Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

4-.ik oda!. SZATMÁRVÁRMEGYE. 29-ik szám. magasabb társadalmi állás nemcsak elő­nyöket nyújt, hanem kötelességeket is teremt embertársainkkal szemben. Ennek megértésében látom én a mai szociális mozgalmak és disszonancziák békés meg­oldását. Áttérve Nagykároly speciális viszo­nyaira. örömmel fogok a város föllen- ditésén munkálkodni Önökkel együtt. Tudom, hogy sokan a megye szék­helyét el akarják Károlyból helyezni, én mint magánember is el fogok mindent követni ez ellen, de ha Önök bizalmuk­kal megajándékozni szíveskednek, akkor talán több joggal és több nyomatékkai tehetem azt. Én érzem, hogy előttem nálamnál sokkal méltóbb férfiak bírták az Önök bizalmát, főként pedig egy féiiu, ki év­tizedeken át volt e kerület képviselője. E férfiúhoz a rokonság s személyes sze­retet sok szála fűzött engem és úgy vé­lem, hogy e helyről is fel kell eleveníte­nem az Ő emlékét Önök előtt, meg boldogult Károlyi Istvánt. Tetteiben min­dig az önzetlenség, a bátorságba becsü­let és hazafiság vezették. Az Ő szelle­mében akarnék én is eljárni és midőn kezembe veszem e zászlót, az Ö zászló­ját — kérem Önöket, vigyék azt győ­zelemre : Győzelemre viszik vele a független­ségi eszmét, melynek szentelni akarom egész életemet! Az Isten éltesse Önöket! A gróf beszédjének befejezése után Reök Gyula elnök a választóközönség nevében meg­elégedését és bizalmát fejezte ki a képviselő- jelölt iránt, kívánva, hogy a kerület választói­nak egyhangúlag megnyilatkozó bizalmából mandátumunkat sokáig viselhesse. Ezzel az ülés véget ért, a jelölt az egész ülés alatt je­len volt Károlyi Gyula gróf kíséretében óriási lelkes éljenzés közepette kocsin eltávozott. Vidéki kőrútjában a kapott jelentések szerint képviselőjelöltünket kivétel nélkül min­denütt a legnagyobb lelkesedéssel és örömmel fogadták. Minden községben beszédet mondott s a falu előkelőségeinél látogatásokat tett. A megelégedettség tölti el a választók szivét és példás, az értelmes választókhoz illő komoly­sággal megkezdődött választási aktus kerüle­tünkben kizár minden szenvedélyességet. Vármegyei közgyűlés. Szokatlanul népes közgyűlése volt folyó hó 12-én vármegyénknek. Az érdeklődést a szatmári főszolgabírói állás betöltése okozta. Amint ez megtörtént, a tárgysorozat további 352 pontját az előadók csak maguk közt tár­gyalták, — at. bizottsági urak haza, vagy az ádomásivásra mentek. Valóságos kis képviselőválasztási mozgalom volt. Láttunk hangos kedvű voksolót, láttunk szavazó után futó kocsikat, le- és rábeszélést, örömet és káromkodást, — egyszóval az alkot­mányos jog gyakorlását — önkormányzattal egybekötve. Csaba Adorján főispán elfoglalván az el­nöki széket, a törvényhatósági bizottsági tago­kat üdvözölvén, hozzájuk intézett beszédében azon reményének adott kifejezést, hogy a mai közgyűlésen félretéve minden politikai ellenté­tet, tisztán a közügyeket fogják szem előtt tartani. Luby Géza sürgős interpellációt intéz a főispánhoz a képviselőválasztásokkal kapcso­latban állásáról lemondatott angyalosi községi biró ügyében. — Főispán válaszolva az inter- pellátióra, kijelenti, hogy az esetről tudomása nincs, azt megfogja vizsgálni és biztosítja a bizottságot tagot, hogy igazságosan fog intéz­kedni. Közgyűlés és interpelláló a választ tu- I domásul vette. Főipán napirendre térés előtt hosszabb beszédben emlékezett meg VII. Edward angol [király elhalálozásáról, továbbá a vármegyét i gyászba borított ökönrtói tüzkatasztrófáról, Azon inditványt teszi, hogy a vármegye hoz­zájárulásával a katasztrófa színhelyén emlék- ; oszlop állíttassák, amely célra a vármegye hozzájárulásán kívül, a vármegyében gyűjtés is indíttassák. Az indítvány elfogadtatván, erről a vm. alispán a további intézkedések megtétele vé­gett jegyzőkönyvi kivonaton értesittetni ren­deltetett. Főispán meleg szavakban emlékszik meg a legutóbbi közgyűlés óta elhalt Szuhányi Lajos, Sze dahelyi Ágoston, Kölcsey Zoltán és Szeőke Barna törvényhatósági bizottsági tagok­ról és dr. Halász Jenő tb. vm. főorvosról és indítványozza, hogy az elhunytak érdemei jegyzőkönyvileg megörökitessenek, mely indit­ványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadva áttért a napirendre. Következett a mai ülés legfontosabb pontja, a szatmári főszolgabírói állás betöltése, mely állás Csaba Adorján főispánná történt ki­nevezése folytán jött üresedésbe. A kandidáló bizottságba beválasztattak: Kende Zsigmond, Luby Géza és Madarassy Dezső, a főispán által kijelöltettek : gróf Teleky Sándor, N. Szabó Antal és Kölcsey Antal. Megalakittatott két szavazatszedő küldöttség. A virilisek szavaztak az I.-nél, melynek elnöke Sántha Kálmán, tagjai: dr. Adler Adolf és Madarassy Gyula, jegyzői: Szintay Gábor és Luby László lettek. A választó bizottsági tagok a II.-ik küldöttség előtt szavaztak, melynek elnöke Papolczy Gyula, tagjai: Kozma Gyula és Luby Béla, jegyzői pedig dr. Németh Béla, és dr. Gyene Pál lettek. A kandidáló bizottság első helyen Ko­vács Sándor, második helyen pedig Galgóczy Árpád szolgabirókat jelölte. A jelölés kihirde­tése után óriási zugás, abcugolás és éljenzés támadt. így elrendeltetvén a szavazás, ennek megejtéséig az ülés felfüggesztetett. A szavazatok befejezése után megái lap it- tatott, hogy Kovács Sándor 122, — Galgóczy Árpád 247 szavazatot kapott, igy ez utóbbi lett a szatmári főszolgabírói állásra megválasz­tottnak kimondva. Galgóczy Árpád megválasztása folytán üre­sedésbe jövő I. osztályú szolgabírói állásra dr. Jékey István erdődi szolgabiró, a II. osztályú szolgabirói álláára Ináncsi Papp József közig, gyakornok lett megválasztva. Ezzel az érdeklődés meg is szűnt és az ülés ielfüggesztetett. Délután fél 4 órakor folytatták a 4. pont­nál. Az ököritói tüzkatasztrófa felett a vármegye közönségéhez intézett részvétért a közgyűlés hálás köszönetének adott kifejezést és erről a részvétüket nyilvánító vármegyéket, városokat, egyesületeket és egyeseket jegyzőkönyvi kivo­natban értesíteni rendelte. A számonkérőszék jelentése, mely szerint az összes hivatalok tevékenysége és az elért eredmény megelégedést érdemlő, tudomásul vétetett. Tolnavármegye közönségének átirata ö császári és apostoli királyi felsége 80-ik szü­letési évfordulójának megünneplése tárgyában, az alispánnak azzal adatott ki, hogy cselekedjék saját belátása szerint. Jász-Nagykun-Szolnokvármegye közönsé­gének átiratára vonatkozólag, amelyben a kép­viselőház f. évi március hó 21-iki ülésén történt botrány következtében á képviselőházhoz inté­zett feliratuk támogatását kérik, a közgyűlés azt a határozatot hozta, hogy bár a sajnálatos eseményt elitéli, de tekintettel a feloszlott or­szággyűlésre, felirat intézését szükségesnek nem látja. Ezután a tárgysorozat több érdektelenebb pontjának letárgyalásáv il a közgyűlés végétért azzal, hogy a főispán törvényadta jogával élve, dr. Gózner Elek tb. tiszti alügyészt és dr. Si­mon Miksa nagysomkuti ügyvédet tb. tiszti főügyészekké, dr. Isaák Elemér rozsáiyi nagy- birtokost és Kallay Szabolcs szoigabirót tb. fő­szolgabírókká, dr. Sárközi Adorján járásorvost tb. tiszti főorvossá kinevezte. Közigazgatási bizottsági ülés. Csabi Adorján főispán elnöklete alatt f. hó' 13-án délelőtt 10 órakor vármegyei közigaz­gatási bizottsági ülés volt. Elnök a megjelente­ket üdvözölvén, a távollevő dr. Böszörményi Emil és Jármy Andor tagok elmaradásának igazolása után előterjesztetett a szokásos alis- páni jelentés, mely tudomásul vétetett. Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök jelentése szerint április hóban beérkezett 3478, elintéz­tetek 3278 darab. Az irodák ügyforgalma rend­ben van. Dr. Aáron Sándor főorvos jelentése sze­rint az általános egészsági állapot eléggé ked­vező volt. A vörheny, kanyaró, hökhurut és hasihagymáz több községben fellépett. A szat- már-ököritói tűzvész sérültei ellátása érdekében foganatosított rendkívüli intézkedések beszün­tettetek úgy, hogy a betegek ellátása egyedül a hatósági orvosok szolgalatéban álló orvosok utján van biztosítva. — Április végén kórházi ápolásban maradt 29, házi ápolásban 28, ösz- szesen 57 sérült egyén. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelenti, hogy a múlt hónapban 60 községben 93 isko­lát, 3 kisdedóvodát és 121 tanerő munkáját vizsgálta meg. Tűrhetetlen állapotokat talált a somkuti járásban, hol Jederen, Kolczéron, Kis- bozintán, továbbá Oláhtótfaluban, Szamosfalu- ban tanítást nem talált, a tanítói állomás már évek óta üres. A tanítási eredmények elégtelen­sége miatt fegyelmit 3 esetben kért, nyugdíja­zásokat pedig több tanító ellen folyamatba tett. Tárgyalt Ópályi községgel állami iskola szer­vezése iránt. Á vallás- és közoktatásügyi mi­niszter a nagykárolyi iparos tanoncziskolának 3000 K, kereskedő tanoncziskolának 1560 K, a szinérváraljai iparos iskolának 1590 K, a nagybányainak 2000 K, a fehérgyarmatinak 950 K, a mátészalkainak 300 korona állam­segélyt engedélyezett. Mándy Zoltán közgazdasági előadó jelen­tése szerint úgy a gyümölcsösökben, mint a vetésekben kedvező a helyzet. A marha állo­mány jó kondícióban van. Figyelemre méltónak tartja azon mozgalmat, mely a Szatmáron léte­sítendő répa, czukorgyár felállítása érdekében indult meg s kívánatos lenne a még hiányzó pár száz hold terület mielőbbi jegyzése, hogy ez által a gyár felépülése biztosútassék. Plachy Gyula p. ü. igazgató, jelentése sze­rint 1910. április hóban befolyt: 1. Egyenes adóban 22,312 K, 32,590 koronával kevesebb, mint a múlt évben. 2. Hadmentességi díjban 1499 JK, 101 koronával kevesebb, mint a múlt évben. 3. Bélyeg- és jogilletékben 32.754 K, 18.252 koronával kevesebb, mint a múlt évben. 4. Fogyasztási és útadóban 13.754 K, 1622 koronával több, mint a múlt évben. Cziili György főállatorvos jelentése sze­rint április hóban az állategészség nem volt kedvező, amennyiben a veszettség és sertésvész több községben fellépett. Lépfene zár 6, ve­szettség zár 14, ivarszervi hólyagos kiütéses zár 2, rühkór-zár 14, sertésorbáncz-zár 2 és sertésvész-zár 17 községben áll fenn. Dr. Fabó Zoltán kir. ügyészjelentése sze­rint múlt hóban letartóztatás alá került 169, letartóztatás alatt maradt 13 egyén Kacsó Károly műszaki tanácsos szokásos jelentésének előterjesztése után az ülés véget ért. Színház. Az elmúlt héten tapasztaltak megerősítik véleményünket, hogy Heves és társulata min­den lehetőt elkövetnek az elismerés kiérdemlé- sére és hivatásuk teljes tudatában tesznek ele­get kötelességüknek, de közönségünk részéről viszonzáképen a támogatást nem élvezhetik. A közönyért, méltánytalanságért városunk közönségéből az úgynevezett gazdag osztályt illeti a megrovás, — mert nem akarják megérteni, hogy nekik a tehetőseknek egyenes kötelességük, a kultúra fejlesztésének érdekében, a színészetet anyagi támogatásban részesítve lehetővé tenni a színház létét és ezáltal a sze­gényebb résznek — melynek módjában nincs budapesti színházak látogatása egy-egy előadás meghallgatását. Kötelesség ez, amely elől ride­gen kitérni nem szabad. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom