Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. 4K-> POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. 45®Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca 11.sz. Kiadóhivatal : Atilla-utcza 15. szám .. . 1...~ Kéziratokat nem adunk vissza.------- ■ ME GJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő : DR. JÖSITS MIKLÓS. Előfizetési árak: Egész évre...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Ne gyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Polgármesterünk ünneplése. Ünnep napja volt tegnap városunknak, amelyen hatalmas erővel nyilatkozott meg az az őszinte szivből fakadó nagyszeretet, melyet érdemes polgármestere, Debreceni István iránt érez. És ezt a nagy szeretetet Debreczeni István teljes egészében megéredemü. — Rászolgált 15 éves lelkes, fáradhatatlan munkásságával, melynek eredményét jól- esően élvezzük. Városi életünknek majdnem minden fontosabb alkotása az ő nevéhez fűződik, mert ő volt mindenben a mozgató erő, a bölcs megfontolással intézkedő tevékeny vezér. Akik városunk szomorú anyagi viszonyait alapjában ismerik, jól tudják, mily nehéz feladat nálunk bármily csekély, a város fejlődését célzó alkotást létesíteni. De ő vezetői rátermettségével mindenkor megtalálta a helyes utat, a létrehozás lehetőségének módját. 1895. év december 22-e óta, mióta a polgármesteri állást betölti, a következő alkotások létesültek városunkban. 1896-ban a honvédlaktanya építéshez fogtak s be is fejezték. Ugyanakkor épült fel a városi vágóhid. Az aszfalt- járdák készítését is ő kezdeményezte meg s az évről-évre szakadatlanul és mindig a helyzethez képest a legszükségesebb helyeken tovább folytatódik. 1897-ben felállittatott a Kölcsey- szobor, megköttetett az állammal a szerződés a polgári leányiskola fenntartása ügyében s az 1899. év folyamán felépült az uj emeletes iskolaépület, megkezdődtek a beható tanácskozások és tárgyalások a gazdasági ismétlő iskola szervezése tárgyában, minek eredményeként 1905-ben a kertészeti szakiskola szervezve lett, 1907-ben a nagyméretű uj iskol helyiségek e célra felépittettek, 1909-ben pedig az igazgató-tanitói lakás is. E szakiskolában 1908. óta házi ipari tanfolyamok is tartatnak. 1897- ben megkezdődtek a tárgyalások az utcák kiköveztetese és kövezetvám engedélyezése iránt, mely akció eredményeként 1900-ban a legnagyobb forgalmú utcák kiköveztettek, de a kövezés a többi utcákon is^azóta szakadatlanul folyik. 1898- ban a borital és husfogyasz- tási adó megváltatott s azóta házilag kezeltetik. 1899- ben a „Hungária* *’ szálló egyik épületét óvodává alakították át s ugyanazon évben a nagykárolyi—csapi vasút kiépítésére a segélyt megszavazták. Ugyancsak ebben az évben épült fel a Teremutcai nagy járványkórház. 1900- ban a városi faiskolában kertészlakot építettek, a városi tiszti nyugdíjintézetet megalakították, a közvilágítási kérdés tárgyalása megkezdődött, minek eredményeként 1904-ben megala- pittatott s azóta is sok fejlesztésen ment át Nagykároly város villamos müve. 1903-ban megkezdődtek a tárgyalások a polgári fiúiskola létesítése iránt, mely iskola 1908-ban mégis nyittatott az uj városi kórház épület emelésének kezdete is ekkor került szőnyegre s a hatalmas épület 1909-ben fel is emeltetett. 1905- ben a városi szinházépitésenek kérdése vétetett tárgyalás alá és rá ’/ét évre 1907-ben a szinház fel is épü: 1906- ban városi népkönyvtár léte- sittetett. 1907- ben igen szépen sikerült városi iparkiállitás rendeztetett. 1908- ban felállittatott a Kossuth- szobor, az ovodák városi kezelésbe vétettek, megkezdődött a tárgyalás állami elemi népiskolák létesítése iránt s egy 10 rmes belterületi és egy 1 termes külterületi iskola építését a miniszter el is rendelte.; az iparos tanonciskola nagy mérvben fejlesztetett s állami segélye 1000 koronáról 3000 koronára emeltetett. 1909- ben az ovodai épületek felépittettek s állami kezelésbe adattak át. Az itt hevenyében felsorolt intézmények is legfényesebb bizonyitékai azon eredménydus tevékenységnek, ameA föld. A sarló nagy iveket vágott a harmatos gyenge fűben. Dől egyik rend a másik után. A hamvas ám jó nagy, négy nyüstös volt. Abba sok belefér. A nap már jól fölhágott az égre, pedig még csak akkor kezdett fölszállani a lilás párázat, mikor Pétörke, meg az anyja kijöttek. A kis Pétörke már unta magát. A papsajt kerek, hajlós szárából már minden ujjára font magának gyűrűt. A sárgafejű kutyatejszárból pedig két hosszu-hosszu lánc díszelgett a nyakában. Nem volt mit tennie, hát unta magát. Elbódorgott jó be a földekre. Az anyja nagy igyekezetében észre sem vette. Megtelt a négy nyüstös hamvas, hogy egy szál se fért volna több bele. Hol van ám a Pétörke, hol ? Vagy ki tudja azt? Tűvé tett érte két jó hajtásnyi kukoricást, amig rátalált egy sűrű zsendülő tábla tövében. Az átmelegedett, finom, lágy fövényre hajtva szöszi kis fejét, ott aludt Pétörke a földön, amely álomba ringatta. * Nagy futkározás, métázás volt litánia után a templomtéren. A két vitézkedő tábor ^egymással versengett. Volt kergetőzés inaszakadtig. Pétörke vágtat, nem néz ám a csizmája elé. Egy iromba, gyermekfej nagyságú göröngyben megbottlik, elvágódik és piros vér bugyog arcából a kemény rögre. Akkor kötötte Pétörke az első vérszerződést az anyafölddel. * Két sima, fehér szőrű, szép szarvú tinót hajszol Péter az apjának a puhán hasadó mes- gyén. Az eke nyomán a porhányós, kövér, fekete földből fényes barázdák erednek. A nap ragyogó orcája tüzes sugarakat csókol a serdülő Péter homlokára. A tinó hol jobbra, hol balra vág ki a barázdából és Péter izzadó, fekete markába megcsendül a szij- ostor. Az egyik tinó, a Csálé, hirtelen fájdalmasan bődül föl és nagy fejét visszafordítja a járomban. — Gyere fiam, fogd meg az eke szarvát, — szól apja Péternek. Hadd lám a Csálét, tán valami kavics szorult a körme közzé. Péter büszkén ugrik' az eke fejéhez. Karjában munkára készen feszülnek már az izmok, midőn megakarja ragadni az élet egyik leghatalmasabb szerszámát. De nem tudta elkapni, mert mohó örömében hirtelenkedve befeugrott a párázó földből kivetett fényes ekevasba, amely meghasitotta lábát. — Vérzik ! — jajdul fel Péter, — A teremtésit! mordul rá az apja, mi- kö.ben ellátja a jószágot. — Ülj le hamar és nyomj rá földet. Péter a puha, mély barázdába kuporodik és a meleg földből fele maréknyit szőrit a vérző sebre. A szétmáló televény, mint fekete csík tapad a nyílásba. Hüsen, jótékonyan összehúzza és elállitja a vérzést. — Fáj-e még? — kérdi az apja. — Mán nem, — feleli Péter és talpra ugorva, vígan cserditi meg újra ostorát. * Péternek már felesége is volt, sőt gyereke is. Az asszony is, a gyermek is, de meg Péter is jó étvágyú volt. Kenyér kellett. Törte Péter az ugarat. Ott görnyedi fölötte reggeltől napestig. Belé vetette minden reménységét és minden hitét. Belé vetette az erejét, fiatalos, izmai acélosságát. Megsózta véres verejtékével, hogy termékenyebb legyen. . . . Eljött az aratás. Megállt Péter a telikalászu keresztek közt. Nem sajnálta az Úristen az áldást: az elvetett mag százszorosán fizetett Péter serény keze munkájáért.
