Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-11 / 24. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 24-ik szám. latát, amely hivatva lenne a körorvosi állások betöltésével mutatkozó mizériákon segíteni. A részletesen indokolt javaslat szerint főorvosunk 1200 korona személyi pótlékot javasolt a nagy- paládi és alsóhomoródi orvosok részére, 1000 koronát a köcsei, 800 koronát az erdőszádai és misztótfalusi, 600 koronát az érendrédi és 400 koronát a sárközi orvos részére megállapittatni. A gazdasági előadó a vetéseket ért csapásokról, kir. ügyész 164 letartóztatás, 151 szabadulásról tesz jelentést. Nagy vitát provokált Plachy Gyula pénzügyigazgatónak előterjesztése a nagykárolyi háztulajdonosok által a lakbér adó megállapítása ellen benyújtott felebbezések tárgyában. A lakbér adó megállapítása ellen 47 nagykárolyi lakos adott be felebbezést. N. Szabó Antal szólott először a tárgyhoz, aki kifejtette, hogy a lakbér adó kulcsa a város lakosságára sérelmes és arra kérte a pénzügyigazgatót, hogy minden további felebbezés elejtésével a lakbéradó összegéből 20%-ot engedjen el. Majd dr. Schönpflug Richárd főügyész szólalt fel, utána pedig Falussy Árpád dr. ismertette azokat a viszonyokat és körülményeket, melyek a városi építkezések legutóbbi rohamos fejlődését okozták és reméli, hogy a pénzügyigazgató annál a discretionális jognál fogva, melyre ebben a kérdésben jogosítva van, úgy mint Szatmár város háztulajdonosaival, Nagykároly város háztulajdonosaival szemben is méltányos megállapodásra fog jutni annál is inkább, mert a városnak nincsenek oly nagy anyagi erőforrásai mint Szatmárnak. Indítványozza, hogy a törvény értelmében a közigazgatási bizottság küldjön ki N. Szabó Antal és Kacsó Károly személyében egy bizottságot, amely a felebbezé- seket felülvizsgálva, a házbér adó megállapítása tárgyában a pénzügyigazgtóval megállapodásra jusson, mert a közigazgatási bizottságban az adó alap összege alkudozás targya nem lehet. Az e a boldog, ki tudós de önző Vagy, aki jószívű, de ostoba. Az e a boldog, ki nem szerelmes, Vagy, akinek ég a szive, Az e a boldog, kit viszont szeretnek Vagy. akire nem néz senki se. Ssamosujvári Jakabffy Dezső. Árnyék az éjszakában. Irta: H. Szederkényi Anna. Ott feküdtek naphosszat a hegyi tó mellett Achmed, a néger és a kistermetű, himlőhelyes ügyvéd. Sokáig nem szóltak egymáshoz, csak szerették egymást látni. Amelyik előbb érkezett, nyugtalanul nézett a fenyvesek alól kikanyargó, fehér útra, vájjon jön-e már a másik. Jött, leheveredett és nézte a vizet. A viz mélységesen mély álomban aludt. A holdsugarak csak épp, hogy ráleheltek a pihenő hullámokra, köröskörül a sziklák virasztottak. A homályban félelmes nagyra nőttek. A körvonalak belevesztek a végtelen éjszakában, a szikláknak nem volt se vége, se hossza. Ott álltak a tó mögött elbizakodott töménytelenségeikben. Fekete árnyékuk ráfeküdt mindenre, mint egy riasztó gyászlepel. Olyan nehéz, olyan súlyos ez az árnyék a szikla alatt, olyan titokzatos. — Az egész olyan, mint egy legendában — kezdte a szót egyszer az ügyvéd. Achmed nem felelt mindjárt. Újra körülnézett és most ő is csak egy álomképnek látta ott lenn a feketén csillogó vizet, a fekete fákat, a fekete sziklát és ott messze a völgyben ragyogó ezerszemü fürdőtelepet. Plachy Gyula pénzügyigazgató tiltakozott N. Szabó Antalnak a bizottságba való beválasztása ellen, mert ő is egyik felebbező ‘és igy az ügyben érdekelt. Erre N. Szabó Antal bejelentette felebbezésének visszavonását és igy a felülvizsgáló bizottságba N. Szabó Antal és Kacsó Károly küldettek ki. Ezután állatorvos az állategészségügy kedvezőtlen állásáról, az államépitészeti hivatal az utak kedvező helyzetéről tett jelentést. A kir. tanfelügyelő iskolalátogatásokat jelent s köszönetét fejezte ki Csaba Adorján főispán, Mada- rassy Dezső és Mándy Zoltán bizottsági tagoknak a laczfalusi iskola meglátogatásáért s több iskola szeptember 1-én leendő megnyitásáról tett jelentést. Forgácsok. Nagy örömet keltett a vármegyében, hogy egy uj aljegyzői állás rendszeresit- tetett. Ez alkalommal — mivel munkapárti) korszakot élünk — reméljük, hogy e választásnál a vármegye közönsége nem az atyafiság és sógorság érdekeit fogja tekinteni és ha nem is munkapárti, de mindenesetre a munkát pártoló, úgy képzettség mint szolgálat tekintetében, a reá- termettség tanujelét adó tisztviselővel fogja az állást betölteni. * * * Nagy megbotránkozást keltett az országban Kristóffy Józsefnek országgyűlési képviselővé történt megválasztása. Pedig Kristóffy tulajdonképen nem is országgyűlési képviselő, hanem csak az Áchim-pártjának képviselője. Itt tehát bekövetkezett az a közmondás, hogy a zsák megtalálja foltját. A szatmármegyei darabontok különben nagyon örülnek e választásnak. Mozgolódnak is egy Kristóffy- párt megalakítása érdekében melynek jel— Igen, ez mintha csak -mesében lenne. Olyan szép ez az egész, hogy nem is lehet valóság. A valóság úgy veri az ember, mint a szép nyári délelöttön a jeges záporeső. — De Achmed mit tud maga erről? Mit tudhat a valóságról egy tizennyolc éves gyermek, aki mostanáig nem tett egyebet, mint ott ült valahol messze-messze a végtelen ég alatt a végtelen sivatag egy oázisán és várta, hogy szájába pottyanjon az édességtől kifakadó datolya és álmodott. Nem is álmodott, hanem aludt. Ébren nyitott szemekkel, belekábulva az örök egyformaságba. Az ember ott csak úgy él, mint a pálma, mint a forrás hulláma, mint a madár, vagy mint az oroszlán. Nem gondolkozik, nem örül, nem sir, nem emlékszik, nem remél. Csak nő a napsütésben. — A nép, az az igazság. — Lehet. De akkor nem tudja az ember, hogy az szép. — Ha a szépség tudatossá válik, már meglátjuk benne azt az egy hajszálvékony vonalat is, ami elrontja az egésznek harmóniáját. — Lehet, ügy/éd ur. — Ön Achmed tudja, hogy én ki vagyok ? — Hisz ön is tudja, hogy én Achmed vagyok. — Ez természetes. — És az miért nem természetes, ha én tudom, ön kicsoda ? — Majd mindjárt megmondom. Achmed a maga ártatlan gyermekszeme, a maga romlatlan feketesége az egyetlen fehér pont ebben az egész kis fürdővilágban. Maga itt az ismeszava az általános és titkos választói jog lennne. Kíváncsian várja a politikai világ Kristófénak a parlamentbe való bevonulását, de még kiváncsiabban azt, hogy meiyik pártot fogja támogatni. A munkapárt áll mindenesetre a legközelebb hozzá, mely befogadta Kubinyi Géza, Rudnay Béla és Lukács György hírhedt darabont főispánokat. * * * A „Pesti Hírlap“ azl írja, hogy a trónörökös bizalmi emberei között szerepel Kristóffy József is. Ha ez igaz úgy nem csodálhatjuk, hogy nem nagy szimpátiának örvendünk nála. Mert akár Kristóffy informátiója alapján vél minket ismerni, akár Kristóffyt ismerve következtet reánk, mint honfitársaira egyformán hátrányunkra van. Előkészületek a szatmármegyei kiállítás ügyében. A szatmári jubiláris kiállítás erdészeti és vadászati csoport bizottsága folyó hó 6-án értekezletre gyűlt össze a szatmári városháza tanácstermében. A bizottság tagjai tekintélyes számban vettek részt, képviselve voltak a kincstár városok és uradalmak csaknem kivétel nélkül. Az ülést Teleki Pál gróf bizottsági elnök nyitotta meg, jelen voltak : Hubay Zsigmond erdőtanácsos, Sziklay Emil kir. erdőfelügyelő társelnökök, Léber Antal alelnök, Kovács Pál bizottsági jegyző, Böszörményi Emil dr. egyl. alelnök, Világossy Gáspár egyl. titkár, Gábor Sándor, Kende Dániel erdőtanácsosok, Bayer János kir. erdőrendező, Bálint Imre Nagybánya város erdőtanácsosa, Ajtay János, a gróf Károlyi Lajos erdődi uradalmának erdőtanácsosa, Syllaba Ernő, Teleki László Gyula uradalmi főerdész, retten világból közénk szakadt őstermészet. Maga itt az ősember, a föl nem szántott televény, a még be nem irt fehér lap. De mi vagyok én ? A sok egyformára gyúrt, egy minta után készült, olcsó hat krajcáros porcellánfigura közül egy. Olyan gyárilag előállított árucikk. Minden bazárban kapható. — Gondolja, ügyvéd ur? — Tudom. A hold följebb ért, megakadt a fejük fölött. Hosszú, ősz haja lehullott a tisztaszinü víztükörre. ’Akkor a félelmes, nagy óriás szája ásított egyet és egy hatalmas felhőgomoly elnyelte a holdat mindenestül. — Az ember úgy érzi magát, mintha egy borzasztó nagy, fekete harang borulna rá — ugy-e ? — A fehér ember mindig kimondja, most azt érzem, most azt gondolom. — Igen Achmed. A legtöbb fehér ember úgy nézi saját magát, ahogy a tudós az előtte rángatózó, feltüzött férget. — De hát miért? — Hogy miért? Ezt nem tudom Achmed, De irigylem a maga erejét. Azt az örök bölcset, aki a lelke mélyén alszik és mikor fölébred, elámul majd egy kicsit ezen a furcsa világon, ahova csöppent, aztán meg sem dörzsöli a szemét, a másik oldalára fordul és tovább alszik.. — Gondolja uram? A fehér utón suhogó fehér ruhás asszonyok, fehér ruhás'férfiak sétáltak fölfelé. Nehéz, parfümillat remegett körülöttük, a fehér könnyű cipők alatt alig-alig csikordult meg az ut kavicsa. Föl-fölkacagtak és a csendben, a nagy hegy
