Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
Nagykároly, 1S12. január 21 Vasárnap Vili. évfolyam 3. szám SZiTMMVMMEGTE A SZATMÁHYÁtMEGYEI 48-as ÉS FÜGGETLENSÉGI FÁST HIVATALOS LAPJA. : POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETI LAP. = Szerkesztőség : hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-uíca 11. sz. Telefon 114. = Kiaőóhivetcl: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = mE6]ELEniK mmDEn unsóKnnp. Felelős szerkesztő : D5i POSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Vidéken : EGÉSZ ÉVRE . 8 korona. FÉLÉVRE . . . 4 korona. NEGYEDÉVRE . 2 korona. Egyes szóm óra Z0 fillér. ---- flyilttér sora , 40 fillér. He lyben s EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. FÉLÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1*50 korona. Hiróetések jutányos áron közöltetnek. A iri&lizmus réme. Nagykároly, 1912. január 21. Valóban szomorú sorsa van a mi nemzetünknek. Madách az ő nagy művészetével, „az ember tragédiájával“ a magyar nemzet sorsát irta meg. Történelmünk minden korszakának megvoltak a maga küzdelmei, fellángolásai és reményei, de a vége mindig dekadencia, züllés és a nemzeti erők folytonos hanyatlása volt. Ádámot álomba merítette Lucifer, hogy elébe varázsolja az emberiség jövő küzdelmét, az élet borzalmait, hogy az élet reménytelen harcaitól visszarettenve, felébredésekor visszadobja Urának, Teremtőjének azt az életet, amelyet csak reménytelen küzdésre alkotott. A magyar nemzet sorsa nem álom, amelyből fölébredünk. Mi nem halljuk az Ur szavát: „Ember küzdj és bizva bízzál!“ A mi sorsunk valóság, maga az élet. És ebben a sorsban, ebben a küzdelmes életben nagy tragédia van. Ezeréves történelmünk folyamán nem múlt el egy század felettünk, hogy külső vagy belső ellenség irtó harcai meg ne tizedelték volna fajunkat. Alkotmányunkért, vallásszabadságunkért, nemzeti létünkért a magyar faj százezrei hullottak el a csatatéren, sőt alkotmányunk védői, nemzetünk vezérei a bitón, a vérpadon vagy idegen országok bujdosójaként végezték életüket. Az alkotmányához hű magyarnak ősi birtoka urat cserélt, az egységes magyar nemzeti eszme ellenségei; a nemzetiségek nap-nap után rántják ki a magyar faj lábai alól az ősi földet. Mi ennek az oka? Hiszen a magyar faj Anglia után a legrégibb alkotmányos nemzet. Európa államainak ezeréves történelméből azt látjuk, hogy Nagy Lajos és Mátyás királyok idejében Európa leghatalmasabb és legerősebb kulturállama Magyarország volt. Miért tűnt el az a korszak, midőn három tenger mosta a magyar birodalom partjait? Hol van az az idő, midőn nemzeti királyunk előtt hódolt meg a bécsi hatalom ? Ez a korszak már a múlté, a történelemé. Ennek visszatérését várni, erre törekedni; az ábrándok világába tartozik. Egy reális nemzet a huszadik században már nem lehet ábrándozó. De önérzetes lehet és kell is lennie. A múltak példája adja az önérzetet, Egy önérzetes nemzetnek a múltról megfeledkezni nem szabad és öntudatosan, helyes nemzeti politikával és vas következetességgel kell törekednie arra, hogy állami önállóságát, nemzeti függetlenségét, faji fenmaradását és gazdasági jólétét megteremtse és ma- radandóíag biztosítsa. Vájjon az egész nemzet, vagy helyesebben az egész egyetemes magyar faj, megtette-e a nemzet jövő fennmaradásának biztosítására kötelességét? Fájdalom, a történelem ellenkezőre tanít. Nem megyek nagyon vissza, csak a Habsburgok uralmának megalapítását említem. Utolsó nemzeti királyunkat, János királyt 38 magyar four árulta el. Thaly Kálmán azt is feljegyzi, hogy az áruló főurak, hány ezer aranyért adták el Ferdinándnak M agy ar or sz ágot. Ráköti nemes harcával szemben is ott látjuk a Habsburgok által megvásárolt labanc sereget. A XVIII. század közepén, Mária Terézia bájos udvarhölgyei között, a bécsi burg tánctermének fényes parkettjén siklottéi az ország alkotmánya és összes nemzeti érdekünk. Midőn 1848-ban Európa összes nemzetei a népjogok harcának izzó tüzében újjá születtek, a mi nemzetünket, a mi fajunkat a lánglelkü Kossuth Lajos sem bírta egygyé forrasztani, nem bírta az osztrák járom évszázados igája ellen tömöritteni. Ekkor is voltak árulók és muszkavezetők. A nemzet egy részének kishitűségén és bécsi kegyet hajhászó és az elavult kiváltságokat féltő főnemesség egy részének rut árulásán bukott el a világ egyik legszebb függetlenségi harca. Lovagias nemzetnek tart bennünket a világ. E szálló igét a hires pozsonyi országgyűlés után kaptuk, midőn a szépséges — de a poroszok által megszorított — Mária Teréziának odadörögte a mindig „jóbolond“ magyar nemesség: „vitám et sangvinem pro rege nostro.“ Ekkor is kezünkbe adta a sors a nemzet függetlenségének kivivására a világesemény által keletkezett helyzetet. De a „lovagias nemzet“ nem élt vele. A magyar „életét és vérét“ tudta áldozni „idegen, sőt ellensége“ érdekéért is, de a nemzeti ügy érdekében nem tudott egygyé válni, összeforrni soha. A multakon nem okult, arra „lo- vagiasan“ fátyolt vetett. Mikor 66-ban a porosz katonai csizma nyomása alatt vonaglott Ausztria teste, a nemzet akkor sem a saját érdekére gondolt, hanem arra, hogy „nagylelkűen“ megmentse az Itáliából és német Bundból kiűzött Habsburg dynastia nagyhatalmi állását. A világesemények helyzetét ismét eldobta magától a nemzet, sót a 67-es kiegyezéssel még szorosabb kapcsolatot létesített Ausztriával. Ekkor lett az ország igazán tributáriusává, vagy magyarul mondva: fejős tehenévé Ausztriának. Ez a helyzet annál súlyosabb, mert a nemzet önállóságának, függetlenségének ezt a feladását önként törvénybe iktatta. Lehet-e ennél tragikusabb sorsa egy nemzetnek, amely ezeréves alkotmányra tekinthet vissza? Hiszen a XIX. század végén a nemzeti eszme erejének fénykorában még akulturát- lan balkáni népek is önálló és független királyságot alkottak. Románia, Szerbia, Bulgária, sőt a 300.000 pásztorból és 100.000 kecskéből álló Montenegró is önálló és független királyság lett, csak a nagy történeti múlttal biró Magyarország veszítette el az önállóságát és függetlenségét azzal az állammal szemben, amelynek uralmát Európa minden népfaja kiűzte területéről. A mi megvan Romániának, Szerbiának, Bulgáriának, sőt a korcsmá- rosból királylyá lett Nikita montenegrói királynak, nincs meg nekünk. Nincs nemzeti hadseregünk, nincs katonaságunknak nemzeti jelvénye, magyar cimere, magyar zászlója. Idegen a hadsereg nyelve, szelleme; nevelése. A magyar nemzet érdekeit a külföldön nem képviseli senki, még az általunk fizetett konzulátusi hivatalok □ «szili Haufel Sámuel Nagykároly, Kölcsey-ufca 1. = a rom. kath. templom mellett. = Alapittatott 1902. Telep; Petőfi-ut 59. a
