Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-29 / 52. szám
Nagykároly, 1912. december 29 Vasárnap ¥111. évfolyam §2. szám A SZATMÁRVÁRMEGYEI 48-AS ÉS FÜGGETLENSÉGI FÁRT HIVATALOS LAPJA. = POLiTIKÁI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. = Szerkesztősig: hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 1!. sz. Telefon 114. = Kiaöóhiuata!: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : Oil 'j OS ITS MIKILÓS. Előfizetési árak: Helyben : EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. FÉLÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1-50 korona. Egyes szóm óra ZO fillér. Vidéken: EGÉSZ ÉVRE FÉLÉVRE . . NEGYEDÉVRE Flyilttér sora 8 korona. 4 korona. 2 korona. 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Mali és jövő. Alkotmányos életünk visszaállításának 45-ik esztendeje néhány nap múlva véget ér. Egy sötét, szomorú esztendő végperceit éljük. Ez évnek nem volt öröme, nem volt sikere, nem volt eredménye, nemzeti és politikai életünkben. Ez évnek csak rombolása, gyásza és veszedelmei voltak. Egy századnak szenvedését élte át a nemzet 1912-ik évében. Állami létünkre, politikai önállóságunkra, nemzeti függetlenségünkre végzetes és talán soha ki nem beverhető vészt hozott ez év. Társadalmi létünket, együvétarto- zandóságunkat darabokra .tépte a gyü- lölség, szétrombolta a régi magyar átok — a visszavonás. Mezőgazdaságunkat elpusztította az idő mostoha járása, megsemmisítette a folyton szakadó eső és az egész évben tartó vizáradás. Iparunkat "és különösen közgazdasági életünk legerősebb alapját: pénz — és hitelviszonyainkat elviselhetlenné tette sőt megsemmisítette a balkán háború folytonos réme és érezzük, hogy bár hadseregünk egyetlen katonája sem esett még el a csatatéren — a nemzet még is meg van verve, le van törve, mintha már döntő csatát vesztett volna. Sötétebb, vigasztalanabb a helyzet mint az 50-es évek önkény uralma alatt. Akkor az idegen erőszak túlnyomó ereje rabolta el alkotmányunkat és nyomta el nemzeti életünket, önállóságunkat. Most magyarnak született férfiak vállalkoztak alkotmányunk szétrom- bolására nemzeti jogaink megsemmisítésére. Igaz, hogy a Tiszák és Lukácsok az administrátori székben akkor is az önkény uralmát, a bécsi hatalmat szolgálták és igy a méltó utódoktól nemzeti érzést, nemes 5s önzetlen cselekedetet a mai nemzedék sem várhat. De elszomorító és megdöbbentő ez év borzalmas eseményei között, hogy akadt 250 magyar születésű ember, akik segédkezet nyújtottak törvénykönyvbe ig- iatni azt az önkény uralmat, amely ellen a nemzet évszázadok óta küzd, amelyet a Habsburgok fegyveres hatalma eddig sem golyóval, sem bitófával, sem Kupfstein és Spielberg börtöneivel elérni nem tudott, amelyet 1849-ik év munkavezetői a kozák haderő rémes fegyvereivel sem birtak az osztrák császárnak megszerezni. Amit Scbwartzenberg, Bach és Smerling 11 évi gyászos elnyomatás után elérni nem tudott — azt e szomorú évben katasztrofális módon megcsinálta 250 magyar képviselő a magyar törvényhozás termében, egy hatalmi tébolyba esett, sivár lelkű magyar ember elnöklete alatt. Ez év közgazdasági és pénzügyi súlyos csapásait takarékossággal és szorgalmas munkával ki fogja heverni a magyar nemzet. Hiszem és vallom, hogy a jövő év nagy fordulatot hoz politikai életünkben is, mert az anyagilag és gaz- gaságilag is lesújtott nemzet fel fog ébredni zsibbasztó álmából ős az elkeseredett lelkek ellenállhatlan erejével el fogja seperni a hatalom birlalóit az önkény uralom polcáról és elsepri azokat is, akik a kormány hatalom bitorlóit bűnös cselekedetükben támogatták. Hiszem és vallom, hogy az ellenzék nemes, igazságos és kitartó küzdelme vissza szerzi elrabolt alkotmányunkat ős a felébredő nemzet erejével helyre állítja törvényes jogrendünket. Ámde Silhoueíiek . . . Az est leszállt, a zaj elült, myriád csillag virraszt az alvó föld felett . . . A hold, mint sóvárgó Don Juan, ravasz mosolylyal kiélt széles arcán, le-letekint, majd ismét elbuvik. Kalandra vár talán ? . . . Foszforeszkáló ezüstös fénye, mistikus vonalakkal rajzolja a körül a néma tárgyakat. A zsibongó emberboly egy kis serege, a nappal tompa, idegbénító morajából felocsúdni a széles lombsátor alá gyűl . . . A rebbenő madárkák a csalitok, bokrok sürü rejtekében tünedeztek el; a zümmöggő bogárkák s legyecskék dermedve lapulnak a gályákon. Az üde szellett susogva csókdossa a remegő faleveleket, aztán megint tovább suhan. Elszenderül, elcsendesül lassan minden a földön s a légben is . . . De nem! Itt az árnyas fasorok alatt, a gyepszegélyes sétautakon, vagy amott a tó melletti, a római vatikán bejáratára emlékeztető stylben épült, félkör alakú kioszk előtt; Az élet, a mozgás felpezsdül újra!... A cigányzene vibráló futamait el-elkapkodja a balzsamos, illatos szellő s a hangfoszlányok ott úszkálnak a füleim körül . . . Borongós lesz a képzeletem, a lelkem s elmerengek gondolataim körül . . . Itt ülök egy sötét pádon, hátammögótti vén vadgesztenyefa törzsének széles árnyékában. Anélkül, hogy látna valaki, látok körültem mindent. Gyűjtöm az alakokat, a képeket, ezeket az árnyképeket, miket ebben a pajzán félhomályban olyan eredetinek találok . . . Szemeim, ezek az engedelmes, bohó camera obscurák, alig győzik a a sok fotográfiát. Gyors egymásutánban alig rögződik meg egy-egy elmosódó kép, már a másik lemez sem elég, majd a harmadik, negyedik s igy tovább . . . * Az egyik mellékuton egy szerelmes fiatal pár sétál andalogva. A férfi karjába fonódva megy a leány. Susogva beszélnek, De én tudom, hogy szerelemről, jövő boldogságról . . . Leikeik az ábrándok világába merülten — szövik a boldogság csillogó szálait . . . Lassú, nehézkes, kimért léptekkel közéig egy idősbb ur. Feszes a tartása, noha minden lépésre megrezzen, meging a teste, mintha spirális rugó volna. Első pillantásra azt hinné a felületes szemlélő, hogy ennek életében épp most ütik a delet, mert hisz a szive még melegen érez. Megfordul s megnézi, mintegy tekintetével önti végig a mellette elmenő hölgyeket. Most a lámpa elé ér, látom, hogy az a fényes cilinder még fényesebb tar fejet takar; s abban a gondosan fésült cszászárszakál- ban már nem a fehér, de a vöröses vagy barna szálak vannak kissebbségben. E szerint a delet már rég elharangozhatták nála s úgy ozsonna ideje van, de ő vagy nem akarta hallani, vagy igazán nem hallotta — s igy elkésett az ebédtől! . . . (vagy talán az étvágya oly kitűnő, hogy még megrepetálja! . . .) Vidám nevetés, gyors beszéd — egyszerre több hang is hallik. Mind közelebb, mind erősbödve. Egy egész bokréta jön. A virágok, az Irmák, Vilmák, Ellák, — elhaladtukban különböző parfümök illatát hagyják maguk után. A virágokat tarka gigerli-pillék röpködik körül. Hazudva akkorákat, mint a Bánffy- ház vagy Emke-palota, szellemes (?) csevegésükkel állandó derültségben tartják a hölgyek kedély-világát. Újra és újra fölhangzik a kacaj. Utánuk illő távolban jön a mama, mint Kakit test liaufd Sámuel vegyileg tisztit villanyerőre berendezett intézetében Alapittatotí 1902. Telep: Petőfi-ut 59. ű
