Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-15 / 20. szám

20-ik szám. SZATMÁRVÁkMtGYE. 5-ik oldal. Az elmúlt hét műsorában „A kedélyes pa­raszt“ „A botrány“ és „Trenk báró“ szerepel­tek mint újdonságok. „A kedélyes paraszt“ c. operett túlságosan laza zenéjével és gyenge meséjével nem tett vonzó hatást reánk, egyedül ■a szereplők, főkép Bállá, Rónai, Herczeg, Bu­rányi, Czakó Miczi jó játéka miatt volt érdemes meghallgatni. „A botrány“ cimü színmű tartal­mas jó darab és Markovics Margit, ki ez idény­ben Charlotte szerepében lépett fel először, te­hetségének, művészi alakításának kifejezést ad­hatott és adott is. „Trenk báró“ úgy zenéje mint librettója tekintetében értéktelen semmiség. Bállá Maris­ka ugyan kedves, bájos játékával kárpótolt né­mileg, de partnere Trenk báró ur (Inke) úgy játszott mintha ő jobban unná a közönséget, mint a közönség a darabot. Láttuk ezenkívül a „Gésák“ cimü régibb, de bájos operettet, uj díszletekkel és uj szerep- osztásban jól megjátszva. Örömmel tapasz­taltuk ez alkalommal, hogy Somogyi — ki sa­ját szerzeményű kuplészövegeivel nagy tetszést aratott — ismét a régi könnyedségével táncol. Lapunk zártakor a „Luxemburg grófja“ c. operette előadása folyik, amely e társulat erőiről és a szatmári lapok referádáiból kö­vetkeztetve, bizonyára elsőrangú lesz. Színházi műsor: Vasárnap délután „Szu- lamith“ opera. — Este: újdonság másodszor „Luxemhurg grófja“ Lehár Ferencz nagy ope­rettje. Hétfőn délután : „Czigánybáró“ operette. Este: „Iglói diákok“ újdonság. Kedden : „Tiszt­urak a zárdában“ operette. Szerdán : Újdonság itt először „A kuruzsló“ Földes Imre szenzációs nagy sikert aratott színmüve. Csütörtök: Új­donság, itt először „Liliom egy csirkefogó élete és halála“ Molnár Ferencz nagysikerű le­gendája. Pénteken : Sipos Zoltán jutalomjáté­kául, harmadszor „A sasfiók“ Rostand Edition hatalmas drámája. (Rendes helyárak.) Szomba­ton : Újdonság, itt először „Szinészvér“ Eisler Ödön uj operettje. Vasárnap este: Másodszor „Szinészvér“. HÍREK. Lapunk barátainak és munkatársa­inknak boldog pünkösdi ünnepeket kizuí- nunk. — Istentiszteletek sorrendje a pünkösdi ünnepek alatt. A róm. kath. egyházban a pünkösdi ünnepek alatt az istentisztelet sor­rendje a következő: Mindkét nap vasárnap és hétfőn reggel 6 órától este 6 óráig szentség- imádás, amelyen az ifjúság is páronkint részt- veszen. Mindkét ünnep 9 órakor ünnepélyes istentisztelet lesz, amelyet Récsei Ede házfő­nök tart meg. Szentmise után szentbeszéd lesz, amelyet első nap Récsei Ede házfónök tart, második nap Berényi Mátyás. Délután 3 óra­kor, mindkét nap ünnepélyes vecsernye lesz. Kedden 9 órakor szentmise. — Lemondás. Róth Károly földbirtokos, az újonnan alakult Közgazdasági Bank elnö­kévé választatván, a Kereskedelmi és Iparbank­nál viselt igazgató-tagságáról lemondott. — A krassói mandátum. Mint már jeleztük, dr. Gaál Endre a krassói kerület függetlenségi pártonkivüli képviselőjelöltje Tenkén is fellé­pett — hasonló programmal. Minthogy dr. Gaál Endre kilátásai Tenkén nagyon jók, igy mint biztos forrásból értesülünk, a krassói jelöltségtől visszalépett. Mi e visszalépést mar régebben jeleztük, akkor ezt megcáfolták — most azonban híradásunk teljesen positiv for­rásból jött. így tehát a krassói kerületben je­lenleg három jelölt van: Helmeczy József munkapárti, Pilisy István Justh-Dárti és Lukács Konstantin román nemzetiségi, őszintén szólva sajnáljuk azt, , hogy Gaál Endre visszalépett, mert Ő volt az, a ki a mi politikai elveinket legközelebbről képviselte e kerületben. — Letenyén, mint a Népújságból olvas­suk N. Szabó Albert egy erős ellenjelöltet ka­pott. A nemzeti munkapárt egy díszpéldánya, a Hirschler fakereskedö cég tagja Zalán Gyula lépett fel, kétkézre szórva a pénzt. Szabó Al­bert azonban ennek dacára olyan kilátásokkal bir, hogy megválasztatását biztosra veszik. Re­méljük, hogy Szabó Albert Zalán futását olyan j hangon fogja megénekelni, melytől a fa-cég megugrik. — Rendőrségünk figyelmébe. Már a múlt számunkban jeleztük, hogy Schneider Sándór volt bírósági írnok elmebetegsége következtében gyújtogatott. E hét folyamán Schneider beteg­ségének újabb és újabb jelét adta. A jbiróság- nál nap-nap után megjelenik s ott valósággal félelmes megjelenésével a rendet és csendet zavarja, de lehet attól is tartani, hogy egy netalán előálló rohamában az élet és testi ép­ség ellen is tör. Ne várja meg rendőrségünk, mig ez a szerencsétlen ember beváltja többször hangoztatott szavait és embert öl, tegye meg a szükséges lépéseket, szállíttassa megfigyelő intézetbe, mert a netán előálló bajnak egyedüli okozója a rendőrség lesz, mely közönyös a felszólalásokkal szemben ? — Irodalmi Üzlet. Pár számmal ez­előtt jeleztük Szatmárrói Boross Adolf ottani élelmes kiadó hírlap vállalkozását, miként ved­lett át 48-as lapkiadóból munkapártivá egy nap alatt. Most a „Nap“-bó! a következőket olvassuk: — Öt darab ezeres. A mungók Szatmárnémetiben is megalakultak. Nagy buz­galommal akarták terjeszteni a muszka maszla­got s elhatározták, hogy napilapot indítanak, így született meg a „Szatmári Újság“. Boross Adolf nyomdász vállalta el a kiadását, mert Csaba Adorján főispán ötezer korona szubven­ciót ígért neki. Nem kapta meg a szubvenciót s a lap öt napi megjelenés után megszűnt. Boros azonban ezzel nem elégszik meg, ha­nem port indít a mungóék ellen az ötezer koronáért. Bizottsági kinevezések. Csaba Adorján fő­ispán a vármegye területén az 1873. évi XX. t.-cz. 6. §-a alapján alakítandó lóavató bizott­ság tagjaivá a következőket nevezte ki. 1. A Nagykárolyban működő bizottsághoz becslő- kül Nonn Gyulát, Schiffbek Mátyást és Jurcsek Bélát, állatorvosul Róth József m. kir. állator­vost. A másodikhoz (164. szám) Csőkör Ferencz nagykárolyi, Solymossy István és Szakáll Béla csomaközi lakosokat, állatorvosul Lobi Jakab, nagykárolyi városi állatorvos. — Kivándorlás. Az alispáni jelentés sze­rint április , hóban útlevél 135 egyénnek adatott ki. Visszavándorolt 2 egyén. — Számonkérő szék. Vármegyénk főispánja Csaba Adorján f. hó 7-én számonkérő széket tartott, mely alkalommal megallapittatott, hogy úgy a központban, mint a járásokban a közi­gazgatási ügyek gyorsan intéztetnek el, hátralék alig van, miért is a bizottság megelégedésének adott kifejezést. — Egy vőlegény, aki idegen ruhába, iletve idegen ruhára ntazik. Nemrégiben beállított F. itteni lakos leányos házához egy fiatal ember és magát Schön Berti gazdatisztnek bemutatva, hinyilatkoztatta, hogy nősülni óhajtana. A szép szándékú Schönt nagyon szívesen fogadták és többszöri látogatás után a napokban meg is történt az eljegyzés. Eljegyzés után Schön az­zal az ürüggyel, hogy egy uj állás elfoglalására akar jelentkezni és igy nagyon elegánsan sze­retne kiöltözködni, elkérte menyasszonya báty­jától annak fekete ruháját, óráját, lánczát és gyűrűjét, amely dolgokat magára szedve, a család szerencsekivánataival elutazott. Az idő telt, de sem a vőlegény nem jelentkezett, sem a ruha nem érkezett vissza. Mivel pedig a kölcsönadó érdeklődő levele azzal érkezett vissza: „címzett ismeretlen“, Schön Berti ellen a feljelentést megtették, melynek során kide­rült, hogy vidékünkön több olyan család van, ahol nem annyira Schönt, az elvesztett vőle­gényt, mint a vele veszett ruhákat siratják. A bíróság sikkasztás vétségét látva fennforogni, köröztetését elrendelte. — Hivatalos órák. A helybeli szolgabiró- ságnál a hivatalos órák a vármegyei hivatalok­kal egyöntetűen 7—1 óráig állapíttattak meg. — Dj ügyvéd. Dr. Hegedűs István az ügy­védi vizsgálatot a múlt napokban Marosvásár­helyen sikerrel letevén, városunkban telepedett meg. A nemzeti munkapárt központi jelölő bi­zottsága Nagybányára legújabban Egyedy Art- hurt jelölte, aki magyarláposi képviselő volt, udvari tanácsos, a szabadelvüpárt tagja. Irány adó körökben azt mondják, hogy ez a jelölés már végleges és Egyedy honvédelmi államtit­kár lesz. — A gyermekna'). Az Országos Gyermek­védő Liga városunkban a gyermeknapot f. hó 23-án és 24-én tartja meg. — Államvizsga. Schönpflug László, köz- igazgatási gyakornok, a mármarosszigeti jogaka­démián sikerrel tette le az államtudományi ál­lamvizsgát. — Vármegyénk egészségügyi bizottsága f. hó 10-én Nemestóthi Szabó Antal elnök veze­tése alatt tartort ülésében tárgyalás alá vette a gümökór elleni védekezésről szóló szabályren­delet-tervezetét és azt elfogadta. Elfogadta to­vábbá a nagysomkuti és erdődi kórházak alap­szabályainak módosítására vonatkozó javaslatot is és úgy a fenti szabályrendelet tervezetet, mint az alapszabályok módosítására vonatkozó javas­latot a közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Egy­ben tárgyaltatott Csics Béla és Foltinek Aurél gyógyszerészeknek a városunkban felállítandó 5-ik gyógyszertár felállítása iránti kérelme, mely nem véleményeztetett. — Szabadságolt katonák. A m. kir. honvéde- lemüi gyminiszter leiratilag értesítette Csaba Ador­ján vármegyénkfőispánját, hogy felterjesztésére az ököritói szerencsétlenül jártak családjaihoz tar­tozó fehérgyarmati illetőségű hadkötelezetségei- ket teljesítő legénységet 4 havi időtartamra szabadságolta. Ugyancsak a napokban felter­jesztést intézett a főispán az iránt is, hogy a később összeirt csengeri járásbeli tényleges szolgálatot teljesítő katonák is szabadságoltas­sanak, melyre nézve személyes előterjesztésre kedvező választ kapott. — Az önkéntes tüzoltóegylet. Az évek hosszú során át vajúdó önkéntes tüzolt5-egylet végre megalakul városunkban is. Múlt vasárnap volt értekezlet a rendörkapitányi hivatalban, ahol mintegy harminczan jelentek meg polgártársaink közül és léptek be valamennyien az egyesületbe Demidor Ignácz rendőrkapitány hívta össze a gyűlést és jelezte az egybegyűlteknek, hogv a polgármester kilátásba helyezte az anyagi segé­lyezését az egyletnek, amennyiben tolólétra, vi- zeslajtok stb. beszerzésére evidens szükség van. A belépett és még belépő tagok a felszerelésen kívül egyelőre nyári ruhát kapnak s intézkedés fog történni rendszeres tűzoltó őrtanya létesí­tése iránt is. A gépfelszerelés elsajátítása czél- jából már közelebb tanfolyam nyílik meg, hogy a f. évi julius 10-én tartandó vármegyei tűzoltó kongresszuson legalább ebbeni jártasságukat mutathassák be önkéntes tűzoltóink. A gyűlé­sen tagokul beléptek: Török István, Dipold Fe­rencz, Molnár István Nágele Ferencz, Halhóber János, Timkó Józse, Szigeti Sándor, Gyulay János, Mayer Herman, Papp Imre, Szegedy György, Járay József, Matesz Endre, Erdei Imre, Kinczel István, Felföldi István, Szigeti József, Vizsnyovszky Kálmán, Szentgyörgyi Elek és Di- czig Jenő. Alakuló közgyűlését holnap délelőtt 11 órakor fogja a városháza nagytermében meg­tartani, melyre egy az érdeklődőket megbízta Demidor Ignácz rendőrkapitány, a szervezet ve­zetője. — Közigazgatási bejárás. A Nagykároly— érendrédi köves ut építéséhez szükséges anya­gok szállítására használandó kisvasút közigaz­gatási bejárása f. hó 7-én volt. A vonat Mező­terem, Portelek, Vezend, Dengeleg és Érendréd községeket érinti. A bejáráson jelen voltak Dal- mady vasúti és hajózási felügyelő, közigazga­tási részéről Madarassy István főszolgabíró és Kacsó Károly műszaki tanácsos, államépitészeti hivatalfőnök, az államvasutak részéről egy szat­mári osztálymérnök, Jeney István felügyelő s a vállalat részéről Geiringer Károly mérnök-vállal­kozó. A bejárás megejtése után Geiringer mér­kőző. A bejárás megejtése után Geiringer mér­nök a „Magyar királv“-ban megvendégelte a jelenvoltakat. — Az uj országgyűlés. A belügyminiszter megküldötte vármegyénknek a királyi kéziratot, amely junius 21-re hivja össze az uj ország­gyűlést. Egyúttal megküldötte a miniszter a vá­lasztásokra vonatkozó körrendeletét is s e sze­rint a képviselőválasztásoknak junius 1 —10 kö­zötti időközben kell lefolyniok. Csaba Adorján vármegyénk főispánja f. hó 19-én d. e. ik 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom