Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-22 / 12. szám
XXVIII. évfolyam. 12-ik szám. Szalmái*. 1902. máié/,ins 22 Megjelenik minden szombaton. SZATMAR. TÁMSADALMI ÉH SZÉPIRODALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI AE : Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fiüér. Szerkesztőség és kiadóhivatal : 08áktér 3. szám. Mind nnoniü dijuk e lap kiacioliivMlalában fizetendők KIRÍ) E T É S K K: Készpénzfizetés mel’ett a legjutányosabb árban vétetne % fel. ív! na A. :r* ül r .. Gondolkodás nélkül. Valóban elszomorító, lm látjuk, hogy vannak olyan emberek, akik szeretnek minden terhelő dolgot másra áthárítani, mindenért a felelősséget másra átruházni, s ők magok a felelősség alól kibújni. Ez korunkban minden lepton-nyomon előfordul. Ugyan mi lehet az oka ennek? Mát ennek az oka egyrészt az, hogy nem szereti az ember a gondolkodást, a megfontolást, másrészt az, hogy némi előnybeli kilátásért vakon szokták követni azt, akitől várhatják az előnyt, mikor aztán tapasztalja az illető, hogy bogár utón ment, igyekeznék a hibás dolgot visszacsinálni, de miután a megtörtént dolgot az Isten sem teheti meg nem történtté, a következmények, a felelősség alól törekszik kibújni. Hát biz ehhez nagy gyávaság kell. Mert gyávaság van abban, ha gondolkozni nem merünk, gyávaság kell ahhoz, hogy ha valamit meggondoltunk, azt nem merjük kifejezésre juttatni. l*o gyávaság kell ahhoz is, hogy a kilátásba helyezett előnyért egyesek után gondolkodás nélkül mennek. Ebben a gyávaság ott rejlik, hogy a mindenkinek kilátásba helyezett előnyért, nem mer a sorssal küzdelembe lépni, hanem a helyett orvul, küzdelem nélkül akar a sorstól előnyhöz jutni az illető. Hát az ilyen előnyre megfelel a diák példabeszéd: „Mala parta Male dilabuntuiy a mire mi azt szoktuk mondani, hogy ebül gyűlt szerzéknek, ebül kell elveszni, szóval nincs isten áldása az ilyen előnyön. Deák Kálmán halálára Örökre elnémult ajka, Nem nyílik a dalra : Beteg szive sem dobog már, Megszűnt a fájdalma. Madár-dalos kikeletkor Teszik le a földbe, Kies tavasz napsugara Lett a szeinfödője. Ibolyák és százszorszépek! Tavasz két virága, Boruljatok bánatosan A dalnok sírjára. A. G. A világ vége A tudósok, a világi bölcsek - Jövendölik a világnak végét. Hát el is jön egyszer bizonyosan, Jóllehet, hogy mind e napig él még. Én szerintem akkor leszen vége, —- Es legyen is, —■ e földi világnak ; Mikor a szív annyira elfásul, Hogy nem tud már élni csak magának. P. E. De legnagyob gyávaság kell ahoz is, hogy a felelősség alól kibújni igyekezik az ember, mert nem mer m egállá ni az illető és nem meri azt mondani, hogy ..igen én cselekedtem, az ón hibáin.“ Hányán és hányán vannak, akik zavarok közé, sőt ínségbe jutottak ? Bizony sokra megy azoknak a száma, de én, bár akárhány ilyen tönkre jutott embert láttam, egyetlen egyetsem láttam olyat, a ki azt bevallotta, hogy tönkrejutásának egyedül ő maga az oka, liánéin mind vagy a sorsot, vagy a rozsz em heréket, vagy az üzleti pangást stb. vádolta, pedig erre is megfelel a diák közmondás, midőn azt mondja, hogy: quispue est faher fortunae suae" vagyis mindenki a saját, szerencséjének a kovácsa. Azonban ki kit, vagy mit tart szerencsétlensége okozójául, az a t, olvasó közönségre nézve, meg reám nézve is közömbös. De úgy a t. oly. közönség, valamint én is élénk érdeklődéssel viseltetünk az óriásivá nőtt közszükség, a legcsekélyebbé összezsugorodott 'közvagyon iránt és az iránt, hogy mi idézi ezt elő ? Hát ezt vissza lehet vezetni a kötelesség érzet nagyfokú hiányára. Az a kérdés most már, hogy kiben hiányzik a kötelesség érzet? Hát erre csak azt mondhatja, a ki jól meghányta vetette % dolgot és alaposan gondolkozott felette, hogy mindenkiben, vagy legalább is az emberiség nagyobb részében. Vegyük csak azt, hogy a választásoknál elmulasztja a nagy többség megfontolni, hogy ki alkalmas a betöltendő álKivánság. Hogyha a Teremtő Azt mondaná nékem, Olyan lesz a párom, Amilyennek kérem: Akkor igy szólanák A jó Teremtenek, Teremtse öt szelíd, — Sokat türhetőnek . . Hogyha azt kérdezné, Hát én milyen legyek ? Ezt felelném: mint a Kincset rejtő hegyek; Mindennap uj kincset Leljen bennem párom, Mig' a legboldogabb Lesz e nagy világon. PÓTOR ELEMÉR. m (i 8 barátomhoz. Óh ! ne sirj, ne sirj drága barátom ! Hogy boldogságod romba dőlt . . , Jól tudod, hol legjobban süt a nap : Utóbb minden árnyékot ölt- . . . lásra, vagy lia megfontolta is, s magát elhatározta, csekély anyagi előnyért elhatározott szándékától elhagyja magát tántorittatni. Hát ez nem jól van igv, mivel erkölcstelen dolog az, hogy valaki anyagi előnyt fogad el azért, hogy jogának gyakorlásában irányítani hagyja magát. Vájjon az ilyen kötelességérzetet növeli-e, vagy apasztja a megválasztottban? Bizonyára nem növeli, hanem apasztja, s a megválasztottban azt a érzetet kelti fel, hogy miután neki sok hátrányára volt a megválasztása, vagyis kiadása volt a vételre, az ilyen utón megszerzett bizalmat, hogy ne károsodjék, sőt hogy haszna legyen a választásból, drágábban értékesítendő Ez nem szól az országgyűlési képviselő választásra, nem a törvényhatósági bizottsági tag választásra, nem a társasági, egyesületi választásokra, hanem mindre, a hol csak választás van és csak csekély olyan választás van, a hol a fent említett rendszer nem érvényesül. Nagyon szomorú, nagyon meg döbbentő jelenség ez. de legszomorubb ;iz,~ hogy kivezető ut egyhamar nem mutatkozik ebből az erkölcsi Oloákából! Azonban ezek elővebocsájtása után rátérek tulajdonképem tárgyamra, ami városi gazdálkodásunkra anélkül azonban, hogy az előzményül felhozottakat bármelyik közgyűlési tagra kívánnám vonatkoztatni. Azt tudjuk, még pedig nagyon sajnos, tapasztalatból, hogy a városunk terhei oly nagyok, miszerint — azok, leiktől a város kölcsönt akar kieszközölni megsokalták azt, s a kölcsönt csak nagy uzsora mellett ——i ij n i jiíjmin ■iiwMmniwr^ipntii tiwi -minMifMMWMinwwM És hol a boldogság — legigazibb : Ott a sors legkegyetlenebb; Mikor a rózsa legszebben virít: Akkor hervadó shoz közéig . . . Ne sirj tehát, hogy elszállító az Ur, Ki szived egészen bírta, Feledd !■ feledd őt, ki életednek : Volt fényes vezérlő napja! A tündöklő szép nap is eltűnik, fis minden öröm elrohan, Alert a boldogság bármily szép legyen Jön, hogy ismét elrohanjon ! . . . Dante is Beatrice halálakor Fájdalmát dalokba öntő . . . Petrarca legszebb dalait költé : Midőn Lauráját elveszte Majd midőn bánatod bus fellegi, Elvonulnak szép csöndesen . . . Akkor dalolj barátom s e dalok Könnyítsenek bus sziveden. LINCZER ELEK. A vágyakozók. Sóvárszállás, 1902. márczius 13. Kedves „döczi“ Nagyanyánk! A kis kocsi már két darabban van — ah de hogy! százban, de kettő a nagyobb — az
