Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-20 / 8. szám
POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. «-8<- Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Kaszinó-utcza 2. szám. «--:*• ~ Kéziratokat nem adunk vissza. 1 MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: j Laptulajdonos : Dr. Tóth Zoltán. Fráter István. Előfizetési árak: Egész évre ..............................................8 korona. Fé lévre.................................................... 4 korona. Negyedévre...............................................2 korona. Egyes szám 20 fillér. j|| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. A főispán búcsúja Szatmáron. Dr. Falussy Árpád főispán állásától saját kérelmére felmentetvén, február hó 14-én még egyszer megjelent Szatmár város törvényhatóságának azon köreiben, melyekben főispáni működését kifejtette, hogy személyesen vegyen búcsút a város tisztikarától, törvényhatóságától és közigazgatási bizottságától. Délelőtt 10 órakor tartotta a közigazgatási bizottság rendes ülését, amelynek végeztével dr. Vajay Károly polgár- mester felkérésére megjelent a teremben az állásáról lemondott és fölmentett dr. Falussy Árpád főispán, hogy búcsút vegyen a bizottság tagjaitól, kik szavait állva hallgatták végig. Nem akarta, úgymond, elbúcsuzás nélkül elhagyni ezt a helyet s búcsút nem levélben a betű ridegségével, hanem személyesen mondja el ama rokonszenvvel, szeretettel és barátsággal, mellyel e bizottság iránt mindig viseltetett s amely érzelmeket annak részéről is folyton tapasztalt. Kéri, hogy ily érzülettel kisérje őt el a bizottság ama polgári társadalomba, melyben ezentúl élni fog. Távozásakor egy igazságot itt ki kell mondania s ez az, hogy közel 4 évi működése alatt a bizottság soha nem hozta be e terembe a politikát, a személyes érdeket, hanem a jog, törvény és igazság vezette Ítéletében s ezért volt könnyű az ő helyzete a bizottságban. Az őszinte köszönet kifejezésével vesz ismételten búcsút a bizottságtól, nem mint főispán, hanem mint barát s magát minden egyes tagnak szives emlékezetébe ajánlja! (Élénk éljenzés és tetszés). Dr. Vajay Károly polgármester nem látja alkalmasnak a búcsuzás ezen fájdalmas idejét arra, hogy most a távozó főispánnak nagy tudását, ambícióját, sikereit, munkabírását és kiváló vezetését hosszadalmasan megrajzolja. Azért csak röviden azt indítványozza, hogy érdemeit foglalja hálásan jegyzőkönyvbe a bizottság s mondjon működéséért mély köszönetét. Biztosította végül a távozó főispánt a bizottság legmelegebb rokonszenvéről, tiszteletéről, ragaszkodásáról és változ- hatlan szeretetéről! (Zajos helyeslés). A városi tisztikar fél 12 órakor vett búcsút dr. Falussy Árpád főispántól. A tisztikar szónoka dr. Vajay Károly polgármester volt, ki mi’V munkás szólt a munka emberéhez, aki meg is tudja becsülni a munka értékét és tartalmát. Most, hogy a változott politikai viszonyok a tisztikart a főispántól elszakítják, nem változnak annak érzelmei s biztosítja a távozót a tisztikar változhatlan tisztelete, nagyrabecsülése és szeretetéről. (Élénk éljenzés.) Dr. Falussy Árpád főispán meleg szeretettel vesz búcsút a tisztikartól, hiszen az ő hozzá mindig iiyennel ragaszkodott s ez valóban megnehezíti az ő elválását. Ha Vu.. .a, ni értékes és maradandó az ő munkásságában, annak oroszlánrésze ezt a tisztikart illeti, melynek nemes gondolkozását, munkásságát, épen úgy, mint a polgármester buzgó- ságát és érdemeit soha nem fogja elfelejteni. Abban az elhatározásban, hogy nem válik meg a vármegye területéről, hiszi, hogy a polgármesterrel és a tisztikarral lesznek még érintkezési pontjai s most mindnyájukat az Isten oltalmába ajánlja! (Élénk éljenzés és tetszés.) A legünnepélyesebb volt a városi törvényhatósági bizottság búcsúja. Délután 3 órakor tartotta ugyanis a város havi rendes közgyűlését, a melyen felolvasták a főispán fölmentésére vonatkozó belügyminiszteri leiratot. Ezután a közgyűlés Hehelein Károly prelátus vezetésével Horváth Bertalan és Dr. Tanódy Márton bizottsági tagokat küldötte ki, hogy a főispánt a közgyűlésbe hívják. A terembe lépő dr. Falussy Árpádot zajos éljenzéssel üdvözölték a biz. tagok s fenállva hallgatták végig dr. Vajay polgármesternek bucsuztatató szavait, ki hangoztatta, hogy a törvényhatósági bizottság sajnálattal vette tudomásul a főispán távozását, de ismerve a főispán egyéniségét, tudatában van annak, hogy csak a hivatali kötelékek szakadtak meg közötte és a város között, de a szívélyes, baráti kötelékek továbbra is megmaradnak. Biztosítja végül dr. Falussyt a váNem vagyok szerelmes. (Magánjelenet.) Egy ur: (Szőke és szerencsétlen a szőkék rendesen szerencsétlen teremtések.) Hát szerelmes vagyok ? (mosolyog) Éppenséggel nem vagyok szerelmes. Nem a legkevésbé sem . . . Hiszen ha ez lennék, ha tudnék szerelmes lenni !. . . ez olyan édes bolondság, olyan együgyű bolond . . . szerelem ! (Nevet)Sajnos olyan józan vagyok, mint egy . . . mint egy . . . (nem talál elég szellemes hasonlatot,) mint egy börzelovag . . . Pedig mennyire szeretnék szeretni . . . Szinte vágyom, epedek valaki után, aki utánam is vágyakozik csak egy picikét . . . csak ennyit ... (az ujja végét mutatja). De Margit ! . . . (ijedten néz körül, majd elmosolyodik) Nos ? . . . Margit ? . . . Semmi ! biztosítom, hogy semmi . . . (Ráteszi a kezét a szivére és hallgatózik) Lám ! . . . Semmi ! . . . Már most hogy érzelmeim felől ennyire nyugodt lehetek, csak arra vagyok kiváncsi, hogy támadt ez a dolog ? honnan van az hogy az egész város tele van vele, hogy Margit és én .. . azaz én és Margit . . . (körülnéz óvatosan) szeretjük egymást, azaz . . . hogy én szeretem őt. (Fölényesen mosolyog, megböki a mellét!) Én ? . . . Én ? . . . Ha igy is lenne éppenséggel nincs rá okom hogy szégyenkezzem miatta, mert ami azt illeti, Margit határozottan csinos lány, sőt szép, ő a legcsinosabb a mi lányaink között, szellemes, okos és ügyes . . . Ezek mind olyan tulajdonságok, amikbe külön-külön is szerelmes lehet az ember, (kicsinylőleg), de azt hiszem, hogy éppen az, hogy ilyen nyíltan, ilyen elfogulatlanul beszélgetek róla, bizonyít mellettem hogy — (a szivére mutat és kezével tagadó mozdulatot csinál ) — semmi, semmi . . . Tárgyilagosan fogom felvetni a kérdést: honnan gondolja a világ, hogy én Margitba szerelmes vagyok ? . . . A múltkor — egy bálon — egy négyest táncoltam vele. Ugy-e bár ez még nem ok ? . . . A haját mesésen merészen fésülte ki ez alkalomra, még- sohasem láttam igy . . . Kérem csak semmi mosoly, lehet hogy más látta már úgy, de én nem . . . ízléses fehér ruhácska volt rajta — különben ha őszinte akarok lenni, kénytelen vagyok beismerni hogy mindig rendkívüli Ízlésesen öltözik — tehát csinos fehér ruhácskája volt, amely titoktartva mutatta teste lágy körvonalait. Ha nem félnék tőle, hogy elfogultnak mondanak, azt állítanám, hogy - termete csodaszép, klaszikus ... de nem megyek olyan messzire . . . mert. . . (zavart) hasztalan mosolyognak kérem . . . Az arcán csókolni való rózsákat fakasztott a tánc és szemében ezer ingerlő kis ördög ütött tanyát . . . pajkos szellemes volt és én alig szóltam néhány szót ... Ez a fölényes viselet, azt hiszem: imponált neki . . . Különben ha nem úgy van, — hát mit törődöm vele ? . . . Figyeltem, hogy mással mikép táncol és úgy sajnáltam, léha, haszontalan táncosaitól minden szavát, minden pillantását s mosolyát. Egészen komolyan mondhatom, hogy nem érdemlik meg ezek az üres legények, akiknek egyedüli érdeme, hogy hajukat elválasztva fésülik és nadrágjuk vasalva van, — bizony Isten nem érdemlik meg, hogy olyan leány mint Margit, a karjaikon lejtsen, az ő együgyüségein mulasson, az ő . . . (meghökken). De miért ne mulasson ? Hiszen leány. Könnyelmű és léha mint a többi, aki talán nem is érdemes rá, hogy utána gondoljanak, ábrándozzanak felőle és elsóhajtsák a nevét, igy ! — Margit ! . . . (sóhajt) : Margit ! . . . Nem lehet semmit sem tudni. Talán a legszebb lelkű leány, akit csak ismerek, de mi haszna, ha nem gondol vele senki . . . A minap arra mentem az ablakja alatt, A szobát takarította és ehhez illő háziruha volt rajta . . . Más leány ilyenkor rendetlen, a dolgozó ruhája piszkos, önmaga elhanyagolt; de a kis Margit olyan volt, hogy — bizony Isten — az ember önkénytelenül is kiszalajtotta a száján. — Milyen édes volna ilyen kis feleség ! . .. Kár hogy nem érdeklődöm úgy iránta. Beszélnék vele. Megfogván kis kezét, megszorítanám gyöngén és ha úgy érezném, hogy visszaszorítja, vagy azt tudnám, hogy nem egészen
