Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-04-16 / 16. szám

4-.Y cldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 16-ik szám. így jöttek egymásután a Dzirbzon kaptár, melynek csekély módosítása az országos egye­sületi kaptár, aztán a Mayer-, Neisser-féle. Szó sincs róla, annak idején a legjobbak voltak, mert a természetes fejlődés folyamán jobbnak bizonyultak. De a méhészek mégis rá­jöttek két hibájukra: kicsinyeknek bizonyultak az összes kaptárféleségek, aztán megmaradt mindeniknél az alulsó szűk kijáró nyílás. Hogy kicsinyek voltak a kaptárak, annak az lett a hátránya, hogy a legjobb hordás pl. akácvirágzás idején nem tudták a méhek a sok mézet hová elhelyezni, mert szűk és kicsi volt a kaptár. A szűk alsó kijáró nyílásnak pedig káros következménye tavasszal volt látható, amikor az alulsó lépek megpenészesedtek s igy haszna­vehetetlenek lettek. Ezen a két nagy hibán segített Boczonádi uj rendszerével, mellyel 1904-ben lépett a nyil­vánosság elé, de rendszerének ismertetését csak most közli könyvalakban, melyből látjuk, hogy az ő kaptárja kellő nagyságú, úgy hogy a mé­hek akármilyen nagy virágzást kibírnak hasz­nálni, nem szűk a kaptár s igy nem is rajzik, mert tudvalevőleg a méhek legtöbbször a lakás szűk volta miatt rajzanak. A másik nagy hibán pedig úgy segített, hogy nagy felső kijáró nyílást alkalmaz kaptá­ránál, úgy hogy tavasszal, mikor kibontjuk a kaptárt, a lépeket szárazaknak, tisztáknak ta­láljuk, a méhek közül is igen kevés hull alá a kaptár fenekére, ami mind azt bizonyítja, hogy kitünően telelt a család. Ezeknek a hibáknak kiküszöbölésével szinte kellemes szórakozássá válik a méhész­kedés az eddigi fárasztó és rengeteg időtrabló gyötrődéssel szemben s ami a fő: a jövedelem is megkétszereződik. Szóval kevés munka és nagy haszon, ami ideális nemzetgazdasági té­telnek mondható. Hogy ez nem reklám s nem üres csábít­gató ígérgetés, biztosíték rá az, hogy Boczo­nádi 1004-ben már nyolc évi kísérletezés után lépett föl rendszerével s rendszere kiválóságát bizonyítják szine-java a méhészeknek az or­szág minden részén s legdöntőbb bizonyíték pedig rendszerének már eddig nagy elterje- dettsége. így a méhészkedés kellemes időtöltés mellett, hasznot, jövedelmethozó foglalkozássá lett s egy kis jövedelem a mai drágaságos idő­ben bizony nem megvetendő dolog. Remélhetőleg a szatmári idei gazdasági kiállításon találkozni fogunk néhány Boczonádi kaptárt kiállítóval is, akol gyakorlatilag is be lesz mutatva jövedelmezősége és ésszerű ala­pokon nyugvó volta. Aki még részletesebben kívánna meg­ismerkedni ezen rendszer alapelveivel, annak igen ajánlom: vegye meg a Méhek élete c. munkát, mely 3 koronáért szerzőjénél Újpesten kapható. | Kerekes Ágoston. Nagykereki Kerekes Ágoston foldbirtokos, 1848—49-iki honvéd székely huszárhadnagy, volt orsz. képviselő, 82 éves kólában Sárköz- újlakon elhunyt. A megboldogultat szerdán dél­után temették Sárközujlakon igen nagy részvét mellett. Az elhunyt élénk részt vett a vármegye ügyeiben, sőt mint képviselő az országos po­litikában is és ama ritka emberek közé tarto­zott, akik kitűnő humorukat sohasem vesztet­ték el. Kerekes Ágoston 1829-ben Óváriban szü­letett. Az alsó gimnáziumok Szatmáron való elvégzése után ,a piaristák pesti intézetébe ad­ták, egyszersmind, hogy önállóságra szokjék, atyja kiadta neki nagybátyja, Kerekes István egykori primási ügyészről rászállott örökségét, a karvai (esztérgomi) birtokot kezelés végett. Az V. és VI. gimnázium elvégzése után Lem- bergbe került, hol érettségit tett, majd 1848-ban Pesten jogászkodott, hol fogékony lelkére nagy hatást gyakoroltak a nagy események, úgy hogy ezek hatása alatt beállott katonának. Előbb gyalogos, volt, később a székely huszá­rokhoz került, hol nagy tudásával, kiváló intel- ligentiájával igen jó szolgálatot tett a nemzeti ügynek, ugyannyira, hogy Bem tábornok egy­szer azt a nyilatkozatot mondta róla: „ha a háború még 5 évig tart, a fiúból tábornok lesz.“ Az egész erdélyi hadjáratot végig harcolta és 17 ütközetben vett részt. Dicsőségesen végig­harcolva a szabadságharcot, Zsidónál tette le a fegyert. A fegyverletétel után, nehogy beso­rozzák osztrák katonának, törvényszéki jegyző lett Debrecenben, hol rokona, Uray Bálint fő­törvényszéki elnök titkárnak ne'.ezte ki. Később visszavonult óriási birtokára, hol szorgalmasan gazdálkodott. Kúriája mindég szállást adott a politikai élet menekültjeinek, egyszersmind ő is valóságos szellemi vezetője lett a nemzeti újjászületésnek. Utóbbi évtizedben súlyos betegség aka­dályozta meg abban, hogy a közéletben szere­peljen. Utolsó szereplése a nemzeti ellenállásra esik, amidőn arra a hires, vármegyei ellenállást kimondó közgyűlésre felvitette magát. Ez volt a hattyúdala, A Csaták tüzéhen kezdte el életét, az ütközetek edzték meg izmait, úgy élt, mint egy bölcs és szeretteinek mint a legjobb és legigazibb ember fog hiányozni. Mikola község baja. Mikola község 503 %-os pótadója már hetek óta foglalkoztatja úgy megyei lapjainkat, mint a fővárosi sajtót. A Szatmáron megjelenő „Szamos“ cimü napilap egy múlt heti számá­ban a kir. tanfelügyelő nyilatkozik ez ügyben, mely nyilatkozatra vonatkozólag Mikola község elöljáróságától az .utóbbi levelet kaptuk. Igen tisztelt Szerkesztő ur! Mikola község képviselő testületé nem szándékozott az 503 %-os pótadó ügyében hírlapi utón tárgyalni, csupán az illetékes ható­ságok által kívánta elintéztetni, azonban a kir. tanfelügyelő ur nyilatkozata után kénytelen saját reputációjának megóvása s a közönség helyes tájékoztatása szempontjából pozitív ada­tokon nyugvó következő nyilatkozatot meg­tenni. Tényként megállapítható, a tanfelügyelő ur nyilatkozatából is beigazolható, miszerint Mikola község iskola felállitási kötelezettségé­nek mindannyiszor megfelelt, valahányszor arra felhiva és kötelezve volt. Néhány év lefolyása alatt két tanítói állást szervezett, két iskolát állított s igy a ref. iskolát is számítva három iskolája lett. Bizony nem kevés áldozattal, sőt nagy erőfeszítéssel járt ez, mindamellett a köz­ség ebbeli kötelezettségének megfelelt. Azért gáncsolni a községet, mert fényes tantermeket egyszerre építeni nem volt képes, csakugyan nem lehet, nem szabad. A negyedik iskola felállítása már az álla­mosítás korszakába esik, hogy már az államo­sítás mi módon, kinek az ösztönzésére történt, azt mivel az ügyet e kérdés tisztázása úgy sem viszi előbbre, hosszasan nem tárgyaljuk a kir. tanfelügyelőség átiratával szemben, de azt ki­jelentjük, hogy az ő irányítására történt. Az iskola államosítás alkalmából kötelezte ugyan magát a község a telekvételre és iskola épitésre, ámde a vonatkozó határozatban felté­teleket kötött ki a község s mert erről a hiva- tolt nyilatkozatban hallgat, idéznünk kell kép­viselőtestületi határozatok idetartozó pontjait: 6/907. sz. „feltétlenül köti a község részére és | érdekében, hogy a tanítók az állam által fizet­tessenek, lakbérüket az állam fizesse, a köz­ségnek engedtessék vissza az 5 %-os iskolai adó addig, mig az építési kölcsönt teljesen le- törlesztheti. Az állam a községet a nagy ösz- szegü építésnél, melyet különben is kölcsön felvételével kénytelen fedezni, legalább 6000 korona összeggel segélyezi, mely irányban kéri a Tek. Közigazgatási Bizottságot a pártoló fel- terjesztésére. Végül, hogy a tankötelesektől be­folyó évi tandíj is engedtessék vissza az építés és fentartási költségek fedezésére“. Épertséggel nem a kért 6000 korona ellenében engedte hát vissza a miniszter ur az 5 %-os pótadó és lakbért, hanem jár az a községnek a kikötés értelmében. A segély az bizony még mindig oda van, mert bár méltán elvárhattuk volna, épenséggel nem tapasztaltuk ügyünknek kellő támogatását, ehelyett kaptunk olyan megkere­séseket a tanfelügyelő úrtól, melyek hangja képviselőtestületünkben erős visszatetszést keltett. A kikötött feltételek értelmében iskola­telket vett a község és viseli a vételár 700 kor. évi kamatát, ezenkívül adott és ad három iskolahelyiséget, egy tanítónak lakást, fedezi az összes dologi kiadásokat, a kir. tanfelügyelő ur pedig ezek ellenében még az átengedett 5 %-os pótadót is visszavonta, úgy hogy ma a tanítói fizetésen kivül minden költséget visel és nem kap semmit. Ily helyzetben, hogy nem építtetett fel az állami iskola, oka községünk nem lehet. Se­gélyt, támogatást nem kapott, helyzete pedig napról-napra súlyosbodott, teherviselő képes­sége pedig csökkent. Hogyan tudná saját ere­jén felépíteni a 35423 koronára előirányzott iskolaépületet az a község, mely a tanfelügyelő ur beismerése szerint is vagyontalan s amely­nek már épen az iskola államosításából eredő 15000 korona adóssága van, melynek lakosai 5 földbirtokoson kivül törpe birtokosok, cselé­dek és napszámosok, mely község lakosainak gyér termékenységü földét egymillió korona adósság terheli, mely községnek pótadója az államosításkor nem 54, hanem 116 % volt, ma pedig 128 %-ot tesz ki, amely község azon­felül felerészben az éger és saár lecsapoló tár­sulatnak, felerészben a turtöltésre ,js adózik s még amellett egy ref. felekezeti iskolát is fentart. Kölcsönnel sem segíthetett magán, először azért, mert biztosíték s jótállás hiányában a nagyobb bankok kölcsönt nem nyújtottak, másodszor azért, mert hivatoit nagykárolyi bank kölcsöne oly súlyos feltételű kölcsön lett volna, amelyet elfogadni már ennyire terhelt közsé­günknek lehetetlen volt. Ha ilyen körülmények között a közsé­günkre nézve sérelmes határozat ellen felebbez- tünk, jogorvoslattal éltünk, ezért községünket csakugyan nem érheti gáncs, ezért nem szabad azt elitélni s úgy üntetni fel, mint amely a dolgot halasztotta volna. A kir. tanfelügyelő ur szorgalmazására és sürgetésére történt az, hogy a hatóság az iskola­építés költségeinek a folyó évi pótköltség­vetésbe beállítását, behajtását s az építési ár­lejtés meghirdetését elrendelte. Így jutottunk mi az 503 %-os pótadóhoz, melynek végre­hajtása egyértelmű lesz a község tönkretételé­vel, mert a mindennapi kenyeret veszi ki a szegény nép kezéből. Kétségtelen dolog tehát az, miszerint Mi- kóla községe a kívánt időben iskolát állított, azoknak helyiséget adott, az államosítás után telket vett, építeni pedig azért nem épített, mert segély nélkül erre képtelen volt s igy kétségtelen tény, hogy az 503 % pótadóhoz önhibáján kivül jutott. Ítélje meg ezekből a nagyközönség, hol és miben nyilvánult itt a képviselőtestület rossz­akarata, hol és miben vétett a törvény ellen, vájjon érdemelte-e községünk képviselőtestülete, hogy törvényes alapon nyugvó jogainak fel­függesztése a törvényhatóságnál javaslatba ho­zatott a tanfelügyelő ur által ? Hát volt-e bűn valaha az, ha egyesek, vagy testületek sérelmeik orvoslása végett jog­orvoslattal éltek? És különösen mi hibáztatni való van abban, hogy jelen esetben a földhöz ragadt szegény nép küldöttség utján segélyt s oltalmat kért a minisztertől, mert azt tessék tudomásul venni, hogy nem a hatóság ellen ment panaszra, hanem segélyt kérni járt kül­döttségünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom