezeti iskolákkal összehason— Mondom neked vitéz, hogy soha szabadabbnak nem éreztem magamat mint itt. — Hogy értsem e keserű szavakat egy királyleány ajkairól ? Kinek parancsát szolgasereg lesi, meglopva szájának nyilasát, s mielőtt szóba öndenék, már teljesítve van óhajod. Egyetlen gyermeke Halics urának, talán csak nem azt akarod mondani, hogy egy idegen nép táborában, fegyveres őrizet alatt jobbnak találod sorsodat, mint atyád fejedelmi várában ? — Atyámnak vára csak börtönöm nekem. Mig itt hősök, nemes lovagok őrködnek gyöngéd vigyázattal felettem : ott gyáva szolgák, durva pribékek sanditnak szüntelen reám, hogy lépéseimről atyámnak számot adjanak. Itt mindenki kedvemet keresi, ott minden kedvemet elrontani törnek. Ti idegen nyelven beszéltek, de szivem megérti szavaitok magasztos zengését; azoknak beszédét ismerem és utálom. Ti pogányok, de becsületes emberek vagytok; ők a keresztre feszitett uj istent imádják, de minden aljasságra képesek. De miért is fecsegek én össze vissza egy idegen előtt, ki egyideig talán mulatni fog szavaimon, aztán örökre elfeled. — Elfeledni téged ? Istenemre soha ! Mulatni szavaidon ? Igen ! ha ezer évig élnék is, hangod, tekinteted, kellemeid emléke mindvégig édes gyönyörrel töltené szivemet. De mondd csak szép Milota, honnan ez a te meghasonlásod sorsoddal ? Nem kíváncsiságból kérdem ezt, de tudja litani, s a mérleget eme néhány hónapos „kreatúra* javára dönteni. Ej, ej Amicus ur ! Talán a mit azok a felekezeti lelkészek, a mellójök választott iskolaszékekkel tettek volt a népoktatás érdekében, mindannál többet tud tenni a különben becsült, de elég visszatetszőén nem a legnagyobb 'felekezet vallásán levő igazgató ur ? ! Kálvinista. SZATMÁR. _____ NépgyUles a katonai javaslatok ellen. Holnap vasárnap délután az újabb pénz- és vér adó ellen Szatmárváros polgársága pártkülönbség nélkül nagy népgyülést tart, melyen az országos függetlenségi párt hat taggal, névsze- í’iut: Lengyel Zoltán, Benedek János, Lovászy Márton, Hellebránt Géza, Bakonyi Samu és Jékey Zsigmond országgyűlési képviselőkkel képviselteti magát. A népgyülést rendező bizottság a polgársághoz következő felhívást intézte: Polgártársak! A katonai kormány újabb terheket akar rakni a nemzet vállaira ! Nem elégszik meg azzal a vér és pénzáldozattal mely alatt most is roskadozunk, hanem több katonát és több pénzt akar a nemzettől. És követeli e halatlan áldozatokat egy oly hadsereg számára, amely nyelvében német, szellemében osztrák s a mely nemcsak nyelvünket, de a 67-es kiegyezésben gyökerező törvényeinket sem respektálja. Az egész ország felzudult ezen jogtalan követelések ellen. Megmozdult a nemzet, széles e hazában mindenütt népgyülések tartatnak és a polgárok ezrei tiltakoznak ez újabb megterheltetós ellen. Szatinár város hazafias polgársága sem maradhat tétlen ezekben a nehéz időkben. Eöl kell emelnie tiltakozó szavát a militariz- mus tulengedóse és a nemzetet létgyökéró- ben megtámadó vér és pénzbeli követelések ellen. Azér gyülekezzünk össze holnap vasárnap d. u. 3 órakor a Vigadó előtti térségen népgyülésre, hogy itt minél iponzánsabban kinyiltakoztathassa városunk polgársága, hogy nem akarunk több terhet elviselni és nem akarunk több katonát adni az osztrák hadseregnek. isten, azt hiszem tán neked is jól esnék bizalommal szólani valakihez. Gyermek vagy még, aranyszínűén kell látnod a világot, mégis úgy beszélsz, mint akit az élet minden reménytől megfosztott már. Eltemet adnám érte, ha csak egy perczig derűsnek látnám arcodat. És amit leginkább nem értek; hozzádtarto- zóidat, atyádnak népét vádolod szolid arcodhoz nem illő kemény szavakkal. Mert azt nem gondolnám, hogy iménti beszéded atyádra is vonatkoznék. Most megszólalt a kürtösök pihenést rendelő jeladása. Milota nem felelhetett az ifjú meleg szavaira. Pedig úgy vágyott kimagyarázni magát. Pirulva gondolt ugyan akaratlan bizalmas közléseire, mégis alig várta a percet, hogy a megszakadt társalgást folytathassák. Szivecskóje hangosan megdobbant, mikor a tábor elrendezése után ifjú lovagja gyalog jött vissza hozzá. Egy perez alatt rengeteg nagy városok épületek a felütött sátrakból, melyek mintha ott a helyen nőttek volna ki a főidből, mérföldnyi hosszú utczáikkal, ezernyi lobogó füzeikkel, szerte legelésző nyájaikkal, cirkáló őrseregeikkel egyben. A tábor dereka, hol a halicsi gyermek-kezesek és kísérőik utaztak, épen egy erdő tövében szállott meg. — A vidám ifjúság játszva futkosta be az erdő mélyét, virágot vagy madárfiakat szedve, mig a szolgák és szolgálók a tűzhely körül forgolódtak, Béla és Milota egy fatövében telepedtek le. I A gyermekhölgy és gyermeklovag régi ismerős? márcz. 28. Szatmár polgárai! Jöjjetek el mindannyian pártkülömbség nélkül a vasárnapi népgyülésre, hogy tilakozó szavunk legyen erős és méltó Szatmár régi dicsőségéhez. Szatmáron, 1903. márcz. hó. A rendezőség. A rendezőség mindent elkövet, hogy a népgyűlés minél impozánsabb kifejezése legyen Szatmár város polgársága magatartásának az át- kos javaslat ellen. A városunkba vasárnap délután 2 órakor érkező országgyűlési képviselőket lovas bandérium fogja fogadni, melynek szervezésében tevékenyen működnek: Gulya István, Mikó László, Laki Lajos, Virág András, Szakái László és még többen. A népgyülés programmja ez lesz : a vendégek megérkezése a s Pannóniában rövid összejövetel után a Vigadó előtti téren. 1) Hymnusz. Énekli az Iparos dalárda. 2) Megnyitó beszéd. Tartja Uray Géza, a rendező bizottság elnöke. 3) Képviselők beszéde. 4) Határozati javaslat. Felolvassa Dr. Ke- j lemen Samu ügyvéd. 5. Záróbeszéd. Tartja Csomay Imre ügyvéd. 6) Szózat. Énekli a közönség. Polgártársak ! Lobogózzátok föl házaitokat, öltsön díszt városunk külsőképen is, hogy méltó kifejezése legyen érzelmeinknek! Jöjjetek el mindannyian és tiltakozzunk egyesült erővel, I lelkesedéssel az átkos javaslat ellen !! Színészet. Márcz. 25-ón szerdán Verő György „Bajusz“ ez. 3 felvonásos dalos vigjátéka került színre harmadszor, kevés közönség előtt jó előadásban. Ez előadás nagyobb közönséget érdemelt volna, mert sokkal felette állott a rendes, mindennapi, megszokott előadásoknak. A szereplők mindenike nagy ámbiczióval és sikerrel működött, különösen pedig Lónyai (Matilda), Gyárfás (Kozáry), Étsy (Ilona), Vedrödy (Közeim) Ferenczy és Szentes szolgáltak reá a kö- közönség tapsára, melyből bőven volt részük. Márcz. 2G-án, mint Holóczy Ilona jutalom- játéka „Halálos csend“ került színre. A darab alkalmas volt, hogy a megjutalmazott a közönség által már eddig is elismert drámai tehetség egész fényében ragyogtathassa. A jeles művésznőt ez alkalommal tisztelői virágcsokrokkal és egyébb ajándékok egész halmazával lepték meg. Az előadás szépen sikerűit, az összes szereplők kitettek magukért. ként köszöntötte egymást. Béla felvette ismét a beszélgetés elejtett fonalát és kérte a leányt, mondaná meg sötét gondolatainak okát. — Köszönöm jóakaró érdeklődésedet, — felelt kéretve még kissé magát Milota. De mi| haszna önteném ki szivemet; csak résztvevő lelkedet gyötrené, hogy nem tudsz rajtam segi- í teni. Kinek bánata van, annak részvét már fél I segítség, viszonzá az ifjú. De én már sejtem is, mi bántja kicsiny szivedet. Atyád, e kegyetlen kény ur, kinek élvet ad a gyengékkel éreztetni hatalma súlyát, ki gyermekétől is csak hódolatot, nem szeretetet kíván, — nemde oly férfihoz kényszerít, akit gyűlölsz, aki nem méltó angyali lelked szerelmére ? — Eltaláltad jó vitéz. Szengornak hívják az utált zsarnokot, kinek atyám eladott. Borsaván ura ez a Szálán birodalmában. Talán hallottad is már hírét. — Bizony mondom, inkább mennék lakni egy tigris fészkébe, mint ezen emberi vadállat várába. De nincs menekvés. Hiába könyörögtem atyámnak : öljön meg inkább, mint elevenen vessen a pokolra. Ő hajthatatlan maradt. Szavát adta, szavának állani kell 1 — Rettenetes! kiáltott ingerülten Béla. Hát ilyen emberek is vannak a világon ? És mátkád e nyomorult, elég gyáva lenne erőszakkal láncolni magához egy gyermeket, aki gyűlöli öt ? És Telebes, e szörnyapa, eladhatta egyetlen gyengékét, annak megkérdezése nélkül ? És ha az egyedül elismeri kellemes izü természete s hashajtnszer. FERENCZ JÓZSEF keserüviz