Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-27 / 35. szám

2-ik oldal.

SZATMÁRVÁRMEGYE

35. szám

túr ünnepség megtartása után fogja ösz- szehivni, nehogy azzal gyanúsítsák meg, hogy a vármegyei bizottsági tagok egy- részének távollétében, tehát suttyomban akarja a fontos politikai kérdést a vármegye bizottsága előtt letárgyaltatni.

* *

*

Az a nyilatkozat, amelyet Kossuth Ferenc a választójogi kérdésben a ceglédi szociálistáknak tett, nagyon tetszett a munkapártnak. Nem annyira ugyan magáért a nyilatkozat tartalmáért, hanem inkább azért, mert kétségbeesett helyzetükben már azt is remélni merték, hogy ez a nyilatkozat olyan válaszfalat fog képezni a Kossuth- és Justh-párt között, mely megakasztja a két pártnak a véderő javaslatok elleni küzdelmét. Meg is éljenezték Kossuthot. Pedig korai volt az öröm, mert az ellenzéki pártokat e nemes harcban a hazafiság megtörhetetlen, szilárd kapcsa köti össze, melynek eredménye csak a biztos győzelem lehet. A munkapárt pedig gazdagabb lesz egy reá nézve szomorú tapasztalattal, hogy előre nevetni nem jó.

Az uj telefoodijszabásrói.

A magyar posta vezetősége javaslatot dolgozott ki az uj telefondijszabásrói, melyet részletes tárgyalás előtt hozzászólás végett megküldött az összes érdekelt köröknek és testületeknek.

Évek óta hangzik a panasz, hogy a mai díjszabás felette bonyolult.

Az uj tarifa szakit a mai bonyolult díjrendszerrel. Megszünteti a hálózatoknak díjazás szempontjából négyes (városi, környékbeli, törvényhatósági és interurban) csoportba való, fentismertetett osztályozását s e helyett csak

helyi és távolsági forgalmat közvetítő hálózatokat különböztet meg.

Ha a javaslatnak egyéb érdeme nem volna, már ezzel az egyszerűsítéssel is bőven rászolgált annak a közönségnek elismerésére, amely a régi beosztással sohasem tudott megbékülni s nem egyszer utalt arra a visszás helyzetre, hogy egy és ugyanazon vármegye területén belül különféle dijakat szednek az előfizetőktől csak azért, mert az egyiket városinak, a másikat környékbelinek, a harmadikat meg törvényhatósági előfizetőnek hívják.

Az uj tarifa a jelenlegi díjrendszer megváltoztatásával orvosolja mindezeket a bajokat. A helyi forgalomra a díjazást arányossá teszi a hálózat terjedelmével és a használat mérvével, aki többet beszél, többet fizet. Az érdekeltséget jelenleg terhelő hozzájárulásokat megszünteti ; vezetéket, állomást saját költségére az állam ad.

A környékbeli és törvényhatósági forgalom áttér az átalányrendszerről a beszélgetésenként való díjazásra, mely úgy itt, mint a távolsági forgalomban általánosságban, a zónarendszer elvének megfelelően, a távolsággal növekedő arányban dijjaza a beszélgetéseket. Nincs többé egységes ár. Minden beszélgetésnek a távolság szerint megszabott külön dija van. Megszűnik a sérelem, hogy Pozsonyból Brassóba annyi a dij, mint Pozsonyból Sopronba. Megszűnik a zaklatás, aminek az üzletemberek vannak kitéve azok részéről akik más telefonját oly kiváló előszeretettel veszik igénybe sűrűn ismétlődő és mindig sürgős üzenetek közvetítésére.

A javaslat a helyzeten a korlátolt számú beszélgetési rendszer beállításával is segít. Kétféle bérletet tervez. Olcsóbbat a kisebb forgalom, drágábbat a nagyobb forgalom számára. Bizonyos beszélgetési minimumra (120 hívásra) nézve kimondja ugyan a kényszert, de azon túl (10.000 hívásig) minden előfizető maga állapíthatja meg foglalkozásához vagy üzleti szükségletéhez képest évi beszélgetéseinek számát és ezzel egyúttal a bérösszeget is, melyet a beszélgetések száma szerint évente fizet. Tetszés szerint bérelhet az előfizető olyan állomást, melyet csak kimenő vagy csak beérkező hívásokra, vagy mindkét célra egyaránt kiván használni. Az előbbiek részleges üzemü állomásoknál a hívások száma a tízezret nem haladhatja meg. Aki ennél többet beszél, annak egy helyett több állomást kell bérelnie.

Az évi bér alapdijból és beszélgetési díjból áll. Az alapdij a használatra átengedett vezetékért és készülékért egységesen számított általány, amiért a bérlő csak a használat lehetőségét szerzi meg. A használatért beszélgetési dijat külön fizeti.

A kevesebb beszélgetést igénylő emberek, akiknek évi forgalma 1200 beszélgetésig sem terjed, társas vezetéket bérelhetnek évi 600 hívásra.

Érdeme a javaslatnak, hogy számolva a közönség fokozódó igényeivel nem zárkózik el azoktól az újításoktól sem, amelyek a telefont egyrészt a kevésbbé módosabb osztály részére is hozzáférhetővé teszik, másrészt ennek a már nélkülözhetetlen intézménynek jobb kihasználását sokszorosan elősegítik. Egészen uj intézményeket honosít meg a javaslat a konnekto- ros berendezés, a telefonüzenet, az állandó összeköttetés és az éjjeli bérlet rendszeresítésével.

A konnektoros berendezés arra szolgál, hogy a bérlő telefonját szobáról-szobára viheti, nappal az irodában s éjjel a hálószobájában használhassa. A telefonüzenet arra való, hogy akiknek nincsen telefonjuk s elfoglaltságuk, vagy a nagy távolság, vagy más okok miatt a nyilvános állomásokról személyesen nem beszélhetnek, írásban közölhessék mondanivalójukat a legközelebbi központtal (postahivatallal, mely azt telefonüzenet alakjában mondja be az illető előfizetőnek.

szerzett magának. Nem tudott beszélni a nép nyelvén s az bizalmatlan volt hozzá, betolakodott idegennek tartották, akinek ma itt a hazája, holnap meg a hetedik határban. Csak akkor enyhült meg iránta a hangulat, mikor összekuporgatott forintokon megvette a házat, ahol lakott. Módos gőgös nép volt, mely sem a papot sem a jegyzőt nem becsülte, az üdéiét henye élősködőknek mondta. Az orvos tudományát nem ismerte el, ha sikere volt valami nagy betegnél, a fizetséget mindig azzal a megjegyzéssel keserítették el, hogy lám milyen kár a pénzért, mikor a természet is segített volna. Éppen ezekkel a fizetségekkel volt a legtöbb baja, sorra kellett perelnie betegeit, akiket meggyógyitott s ezek váltak a legmegá- talkodottabb ellenségeivé. Ahol meg pláne meg is halt a beteg, ott honorárium helyett azzal vádolták meg, hogy ő küldte a sírba. Az orvos okult s már hosszabb idő óta csak úgy ment el a beteghez, ha előbb lefizették a taksát. Keserű, rideg ember lett belőle és nem szerette a népet.

— Mikor érünk Bogárdra?

— Még egy jó óra.

Az orvos sóhajtott.

— Ha legalább szundikálni lehetne. De ez a kocsi úgy ráz! Az ut is rossz.

— Persze, a féderes kocsi inkább megtenné a tekintetes urnák. Az öt koronáért rázat- hatja magát, mondta Pogácsik és a lovak közé csapott.

— Szemtelen népség, dünyögte az orvos.

Szót nem váltottak, mig meg nem érkeztek.

A beteg legény halotthalványan, becsukott szemmel feküdt a tultömött, nehézillatu súlyos párnák között. Két asszony tilt az ágya mellett s egyre igazgatták a párnákat. A szobában kis petróleumlámpa világított. A lámpa félig le volt csavarva s nehéz fojtó petroleum- biiz illata áradt szét.

— A koronát — mondta az orvos, ahogy az ágyhoz lépett.

— Itt van — szólt Pogácsik és átnyújtotta az ezüstpénzt.

— No gyerünk.

Az orvos lassan, óvatosan bogozta ki a színes keszkenőket, amikbe a beteg balkeze volt becsavarva. Vértől csepegett valamennyi.

— No, ez jól meg csinálta — dörmögte a doktor.

Kiszedte a táskájából a műszereit, a kötszereket ; levágta a két ujját, melyek élet és vér nélkül egy kis bőrdarabon fityegtek.

Pogácsik mikor ezt látta, fölriadt.

— Hát nem lehet már visszanyöveszteni ?

— Nem, .— felelt az orvos keményen.

— Nem baj, marad még három ujja. Azzal is tud dolgozni aki akar.

Az asszony, Pogácsik felesége, odasugott az urának.

— De ugye, ha meggyógyul akkor se válik be !

— A paraszt a fejét rázta.

Az orvosnak jó füle volt, meghallotta, a mit az asszony mondott.

— Hát aztán nem kár azért a két ujjért ? Azért a három esztendőért koldus lesz örtfk életére.

— Nem lesz koldus, — szólt dacosan Pogácsik. — Ha a keze fejét, ha mind a két kezét levágta volna, akkor sem lesz koldus. Két fertály főd esik rá, meg belsőség, meg legelő, meg erdőrész.

— Annál rosszabb. Nem tudja majd élvezni a gazdaságát.

— Élvezni? Minek élvezni? Nem farsang az ember élete. Gyűjtsön, dolgozzon azért, van az ember.

Az orvos kimosta a sebet s a beteg felnyögött. Kinyitotta a szemét.

— Tekintetes ur nem halok meg ?

— Nem. Sok vért vesztett. Ágyban kell maradnia, néhány hétig nem szabad dolgoznia, jól kell ennie, hogy vért kapjon.

— Nem úri beteg az, orvos ur, — szólt