Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-11-30 / 48. szám
XXVIÍ. évfolyam. 48-ik szám. Szatmár, 1901 novemb SZftTMAR. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. HlőilBttisi ár: Egészébe 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Városi képviselő választás után. Most már csakugyan elmúltuk a választások, hogy minő eredménynyel folytak le, azt lapunk más helyén közöljük, e helyütt csupán észrevételeinket kívánjuk megtenni egy s más dologra. Az orsz. gyűlési képviselő választásoknál mutatkozó közönyösséget annak tulajdonit ották némelyek, hogy a függetlenségi párt. I ét részre oszlott. A közgyűlési képviselő választásnál ez nem történt üteg és a tartózkodás, jobban mondva a nemtörődömség mégis oly magas fokra hágott, mintha nem is a saját dől- I gainkról volna szó, hanem legalább is a hottentottákéról. Az, hogy az orsz. képviselő választásnál nem volt oly nagy az érdeklődés, érthetetlen ugyan, de mégis könnyebben érthető, mint a városi képviselő választássá1 mutatkozott nem törődömség, mivel sokan úgy I foghatták fel az orsz. képviselőválasztásnál a j dolgot, hogy egy szavazat nem dönti el, ki választattassék meg képviselővé, s ha meg is van választva az a képviselő, nem akadályozhatja meg a további adó megajánlást, de nem is viheti azt egymagában keresztül, s ha meg is szavaztatnak a milliók, abból őt Csak krajczárok illetik, mig a várösi képviselő választásnál a krajczárok nem is fúr jutókká, hanem tízforintosokká nőnek meg esetleg a krajczároknak, hát itt már a közönyösségből egy kissé fel lehetne olvadni annál is inkább, mivel úgy magunkon, mint másokon csak azt tapasztaltuk, hogy a bárminemű Matildkárahoz! Sob’ se hitted, kis angyalom, Hogy mennyire szerellek; Majd meg tudod igen korán, A mikor majd temetnek. Sohse hitted, szegény szivem Nem bírja a fájdalmat ; Jobb is lesz majd lenn piheuni, Ott a hideg hant alatt. — Bús harangszó, gyászos ének Kikisérnek a sírig, — Árva voltam : sírom felett S^mmi világ nem nyílik. Isten veled, legyél boldog, Fájó szivem megnyugodott — ; Találkozunk, majd az égben ! Ugy-e nem tagadsz meg o ti? Hisz, jól tudom, hogy szivedbe Számomra holy sohsem volt. Hideg lényednek láttára, Minden reményem ki holt. Jó nyugodni, nag.ton ; Hideg a sir, — de csendes. Isten veled! — Isten veled . — .! — . ! Te imádott, — .! ...! Te kecjves, — ! ! — Xi. E. rn Á RCZA. jSzERKESZTŐSÉG ÉS jí IADOHIVATAL í Deák-tér 3. szám. Mindennemű dijak a lap kiadóhivatalában fizetendők. adót csak kényszerűségből fizetjük inkább, mint áldozatkészségbe!. Ezt onnan tudjuk, hogy ha az adót kell fizetni, bosszankodunk, dühöngünk, s máskép nem is fizetnénk, csakúgy, hogy félünk a végrehajtástól, az ár verestől. De mi az az adó; Miért van arra szükség? Ki szabja azt meg, hogy mennyi legyen? — Mire fordítandó az? Az adó a polgárok által vagyonuk, jövedelmük arányához képest abból a czélból fizetett pénz, hogy az így befolyt összegekből az illető község szükségletei fedezetet nyerjenek. Megszabja az adóhányadát a szükségletek nagysága. Hogy a szükségletek csakugyan azok-e, azt egy közönségesen józan gondolkozásán ik nevezett ember is megmondhatja, ahhoz ennélfogva magasabb qualificatió alig kell, mint a józan ész. Azt tudjuk, hogy az a legjobb képviselet, amely akép alakul, ha a képviseltek lakási, családi, vagyoni társadalmi, foglalkozási, hitelvi és a többi viszonyainak arányiadban megfelelő, de mindenesetre leginkább oly egyénekből áll, a kik egyenlően járulnak a szükségletek fedezéséhez. Vegyük például azt, hogy a képviselőket mind tőkepénzesekből, részvénytulajdonosokból állanak, az ihen képviselők hajlandók lesznek az ingatlanokra, foglalkozásokra tollni az adókat, s a tőket pedig a terhektől mentesíteni, vagy vegyük azt, hogy a képviselők mind iparosok, akkor az adót az ingatlanra, őstermelésre, tőkére stbire igyekeznek áthárítani, vagy vegyük, hogy a képviselők mind Színházban. — Irta: Marosán János.. — Az este színházban voltam, márt. i. nálunk Patón. Kérem, ne nenevessenek! már mi, szegény elhagyott falusiak ne is tudjunk arról, hogy e széles világon van színház, nemcsak Szátmáron meg más ily nagy helyen. Hát a „nimet“ mire való ? Előrántja h feleségét meg 5—6 gyermekét s megindul szép Magyarország felé. Felkeresi az ország legelrejtettebb helyén levő kis falucskát, tanyát üt és nagy dobbal, trombitával hirdeti a família, hogy : — Tutádra adik a nagyérdemű publikum, hogy megvan oz faluba a nagy altiszten trupp. Adik ma első és búcsú előadás: háború van borok (értsd : burháboru.) Továbbá Friczi úrtól a kutyák táncz meg lesz. A frájla Miczi meg enni fog a kigyó, a béka, a tevét, oroszlán, elefántot és sok egyéb is meg lesz. Antré 10 graiczár. Megtartatik lesz a korcsmában Ávrum urasága- nál. Drum, durudum, drumm drumm. A haladó kor legimponzánsabb lepípizása. Mert míg váioshelyen legfeljebb a szinlap csak a jutalomjátékát tartó szin ugvész rosszul sikerült nrczkép mását produkálhatja, vagy neve feltűnő nagy kövér betűkkel diszeLg a rózsaszínű szin- lapon, már t. i. mikor a hölgyek veszik jutalom- játékukat, addig mi, falusiak, élő plakát szinlap hirdetéséből szenzácziót keltő zene m-lle't tudjuk meg, hogy hát tulajdonképen mi is lesz este HIRDETÉSEK: Készpénz fizetés mellett a legjutiinyosabb árban vétetnek fel Nyilttér sora 16 fillér. vagy legnagyobb részben gör. keletiek, bizony akkor nemsokára bekövetkeznék, hogy a többi hitfelekezetektől az eddig élvezett segély megvonására törekednének a képviselők. Ha olyanokból állana a képviselet, akik adót nem fizetnek, derüre-borura adnák ki a pénzt, mert nem tudják, hogy azt mily nehéz az egyes szegény embereknek megkeresni, megtakarítani, nem ritkán a szájától elvonni, csakhogy az adót kifizethesse. Hallottunk olyan nyilatkozatot, amely szerint földmives, iparos ember nem való a közgyűlésbe, mert azok nem tudják magukat kifejezni, hivebben visszaadva nem tudnak beszélni, csak a „padot nyomják,de viszont hallottunk olyat is, hogy a képviselőknek mind abból kellene választatni, a kik a földmives és iparos osztályhoz tartoznak Hát sem az /egyik, sem a másik elv nem helyes, mivel, ha van valakinek adója, jogosan követelheti azt is, hogy ő is nyilat- kozhassék arra nézve, hogy az mennyi legyen, annál inkább vau joga egy város egész osztályának. — igaz, hogy a földmives és iparos emberek ritkábban szólanak a felvetett kérdéshez, de nem azért, mintha nekik nem volna véleményük, hanem azért, mivel nehézkesebben képesek magukat* kifejezni, de leginkább azért, mivel némelyek veszik maguknak azt a szabadságot, hogy azokon mulassák magukat, pedig ha az ilyenek meggondolnák, hogy ha ők nam tanultak volna, vájjon kituduák-e úgy fejezni magukat, mint az, akit kinevetnek. Vagy talán éppen a ki- nevetést akarják kantárul használni, amelya faluban ? Azt hiszem, hogy a mi szindirekto- rutik nagyon örülne, ha annyi publikuma volna előadásán, mint a mennyi nézője van hirdetésénél. Százával özönlenek utána. De nem úgy ám a bakter után, ki, amikor dobol, egyebet sem tud csak : — Holnap kijön a jegyző adót szedni, vagy mindenki küldje gyermekét az iskolába, mert ha nem, hát baj lesz. Este van. Megvacsorázom és vacsorámat leöntöm egy pár pohár jó Váraljaival és egy fővárosi legnagyobb napi lap szinkritikusáboz hasonlóan szólok oda a feleségemnek: — Lelkem, adj tisztapapirt irónnal, a csip- tetőmet, a távcsövemet, szivart és — pénzt! — Mit akarsz? — Megyek a komé . . . akarom mondani a czirk . . . azaz a színházba. — Megbolondultál ? — Eszemágába sincs. — Hát mit akarsz hát? — Mondtam már, hogy megyek a színházba. — Most ? Mit gondolsz ? Lekésted a vonatot. — Hiszen nem megyek én Szatmárra. — Hát hová ? — Itt, nálunk, Mojse Avrumnál A feleségem majd sóbálváuynyá vált, csak a magas kincstárnak a só-manipulaczióra vetett nagy adója gátolta meg ebben. Azutáu kért. rí- mánkodott. hogy ne menjek a színházba, mert ő fél, hogy az a sok mindenfélét össze-vissza evő
