Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-01 / 5. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. L .]■■ ..'■-■■ÍJ 1 11 Elöfiaat&si ár: Egészévie 4 kor. Félévre 2 kor. Neg)»dévr- | kor. Egyes szám ára 10 fillér. Mi a magyar most? Bizony ezen kérdésre bátran felelhetjük a költővel. ..Kút sybarita váz!" Hasztalan keressük az ezer év alatt kitűnt erős, kemény és szilárd, minden vészszel szembe szállni kész, a hazáért, közügyért, vallásért, meggyőződésért mindent áldozó, magával paezkázni nem engedő magyart, csak az elpuhult, a kényelemért, fényűzésért, a jól evés-ivásért lelkesülő, közügy- iránt érzéketlen, s az önérdeket, kéjvágyat kielégíteni törekvő népet és embereket látunk ^az erős, edzett, nép és emberek örökébe lépni, a kik valamikor oly dicsők, magasztaltak voltak Európa szerte, hogy, mint egykoron büszkén mondták az ókorban, hogy valaki római polgár, oly büszkén mondta mindenki, a ki az volt, hogy ő magyar nemes. - Még egy századdal az előtt nem voltak nemzetiségi agitátiok, mivel a nemzetiségek közül kimagasló családok is büszkék voltak a magyar nemességükre. Ma a magyar nemesség bátran mondhatjuk — elzüllött, tönkre ment, évszázadokon ragyogó példát nem mutat fel korunk, mint őseinké, mert hiányzik a vagyon, a kitartás, a nemes és nagy tettek vonzó ereje. Ily körülmények között lehet-e csodálkozni azon, hogy mai napság a nemzetiségek közt sokan vannak, a kik a hazát igyekeznek elárulni, magyar testvéreiktől igyekeznek elszakadni, azokat képesek a külföld előtt a leggaládabb módon meggyalázni, beundokitam, s hogy közvetlen közelünkben egy korlátolt tehetségű pap képes arra vetemedni. hogy úgy nyilatkozik, hogy a magyar szóval bepiszkolni nem szabad a templomot. Megjelenik minden, szombaton. $ze^> V ÉS jílADÓHIVATAL : /"••'Áfx ieák-tér 3 szám. Miinfi^i/emii dijak a lap kiadóhivatalában fizetendők Tehetett volua-e ezelőtt csak 30 évvel magyar vidéken valaki oly nyilatkozatot a nélkül, hogy a legelső ember, a ki magyarnak tartja magát a legközelebbi találkozásalkalmával le nem ütötte volna? És mi tűrjük, elnézzük, elhallgatjuk, sőt ha az arczul ütne, szemtől szemben megrágalmazna bennünket, eltűrnek azt is ! Megmondom miért? Coditicálva van a büntető törvény, a mely megbüntetni rendeli azt, a ki mást testi vagy becsületsértéssel illet, de nem bünteti azt, a ki a hazát, a nemzetet megsérti J! A hazát, a nemzetet sérteni tehát büntetlenül lehet, szabad, inig az egyest nem. Hát nem nevetséges az ? Vagy az ilyen sértéseket szúnyog csípéseknek tekintette a törvényhozás? Nagyhiba, mivel tudhatta volna, hogy az is fájdalmat idéz elő, sőt ha a szúnyogoknak egész raja támad meg, úgy annak csípése halálos is lehet. Ha a törvény nem jó, el kell dobni és jót kell hozni; ha hiányos, ki kell pótolni, ki kell egészíteni. Ezt parancsolja a józan ész. de parancsolja azt is, hogy nem az állampolgároknak kell a törvényhez simul- niok, hanem a törvénynek a polgárok felfogásához, gondolkozásához. Ez pedig azt teszi, hogy egy idegen törvény lehet helyes, lehet jó, lehet czélszerü, bizonyos terrto- riumon, de abból nem következik, hogy az más territóriumon is olyan lesz. Xem lehet tehát azt egyszerűen átültetni, hanem mint a szöszt a pozdorjától előbb jól kikeli gerebenezni. A törvényeknek az egyszerű átültetése nagyobb károkat szokott előidézni bárminő HIRDETÉSEK: Rmpenz fizetés mellett a le^Jutinyosakb árban vetetnek fel Nyilttór sora 16 fillér. országos csapásoknál, dögvésznél, háborúnál. Mi elmaradni a müveit nemzetektől nem akarván, a többi czikkek közt a törvény czikkelyeit is importáljuk, hogy minő eredményűvel ? megmutatta a következmény ! Nem éveknek, hanem évtizedeknek, sőt évszázadnak kell lefolynia, mig helyre lesznek ütve azok a rések, a melyeket a külföldről beszállított czikkek és azok közt a törvény- czikkek ütöttek vagyoni, erkölcsi és állami helyzetünkön. A törvény pedig nem fény- űzési czikk, hanem olyasvalami, aminek hozását a szükség idézi elő. — Mennyivel helyesebb volt azért őseink eljárása, a kik a nemzet felfogásából, gondolkozásából eredő gyakorlatot emelték törvényűvé. Ha igy lett volna a büntető törvény hozva, úgy bizonyára nem maradt volna ki azoknak a vértagadóknak a büntetése, a kik külföldön a nemzetet és a hazát rágalmazzák, becsmérlők, gyalázzák, de nem maradt volna el azoknak a büntetése sem, a kik a haza területén a haza fennállása és a nemzet ellen törnek, a kik a hazát, nemzetet, a nyelvet beesmérlik, gyalázzák, szidalmazzák, valamint nem maradt volna ki a büntetést kizáró okok közül sem az, hogy a magyar haza, nemzet, nyelv megtámadod az egyesek, valamint összeségek is büntetlenül és megfelelő eszközökkel kényszeríthetik a támadás abban hagyására. A magyar haza, nemzet, nyelv elleni támadások napról-napra szaporodnak. Nagyon ideje volna ennélfogva törvényt hozni az ilyen nemzetiségi izgatókra. mert a nemzetiségek és a magyar nemzet közt keletkező súrlódásoknak mélyreható következnieTAR CZ A. p K. M-hez. Mondd csak kedves szőke leánj Mért vagy olyan szomorú ? Ragyogó szép szemeidben Miért e sötét ború ? Ajkaidról hol a mosoly ? Hol van a dal szép leány ? Mért nem mondod mi fáj neked Bánatos kis csalogány ? Rózsa arezod pírja hol van ? Játszi kedved hova lett ? Minden hervadásnak indult, S nem lesz többé kikelet ? Nem kérdezlek, nem bántalak, Nem busitom lelkedet, Nem tépdesem, nem szaggatom Sziveden a sebeket. De ha szived gyógyulni kezd, § ábrándos dalt zeng ajkad: Én leszek az, a ki téged Dalaidban meghallgat ifj. Németh Sándor. Vágyak . . . Majd lángolón, majd szelíden Által rezgőnek a szivén. Most fényükkel melegséget Égre törni merészséget Adnak. S kötnek angyal szárnyat, Hogy lelkünk magasba szállhat. .... Átszellemitő pillanat! Nyomán élet s remény fakad. Ha elhagynak, üres lelked. Érzed, hogy nélkülük élned — A sivár földiség között, Mely lánczaival lekötözött — Haszontalan, örömtelen ... Vágyjon a lélek szüntelen! E két igazság közt pedig Legigazabb e harmadik: . . . Temetgetjük. Újra kelnek. Biztatgatnak. Be nem telnek. Sz. Este. Ha feljön az esti csillag az égre, El-elmegyek kis házatok elébe, El-elmegyek, de nem lépek be hozzád: Más legényre mosolyog már az orczád. Ki hal latszik házatokból a nóta, Busan áll kin annak a hallgatója, Vig a nóta még is sírva hallgatom: .Más legénynyel vigadoz a galambom. Lefutott az esti csillag az égről, Elbujdosom én erről a vidékről Elbujdosom eltávozom meszire : Barna kis lány te juttatál ennyire ! Augusztiny Oszkár. A vágyakozók. Sóvárszállás 1902. jan 30. Kedves Nagyanyánk! Sokszor, nagyon sokszor gondolunk mi mindnyájan a mi Kedves jó „döczi“ Nagyanyánkra, köztünk egyik-másik gondolatait ki is fejezi, de épen annyitér vele, mint az, a ki magának tartja, mivel a távolság oly nagy, hogy innen oda mégha S. ágyu-dörgésszerü volna is gyermeki hangunk, nem hallatszanék oda és mivel a tollat nem tinijük úgy fogni, s avval olyan irka-firkákat csinálni, amiből azt olvasná ki kedves „döczi“ Nagyanyánk, a mit mi arra a papirosra irtunk. — A szemök- fénye már tud Írni, leírja szépen hogy mit gondol, mit akar kedves „döczi“ Nagyanjának mondani, azt azután le is olvassa, de nem tudjuk mi Isten
