Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
2-ik oldal. S Z A T M Ä RVÁRMEG ÍE. 12-ik szám. Csaba Adorján főispán beikiaiása. Nagykárolyban. Eszünkbe jut a mutt és jelen installációja. A darabont korszak letünte után rendezett beiktatás, fénynyel,_ lelkesedéssel és reménységgel volt tele. Átjárta mindnyájunk keblét a győzelem és siker érzete, elértük azt, hogy a főispáni székbe a függetlenség sorából választott egyént iktattuk be. Úgy éreztük akkor, hogy a beiktatott főispán nem az ellenőrző és felügyelő kormány közeg, hanem közülünk való ember, ki velünk együtt gondolkodik s csak azért jött ide, hogy reményeinket valóra válthassa. Ez volt érzésünk ezelőtt 4 évvel s ezen hitünk szétfoszlott fátyola lett ma takarója a függetlenségi és 48-as eszméknek. Behódolás, — az egyedüli helyes kifejezés a függetlenségi párt mai állásfoglalásának jellemzésére. Semmi ellenvetés, semmi rekriminálás nem volt, ünnepelt a párt ép olyan örömmel mint maguk a munkapártiak. Ezek megjegyzésekor nem akarjuk mi azt mondani, hogy a megyei függetlenségi párttól harcilármát, az ünnepi hangulatot disszonáló fellépést kívántunk volna. Ez nem méltó egy ilyen politikai párthoz. Hanem igenis elvártuk volna azt, hogy kellő számban megjelenve, komoly tartalommal biró veto-ban felemelte volna szavát a párt múltjához és. erejéhez méltóan. Luby Géza szavai ép úgy, mint a Jékey Zsigmondéi csak üdvözlést képeznek, ezen beszédekben a függetlenségi és 48-as eszme tiltakozó szavát méltóan fel nem emelte. A párt indolenciája és a tagok távolmaradása volt azulán oka annak, hogy a beiktatás ünnepe a jelenlevő függetlensegiekre úgy hatott, mintha a vármegyeház terméből a 4 éven át ápolt elvek e napon kidobattak volna. Az ünnepnek fényt a vidéki előkelőségek adtak; a város közönyös maradt. A főispán családjával, barátaival és Kísérőivel 3 külön kocsiban elhelyezkedve indult a szatmári állomásról. Gilvácson Madarassy István járási főszolgabíró üdvözölte a járás lakossága és a járási tisztviselői kara nevében, mit a főispán meleg szavakban köszönt meg. A nagykárolyi állomáson várakozók éljenzéssel fogadták a főispánt hozó vonatot. Itt a főispánt Debreczeni István polgármester üdvözölte: Örömmel üdvözlöm városunkban, s kívánom, hogy a haza és a vármegye javát czélzó szándékát megvalósítsa. Isten éltesse soká 1 A beszédre a főispán válaszolt. Köszönte a fogadtatást, nem, mint idegen-ugymond — jöttem a város falai közzé, régi barátság szálai fűznek e városhoz, ahol pályafutásom kezdtem. jakon közrefogva egy hatalmas bikát vezettek. Az egyik hajcsár már messziről felém kiáltott, hogy vigyázzak, mert igen gonosz állatot visznek. Óvatosan a sziklafalhoz simultam lovammal, miközben a ranoherok megkísérelték mellettem elvezetni a bikát. Lovam tágra nyílt orr- cimpákkal remegve állt és várta a jelt az indulásra. E pillanatban a bika rekedt bőgésí hallatott és kiszabadította magát a ranoherok kezei közül. Lovam nagyot ugrott s a következő pillanatban száguldva rohant előre a keskeny utón A bika vérbenforgó szemekkel, hatalmas ugrásokkal utána. Néha oly közel volt, hogy forró leheletét éreztem. Egy helyen, a hol a sziklafal véget ért és az erdő ritkábbnak látszott, oldalt betörtettem az erdőbe. A bika ide is követet, de azért mégis szerencsés elhatározás volt, mert a keskeny hegyi ösvényt, a melyen haladtam egy helyen méíy hegyszakadék törte át. Meg- sarkantyuztam lovamat s ez erejének végső megfeszítésével átröpitett a mélységen. Épen ideje volt, mert a bika szarvai már horzsolták lovamat s ha egy pillanatig késünk, ma csontjaink ott porladnak a szakadék fenekén. A bika egy ideig dühösen fel-le járt a parton, lábaival a földet kaparta, de az ugrást nem merte megkockáztatni. Tompa bőgéssel megfordult és visszament. Miután lecsendesitettem minden izében remegő lovamat, újra keresni kezdtem az utat. Jó félórai bolyongás után ki is jutottunk az erdőből s ismét az utón voltunk, a melyen öröIfjuságom emlékének felujulását érzem. Kérem önöket tartsák meg irántam a régi szívélyes és barátságos jóindulatot a jövőre is. A magam részéről remélem, hogy a jövőben nem leszek idegen e városban. A főispán nejéta „Nagykárolyi Nőegylet“ nevében küldöttség élén özv. dr. Sery Gusz- távné, az „Izr. Nőegylet“ nevében pedig Roóz Samuné üdvözölték, s mindketten egy szép csokrot nyújtottak át. Miután a megjelentek kocsikra szálltak — 62 tagú lovasbandériummal élén, bevonultak a megyeházára. A menetet Demidor Ignácz rendőrkapitány fogata vezette, mig a főispán polgármesterünkkel a második kocsiban foglalt helyet. A felvonulás néma csöndben és rendzavarás nélkül ment végbe. A vármegyeházához érve, a lépcsőházban Ilosvay Aladár alispán üdvözölte a vármegye nevében rövid szavakkal a főispánt. A főispán válasza után a közönség bevonult a közgyűlési terembe, amelyben már mintegy ötszáz főnyi tömeg, megyebizottsági tagok és érdeklődő polgárság volt együtt, mig a karzatot nagyobbára hölgyközönség töltötte meg. Az alispán fél 11 órakor elfoglalta az elnöki széket és a következő kijelentésekkel nyitotta meg a gyűlést: Tekintetes törvényhatósági bizottság! Van szerencsém a bizottsági tagokat üdvözölni és a gyűlést megnyitni. Jelen gyűlésünk egyedüli tárgyát azon ügy képezi, hogy 0 Császári és Apostoli királyi Fensége Csaba Adorján urat Szatmárvármegye főispánjává a legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Mai ülésünk tárgyát tehát a királyi leirat tárgyalása és a főispán beiktatása képezi. Az állandó választmány tudatában azon határozatnak, melyet a vármegye legutóbbi közgyűlésén hozott, midőn annak az álláspontjának adott kifejezést, hogy ezt a kormányt nem támogatja iránta bizalommal, nem viseltetik, ennek a figyelembe vételével azt a határozatot hozta, hogy a helyi körülményekre és a főispán személyére való tekintettel a beiktatás elé akadályt nem gördít. Az alispán beszédjével hivatalos kötelességét teljesítette csupán. Elmaradt belőle minden olyan hang, mely a lelkesedést elárulta volna s látszott, hogy függetlenségi érzésével szemben, a mai nap kötelessége dominál. Beszédjét hangos tetszéssel fogadták s az állandóválasztmány határozatát a közgyűlés magáévá tette. Dr. Péchy István főjegyző felolvasta a kinevezésről szóló kormány leiratot, melynek végeztével Luby Géza orsz. képviselő mondott egy inkább üdvözlő, mintsem ellentálló beszédet. mömre nyomát sem tudtam felfedezni a bőszült állatnak. Egy ideig elgondolkodva és lépésben haladtam lovammal, mikor mögöttem, meglehetős nagy távolságból menydörgésszerü zajt hallottam. Már szürkült, de hátratekintve nagy porfelhőt láttam gombolyogni, mely egyre közeledett. A zaj is egyre növekedett, állati bőgés, emberi kiáltás, paták csattanása, robogás egybeolvadt és folyton erősebbé lett. Szegény, még az előbbi rémülettől izgatott lovam nyugtalanul hegyezte füleit s be sem várva nógatásomat, őrült iramban vágtatni kezdett az itt már szelíden lefelé lejtő utón. És ez okosan volt igy, mert a mikor a nyeregből hátratekintettem s a különös jelenség okait kutattam, mindegyre bizonyossabbá vállt előttem, hogy ott egy stampede közeledik. Idegen, tudja-e ön, hogy mi az a stampede? Persze, hogy tudja, de ezek a zöldek itt nem tudják. Texasban, Mexikóban, a vég- hetetlen prairi-ken, sikföldi, vagy hegyi legelőkön nagy gulyák legelésznek, lassoval ellátott lovas rancherok őrizete alatt. Ezek a csordák, melyek gyakran többet számlálnak ezer marhánál, általában igen szelídek és veszélytelenek. De néha, valami igénytelen csekélység, egy lövés, vagy a magasban megszólaló vércse-vijjon- gás megvaditja őket. Előfordult, mint különben mindenütt, hogy egy szamárordítása megrémített ezer ökröt. Ilyenkor egy elkezdi az őrült futást, a többi esztelenül követi, a megvadult Különös, hogy a 67-es pártok szervezkedése és tömörülése épen arra az időszakra esik, amikor a 67-es törvények egyik legsúlyosabb és legnemzetibb követelésének teljesítése körül, a bankkérdésben a conflictus nemzet és korona közt kitört. Ennek a conflictusnak szülötte a Khuen kabinet, mely ellen a vármegye közönsége f. évi február 27-én tartott gyűlésén kimondotta, hogy iránta bizalommal nem viseltetik, a képvíselőház törvénytelen időben való elnapolása miatt. Természetes, hogy egy főispán a miniszterelnök politikáját képviseli és igy ezt is hasonló elbánásban kell részesíteni. Ä függetlenségi párt nevében kijelentem, hogy Csaba Adorján (zajos éljenzés) főispán iránt bizalommal nem viseltetett (éljen Csaba szűnni nem akaró tüntető éljenzés) és vele szemben politikailag a végsőkig fogunk küzdeni, kijelentem azonban a függetlenségi párt nevében, hogy a har- czot a mai napon megindítani nem akarjuk és ha tiltakozunk is az installátió ellen, az elé akadályt gördíteni nem akarunk és ha az uj főispán nem fog erőszakot alkalmazni és az ország törvényeit megtartja akkoz az együttműködésre vele készek vagyunk. Több olyan eset volt már. hogy olyan főispánt ültettek nyakunkra, kinek e megyében gyökere nem volt, ki a vármegye érdekeit szivén nem viselte és annak részére nem csinált semmit. — Örvendetes jelenség az, a mostani kinevezésnél, hogy a kormány Csaba Adorjánt (lelkes éljenzés) küldte Szatmárvármegyébe, ki e vérmegye közigazgatásának egyik jelentős tagja volt, ki a vármegye érdekei iránt érzékkel bír és azokat szivén fogja viselni, bizom abban, hogy a főispán ur a bekövetkezendő kormány intézkedéseKnél mérlegelni fogja azok jelentőségét és törvénytelen intézkedésexet nem fog alkalmazni és nem fog bennünket ellene küzdelemre kényszeríteni. Ez esetben szívesen segítünk neki abban, hogy a megye érdekei javára és a közigazgatás tisztasága érdekében működjön. (Élénk helyeslés.) Nagy Béla ajánlatára ezután küldöttség bízta meg a főispánt, melynek tagjai voltak Kende Zsigmond elnöklésével Szuhányi Ferenc, bér. Kovács Jenő, Debreceni István, Nagy Béla, gróf Teleky Sándor és gróf Dégenfeld Sándor, kiknek meghívása folytán rövid idő múlva belépett a főispán. Dr. Péchy István főjegyző olvasta az eskü mintát s a főispán halk hangon letette az esküt. Ezután következett az ülés fénypontja: dr. Péchy István főjegyző beszédje. Önérzetes, komoly tudással megkonstruált beszéd, melynek minden mondatából az igazi hazafiui aggodalom szólal meg. Díszére válnék e bátor féllépés a hivatalos kívül álló egyénnek is s encsorda vakon rohan előre, nincs hatalom, mely gátat vethet neki s rohantában összezúz, agyontipor mindent, a mi útjában van. Nos, egy ilyen stampede, a legőrültebb, melyet valaha láttam, vágtatott mögöttem. Egy helyen az ut kiszélesedett és én neki vágtattam a hegyoldalnak. Legfőbb ideje volt, mert a következő másodpercben a robogó csorda elért és összetaposott volna. A csorda földrengető lárma közepeit elrobogott s a porfellegen át láttam, a mint sok ökör az ut meredekéről lehömpölyög az alul elfolyó folyamba. A csorda mögött négy-öt nanchere lovagolt és kétségbeesett kiáltozásokkal hasztalanul igyekezett megállásra bírni az elveszett csordát. A lárma mindjobban távolodott és én okulva a történteken, egy mellékösvényen igyekeztem lejutni a völgybe. Hogy elgyengült és fáradt lovamat kíméljem, leszáítam és kantárnál fogva vezettem. Jó egy órai vándorlás után le is értünk. Előttünk az időközben felkelt hol szelíden ragyogott, a melynek fényében végtelen fütenger hullámzott. A texasi prairi volt. újra lóra ültem és gyenge ügetésben nekivágtam a síkságnak. Végre elérkeztem San-Jesóba, a hol csapattestem törzskara táborozott. Láthatja tehát, idegen, hogy nagy okom van el nem felejteni az ön gyönyörű hazáját. A hajószakács jelentette, hogy a vacsora elkészült és az egész társaság bevonult a General Grant fényesen berendezett éttermébe.
