Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-07-13 / 28. szám
XXVI. évfolyam. 28 ik szám Szatmár, 1901 TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési ár: Egéezév o 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Az aratás Aranykalászoktól hullámzik a mező. jutalmazandó a gazdaságban kifejtett tevékenység véres verejtékét Gyönyörködve tekint a szem a közeibe, s a távolba, magasztalva Istent a meg nem érdemelt áldásért, a vészterhes felhők elvonulását aggódva s remegve várjuk, remény ■ kedésüuk már-már teljesedésbe megy, midőn különféle csapásokat fedezünk fel drága vetésünkben a mely a szép termésből remélhető haszon felett való ötömet nagyon lelo- hasztja. De hogy a csapások mily kárt okoztak, azt még csak sejteni lehet, de tudni nem. Majd tudatára ébredünk annak is, hogy remeuyüukben mennyire megcsalódtunk. A termés csak felényit hoz, mint amit vártunk, de bizton számítunk arra, hogy amit nem érhettünk el mennyiségben, ki lesz pótolva értékben. Igen ltsz jó ár! De mikor? Közvetlenül az aratás után? Óh nem, jóval később! — De mig az bekövetkezik, elérkeznek a fizetési terminusok, a végrehajtási eljárás során nyert haladékok letelnek s. megjönnek majd az adóvégrehajtók, szorongatnak nélkülözhetetlen szükségletek, a mely körülmények kéuyszeritik a gazdát, hogy heljzetén segítendő, terményeiből a feleslegesnek látszó részt eladva, adósságait fizetgesse. Ez nem egynél van így, hanem csekély kivétellel valamennyinél, amiért is az eladók maguk nyomják le a terményárakat, s a csekély termés potomáron elvesztegetve felény>t sem hoz be, mint a mennyire szükség volna, majd kényszerül a szükségletek fedezésére Megjslenik minden szombaton. ^SZERKESZTŐSÉG ÉS ji IADÓH1VAT A L 1 Deák-tér 3 szám. Mindennemű dijak, a lap kiadóhivatalában fizetendők. kellő vetőmagból és a család szájából adni el, hogy kegyetlen hitelezőitől busás uzsora mellett újabb haladékot nyerjen s végleg tönkre ne tegye magát. Ez azonban mind hiú reménykedés, mert még hamarabb tőnkre megy. Az eladott mag helyett újat kell bármi áron szerezni, hogy a föld vetet.énül ne maradjon, s a család számára is kell valami ennivalóiéi gondoskodni, hogy éhen ne haljon. De most már tényleg felszökik a termény ára, amit poromáron elvesztegetett a gazda, esetleg másfélszeres áron .kell ugyanazt visz- i szavenui, csakhogy az ő terménye a vetthez [ képest szép, idegen magvaktól mentes, sikeres, i I búza volt, amit. pedig vett, szeméi, ö tőle nii- j kor vették, bőven mérték, — neki szűkön ! adták, mert kölcsönbe, vagy talán hitelbe j veszi, ha pedig kifogásokat emel a mérték, | a minőség ellen, elutasítják olyan helyre, a hol jobb minőségű buzit bőven mérve kap. i | Ennélfogva nemcsak az adósságok nincsenek kifizetve, a szükséges luliázaíok nincsenek megvéve, de sőt még újabb és újabb terhek fogják az elkény szeredet! nem ritkán eléhezett család súlyos helyzetét, még súlyosabbá tenni egyelőre, mig végre aztán földön futóvá teszi a családhoz tartozókat, s mi lesz aztán belőlük ? A ki a lapokat olvassa, megtudja azoknak a sorsát is'. Egyrész jobb hazába indul i vérmes reményekkel, másrész nemtudja túlélni a család elpusztulását, töukrejutását, életét eldobja gyakran a családtagjaival együtt, másrész erkölcsileg elzüllik, vannak olyanok is, a kik csak nyűggé, élősdivé lesznek, a HIRDETÉSEK: készpénz fizetés mellett a legjutányosabb árban vétetnek le Nyilttór sora 16 fillér. kik ismerőseik kegyelem kenyerén tengődnek tovább. De kérdem kik ezek? Talán erkölcsi züllésnek indult, ide bevándorolt, dologtalan, tunya — könnyelmű emberek? Oh nem, azok boldogulnak,' mert ha‘ szépen nein tudnak vagyonhoz jutni, teszik azt erkölcstelen, sokszor büntetendő cselekmény árán, persze van rá goudjuk, hogy vagy egy, vagy más módon kimeneküljenek a törvéuyszabta büntetés alól és ha nem szabadulhatnak, kárpótolva lesznek a nehány hónapi szabadság- vesztésért, családjuk, s a maguk existentiájá- nak a megalapításával, sőt kényelmes élettel. A múlt század harmadik évtizedétől az önvédelmi harcz leveréséig a magyar táisa- dalom örökös küzdelemben volt, hogy meg- oszsza jogait mindenkivel, hogy egyenlőség legyen mindenütt, de a czél nem lett elérve, mert a jogokat elosztották elauuyira, hogy maguknak semmi sem maradt. Történt ez az összes lakosok érdekében. — A jobbágyok helyzete sanyarú volt ugyan, de a törvéuy szerint legalább is volt atyjuk a főldesurban, a ki tartozott vetőmagot adni a jobbágynak és szükség esetén kenyérnek valót! — A jobbágyi kötelék megszűnvén, a földesur és jobbágy egymásra nézve teljesen meghalt. — Előbb a változott viszonyok folytán a földesurak mentek tönkre, ma a volt jobbágyok és kisgazdák tönkrejutása folyik. Most azon ban megfordult a dolog, mert azok, a kik legkevésbé bírtak joggal, vagyonuk birtokában az őslakosok szorult helyzetét kihasználva, szaporítják gazdagságukat. És nincs segítő kéz, amely a hazának hasznos fiait megmentse, mert a kinek kötelessége volna TÁRCZA. Sövény Jankó. Hol született? nem tudja senki, va'amint azt sem, hogy kik voltak szülei. — Nagy-Tataro- san találták a sövény alatt kisded korában, azért Sövénynek nevezték el, a kereszt nevét pedig annak a körülménynek köszönhette, hogy az említett községben a jól meg termett, és jámbor em berek mind különös képen Jáno ok voltak A községben mindenki meg veteite, lenézte ezért, mert elhagyott és talált gyermek volt, senki nem akart vele hajolni, nem akarta felnevelni, mig végre a község volt kénytelen gondoskodni a tartásról és neveléséről, a mi által a köz- ségbeliek ellenszenvét is felköltötté. Egy szegény asszony vállalta el a kisded gondozását és nevelését, a ki minden szegénysége mellett sem tért le az ur utjának a követéséről: Csak úgy történhet ett aztán meg az, hogy Isteni félelemben növekedett fel és daczára annak, hogy a községben mindenki rossz szemmel nézte, s benne csak a község élősdijét látta, Istenben keresett és talált v gasztalást abhoz fordult minden bajában, a hol talált is vigaszt, bajában segedelmet, gyámolitást; — és a szivébe beoltott jó tanítások buja tenyészetnek indultak. Erezvén, hoy ötét ä községbeliek csak nyűgnek tartják, amitől mihamarabb igyekeznek megszabadulni; azért mihelyt a községi iskolát elvégezte kérte nevelő anyját, gondoljon ki valamit, hogy ne kelljen tovább a község panaszos kenyerét ennie. Az sok gondolkozás, sok töpiengés után, bogy a fin a kit jóságáért saját gyermekeként szeretett — közel is legyen, s eltartásáról a községnek se kelljen gondoskodnia, iparoshoz akarta adni a községben, olyan ipirost. azonban, aki elfogadta volna, nem talált, igy a közeli városba kellett bevinni és ott elhelyezni. Szetencsére volt egy asztalos ismerőse, a ki az életre való fürge gyereken kapva kapóit. Az asztalos műhelyében már meg volt az a vigasztalá-a, hogy a ruházatát élelmét megkereste, s azt senki sem panaszolta fel, de a segédek, sőt többi tanuló társa a visszavonult gyermekkel sehogy sem voltak meg- ! elégedve, különösen nem akkor, midőn a fiui.ye- ; kezett gazdája megelégedését kinyerni, azért minden I figyelmét arra foraitoita, miképen tudná az egyes reá bízott dolgokat a legjobban, legszebben elkészíteni ? miképen tudná gazdájának reá fordított kiadásait meghálálni? Czélját el is érte, mert a segédek és tauulók kivételevei az egész háznép igen megszerette, azonban a segédek és tanuló társai, annál inkább haragudtak reá, mivel rövid idő alatt túltett rajtuk Kz a körülmény pedig a fiúban — bár meg volt a jóindulat benne azok iránt — de m-5g nagyobb törekvésre buzdította az iparhoz tartozók elsajátításában. Mennyi-e örvendett tehát a mester, midőn a fiúval mindazt elkészíthette, amit akármelyik segédje se készíthette volna el különben, s e mellett a segédi fizetést sem kellett kiadnia és a bánásmódban sem követelt a fiú oly bánásmódot, mint a minőben kellett a segédeket részesíteni. Jankó a nehány krajcárt — «mit itt-ott, kapott, elteszegette, megtaknrékoskodta, hogy ha majd segéd lesz. utazásához felhasználja, mert ilyesmire is gondolt tanuló korában, különösen azóta, mióta mesterétől hallotta, kogy a fővárosban mily szép dolgokat készítenek és mily Bokát kereshet ott egy magát iparában értő segéd. Végre eljött az az idő is, amikor Jankó magát segédnek mondhatta, ki Írhatná le a Jankó örömét, különösen midőn a segédek közt szokásos fizetés legnagyobbikát ajánlotta fel mestere. A felajánlott állást elfogadta Jankó, meit úgy gondolkozott, hogy egy ideig nem szabad mozdulnia, hanem még több pénzt kell szereznie uii költségre, egy kis ruhára és nevelő anyjának a segítségére. így töltött még egy évet régi helyén, ezután pedig elbúcsúzván nevelő anyjától, akit szülője- ként szeretett, s megsegítvén őt megtakarított pénzéből az'án útra kelt a fővárosba A fővárosba érkeztével feltűnt Jankónak a nagy zaj, a folytonos zaklatás, amely úgy hatott idegeire, mint az ágyú dörgése a jó csatalóra. Mindjárt az első pillanatra beletalálta magát a nagy zajba, zakatolásba, csak az bántotta, hogy azonnal munkába nem állhatott, hanem a megtakarított pénzét kellett fogyasztania, a melyet, mert nem volt — ha az elfogy másért — kihez fordulni, csak nagyon nehezen költött, annál is
