Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-17 / 38. szám

I

Nagykároly, 1911. szeptember 17.

Vasárnap.

VII. évfolyam szárny 8

A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja.

«PK3* POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség,

’lóvá a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca ll.sz.

Kiadóhivatal : Atilla-utcza 15. szám ............... Kéziratokat nem adunk vissza.

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

DR. JÖSITS MIKLÓS.

Előfizetési árak:

Egész évre

...........................................8 korona.

Fé

lévre................................................ 4 korona.

Ne

gyedévre...........................................2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

M911. szeptember 12. j

Nagykároly, 1911. szeptember 16.

Úgy a nemzet, mint annak kisebb alakulatát képező vármegyék történelmében vannak feljegyezne ,olyan úgynevezett gyászos napok, melyeket az utódok szégyenlenek s érettük azokat kárhoztatják, kik azoknak okozói voltak, ilyen gyászos napot képez Szatmárvár- megye történelmében 1911. sze». 12.

Ekkor tért le a vármegye azon becsületes, megalkuvást nem ismerő hazafias útról, a melyen az utóbbi években haladt s lett az alkotmányt és népjogokat lábbal tipró kormány uszályhordozója. Segédkezet nyújtott a kormánynak egy olyan javaslat törvényerőre emelkedésénél, mely a nemzet anyagi tönkretételét okozza. Már maga a munkapárt létezése is ouíyos csapás az országra, de működése — a véderő javaslatokhoz hasonló javaslatok törvényerőre emelkedése által — csak az ország anyagi és erkölcsi romlását, osztrák provinciává való süllyedését eredményezheti.

A vármegyei függetlenségi-pár lelkesen tántoríthatatlan hazafisággal törekedett megakadályozni azt, hogy a vármegye közgyűlése ne álljon sok pecso- vics vármegye módjára a fekete-sárga

versed javaslat mellé. Nem tapasztaltuk azonban e rajongó igyekezetét Szal- kay Sándor és Jármy Béla dr. 48-as országgyűlési képviselőknél, akik sem a választmányi ülésen, sem a függetlenségi pártértekezleten nem voltak jelen, csupán szavazatukat adták le a verseczi átirat ellen.

Pedig, ha nem is ragadt át reájuk pártjuk heve, nagyobb tevékenységre ösztönözhette votna őket a korteskedést oly kitünően értő és minden családi összeköttetést felhasználó mungók, kik már hónapok óta készültek a verseczi szeny javaslat megszavazására, nem kímélve fáradtságot, költséget, informálódtak, kapacitáltak, sürgönyöztek s szavazókat a hetedik vármegyéből is hozattak.

Császári kitüntetés illeti e tekintetben Domahidy István és N. Szabó Antal vaskalapos mungó uraiét, kik közül az első határt nem ismerő familiáris érdekek elérése végett azt a javaslatot se átalotta előterjeszteni, hogy Írjon fel a vármegye a képviselőházhoz a házszabályok sürgős megváltoztatása iránt. Hazafias érzésüket sutba dobva, meggyőző érvekre nem hallgatva, csak a szavazásra vágytak. Különösen kitűnt ez Dr. Földes Béla a nagy-nevü tudós, a nagybányai kerület orsz. gyűlési képviselőjének beszéde alatt, kinek meggyőző érvekkel telitett, minden müveit ember által nagy figyelemmel kisért remekül konstruált beszédét B. Kováts Jenő is e szavakkal zavarta:,, Elég már, menjen az egyetemre, szavazzunk!“

Elismerés illeti a vármegye főbb tisztviselőit, kik a húsos fazék körül nia- csicsot ugráló kerületi mungó törzsfőnökök biztató szavaira nem hallgatva, becsületes s hazafias meggyőződésük szerint adták le szavazatukat a Bécsből sugalmazott, áruló verseczi javaslat ellen. Viszont megdöbbentő jelenséget képez, hogy a függetlenségi lobogó mellett eddig oly híven kitartó községi jegyzői kar, egy pár bátor, jobbérzésü jegyző kivételével, a lakáj javaslat mellett szavazott, — úgyszólván alispánja ellen — mit különben csak a leereszkedő vállverege- tésekkel és hivatali pressióval vagyunk képesek megmagyarázni.

Kellő értékére szállította le különben a javaslatot a magyar érdekeket szivéből gyűlölő s ellenünk a poklok minden ördögével szövetkezni kész oláh agitátor, Lukács Konstantin magatartása, ki szerinte 170.000 oláh képviseletében szavazott a verseczi javaslat mellé, mely a munkapárt szerint Magyarországnak oly üdvös véderő javaslat törvényerőre emelkedését igyekszik előmozdítani. Ezen kebelre borulásnak azt hisszük, a munkapárt se nagyon örült s ezt látva felsóhajtott: „Segíts uram Isten, de ne ilyen nagyon“.

Első medvém.

Henry marquis kétszer járta be a világot, én meg kétszer keresztül-kasul barangoltam Boszniát, megmásztam Hercegovina vadregényes tájait, de hiába. Felkutattam a legborzalmasabb vidékeket, napokon át kóboroltam a szirtes hegyek között, csakhogy kielégíthessem régi vágyamat: csakhogy egy — medvét lőhessek. Valóságos kis expedíciót szerveztem, egy kis fegyelmezett csapatot, de minden törekvésem, minden fáradtságom hiábavalónak bizonyult, mert ha hajtásba került is a medve, a sziklás, ember soha sem járta tájon csakhamar nyomtalanul eltűnt.

De nem csüggedtem. Másnap már korán reggel fölkeltettem magamat, a hajnal késő sugara már talpon talált, de legnagyobb bosz- szuságomra azt jelentették embereim, hogy a mohamedán hajtők egytől-egyig megszöktek. Nekik elég volt a dicsőségből, elég volt a

medvevadászatból s az éjszaka sötét leple alatt nyomtalanul elléptek. Ekkor azután megtudtam azt is, hogy miért szökött meg a medve az előző napi hajtásból. A gyáva fickók ugyanis a medve láttára ijedten a fákra kapaszkodtak s le nem jöttek mindaddig, mig biztonságban nem érezték magukat. Minthogy pedig hajtó nélkül minden erőlködés hiábavaló, kénytelen voltam eredmény nélkül hazautazni.

A régi szenvedély azonban nem hagyott nyugodni. Újra szerencsét próbáltam ez alkalommal a fogarassi havasokat kerestem fel. Napokig laktam egy oláh piszkos kalibájában s reggeltől estig a havasokat másztam. Egy reggel, még alig pittymallott, megzörgetik a szobám ablakát.

— Domnule, domnule keljen fel, megvan a medve — mondja az oláh hajtó, aki a szobám ablakát verte.

— Igaz ?! — kiáltottam örvendezve s már künn is voltam az ágyból.

— Bizony igaz, — mondta az oláh, —

megtaláltam a medve nappali hálóhelyét. Fenn van a hegyoldalban, nem is nagyon messze innen.

Egy perc múlva felöltöztem s a puskámat nyakamba akasztva siettem az oláh hajtóval a havasokba. Útközben izgatottam faggattam, hol, merre látta a medvét, mekkora volt, öreg-e vagy fiatal ? az oláh pedig nagy bőbeszédűséggel irta le a pompás fenevadat. Már jó messze haladtunk s én türelmetlenkedni kezdtem.

— Hol van hát a medve? kérdeztem izgatottan a hatalmas szál oláhot.

— Amott-a! — szólt a halinás paraszt s egy szomszédos hegycsúcsra mutatott.

Mikor azonban egy puskalövésnyire jutottunk, ahhoz a helyhez, ahová mutatott, az oláh a sziklás helyen elveszítette az egyensúlyt s hanyat-homlok lezuhant a lejtőn. A kövek garmadával hullottak a hatalmas test után s én ijedten néztem emberem után.

— Au, Doamne! Moi so rupt piciorul

Bubát fest és vegyileg tisztit

HAUFEL S.

Alapittatott 1902. 4

Nagykároly, Kölcsey-utca 1. sz. 7

A rom. kath. templom mellett. 7