Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-28 / 17. szám

Mag^károly, 1912. április 28.

Vasárnap

VIII. évfolyam 17. szám

SZATMAD V AD MEG YE'

A SZATMÁEVÁSMEGYEI 4S-AS ÉS FÜGGETLEMSÉGI FÁÉT HIVATALOS LAPJA.

= POLITIKA« ES TÁRSADALMI HETI LAP. “

Szerkesztőség:

hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 11. sz. Telefon 134.

= Kiaöóhiuatol: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. =

A pénziijyii&zgafóságról.

"Ijaöb fejlemények.

Azok a sötét felhők, amelyek egy hóval ezelőtt Nagykároly város felé tornyosultak, kezdenek eloszlani. Azok a férfiak, akik önzetlenül és kizárólag a város polgársága érdekében fölkarolták és védelmükbe vették városunknak e fontos és jövő kihatása szempontjából valóban életbevágó ügyét; immár teljes reménységgel láthatják, hogy nemeslelkü akciójuk sikerre vezetett, mert leguj abb értesülésünk szerint a pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóság áthelyezését egyelőre elejtette, sőt a jóváhagyott képviselőtestületi határozat folytán, utasítást nyert a minisztérium illetékes ügyosztálya arra, hogy kiküldendő bizottsága utján, városunk vezetőségével, a tárgyalásokat megkezdje, e célból a jövő hét folyamán városunkban helyszíni szemlét tartson, a felépítendő pénzügyi palota elhelyezése tárgyában.

A város vezetősége részéről eddig elkövetett hiba és mulasztás tehát szerencsésen helyre lett hozva. Óhajtanok azonban, hogy a múltak hibáin, a jövőre nézve okuljanak azok, akika hibát és mulasztást elkövették.

MEGJELENIK MINDEN VA8ÄRNAP.

Felelős szerkesztő:

DSi POSITS MIKLÓS.

Előfizetési árak:

Helyben s

EGÉSZ ÉVKE . 6 korona. FÉLÉVKE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1 -50 korona. Egyes szóm óra 20 fillér.

Vidéken :

EGÉSZ ÉVRE . 3 korona. FÉLÉVRE ... 4 korona. NEGYEDÉVRE . 2 korona, nyilttér sora , 40 fillér.

Hirőelések jutányos árán közöltéinek.

Fájdalom, újabban arról értesülünk, hogy az elfogultság és rövidlátás ismét helytelen mederbe akarja terelni a városunkra nézve ezen rendkívüli fontos ügy végleges megoldását.

A képviselő-testület egyhangú határozatában a város közönségének azon óhajtása nyilvánult meg, hogy 5— 600.000 korona erejéig egy hatalmas pénzügyi palotát épit, amely nemcsak városunk díszére fog válni, hanem a nagy áldozatokkal létre hozott monumentális épülettel, pénzügyigazgatósá- gunk ittmaradása örök időkre bizto- sittatik. Hiszen a szatmáriak szónoka Böszörményi Sándor felszólalásának is az volt az egyedüli célja, hogy a pénzügyi palota felépítését akadályozza meg, mert szerinte is, ha a nagy áldozatokkal létre hozott állandó és kifogástalanul épült pénzügyi palota városunk falai kö'zött felépülni fog, úgy Szatmár város örök időkre lemondhat arról a reményéről, hogy a pénzügyigazgatóság áthelyeztetik. Ez uj és megfelelő palota építésével az áthelyezés legfőbb indoka fog elesni, mert nem képzelhető olyan kormány, amely egy vagyontalan és csak a lakosság adózásából élő városból, — a mely egyúttal megyeszékhely is, — elvigyen egy állami intézményt, ahol az az állami intézmény a polgárság óriási áldozatkészségéből megfelelő otthont talált. És ime a város közönségének egyhangú határozatával szemben már is akadnak kicsinyeskedő és rövidlá- tásu férfiak, akik nem okulva a múltakon, a régi helytelen mederbe akarják visszaterelni a dolgokat és azt hangoztatják, hogy ne uj palotát építsen a város közönsége, hanem a jelenlegi rozoga pénzügy igazgatós ági épületet kell kijavítani és toldozással — foldozással megoldani a kérdést.

Sajnos, hogy e szerencsétlen idea ismét a város vezetőségétől indul' ki, amely ideának egy pár rövid látású szószólója is került. Hát valóban az lenne ennek a városnak a sorsa, hogy egy nehány naiv, garasoskodó és kicsinyeskedő ember tévedéseinek essen áldozatul ? ! Hát e város vezető elemei között nem tudna már az előrelátás okos politikáj a győzedelmeskedni ? ! Hiszen a Damokles kardja még a fejünk fölött lebeg. A szatmáriak még nem adták fel a harcot, sem a reményt arra, hogy végeredményében győzni fognak. Hiszen az egész pénzügyminisztérium, élén Teleszky János pénzügyminiszterrel, ma is a szatmáriak kéfl vak nem lát.

Abu Baldar ben Sabu, a dervis, párnáján ült és időnkint hosszú füstsávot fújt, a mely fantasztikus foszlányokban folyt szét. Mellette ült négy barátja, ők is dohányoztak és hallgattak. Ekkor a dervis megszólalt. Lassan és vontatottan beszélt:

— Barátaim ! Egy tőrt találtam a kút mellett; pompás a tokja, de még pompásabb a fogója, a legértékesebb azonban a pengéje. Olyan éles, mint Allah szeme. Minek nekem — az Isten szolgájának — egy tőr? Nevezzetek meg egy olyan cselekedetet éltetekben, amelyet a legbátrabbnak hisztek és aki a legbátrabb cselekedetről tud beszámolni, azé legyen a tőr!

AJpu Baldar ben Sabu kabátjának redői közül vette elő a tőrt és letette a pipája mellé. A fogó drágakövei villogtak, a tok arany arabeszkjei csillogtak és az ezüstpenge hidegen és komolyan fénylett, mint maga a hold.

A négy barát kapzsi pillantásokat vetett a tőrre és a legidősebb szólalt meg először:

— Négy hónappal ezelőtt négy rabló támadott meg, amikor hazafelé igyekeztem;

megküzdöttem velük és valamennyit megöltem, négy órai küzdelem után.

Mondta a második:

— Amikor a nagy tűzvész elpusztította a bazárt, én kétszer vetettem be magam a lángtengerbe, először atyámat, azután anyámat mentettem ki a biztos halálból.

Mondta a harmadik:

— Amikor bárkámon kéjutaztam a golfon, Juszuf, a lantosom belebukott a vízbe. Utána ugrottam — noha egy kegyetlen cápa vadászott a bárkánk körül — és megmentettem Juszuf életét.

Mohamed el Maszru, a negyedik barát elgondolkozva nézett a lelógó s lámpa kék fényébe és mondá:

— Én feleséget vettem!

Erre Abu Baldar ben Sabu, a dervis átnyújtotta neki a tőrt, amelynek drágaköves fogója elfojtott tűzben égett, amelynek tokja úgy fénylett, mint a leáldozó nap és pengéje oly tiszta vala és hűvös, mint a harcos szive.

És a barátok meghajtották fejüket a dervis bölcsessége előtt . . .

Hónapok múltak. És újra együtt ültek a barátok Abu Baldar ben Sabu sátrában. Ekkor a dervis ekkép szólt:

— Egy kereskedő, akit az én imádságom mentett ki súlyos betegségéből, nekem ajándékozta ezt a szőnyeget. De minek nekem, az Isten szolgájának, ilyen értékes szőnyeg? És kezével rámutatott a szőnyegre, amely a sátor hátsó falát diszité. Vágyakozóan néztek a barátai, mert pompásak voltak a szőnyeg színei és magasztosak a szavak, amiket a művész Allah dicséretére beleszőtt. A dervis folytatta:

— Mondjátok el életetek legbutább cselekedetét ; a legeslegbutább cselekedet nyeri el a szőnyeget!

A legidősebb barát kezdett el beszélni:

— Leggyorsabb lovamat egy idegennek kölcsönöztem. Évek múltak el azóta. Hova lett Hasztul, a lovam ?

A másik azt mondta:

— Én a sivatag homokjából ős a tevék hulladékaiból próbáltam aranyat főzni!

Szólt a harmadik:

— Betegen feküdtem és egy tarsoly aranyat adtam oda egy francia orvosnak, hogy meggyógyítson. A betegségem megmaradt ugyan, ellenben a francia eltűnt és vele az aranyaim is.

Mohamed el Maszru, a negyedik barát elgondolkozva nézte a tenyerét és mondá :

Haufcl Sámuel

* llüüilíSS villanyerőre berendezett intézetében Ala.pitta.tott 1902. Telep: Petőfi-ut 59.