Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-02 / 14. szám

Nagykároly, 1911. április 2.

Vasárnap.

V

VII. évfolyam. 14. szá

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP.

Szerkesztőség,

hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz, Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 26. szám II. emelet. === Kéziratokat nem adunk vissza.-----------ME

GJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

DR. TÓTH ZOLTÁN.

Előfizetési árak:

Egész évre...........................................8 korona.

Fé

lévre................................................ 4 korona.

Ne

gyedévre...........................................2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. ||j Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

ä vármegye.

Nagykároly, 1911. április 1.

Az alkotmányt védő ősi vármegye ezeréves bástyáján e’ős rést ütött a napokban a fővárosi sajtó. Erre a kemény támadásra az ököritói sajnálatos eset szolgáltatott okot.

Nem feladatunk, annál kevésbé hivatásunk a vármegye vezetőségének mulasztásait védeni, vagy hibáit takargatni, mégis ez alkalommal meg kell állapítani, hogy a fővárosi sajtó egy része vármegyénk közigazgatását igazságtalan támadásban részesítette.

Hogy az ököritói katasztrófánál az életben maradt sebesültek szenvedéseinek enyhítése körül késedelmezések és helytelen intézkedések történtek, ezt tagadásba venni nem lehet, sőt a valósághoz híven az is megállapítható, hogy a segély kiosztásnak egy évig való elhúzódása a vármegye intézkedő közegeinek szorgalmáról és munkásságáról nem nagyon tanúskodik.

Ámde ez a mulasztás még nem ok arra, hogy a főváros ,, vármegyét gyűlölő“ lapjai vármegyei korrupcióról, segély pénzek elsikkasztásáról, elkártyázá- sáról — a lelkiismeretesség és humanizmus hiányáról és arról, hogy vármegyénk közigazgatására még a „rablógyilkosok életét sem szababad bízni“ — és ehhez hasonló módon beszéljen akkor, midőn

még a befolyt pénzek elszámolása meg sem történt.

Sajnos, hogy a lapok ily erős támadásának maga a ministerelnök is felült és a vármegye közegeinek késedelmét „európai botránynak“ nevezte, holott ha mulasztás történt a segély pénzek kiosztásánál, úgy e mulasztás elsősorban a belügyministerium késedelmes eljárása miatt történt.

A belügyminister által Ígért vizsgálat a bűnösök szigorú megbüntetését ígéri a kiket mint mondá: a közvéleménynek fog kiszolgáltatni.

De ez a vármegye közönségének nem elégtétel nem pedig azért mert tudjuk, hogy a vármegye vezetősége ily durva támadásokra ezúttal nem szolgált reá.

Bűnbakot lehet keresni és találni is. Egy-két vezető embernek fejét is vehetik, de azt a meghurczoltatást a miben vármegyénk egész közigazgatása úgy a parlamentben mint a sajtóban részesült egykét ember esetleges elejtésével jóvá és meg nem történtté tenni nem lehet.

A „Hét“ politikai és irodalmi szemle vezérczikkében a többek közt azt mondja, hogy „akkora züllöttséget nem tudtunk feltételezni még a mai vármegyéről sem, hogy földhöz ragadt, borzalmas katasztrófától sulytott parasztok pénzét rátegye a kártyára, vagy oda lökje a czigánynak“.

Mi indíthat egy komoly lapot ily valótlan és durva támadásra?

Semmi más, mint a mai vármegyei rendszer elleni gyűlölet, a mely minden alkalmat felhasznál arra, hogy csákányt ragadjon az alkotmányvédő vármegye erős bástyája eilen.

Ezek az ellenségek már megkondi- tották a lélekharangot a vármegye felett, — és minden jel arra mutat, hogy a biztatást a jelenlegi kormánytól kapják, a melynek munka jmogramját képezi a vármegyei önkormányzat eltörlése és az állami közigazgatás behozatala.

Alkotmányos életünk ezen veszedelme ellen minden erővel küzdeni kell.

A támadás vissza verése elsősorban a vármegye vezetőinek és tisztikarának kötelessége.

Mi tudjuk, hogy vármegyénk jelenlegi tisztikara felette áll minden olyan igaztalan támadásnak, mint a melyben ezúttal is félrevezetett fővárosi sajtó részéről részesült.

Ámde, hogy vármegyénk a jövőben ily szégyennek és meghurczoltatásnak kitéve ne legyen, fokozottabb szorgalommal és kitartó munkával igyekezzék azon lenni, hogy a legcsekélyebb mulasztással se adjon tápot a sajtó és a közvélemény gyanúsításának. •

A felügyelő-bizottságban.

Hirtelen letartóztatták Petrovicsot, a városi bank igazgatóját, a főkönyvelőt és a főpénztárost, nagymérvű csalás'ok, mérleg és könyv- hamisitások stb. miatt.

Másnap Danilis Iván, a városi bank felügyelő-bizottságának tagja, két üzletbaráttal ült együtt a törzsasztalánál.

— A sorsa elől nem menekülhet senki — mondta. Ma jókedvűen fogyasztjuk a kaviárunkat és holnap ki tudja, hogy mi történhetik. P. o. az a Petrovics. De ez kell a szélhámosnak. Aki csal, bűnhődjék érte.

— Csak vigyázz Iván, nehogy te is bajba kerülj általunk — mondta Gedanoff.

— Én.

— Persze. Petrovics csalt. De hát hol volt a felügyelő-bizottság? Hiszen ti aláírtátok az aktákat.

— Persze, hogy aláírtuk — mosolygott Danilis. Természetesen aláírtam. Az üzletembe hozták az iratokat. De hát mit értek én azokhoz? Én még a halálos ítéletemet is aláírtam volna. Nincsen időm az átolvasásukra, szemüveg nélkül meg egyáltalán nem látok.

Amikor éjfélután hazakerült Danilis észrevette, hogy az ajtót nyitó szakácsné nagyon

sápadt és annyira remeg, hogy még szólni sem tud. A felesége lebontott hajjal ült a díványon, egész testében remegett és magánkivüli állapotban látszott lenni. Mellette —- szintén szörnyű sápadtan és izgatottan — áll a gimnázista fia és egy pohár vizet tartott a kezében.

— Mi történt — kérdezte Danilis.

— Épp most volt itt a vizsgálóbíró és a rendőrség és átkutatott mindent — felelte a fia.

Danilis körülnézett. A szekrényeken, asztalokon és a többi bútorokon meglátszott a házkutatás nyoma.

Danilis egy perczig mozdulatlanul állt, mint akit a villám sújtott. Gondolatban átkutatta a múltat; de nem talált benne olyan bűnt, amely a bíróság figyelmét magára vonhatta volna.

— Hiszen ez badarság — mondta azután. Panaszt emelek holnap, tudom Istenem, hogy többé nem merészkednek ide.

Másnap reggel szokása szerint elment az üzletébe. A vevői mesélték neki, hogy az elmúlt éjjel az ügyész letartóztatta a titkárt és a második könyvelőt. Ez nem nyugtalanította Dani- list. Meg volt róla győződve, hogy őt megrágalmazták.

Tiz órakor a bíróságra ment, a titkár elé,

aki az egyetlen müveit férfi volt ott a hivatalban.

— Mondja csak, Stefanovics lopott, mi közöm hozzá ? Éjjel házkutatás volt nálam! Elment az emberek esze? Miért kínoznak engem ?-■ Mert az ember ne legyen marha. Ha az ember aláír valamit, nézze meg előbb jól.

= Ha ezer évig nézem a jelentéseket, akkor se értem őket! Könyvelő vagyok én, vagy pénztáros? Nekem elhozták a papírokat és én aláírtam.

— Maga különben is erősen gyanús. Maga minden biztosíték nélkül húszezer rubelt vett ki a bankból.

— Hát aztán ? Talán csak magam vagyok adóssa a banknak ? Az egész város adósa ! Fizetem a kamatokat és lefizetem az egész tartozást is. Talán magam vettem ki a pénzt? Petrovics dugta oda nekem. Vedd, mondta, csak vedd ! Ha nem teszed, ezzel azt bizonyítod, hogy nem bizol meg bennünk. Vedd fel és építs az atyád részére egy malmot. Ekkor elfogadtam.

A titkár csóválta a fejét.

— így csak gyerekek és barmok érvelődnek. Maga nem hiába nyugtalankodik. A biró-