Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-31 / 13. szám

A SZATMÁRVÁRMEGYEI 48-AS ÉS FÜGGETLENSÉGI PÁRT HIVATALOS LAPJA. = POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP^ T Helybe«: E,öfizetf árQft: Vidékent Szerkesztőség: EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. I EGÉSZ ÉVRE . 8 korona, horá a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők : Pololna a7orkoc7tn • FÉLÉVRE ... 3 korona. I FÉLÉVRE ... 4 korona. , ,, _ . . ... bzerne&zio . NEGYEDÉVRE 1-50 korona. | NEGYEDÉVRE . 2 korona. Kdlcsey-utca 11. sz. Telefon 114. JOSITS MIKLÓS. Egyes szán, ára ZO fillér. — Hyilttér sora , 40 fillér. = Kiaöóhiuatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. == _________________________________________________________________Hiráetések jutányos áron kőzöltetnek. __________ „L egyen vége a komédiának“ Alkotmány válság felé. Nagykároly, 1912. március 30. Veszedelemmel terhes sötét felhők tornyosulnak Becs felől, amelyek al­kotmányos életünket végzetes válság­gal fenyegetik. — Mintha az összes osztrák erő az udvari hatalommal egye­sülve akarja intézni alkotmányos jo­gaink ellen a végső csapást. Jelszavunk: »legyen vége a komédiának« ! Ma már nem kormányválságról, de alkotmányválságról repül szét az országban a bécsi hir. Legfontosabb alkotmány biztosítékunkat: ujoncmeg- ajánlási törvénynek erejét akarja a bécsi katonai hatalom kijátszani. Követelik tőlünk a véderőreform megadását ujonclétszámfelemelését, el- viselhetlen vér- és pénzáldozatot — minden nemzeti engedmény, minden alkotmány biztosíték megadása nélkül. Nem uj törvényt kívánt a Kossuth párt, csak egy szerény rezoluciót, a ki­rály által szentesített törvénynek he­lyes magyarázatát és a magyarázat parlamenti megerősítését. Éhez a nem­zetnek kétségtelen joga van. Hiszen a törvénymagyarázatnak joga az ország- gyűlés elvitathatlan jogai közé tarto­zik. Elismerte ezt a koronás uralkodó is. És ime, midőn a jognak érvényesí­téséhez a parlament kormányzó több­sége is hozzá járult, a bécsi hatalom a kormányzó többségnek ezt a szerény kívánságát is megtagadja. Lehet-e ezek után nálunk beszélni igaz alkotmányosságról? Hiszen akkor ez a nemzet önrendelkezési joggal sem bir, ha saját törvényének helyes magyarázatára sem jogosult! A nemzet élő lelkiismeretét láttuk megnyilatkozni abban, hogy a kor­mányzó többség a rezolucióhoz, alkot­mányos jogunk birtokállományának biztosításához hozzá járult és a bécsi katonai körök illetéktelen beavatko­zása ellen tiltakozott és egyhangú el­határozással leszögezte magát ahhoz hogy ezen törvényes jogból engedni nem fog. Örömmel láttuk, hogy a törvény- hatóságok legnagyobb része tiltako­zott az osztrák beavatkozás ellen és követelte a rezolució parlamenti elfo­gadását. E kérdésben tehát a parlament össze forrt az egész magyar nemzettel. Bécsben azonban ridegen elzár­kóztak a nemzet jogos kívánsága elől, a melynek következménye a Khuen kormány lemondása volt. Bécsben nem tűrik, hogy az a kormányzó többség a mely a bécsi milliókkal választatott meg, nemzeti követeléssel álljon elő. Nem tűrik, hogy a katonai követelésekkel szemben al­kotmány biztosítékról álmodozzék. Ez a kormány kötött paranccsal kapta a hatalmat, idegen pénzzel sze­rezte a többséget, nincs tehát joga ahhoz, hogy alkotmányos jogok biz­tosítását követelje. íme idáig jutott az a többség, a nemzeti munkapárt, a mely nem a nemzet talajából nőtt ki, nem a nem­zet valódi akaratát képviseli. És mi még sem esnénk kétségbe a nemzet sorsa felett, ha a kormány és a Tisza István által leszögezett munkapárt szigorúan megállana az alkotmányosság és a szentesített tör­vények talaján, mert bármily erőt képvisel is a bécsi hatalom, az egész parlament, az összes pártok együttes erejével szemben győzedelmeskedni nem tud. De mi a kormány és munkapárt ellenállásában nem bizunk. Khuen e hét folyamán már ledobta magáról a kuruc ruhát és mint sima osztrák diplomata jött le Bécsből visszaszivni a rezoluciót és reábirni a Kossuth­Apróságok a király életéből. Királyunk nevéhez számtalan humánus intézkedés fűződik. Ő törülte el a katona­ságnál a testi fenyitéket, az embertelen bo­tozást és a baromi vesszőzést. Erzsébet királynénak tulajdonította a katonai legenda a vesszőzés megszüntetését. Fiatal, kétnapos menyecske korában Bécs- ben egy sétakocsizásból hazatérve, egy ka­szárnya udvarából vérfagyasztó orditás hal­latszott. Kérdésére felséges férje megmagya­rázta neki, hogy katonát vesszőznek, Egy század, vagy egy zászlóalj legénységének sorfala között lépked végig a félmeztelen delikvens s minden egyes katonának köte­lessége bajtársának hátán nyirfavesszővel végigvágni, akinek az exekució megszűnté­vel a hús cafatokban lóg a hátán. A jóságos királyné először szép szóval könyörgött, hogy szüntesse meg férje ezt az embertelen büntetésnemet s miután minden esedezése hiábavaló volt, azzal fenyegetődzött, hogy felpakol és hazamegy Bajorországba. Ez használt és az uralkodó eltörülte a vesz- szőzést. * * * Gasteinban, a király kedves üdülő­helyén több napig tartó vadászatot rendez­tek, a végén fejedelmi lakomát. A vendégek csak késő éjjel oszlottak széjjel s a fényes vacsora hulladékaiból bőven jutott az utolsó mosogató szolgának is. Nem csoda tehát, ha a kapus is annyira kivette a maga részét a potya pezsgőből, hogy a vendégek távoztá- val tiszteségesen berúgott. De bár szemei félig le voltak ragadva, marka a borravalók iránti tekintetből nyitva volt. Harmadik éj­szakán egy magas, feltürt galléru katona­tiszt nyittatott kaput anélkül, hogy borra­valót adott volna — távozni készült. — Hohő uracskám! — fakadt ki az el­ázott kapus — ez nem járja! Felzavar az álmomból, de nem jut eszébe, hogy a zse­bébe nyúljon. Hadd lássam azt, hogy kihez van szerencsém, hogy máskor ráismerjek az ilyen spőrmeiszterre. Ezzel kézi lámpájával a daliás termetű katonatiszt arcába világí­tott. Ámde rémülten vette észre, hogy ma­gával a felséges úrral gorombáskodott, ab­ban a pillanatban elszállt a mámor a fejéből. Előtte lebegett az irgalmatlan elcsapatás veszedelme s mint ahogy a vizbefulő em­ber a mentő szalmaszál után kapkod, úgy ő is azon törte a fejét, hogy miként vágja ki magát? __________________________________ De csak egy pillanatig tartott töpren­gése, mert a következő percben öblös bari­ton hangon, amelyen átszürődött a legmé­lyebb alattvalói hűség és jobbágyi hódolat érzete, lámpáját lóbálva s orrával majd a földet verdesve rákezdte: — Éljen a császár, a császár! . . . Az uralkodó elnevette magát és meg­kegyelmezett a durva kapusnak. * * * Az 1885. év őszén nagy rókavadászat volt Rákoson, amelyen a felséges ur is részt vett. A vadászatról való hazatértében meg akarta rövidíteni a Gödöllőre vezető utat, ke­resztül lovagolt hát egy mezőségen, mely a katonai kincstár tulajdona volt s amelyen egy katonai raktát állott. Amint a raktár előtt álló silbakoló baka meglátta a feléje lovagló vörös frakkos urat, két kézre kapta puskáját és rákiálltott a lovasra: — Halt wer da! A lovas csak lovagolt tova és igy kiál­tott a baka felé: — Csak át akarok lovagolni a mezőn. A katona nem engedett és újra rászólt a lovasra : — Itt senkinek sem szabad lovagolni, civil embernek legkevésbé ! Ruhát fest liaufcl Sámuel vegyileg tisztit villanyerőre berendezett Intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59. I =* _ . - _ — = . -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom