Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-11 / 24. szám

24-ik szám.

SZATMÁRVÁRMEGYE.

3-ik oldal.

Kleiszl Gyula, Dégenfeld gróf uradalmi főerdésze, Standeiszki Osvald, Károlyi Gyula ura dalmi kasznárja és Müller János, az avasi gőz- fürész igazgatója.

Teleki Pál gróf lelkes szavakkal hívta fel a megjelent bizottsági tagokat, hogy hatáskörükben minden lehetőt kövessenek el, hogy e csoport is magán hordja a szakszerű rendezés bélyegét s minden tekintetben megfeleljen Szat- márvármegye fejlett erdészeti kultúrájának.

Az elnöki megnyitó után Léber Antal al- elnök ismertette a már megtett előkészületi munkákat, melyek szerint úgy a kincstár, mint a városok és uradalmak kilátásba helyezett jelentékenyebb mérvű részvétele, valamint a többnyire magánosok által felajánlott értékes vadász- trafeák e csoport impozáns voltát jórészt biztosítják.

A gyűlés ügyvezető alelnök jelentését örvendetesen vette tudomásul és ezután az egyes részletkérdéseket vitatta meg. Kimondotta, hogy nemcsak erdészeti termékek, hanem erdei facsemeték is állíthatók ki.- Elhatározta továbbá,

— amely a csarnokot teteme en fogja disziteni,

— hogy az erdészeti és vadászati tárgyak nem külön-külön csoportositandók, de a kettő együttesen állítandó ki, ami által különösen a tra- feák és egyéb vadászati cikkek szépészeti szempontból kellemesen fognak hatni az erdészeti termékekre. Kim mdta továbbá azt, hogy a bejelentések f. évi julius hó 1-ig a csarnok nagyságának megállapithatása céljából beküldendők.

Ezután a bizottság a kiállítás területére, a tavaszi pompában ragyogó Kossuth-kertbe ment, ahol hosszabb vita után megállapodott abban, hogy a pavilion vadászlak tornában építendő fel.

Nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy a tagok a legnagyobb lelkesedéssel karolják fel a kiállítás ügyét s igy csak ismételhetjük azt az állításunkat, hogy a Sza mármegyei Gazdasági Egyesület jubiláns kiállittása méltó keretül fog szolgálni az 50 éves jubileum ünnepségeinek.

* *

*

A kiállítás végrehajtó bizottsága folyó hó

7-én délelőtt fél 12 órakor tartott ülést a szatmári városháza tanácstermében. A tagok tekintélyes számban jelentek meg, kiket Böszörményi Emil dr. bizottsági elnök üdvözölt. Az ülés alaposan megvitatta a kibocsátandó plakátokra benyújtott ajánlatokat s megbízta az elnökséget, hogy az ügyet hatáskörében intézze el. Megválasztotta továbbá a kiállítási elnökséget. Elnök lett Teleki Géza gróf egyesületi elnök, al- elnökök Böszörményi Emil dr., Csaba Adorján, Falussy Árpád dr. egyl. alelnökök, az ülések vezetésével, valamint az ügyvezetői teendők ellátásával Böszörményi Emil dr. bízatott meg. Tervbe vette továbbá a végrehajtó bizottság a kiállítással egyidejűleg egy tárgysorsjáték rendezését, főleg azon szempontból, hogy a kiállításon résztvevő iparosok kiállított tárgyai közül a igazgatóság az alkalmatosakat megvásárolva, mint nyereménytárgyakat ossza ki, ennél a végrehajtó bizottságot főleg azjaz intenció vezette, hogy ez által az iparosokat felmerült költségeikkel szemben kárpótolja, amely határozat iparosainkat mindenesetre ösztönözni fogja a kiállításon leendő részvételre.

Furcsaságok.

Az öreg ember és a halál.

(Oeseváltozat, avagy változott mese.)

Egy szegény öreg ember, zordon téli időben az erdőből hazafelé czipelvén az ő meggörnyedt hátán egy igen nehéz nyaláb rozsét, hogy t. i. ezzel melegíthetné valamelyest át fütetlen, magányos otthonát; a — amidőn a rőzsenyaláb terhe alatt-már lerogynék: kinos keserűségében a megváltó halált óhajtotta, sóhajtotta, kifakadván ekként:

„Oh, jótékony halál, te bút-enyésztő

angyal; jer immár, de hamar és szabadíts meg engem ! Oh, jer. jer I!“

A halál, megkönyörülendő a vergődő szegény öregen, legott meg is jelent és szólt az ekkoron bezzeg halálra rémült emberhez :

Hip, hopp; itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok. Nos, mit akarsz én tőlem! Ámde figyelmeztetlek, hogy ama, már untig ösmert régi mesebeli kívánsággal elő ne merj állani, hogyhát segitesd magadnak fölemelni a rőzsenyalábot. Merthogy ha azt fognád kívánni: bizony, rögvest elviszlek magammal, az én másvilági birodalmamba I

Feleli erre fogvaczogások közepette, a váratlan fordulattól kivált megrémült öreg ember:

„Jaj, dehogy is akartalak volna én áltatni, avagy pedig fölültetni téged, te nemes, te jó halál váza; dehogy is ! Hanem csakis azt akarnám elérni s azt kérem ime tetőled, hogy vidd el, oh vidd el magaddal — az én felebarátomat! !. . .“

Szólt és boldogan föllélegzve, könnyű szerrel emelte, czipelte tovább hazafelé, hideg tűzhelyéhez a melegséget gerjesztő rőzsenyalábot, az öreg ember.

Dr. Herman Lipót.

*

Mi a házasság ? — A varga papucs alá

kerül.

— A kőműves tűzhelyt alapit magának.

— A börtönőr békóba vereti magát.

— A halász hálóba kerül.

— A katona harminc éves háborúba megy.

— A vadász óhajainak czélpontján érzi magát.

— A divatárusnő fejkötő alá kerül.

— A fuvaros a házasság igájába fogatik be.

— A hajós a házasság kikötőjébe evez.

— A vegyész felbonthatatlan vegyi egyesülésre lép.

— Á tudós azon veszi észre magát, hogy ismét bolond lépést tett.

alatt olyan idegenszerüen csengett a nevetésük. Egymás után jöttek föl és mint a megelevenedett képek vonultak el előttük... Ők sokáig néztek utánuk, hogy váltak ki a sötétségből és hogyan olvadtak ismét bele .. .

Kisérték őket, amint befordultak a hegy alatt, hogy beljebb, beljebb haladtak a kanyargós utón, nehéz szagu fenyvesek közt. Mentek egymás mellett odáig, ahol már kissé meredek az ut, ahol a nők egészen önkénytelenül nyújtják a férfi felé segítséget kérő, parfümös kezüket. Az illatos fehér karok, gyönge, hajlékony ujjak úgy hajolnak ott a férfivállra, karra, mint a sötétségből kiűzött csodaszép, exotikus virágszárak, virágszirmok.

Áchmed kavicsokat dobált a vízbe. Ahogy a kis kövecske lehullt, érezték, hogy esik egyre gyorsabban — gyorsabban a mélybe és mikor a víztükörhöz csapódott, ők is mintha gyönge ütést éreztek volna.

— A fehér asszonyok mind rosszak — mondta Achmed és fölkelt.

Az ügyvéd nem felelt.

Lefelé indultak, de mielőtt az útra befordultak volna, még egyszer visszanéztek.

— Kegyetlenül meglátja itt magát az ember, ha sokáig bámul a hallgatag vízbe. Pfuj, de csúnyák vagyunk. Hogy elnyü, hogy elront bennünket az élet. Achmed, édes fiam, mit akarsz te itt köztünk ? Menj [vissza a te kék eged alá, menj vissza oda, ahol örökké süt a nap. Vesd le magadról azt a fehér nadrágot, rúgd le magadról azt a lágy szarvasbőr cipőt. Az a ruha megmar, mint a mérges kígyó, az a cipő a sátán kereke, pokolba visz. Minek jöttél te ide ?

— Elhozott a Nöthig ur.

— Kicsoda?

— A Nöthig ur, a doktor. Annak nagy- nagy háza Van Helonanban. Betegek gyógyulnak benne. Ezeknek a betegeknek nem fáj semmijük, de mégis fáj mindenük. Ezek tudnak járkálni, enni-inni, még is mintha minden percben meg akarnának halni. Aztán eljött egy nap Nöthig ur, én ott guggoltam a napon a sátor előtt, vártam Fatimét. És jött a doktor ur. Egy bambusznád vessző volt a kezében, azzal csapkodott és az apámat kereste. Én megmutattam neki merre ment, de nem kisértem el. Nemsokára visszajöttek mind a ketten és azt mondták, nekem el kell menni. Elmentem. Nem szóltam semmit, elmentem. Fatimé nem jött akkor. Sokszor visszanéztem, amig csak láthattam a sátort, de Fatimé nem jött. Elkésett ezen a napon.

— És azóta Achmed ?

— Azóta?

— No igen.

— Megyek mindenüvé Nöthig úrral. Dolgom sincs. Én sokat tanultam. Ráérek. Csak olyan szobadísz vagyok. Nöthig ur szereti az ilyesmit. Van a szobába kinai váza is, japán kályhaellenző.

Achmed elhallgatott. Belemeredt az éjszakába. A fenyők közt szél zúgott, birkózott a mozdulatlan, halott levelekkel....

— Nem tudom magam elé kényszeríteni.

Idézem nappal-éjjel, vágyón, fájdalmasan, hangosan, szerelmesen és nem láthatom meg. Nem tud egy világos kép kialakulni a khaoszból, a lelkem zűrzavarából. Olyan messze van tőlem az a sátor, az a pálma, az az ég, az a sivatag ott Helonánban, mintha már száz évet aludtam volna, mióta láttam. Ha az ő barna szemét

hívom, fehér asszonyok kék szeme néz rám, ha fekete haját tapintanám, szallagos, szőke hajak illatát érzem ... A fehér asszonyok nagyon rosz- szak, uram. Mint a kígyók férkőztek hozzám, csak akkor vettem észre, hogy ott vannak, mikor már rátekerődzött hajlékony kigyókarjuk, bársonyos rossz testük a szivemre, a lelkemre, mindenemre. Ezek az asszonyok mind 'egyformák. Az anyja olyan, mint a lánya. Mind csak egyet akarnak és azt nem tudják akarni. Mig a férfiak busán járják az életet, addig ezek az asszonyok mint a ragadozó madarak röpdösnek ide-oda és lecsapnak rájuk. Engem mind akar. Azt hiszik az én fekete testemből uj izgalmak, uj gyönyörök sarjadzanak. .. Mit keres a [szememben ügyvéd ur ? Nincs ott más, mint soksok álmatlan éjszaka bűne, gyalázatossága ... Az én homlokom. Teleirták már a fehér asz- szonyok hazugságaikkal,.. Tucat, fáradt vagyok én is. A bölcs fölédred és mielőtt visszafordulhatott volna, megragadták az asszonyok és ki sem is engedték karmaik közül, mig ki nem szívták szomjas vampirajkaik az utolsó , csöpp vérét... Pedig engem hogy várnak otthon... hűségesen, a sir szájáig tartó hűséggel és —

— Haza fog menni, Achmed.

— Minek ? Mit keressek én ott Helonában?

Csendesen jártak a hangtalan éjszakában.

A hold kibújt a felhők alól és óriás torzképeket vetített eléjük az útra. Olyan volt a feje az árnyképnek, mint egy szörnyetegnek. A keze vékony és hosszú, a lába kurta. Ha feléje csaptak a bambusz-vesszővel, visszaütött hosszú kezével. Jobban siettek, hogy elhagyják, de utolérte őket, nem maradt el, csak ment gúnyosan mellettük a holdas éjszakában.