Szatmár, 1899 (25. évfolyam, 1-47. szám)

1899-07-05 / 27. szám

2 XXV. évfolyam. 27. szám. S Z A T M Á n. 1899 augusztus 5. [lázasának képe, és amint Szent-István hirdeti a keresztény vallást. — A képek nagyrésze már kész, úgy, hogy a jövő évi párisi kiállí­tásra ki is fogják állítani. §. Elutasított felebbezés. A helybeli lö­vészegyesület t elebbezését, hogy a löveldének a Kossuth kertben a város tovább helyt nem ad, a belügyminisztérium a fellbbezést el­utasította, s a közgyűlésnek a tárgyban ho­zott határozatát jóváhagyta. * Jóváhagyás. A földmivelésügyi m. kir, miniszter Szatmái-Németi szab. kir. váróénak a községi segélyalapnak szervétéről és keze­léséről alkotott szabályrendeletét jóváhagyta. — A szatmár-vármegyei gazdasági egye­sület elhatározta, hogy ez év őszére tervezett mezőgazdasági kiállítást más évre halasztja. — Kinevezés. S^iics Gyula, volt hegyi ka­pitány, évi 1200 forinttal és 400 forint lak­bérrel országgyűlési teremőrré neveztetett ki. §. Drágább lesz az élet. Folyó évi augusz­tus 1-én a czukor után járó fogyasztási adó 13 krajczártól 19 krajczárra emelkedett §. A pestis ellen. I)r. Jéger Kálmán tiszti főorvos ajánlatára a városi tanács az Alexan­driában fellépett pestis ellen elrendelte, hogy a város területén minden helyen és módon a legnagyobb tisztaság tartassák. A szabályokat házról-liázra megküldik eljárók által és mihez- (artás végett. — 2041./1899. Hirdetmény. Az ecsedi ip lecsatioló és Szamos-balbai ti ármentesiiő és belviz-szabályozó társulat által, lö99- évre kitótt ártéri költség kivetés folyó évi augusz­tus hó 1 tői 8 napig e váresi adóhivatal hetyis(,gébeü nyilvános közszemlére lesz ki­---- 11 ' ' ------------- ----- ■ téve, miről a t. adóköteleseket, azon figyel- meztetéssel értositem, hogy a kivetés ellen a panasz a társulat igazgatóságához Na- v Károlyba nyújtandó be. — Szatmárit, 1899 július hó 25. Novák Lajos, főszámvevö. — Az iparos olvssó-kdr részére a ván>,i tanács a régi törvényszéki épületnek az adó­kivető bizottság által használt helyiségeket ideiglenesen átengedte. § "Óvodások szünete. A városi óvodáhnn augusztus 1-től szeptember 4-ig szünet lesz. — A beiratások a szatmári kir. katli főgymnásiumba a jövő 1899 — 1900. isk. én - szeptember hó 1 , 2., 3 és 4-én történnek délelőtt 9 — 12-ig. §. Hentzy és társainak sírját felásták, hogy a csontokat a szobor uj helyére állt sák , de Hentzy csontjait nem lelte ott. A lapszerkesztéséért felelős'. Napi/ Lajos. Laptulajdonos: Nagy Lajosné. Nyersselyem-hásztruhasf" 65 krtól 42 frt 75 krajezárig teljes öltönyhöz való kelme, — Tussori és Shantung-Pongee*, valamint fekete, felié- és szín :s H e n n e b e i g - selyem 45 krtól 14 frt 65 krig méteren­ként — a legdivatosabb szövés, szili- és min tázatban. P r i v a t f o g y a s z t ó k n a k p tabér- és vámmentesen , valamint házhoz szállítva, — mi n t á k a t pedig posta- fordultával küldenek, H e n n e b e r g G; selyem gyárai (cs. és kir. udvari szál­lító) Zürichben. —Magyar levelezés — Svajczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. A Tápió hídja előtt. . . . ült álltunk a tápió bicskei c.satasikon. A hold sárga lénye vonta két oldait a mezőt. Es a mint löjemeltem a fejemet, a sárga lényben újra megjelelnek a korhadt lakeresz­tek, a béhorpadi sírok . . . egy ... tiz . . S mikor felugottam és szétnéztem, szemem előtt, jobbra es balra, előttem és mögötem a nevielen halottak keresztjeinek szazai, ezrei. sorakoztak egymás mellé............ mintha! tekintetem előtt megnyúlt volna a határ .J a vegtelenségbe láttam . . az egész ország; megnyílt előttem ... s a meredek bérezett­ről, a csöndes völgyekből, erdők alul, patakok es zuhatagok mellől névtelen fakeresztek tár­tak lelem száraz, fekete karjukat .... j Es akkor megértettem, hogy mit mondanak ezek a lakeresztek. Az ismeretlen hősök,a névtelen vértanuk, a kicsinyek, az elfeledettek emelik felém szá­raz csontkarjukat. Azok, a kik ezrével hulottak el a mezőn, s jeltelen snukban aluszszák örök álmukat. Azok, a kik kimentek, a hír, a 4iesC'ség legkisebb reménye nélkül . . . csalt szenvedés, csak halál várt rajuk ... de a nemzet be­csületét megmentették. Azok, a kinek csontjaiból emekedtek a hadvezérek és államférfiak nagyságát hirdető emlékoszlopok, s a kiknek dicsőségéről talán csak az ean szellő tud, mikor a sírjukon lu­kadt virágokkal csillogva játszadozik. Es akkor fölemelkeatetn, levettem a kala­pomat,, és kél ujjomat a sápadt holdvilág relé emelve megfogadtam, hogy a mi tehet­ségei Isten belem aúott, azt a tehetségemet arra fogom használni, hogy az utolsó nemzeti eposz kicsiny alakjainak egy szerény monu­mentumot fogok álliiiani. Így született meg ez a könyv. Vannak benne való történetek, poros aktákkal, egykorú levelek megsárgult betűiről, még élő körtársak szóbeli előadásból kihá­mozva. Vaunak benne fanasztikus h!stőhák melyekkel az akkori emberek szilaj lelkét óhaj­tottam jellemezni . .. Némelyik történetben a magam merész álmait regélem el . . . ltt-ott vidámabb hurok pendülnek meg a minden napi tábori életnek, a jókedvű, egyszerű ka- lonatiuk, nemzetőrök gondolkodásmódjának ecsetelésére ... Szivemből jött. Fogadjak szivükbe. Főnyeremény: 50.000 korona értékben, és több, kisebb nagyobb nyeremény, összesen 1006 nyeremény 100.000 korona értékben m sorsjegy ara on krajew. Az összes nyereményeket kívánatra 20 °/« levonással azonnal készpénzben beváltja Buda pesten: a „Hermes“ Magyar Általános Váltóttzlet Részvénytársaság, V Dorottya-utcza 8, vagy Szegeden: a Szegedi Kereskedelmi és Iparbank. Ezen pénzintézetek a nyerő kívánságára készek az |(HP* 50.000 korona értékű tőnyereményt egy hason értékű szegedi mintaszerűen berendezett ta n yai gazdasággal is becserélni. Húzás Szegeden, a kiállítás utolsó napján, 58*»=^—-------1890. szeptember 10-én este 6 órakor. «=—-----------­So rsjegyek kaphatók bank- és váltóüzletekben, az összes dohánytőzsdékben é- egyeli elárusító helyeken. V in 011 teUrilSi IÓ1 forduljanak 3—4 a kiállítást rendező : Cdasígi igjesÉá tagos Sziléi#, Budapest IX, Üllöi-ut 25., Köztelek. Richter-féle Horgony-Pain-Expeller Linimentum Capsici compos. Eien hírnevei háziszer ellentállt az idí mogpróbálásának, mórt már több mint 30 év óta megbízható, fájdalomcsillapító bedírzaöléeként alkalmaztatni köszvénynél, csuznál, tagszaggatásnál és meghűléseknél éa az orvosok által bedörzsölésekre is mindig gyakrabban rendeltetik. A valódi Horgony­Pain-Expeller, gyakorta Horgony-Liniment elnevezés alatt, nem titkos szer, hanem Igazi ••pueril házlazer, melynek egy háztartásban sem kellene hiányozni. 40 kr., 70 kr. és 1 frt. üvegenként! árban majdnem minden gyógyszertárban készletben van; főraktár: Török Miuf gyógyizeréaznél Budapesten. Bevásárlás alkalmával igen óvatosak lágyunk, mert Mbb kiaebbértákm utánzat van forgalomban.» Ki nem akar megkárosodni,®az minden egyes üveget „Norgony'- védjegy és Riohtor ezégjegyzós nélkül mint nem valódit utasítsa vissza. Richter F. Ad. és társa, csász. ég kir. ad vari szállítók, Rudolstadt (Thüringia). Szatmárou, nyomatott Nagy Lajosné gyorssajtóján. (Deák-tér 3. szám.) 1899. — 20 krajczárért egy tanyai gazdaság. A Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségei ez idén rendezi első mezőgazdasági kiállítását! Szegeden. —* K kiállítással kapcsolatban egy tárgysorsjáték is rendeztetik, melynek húzása a kiállítás utolsó napján —szeptember 10-én — tartatik meg. Az első főnyeremény 50.000 korona érték, melyet a sorsjáték rendezésére szövetkezett intézetek készek készpénzben, vagy egy szegedi mintaszerűen berendezett tanyai gazdasággal is megváltani. A többi nyereményt főleg kiállított gazdasági gépek és eszközök képezik, melyek szintén beválthatók készpénzre. — Kötelességünknek tartjuk olvasóink szives figyelmét e sorsjátékra felhívni, tenintettel arra a hazafias és közhasznú czélra, amelyet az előmozdítani igyekszik, annál is inkább, mert egy-egy sorsjegyet a legszegényebb ember is megvehet, lévén ára csak 20 krajczár. — Mint értesülünk e sorsjáték iránt szokatlan élénk az érdeklődés, s a sorsjegyek nagy kelendőségnek örvendenek. — A királyi palota Szent-István- terme Budapesten. Az új királyi paloia egyik leg­szebb terme lesz a Szem-litván terem, ahol az ünnepi fogadást fogják tartaui. A terem falait majoíikaval borítják, és pompás se- lyemgobelmnel díszítik, amelyekhez a selymet most szűrik Pozsonyban. — A termek ki­váló dísze lesz az Árpaliázi királyok tizen két uiajolikba égetett araik épe, melyet itoskovics Jguacz készít. A képek a következő királyo­kat lógják ábrázolni: Szent-István, 1. Béla, Szent-íjász ló, Kön) vés Kálrna u, III. Béla, 11. Endie, Szent-Eresé bit, IV Béla, Szent--Margit, és 111. Endre. Azonkívül Szent-István koro-

Next

/
Oldalképek
Tartalom